Izland

Boldog 2015-öt!

Rájöttem, azért nem írogatok a blogba, mert létezik a Facebook. Ha valamit látok, fényképezek, egyszerűbb posztolni, mint elrakni és később megírni. Mert addigra elfelejtem, már nem lesz időm stb. Most összeszedtem a telefonomról és a Facebookról a fényképek, bejegyzések alapján, hol is tartok, mit is mulasztottam el az elmúlt pár hónapban. Van, amiről csak pár sort írok, van, amit csak megemlítek, inkább csak összefoglalok.
Idén lesz 5 éve, hogy itt élünk, nagyon sok dolog már nem újdonság, szinte természetes. Vagy csak egyszerűen már nem gondolom, hogy más számára hasznos információ lehet. Szoktak nekem írni, tanácsokat kérni, mit, hol, hogy lehet, ha tudok, segítek. Ha valamiről nem írok, az nem jelenti azt, hogy nem hallottam róla, nem tudom, hol van, csak egyszerűen nem posztolok abban a témában. Lehet ám kérdezni is…
Kezdjük a legkisebbel. Lencsi idén lesz 3 éves, ettől a kortól jár neki 15 óra heti ingyenes bölcsőde. Jelenleg heti egy nap, pénteken jár egész napra. Ha betölti a hármat, ezen majd változtatunk, lehet, több napon kevesebb órát fog járni. És persze a munkámtól is függ majd, addigra szeretnék váltani vagy ebben az irányban tanulni, feljebblépni. Tervek vannak, meglátjuk, mi valósul meg belőlük.

 

Léna későn kezdett el beszélni, de azóta abba sem hagyja. Gergő is későn kezdte, de azt mondják, a fiúk mások. Szerintem a lányok is különbözőek, négy lányom van, tudom, miről beszélek. Dóri egyévesen már szavakat illesztett össze, Léna kétévesen még csak mutogatott és öööözött. Okosodik, önállósodik, mindenhol ott van, segít. Vagy hátráltat…

Kata már negyedikes, még mindig szereti a sulit. El sem hiszem, hogy idén már 9 éves lesz. Itthon nagyon csendes, sokat olvas, olyan, mint én voltam. De az iskolában azt mondják, van hangja is, vezető típus. Ez is emlékeztet valakire… Vannak események az iskolában, okleveleket kap, sokszor nem tudok elmenni, ezért fénykép sem készül.

Voltunk nyaralni mindannyian még augusztusban egy hétre Somerset megyében, a tenger mellett egy lakókocsiparkban. Nem volt gatyarohasztó meleg, de rossz idő sem, viszont össze voltunk zárva egy légtérben heten, ami sajnos nem volt a legjobb ötlet. Mentünk sokfelé, kirándultunk, de szerintem mindenki egyetért abban, hogy 7 emberből legalább egy máshova akar menni, valaki mindig éhes, pisilnie kell, fáradt, nem beszélve Lencsiről, aki azért nagyban megszabja a határokat.

Idén a nagyok már nem akarnak velünk jönni, amit meg is értek. Ezen a nyáron valahova melegebb helyre szeretnék menni, gyerekbarát tengerpartra, ahol igazán pihenhetünk, a gyerekek játszhatnak, valódi nyaralást tervezünk…
Ha Timit addig agyon nem ütjük. Persze csak képletesen. Még mindig rengeteg gond van vele, főleg most, hogy kamaszodik, igazi tinédzser, sajnos a rosszabb fajtából. Felesel, szemtelen, pökhendi, a viselkedése és a hangsúlya bicskanyitogató. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tud kedves, bújós, szeretős lenni, de ez a fehér holló kategória. Megkezdte a gimnáziumot, és úgy tűnik, végleg elszállt vele a ló. Ő a nagylány és nem tűr ellentmondást. Nehéz kordában tartani, de próbálkozunk. Nem csak én kínlódom, a tesók is és az én drága uram is, aki többet van lassan itthon velük, mint én. Igaz, hogy nyugodt természet, de Timi még őt is ki tudja hozni a sodrából. Naponta többször…

