Londonban negyedszerre rendezték meg a városi tájfutó bajnokságot, idén több mint 1000 résztvevővel. Ezen Bandival, a két naggyal, Petrával és a barátjával, Niyi-vel részt vettünk. Nem végeztünk az élmezőnyben, de azért sikerült megelőznünk pár embert. Már önmagában egy ekkora verseny, ráadásul bent a belvárosban, nagyon nagy élmény volt.
Fényképeket én nem tudtam csinálni (kicsit fura lett volna futni a géppel...), tudtommal rólunk sem készült kép, de magáról a versenyről, a versenyzőkről itt lehet látni pár képet, csak hogy át tudjátok érezni a verseny hangulatát, helyszínét.
City of London race
...még több kép
Minden hónapban egy vasárnapon elmegyünk Milton Keynesbe, egy kb. 50 percnyire levő városba futni. Ott szervezték meg a Keyne-O fedőnevű versenysorozatot, amely 9 különböző helyszínen történő futásból áll. A legelsőn még márciusban nem vettünk részt, azóta mindig mentünk (hol ketten, hárman, vagy mind a négyen, sőt, volt, hogy a kicsiket is vittük). Ez alól a másik kivétel a mai nap, mert az utóbbi időben úgy elfáradtam fizikailag, szellemileg, úgy elmaradtam minden itthoni dolgommal, hogy azt mondtam, ma sehova (persze azért fallabdázni csak elmentünk...). Ezen a versenysorozaton, ha három futást teljesítesz, kapsz egy ingyen futást, vagyis a következő versenyen nem kell nevezési díjat fizetned. Ha ötöt teljesítesz, kapsz egy oklevelet, ezt már ketten megkaptuk Bandival.
Ha hetet teljesítesz, akkor érmet kapsz, és ha mind a kilencet, akkor trófeát, azaz kupát. A kilenc már az elején eleve kiesett, de a hét még összejöhet, hiszen már csak egy van hátra novemberben, azzal meglehet a hetedik teljesített futás, ha megyünk.
Múlt hétvégén utaztuk eddig talán a legtöbbet egy tájfutó versenyért (leszámítva az olaszországi Velencét).
Wistow-ban voltunk, ahol minden évben kukoricából útvesztőket "építenek", minden évben más formátumot. Volt már oroszlán, dinoszaurusz, pillangó stb. Idén méhecskét építettek, és ebbe a kukoricalabirintusba helyezték bele a futóversenyt. Pontosabban versenyeket, ugyanis négyet csináltak. Egy mikroversenyt, ezt a kukoricás mellett építették meg hálóból, oszlopokkal, egy közepes versenyt, ezt már az útvesztőben, ezek után jött a napi nagy verseny, és este - fejlámpával felszerelkezve, töksötétben - a végső verseny. Ide mindannyian mentünk, és Petra is jött velünk.
A kicsiket "kicsaptuk" a mezőre, amíg futottunk, amúgy egy egész napot töltöttünk ott, sétálva, játszva, étkezve stb. Elmondhatatlan élmény volt, még soha egyikünk sem futott útvesztőben. Nehéz is volt, sokan nem fejezték be a versenyt, sokan rontottak, ez tényleg komoly kihívás volt. Utolsók itt sem lettünk, igaz, elsők sem... De itt a helyezés vagy nem helyezés semmit sem rontott a verseny(ek) élvezeti értékén. Hazafelé az összes (koszos) gyerekünk eldőlt az autóban, így végre újra csend volt körülöttünk. Hazafelé kitettük Petrát, aznap sem őt, sem minket nem kellett altatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése