London, kukoricalabirintus, Keyne-O

Még mindig (vagy már megint) tájfutás...
Londonban negyedszerre rendezték meg a városi tájfutó bajnokságot, idén több mint 1000 résztvevővel. Ezen Bandival, a két naggyal, Petrával és a barátjával, Niyi-vel részt vettünk. Nem végeztünk az élmezőnyben, de azért sikerült megelőznünk pár embert. Már önmagában egy ekkora verseny, ráadásul bent a belvárosban, nagyon nagy élmény volt.
Fényképeket én nem tudtam csinálni (kicsit fura lett volna futni a géppel...), tudtommal rólunk sem készült kép, de magáról a versenyről, a versenyzőkről itt lehet látni pár képet, csak hogy át tudjátok érezni a verseny hangulatát, helyszínét.
City of London race
...még több kép
Minden hónapban egy vasárnapon elmegyünk Milton Keynesbe, egy kb. 50 percnyire levő városba futni. Ott szervezték meg a Keyne-O fedőnevű versenysorozatot, amely 9 különböző helyszínen történő futásból áll. A legelsőn még márciusban nem vettünk részt, azóta mindig mentünk (hol ketten, hárman, vagy mind a négyen, sőt, volt, hogy a kicsiket is vittük). Ez alól a másik kivétel a mai nap, mert az utóbbi időben úgy elfáradtam fizikailag, szellemileg, úgy elmaradtam minden itthoni dolgommal, hogy azt mondtam, ma sehova (persze azért fallabdázni csak elmentünk...). Ezen a versenysorozaton, ha három futást teljesítesz, kapsz egy ingyen futást, vagyis a következő versenyen nem kell nevezési díjat fizetned. Ha ötöt teljesítesz, kapsz egy oklevelet, ezt már ketten megkaptuk Bandival.

Ha hetet teljesítesz, akkor érmet kapsz, és ha mind a kilencet, akkor trófeát, azaz kupát. A kilenc már az elején eleve kiesett, de a hét még összejöhet, hiszen már csak egy van hátra novemberben, azzal meglehet a hetedik teljesített futás, ha megyünk.

Múlt hétvégén utaztuk eddig talán a legtöbbet egy tájfutó versenyért (leszámítva az olaszországi Velencét).
Wistow-ban voltunk, ahol minden évben kukoricából útvesztőket "építenek", minden évben más formátumot. Volt már oroszlán, dinoszaurusz, pillangó stb. Idén méhecskét építettek, és ebbe a kukoricalabirintusba helyezték bele a futóversenyt. Pontosabban versenyeket, ugyanis négyet csináltak. Egy mikroversenyt, ezt a kukoricás mellett építették meg hálóból, oszlopokkal, egy közepes versenyt, ezt már az útvesztőben, ezek után jött a napi nagy verseny, és este - fejlámpával felszerelkezve, töksötétben - a végső verseny. Ide mindannyian mentünk, és Petra is jött velünk.

A kicsiket "kicsaptuk" a mezőre, amíg futottunk, amúgy egy egész napot töltöttünk ott, sétálva, játszva, étkezve stb. Elmondhatatlan élmény volt, még soha egyikünk sem futott útvesztőben. Nehéz is volt, sokan nem fejezték be a versenyt, sokan rontottak, ez tényleg komoly kihívás volt. Utolsók itt sem lettünk, igaz, elsők sem... De itt a helyezés vagy nem helyezés semmit sem rontott a verseny(ek) élvezeti értékén. Hazafelé az összes (koszos) gyerekünk eldőlt az autóban, így végre újra csend volt körülöttünk. Hazafelé kitettük Petrát, aznap sem őt, sem minket nem kellett altatni.

Reading challenge - díjátadás

Egyik előző bejegyzésemben említettem a nyári olvasási kihívást (felhívást), mely szerint a nyári szünet alatt el kell olvasni 6 (!) darab könyvet, és ezért a gyermek oklevélben, éremben részesül. Nos, megvolt a díjátadás, ahol minden gyerek kezébe nyomtak egy darab oklevelet és egy darab medált (szalag nélkül). Magán az átadáson nem lehetett fényképezni, így csak utána tudtam őket lefotózni a díjjal.

Tányérzsonglőrök

Ugyan nem könyvtári dolog, de ez is elismerés, és emiatt nem akarok külön bejegyzést írni. Timiék osztályában tavaly év végén volt egy kezdeményezés, A-Life címmel. Ez is ösztönzéses program volt, de nem a szellem erősítésére, hanem a fizikai részhez volt köze. Ha minimum 14 napig minden nap csinált a gyermek valamilyen mozgást itthon (hazafelé az iskolából, odafelé az iskolába, vagyis a lényeg, hogy tanidőn kívül), és a szülő ezt aláírással igazolta, akkor ezt oklevéllel jutalmazták. Íme:

Vanda és Vankó

Újabb két barátot láthattam vendégül a nyár folyamán, ősz elején. Vanda 10 napot töltött nálunk (nem csak nálunk, egy másik barátjánál Londonban felváltva), Vankó (azaz Gábor) 3 és felet.
Vandával Londonba nem jutottam el, de ezt ügyesen megoldotta egyedül is, kezébe vette a várostérképet, a metróvonalas térképet is, és nekiindult a nagyvilágnak, azaz a fővárosnak. Így a helyi nevezetességekre korlátoztuk kirándulásainkat, eljutottunk a tengerhez is, illetve Bandi és a gyerekeim kezeire bíztam drága barátosnémat.
Fotók a kirándulásokról itt láthatók:

Élményfotók

Gáborral belesűrítettük három napba az összes megnéznivalót, így egy egész napot Londonban töltöttünk. A "kötelező" turistalátványosságokon kívül főleg csatangoltunk a városban, beültünk egy étterembe is (mióta itt élek, először), Hemelben pedig csaptunk egy görbe estét, végigjártunk pár pubot (na jó, kocsmát), és amíg inni bírtunk (és járni), kóstoltuk a különféle söröket. A cél az volt, hogy a létező összes sört (csapolt, angol) megkóstoljuk és pontozzuk őket. Meg kellett állapítsuk, hogy egyik sör rosszabb, mint a másik... Adammel, az angoltanárommal konzultáltam később, azt mondta, nemcsak Hemelt, hanem néhány környező várost is alaposan tanulmányozni kellett volna, vannak azért finom angol sörök. De hát jövőre is van nyár, sör is lesz, és remélhetőleg a barátaimat sem kell majd nélkülöznöm...