Most péntektől újra fog járni színiiskolába, máshova, mint eddig. Az egyik ilyen iskola hirdetett ösztöndíjat, Timi is elment a meghallgatásra, sajnos nem kapta meg, de felajánlottak neki egy „féláras” ösztöndíjat, amit közös döntés után elfogadtunk. Biztos lesz itt is show, meg felhajtás, teszek majd fel képeket, remélem, ez adni némi normális elfoglaltságot.
Sokat fáj a feje, amit én főleg szimulációnak tartok, mert ez többnyire reggel iskola előtt, iskolában, mosogatógép-pakolás előtt jön elő, vagy ha aludni kell menni. Ennek ellenére elmentünk orvoshoz, elküldték látásvizsgálatra, és kérték, hogy két hétig vezessek naplót a fejfájásról. Jövő héten megyünk vissza, meglátjuk, mit mondanak. Az optikusnál kiderült, szemüveg kell neki az olvasáshoz. Megkapta, szereti, mert nagyon trendi…

Gergőt véglegesítették az állásában, amit nagyon szeret. Sorban csinálja a továbbképzéseket, sikerrel teszi a vizsgákat, egyre feljebb akar jutni, és persze egyre több pénzt akar keresni. Már nem festi feketére a haját, többet költ ingre, nyakkendőre, mint farmerra. Sokat komolyodott az elmúlt években, talán ő a legtöbbet. Születésnapjára jogosítványt kért és fog kapni.

Dórinak levették a fogszabályzóját, már nem kell havonta járnia, így van egy plusz napja. Viselnie kell még egy éjszakai műanyag valamit pár hónapig, aztán vége. Kész a gyerek. Aki mellesleg idén lesz 20 éves. Ezt nem nagyon szereti hallani, mert szerinte nagyon öregszik. Októberben kapott egy cicát, Milo-t (Májló), aki azóta az új szerelme lett. Adam annyira nem örül neki, de azért néha-néha csak megsimogatja. Annál is inkább meg kell vele barátkoznia, mert össze akarnak költözni nyár végén, ősszel, és Dóri viszi a macsekot is. Nekem meg nem lesz, aki után a kikapart virágföldet porszívózzam…

Az én drága uram éppen Magyarországon tartózkodik, öt év után először ment haza, anyósom temetésére. Tegnap ment, holnap jön, nem marad sokáig távol tőlünk.
Utazással kapcsolatban már említettem, hogy nyáron szeretnénk valami meleg helyen időzni, ezen felül még (minimum) két út van tervbe véve, illetve az egyik már lefoglalt, reméljük-semmi-nem-jön-közbe utazás. Márciusban 10 napra Izlandra megyünk négyesben Főnivel és Erzsivel, májusban pedig 3 napos tájfutó-bajnokság ürügyén töltünk öt napot Rómában Dórival, Adammel és Gergővel ötösben. Ha már futás. Részt vettünk a London City Race nevű városi tájfutóversenyen, voltunk többször is kisebb versenyeken, én pedig futkosok a háztömbök körül, egyre sűrűbben, remélhetőleg egyre többet majd.
Voltunk ládákat keresni, kastélyt látogatni, Coca-Cola autót nézni, eseménydúsan telt ez a pár hónap.

A karácsony rohanva telt el, a legtöbb napot végigdolgoztam, többek között újév estéjét, éjszakáját és másnap reggelét is. Idén ezen szeretnék változtatni, olyan munkahelyről álmodom, ahol a karácsony szent, nem kell dolgozni, van normális „téli szünet”.

Voltam otthon novemberben 3 napot, végigrohantam pár barátomat, az igazi oka a hazamenetelemnek Petra és a baba volt. Muszáj volt megnéznem őket, de még így is kevés időt tölthettem velük.

Ha lesz még időm a sok terv mellett, akkor haza is akarok menni párszor, hogy találkozhassak újra a barátaimmal, illetve azokkal, akikkel az elmúlt években egyszer sem jött össze.
Mondhatnám, hogy így 40 évesen számvetést készítettem, de ez nem igaz. Jól érzem magam a bőrömben, ugyanúgy vannak rosszabb és jobb napjaim, semmivel sem változott, fordult nagyot az életem. Az, hogy több van mögöttem, mint előttem, semmit nem jelent. Van, akinek ennyi sem jutott. Van, akinek sokkal több jut, de nem tudja értelmesen eltölteni, meg sem érdemli az életet. Nem azt mondom, hogy én igen, de legalább igyekszem hasznosan, boldogan eltölteni. Megyek is, iszok rá egyet…

Új munka, új autó

Rá kellett jönnöm, hogy túl sokat vállaltam. Nem bírom a két munkát csinálni, állandóan fáradt vagyok, ideges, akkor is aludni akarok, ha egész éjjel aludtam. Kómásan lézengek, főleg miután 40 órákat vagyok ébren, amiből 17-20 órákat dolgozom, és pár éjszakai műszak után nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudok visszaállni a normális kerékvágásba. Nincs mese, valamelyiket fel kellett adnom. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az éjszakai állás volt. Beadtam a felmondásom, és mire visszajöttünk a nyaralásból, már nem is mentem többet.
Most „csak” a házhoz kijárós gondozói munkát csinálom, ugyanazt, mint rég. Annyi különbséggel, hogy sokkal többet vezetek, mivel kis falvak között rohangálok egész nap. Megkérdeztem, tudnak-e több órát adni, igennel válaszoltak, sőt, felajánlották azt az éjszakai munkát is, amire eredetileg jelentkeztem. Így most kedden és szerdán reggel 6-tól este 6-ig dolgozom, minden csütörtök éjjel 10-től reggel 8-ig, minden második péntek éjjel 10-től reggel 8-ig, és minden második hétvégén, szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 10-ig. Értelemszerűen, amikor péntek éjjel dolgozom, azon a hétvégén szabad vagyok. Az éjszaka – reméljük – annyival jobb, hogy egy bácsihoz megyek, nem egy egész emeletnyi beteg emberért vagyok felelős, valószínűleg ez lesz a hátulütője is, mivel nehezebb lesz ébren maradni. A bácsi nem egyszerű, többféle betegsége is van, küzdeni kell vele rendesen, de remélem, menni fog. Ez a mai az első éjszakám vele, majd pár hét múlva kiderül, bírom-e ezt így csinálni. Nem mellékesen itt az éjszakáért másfélszer annyit fizetnek, mint a Bupánál. Az alapbér is több, így összességében várhatóan jóval többet keresek majd, mint eddig. Persze, adóznom is többet kell majd, ez jövő hónap elején ki fog derülni.
Eddig bárkivel voltam együtt, mindenkivel kijöttem, a betegek, akikhez járunk, aranyosak, szimpatikusak, a családtagok kivétel nélkül kedvesek, értékelik, amit a hozzátartozókért teszünk. Ez nagyon hiányzott az éjszakákból, soha senki nem mondta, hogy köszönöm, csak mindig és mindig többet akartak.
Mint mondtam, sokat vezetek, persze mihez képeset. A hosszú napokon 100 mérföld körül, ami kb. 160 kilométer. Mivel a nagy, családi autónk viszonylag sokat fogyaszt, úgy döntöttünk, hogy drága mulatság lenne azt használni erre a munkára, így beruháztunk egy kis autóra, amivel járhatok.

A cég fizet benzinpénzt, és ezzel a kisautóval bőven jól járok, még a havi törlesztőrészletén és a biztosításon felül is spórolok a benzinen. Egyelőre két autónk van, de drága mulatság ezeket fenntartani, lehet, a nagy autótól megszabadulunk előbb-utóbb, vagy mire odakerül a sor, találok másik állást, ki tudja…