Abbahagytam. Úgy döntöttem, nem csinálom tovább az önkéntes tanfolyamot. Sok ez nekem. Nyelvileg, megérteni mindazt, amit ott előadnak, és később a családokat is. De ami ennél is nyomasztóbb számomra, hogy belegondoltam az egyik legutóbbi előadáson, hogy az angol nők többsége hogy él. Sokgyerekes családban, erőszakos, alkoholista férjjel, minimális pénzből, a gyermekek koszosan, elhanyagoltan járnak óvodába, iskolába, ha egyáltalán járnak. És menjek egy ilyen helyre "osztani az észt" külföldi létemre. Hogy jövök én ahhoz, hogy beleszóljak az életükbe, tanácsokat adjak, játsszam a megértő segítőt?
Nem beszélve arról, hogy kaptunk egy statisztikát, amelyben többek között ilyen adatok vannak (UK természetesen):
- négyből egy nőt az életében ér családon belüli erőszak
- minden percben jelentenek egy családon belüli erőszakot
- átlagosan két nőt gyilkol meg hetente jelenlegi vagy expartnere
- átlagosan 35 erőszak történik, mielőtt kihívják a rendőrséget
És most csak a bejelentett esetekről beszélek. Próbáltak kioktatni minket, mit tegyünk, ha veszélyben érezzük magunkat valamelyik családnál, ha úgy gondoljuk, hogy akár a feleséget, a gyermeket, vagy akár a férjet esetleg erőszak éri (akár lelki terror, fizikai erőszak, szexuális erőszak, zaklatás, pénzügyi terror stb.), mit tudunk tenni, kinek kell jelenteni, hogyan viselkedjünk, hogy ne essen bántódásunk... Na, azt hiszem, itt gondoltam át alaposan, tényleg akarom-e ezt az egészet. Nem. Segíteni szeretnék az embereken, de nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő mód rá. Részint folyamatosan attól félnék, hogy én is veszélybe kerülök, ami előfordult már az önkéntesek jó pár éve alatt, részint szörnyen tehetetlennek érezném magam, ha gyermeket látnék veszélyeztetve, a szívem szakadna meg... Ez nem nekem való.
Írtam egy e-mailt Samnek, a koordinátornak, aki azóta sem válaszolt. Lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb módja a búcsúnak, de nem volt pofám odamenni az utolsó alkalomra (amelyen búcsúünneplés, közös kajálás stb. volt betervezve), és ott közölni mindenkivel, hogy befejeztem. Így ez az önkéntes munka nem fog majd egyszer jól mutatni az önéletrajzomban, de ami ennél számomra sokkal fontosabb, szereztem egy barátot, Francest (akit mellesleg eltanácsoltak ettől az önkéntes munkától, lévén szociális munkás volt régen, és "túlképzett"), akivel továbbra is tartom a kapcsolatot. Már ennyit profitáltam belőle - mindamellett természetesen, hogy sokat segített az angol megértésében a tanfolyam, és olyan kifejezéseket tanultam meg, amelyekre sehol máshol nem lett volna lehetőségem.
Az önkéntes munka iránti vágyamat nem adtam fel, de ha jól belegondolok, olyan helyet kéne keresnem, ahol később esetleg pénzért dolgozhatnék, például egy újság szerkesztőségében gyakornokként - végül is ezért végeztem el a főiskolát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése