Timi - modellképek

Ma kiválogattam Timi képeit is, róla is töltöttem fel képeket.
Timi képei

Ő teljesen más típusú, mint Dóri. Egyrészt ő még kislányos, másrészt alakban, hajban, arcban is különböznek, ami valamennyire érthető, hiszen más az apjuk, de az anyjuk mégiscsak ugyanaz. Most már csak kicsi szöszi Katára vagyok kíváncsi, hogy vajon az ő képei milyenek lettek - jövő héten remélhetőleg ez is kiderül. Amint megjön a postával, feltöltöm azokat is.

Dóri - modellképek

Ma megérkezett Dóri és Timi dvd-je a képekkel és a szerződéssel, amit aláírva kell majd visszaküldenünk. Mivel Kata fotózása egy héttel később volt, az ő képeit jövő hétre várjuk.

A kedvenc képem

Ma volt annyi időm, hogy Dóri képeiből párat kiválogattam - a nagyon-nagyon jókat, persze mind jó... - és feltöltöttem őket a webalbumomba. Holnap talán Timiét is kiválogatom, és azokat is feltöltöm. Addig is itt lehet gyönyörködni a legnagyobb gyermekemben: Dóri képei

Tring - Natural History Museum

Terry ajánlotta (az angol angoltanár) a tringi természettudományi múzeumot, szerinte a gyerekek is élveznék. Felkerekedtünk ma, és átmentünk Tringbe. Kb. 25 percre van tőlünk ez a kisváros, a múzeumba a belépés ingyenes. Hat galériája van, különböző témákkal (óceán, madarak stb.) és rengeteg sok - kitömött, kipreparált - állattal.
Natural History Museum, Tring
Láthattuk azt az ideiglenes kiállítást, ahol egy Temzében talált bálna maradványait állították ki, erről nem is tudtam. Itthon utánanéztem, ezt találtam (magyarul):
Bálna a Temzében - 2009
Sőt, van még egy érdekes maradvány, egy másik bálna csontváza is, amelyet nemrég állítottak ki, ez egy másik szinten, másik galériában található.
Bálna csontváz - 2006
A múzeum boltjában lehetett "bérelni" felfedező felszerelést, amely egy hátizsákból állt, benne távcső, kitöltendő tesztek, papír, ceruza és egy sisak, igazi szafarikalap. A két kicsi nagyon lelkesen indult neki a múzeumnak, de én már láttam rossz sorsunkat... Gergő egyébként el sem akart jönni, mert hogy ááááá, múzeum. Dóri folyamatosan fényképezett mobillal, én próbáltam normál fényképezőgéppel, és közben igyekeztem navigálni a száz irányba szertefutó gyerekeimet. Apa próbált Katával felfedezni, én pedig Timivel, de azért ez nem volt ilyen egyszerű. Hiszen közben meg akartunk nézni mi is minden vitrint, óriási tömeg is volt, sokan babakocsival, több gyerekkel, elég komoly küzdést igényelt mindezek összehangolása.
A lányok a végén leadták a hátizsákot a benne lévő cuccokkal együtt, cserébe kaptak egy "útlevelet", amibe belepecsételték, hogy milyen témakörben teljesítették a távot. Ha három pecsét összegyűlik (tehát még kétszer kéne megjárni a múzeumot), akkor tagjai lehetnek egy évre a múzeumnak, amely többek között ingyenes természettudományi újságot jelent. Azt hiszem, erre még várni kell egy kicsit, mert újra megígértem: veletek, többet, sehova...

Angol angol hátán...

Találtam a helyi önkormányzat (tartományi vagy megyei szintű tanács) honlapján különböző angoltanárokat (angol anyanyelvű, külföldieket tanító személyeket), írtam az egyiknek, aki Hemelben lakik. Válaszolt, elmondta, mi hogy működik, mennyibe kerül, és hogy tart próbaórát, amely kedvezményes, van egy írott teszt, azt megcsinálom, és utána megbeszéljük, mire is van szükségem. Nos, kedden meglátogattam Terryt, aki egy borzasztó elegáns, kedves angol hölgy, igazi arisztokratának tűnt. Jóhírű (gazdag) környéken lakik, amikor megláttam a házat (kívül-belül), majdnem visszafordultam. Még jó, hogy nem a szokásos farmer-póló összeállításban mentem, hanem én is elegánsan felöltöztem. Így kevésbé éreztem magam kellemetlenül.
Egy percig nem éreztette velem, hogy ő milyen magas társadalmi szinten van, igaz, azt sem tudhatta, hogy én viszont nem. Partikat szervez, illetve bérbe adja ilyen célra a házát és a kertjét, úgy, hogy ő a főszervező. Ő is és a férje is nyugdíjas, így ráérnek jótékonykodni, amelyből bőven kiveszik a részüket - bár tudtommal mindketten dolgoznak valamit és nagyon aktívak is. A lányuk Ausztráliában lakik, sűrűn utaznak hozzá és ők is ide, Angliába. Terry felsőfokon beszél németül, spanyolul, franciául, olaszul, egyébként negyedrészt holland.
Kellemesen és hosszan (majdnem 3 órát) elbeszélgettünk szinte minden témáról - a 10 évvel ezelőtti infarktusától kezdve a magyarországi életről, a külföldiek beilleszkedési nehézségén át egészen az olasz konyháig volt témánk.
Nagyon sok jó ötlete volt, hogy mit hol nézzünk meg, mit hol lehet elintézni, kivel és hol ismerkedjek, hogyan tudnám gyakorolni az angolt. Első ötletként mindjárt írásbeli házi feladatot kért - élményeim Angliában címmel -, annak ellenére, hogy nem fixáltuk le, hogy egyáltalán fogok-e járni hozzá. Ugyanis ő is tisztában van vele, hogy nagyon drága az órabére. Magyarországon egy óra díjából majdnem négy órát tudok venni, persze itt mások az árak, de akkor is drágának számít. Kértem tőle pár nap türelmet, hogy itthon átbeszéljük, egyáltalán akarom-e ezt.
Csütörtökön voltam újra Angelánál, megvolt a második angolóra. Új tanárnőnk van, Hannah helyett, ő Michelle. Hatan vagyunk tanulók (Alice - kínai, Eva - kínai, Kinga - lengyel, Sophia - iráni, Mahdi - bangladesi és én), két tanárunk van. Jó dolog ez, mert részint ugye szinte ingyen van (10 font a 10 hetes tanfolyam), részint pedig nagyon sok helyi kifejezést, szlenget is tanulunk, amit máshol nem nagyon tudnák összeszedni.
Újra próbálkozom skype-os angoltanulással. Még tavaly augusztusban írtam az egyik blogbejegyzésben, hogy elkezdtem tanulni skype-on keresztül egy budapesti tanárnővel. Kb. két hónapig tanultam is nála, de különböző okok miatt befejeztem. Most viszont újra találtam egy tanárnőt (szintén Heni ajánlásával), aki sokkal szimpatikusabbnak tűnik, főleg, mivel neki humora is van, ami nálam nagyon sokat számít. Remélem, beválik, mert tényleg szükségem van arra, hogy olyan valakivel beszélgessek, aki kijavítja a hibáimat, és a tudásomnak megfelelő házit, kérdéseket állít össze.
Ha mindezeket összeadjuk, előbb-utóbb csak lesz annyi angol tudásom (vagy legalább önbizalmam), hogy elboldoguljak az angliai életben, vagy legalább könnyebben vágjak bele, illetve jobban folytassam, amit eddig sikerült elérni.

A héten történt: vendégek, őrségváltás, akvárium és a többi...

Hétfő este Dóri és Gergő hazautazott, velük két "plusz", apu és felesége, Györgyi. Későn értek haza, ezért épp csak pár szót váltottunk mindenkivel (a nagyokról egyébként is értesültem félóránként a Facebookról). Dóriékkal kapcsolatban még annyit, a héten megjött az újabb levél az iskolaigazgatótól, hogy kérésem ellenére sem engedélyezték a hiányzást, mert ugyan a törvény, rendelet, akármi lehetővé teszi a 10 nap hiányzást, de minden iskolának a saját testülete dönt erről, és ők nemrég szabályozták ezt, nem engedve egyetlen nap hiányzást sem. Így - gondolom - ez most igazolatlan hiányzásnak minősül, amely elvileg pénzbüntetéssel is járhat (meg más szankciókkal, például nem kapnak oklevelet...).
Kedden volt az első angolórám (újra), meglepetés volt, hogy ismét Angela a tanárunk. Apuékat kiraktam a sétálóutcában, amíg angoloztam, és mikor végeztem, felvettem őket. Másnap ragyogó napsütésben sétáltunk egyet (jó nagyot) a csatornaparton, meg megnéztünk néhány áruházat. Csütörtökre Bandi szabadságot vett ki, Zsuzsát megkértük, hogy vigye-hozza a kicsiket a suliból, és bementünk Londonba. Györgyiék szerettek volna felülni a London Eye-ra, de az sajnos január 8-tól 21-ig karbantartás miatt zárva volt. Helyette bementünk a Sea Life nevű londoni akváriumba, meg sétáltunk a városban, és megnéztük a Buckingham palota előtti őrségváltást.

Borzasztó sokan voltak, pedig nagyon hideg volt és fújt a szél is. Próbáltam pár fényképet csinálni, meg telefonnal videót is, hááát.... A zenés felvonulást még csak-csak láttuk, de a palota kerítésén fürtökben lógtak az emberek, esélyünk nem volt bármit látni magából az őrségváltásból. Bandi szemben a Viktória emlékműnél állt, ő próbált párat fényképezni, keresztül a tömegen és a kerítésen.
Ezek a képek készültek (részben a saját képeim, részben Bandié): Őrségváltás, akvárium
Az akváriumban szinte semmi fény nem volt, alagútban voltak járatok, így volt háromszintes a hely, vakuzni nem lehetett (az üveg úgyis becsillant volna), állvánnyal nem készültem, így a képek olyanok lettek, amilyenek. Itt is próbáltam videót csinálni, hogy legalább a sok-sok cápa mozgását be tudjam mutatni, vagy egyáltalán a hely hangulatát.

Pénteken újra végigjártuk a sétálóutcát, Györgyiék még megvették azt a pár apróságot, amit hét elején kinéztek, meg végigjártuk azokat a boltokat, amelyeket kihagytunk az előző körökben. Szombaton korán reggel vitte ki őket Bandi a reptérre, hamar elrepült ez a hét. Szusszanásnyi időm sem volt, így tegnap pótoltam be az egész heti mosást, teregetést, házimunkát...
Csütörtökön a kicsiknek habzsidőzsi nap volt az iskolában. Ezen a napon kedvenc ételeket kaptak (az előfizetők ingyen, a csomagolósok pénzért), pizzát, sült krumplit, csokis sütit, fagyit, mi szem-szájnak ingere. Jól teleették magukat, aznap nem kértek itthoni ebédet. Még szerencse, mert aznap ugye későn jöttünk haza London miatt, így csak vacsorát kaptak.
Múlt hét szombaton voltam Zsuzsával fallabdázni, hosszú idő először. E héten szombaton a nagyok mentek Bandival és Szabolccsal. Jövő héten reményeim szerint megint én megyek, nagyon élvezek egy kis mozgást.
Timi viszont úgy tűnik, egyelőre befejezte a lovaglást. Ma volt Bandival, de kb. 5 percet ült csak a lovon, mert fáj a lába, zsibbad és kényelmetlen, és egyáltalán, le akar szállni. Ezért nem érdemes pénzt áldozni, már múlt héten is cirkuszolt. Azt mondja, nagyon akar lovagolni, de olyan nem jó... Nem tudom, mi változott, vagy csak tényleg nem neki való a lovaglás, mindenesetre egy időre szüneteltetjük, lehet, keresek neki valami más sportot. Attól még szeretheti a lovakat, hogy nem lovagol rajtuk...

Frances, Dóriék otthon, mi pedig újra Londonban

Szerdán Francesnél kávéztam. Igazából semmi különös, említésre méltó dolog nem történt, mégis jó volt vele újra beszélgetni. Főleg, hogy már hosszú ideje nem beszélgetek senkivel angolul, hisz az önkéntes tanfolyamot abbahagytam, az angol tanfolyam épp szünetet tart (jövő héten kezdődik). Meg is érződik, hogy nehezen jönnek a mondatok a számra, muszáj lesz gyakorolnom, mert néha egy fél mondatot sem tudok kinyögni, csak hosszas kínlódás árán... Megbeszéltük, hogy kicsit sűrűbben találkozunk, bár jövő héten jönnek apuék, így majd csak utánavaló héten megyek hozzá (vagy ő jön ide).
Dóri és Gergő hazarepültek. Épségben - bár némi késéssel - tegnap, azaz inkább ma megérkeztek Ferihegyre. Gergővel azóta beszéltem, a mai napot a barátaival töltötte, be sem állt a szája a nagy lelkendezésben. Az iskolai értesítőbe beírtam mindkettőjüknek, hogy Magyarországra utaznak, ezért hétfőn hiányozni fognak. Gondoltam, ez nem vészes, hiszen jól tanulnak, folyamatosan kapják a díjakat, okleveleket, részben azért, mert még nem hiányoztak egy napot sem (leszámítva a későbbi iskolakezdést). Ehhez képest másnap kaptam egy levelet az igazgatónőtől (postán, hivatalosan), hogy sajnos az iskolai szabályzat értelmében nem engedélyezi a hiányzást, mert ez nem lehetséges iskolaidő alatt. Amennyiben mégis hiányoznak, úgy az igazolatlan hiányzás lesz. Nem értem. Az iskolai szabályzat szerint - megnéztük - 10 nap engedélyezhető egy tanévben. Kizáró oknak számít, ha valaki érettségi előtt áll közvetlenül vagy épp érettségizik, ha magatartása nem megfelelő, ha hiányzása eléri a maximumot stb. De az ő esetükben egyik sincs. Így másnap visszaírtam (Dóriékkal küldtem be, nem hivatalosan), hogy családi okok miatt kell Magyarországra utazniuk, és kérem, engedélyezze a hiányzást. Kíváncsi leszek a válaszra - amit ugye még nem tudok, hiszen tegnap vitte be Dóri a levelet.
Úgy gondolom, nincs komoly indok arra, hogy miért ne hiányozhatnának egy napot. Gondolkoztam azon, hogy csak utólag szólok majd, hogy pl. betegek voltak, de végül úgy döntöttem, jobb előre, tisztességesen. Tessék... Emiatt természetesen nem mondtuk le az utazást, hétfő este jönnek haza, kedd reggel mennek iskolába, rendesen. Lesz, ami lesz.
Összeszedtem az összes eddig kapott okleveleiket (mind a négyét), itt fogom gyűjteni őket: díjak, oklevelek
Hát kiharcolta. Kata is fotózást akart. Ha a tesók, akkor ő is. Miután két vagy három napig percenként megkérdezte, hogy mikor megyünk már oda, ahol őt is kifestik, a haját szépen megcsinálják és fotózni fogják, apja összehozott neki is egy időpontot. Ma voltunk ugyanabban a stúdióban, Thida is ott volt. El volt ájulva, hogy hova lett a kis szégyenlős (little shy) lányunk. Ugyanis Kata ma nagyon produkálta magát, élvezte az egészet. Mosolygott, szaladgált, integetett mindenkinek, puszit dobott, incselkedett, vagyis rá sem lehetett ismerni. Őt nem az a fotós fényképezte, aki Dóriékat, hanem egy jól megtermett néger fotós, de Katának ez semmi fennakadást nem okozott. Kimentek az utcára kültéri fotókat is csinálni, szaladgált lámpaoszloptól lámpaoszlopig (hogy lobogjon a szőke haja), egyszóval nem volt olyan kérés, amit meg ne csinált volna... Timi borzasztóan féltékeny volt, folyamatosan odajött valamilyen ürüggyel (buta kérdéssel legtöbbször), igényelte a figyelmet - amely ezúttal sajnos nem neki szólt.
Fotózás után, ha már a közelben voltunk - és viszonylag kevesen -, elnéztük a Borough piacra. Tömeg volt, ezért csak átszaladtunk rajta (épp csak két szelet browniest és egy némi baromi drága sajtot vettünk). Itt lehet róla bővebben olvasni: piac
Gondolkoztunk, hogy mit is lehet két kicsi gyerekkel Londonban csinálni, ami viszonylag olcsó és élvezik. A Childhood's Museum mellett döntöttünk, amely gyerekkorunk játékainak múzeuma (is). Nos, itt megvolt a böjtje Kata délelőtti tündéri viselkedésének. Ordított, toporzékolt, hisztizett, bőgött - ezeket váltogatta kb. egy órán keresztül. Mert nem akart ide menni, mert nem akart oda menni, mert ide akart menni, mert oda akart menni... Azt hittem, agyoncsapom. Mivel sok gyerek volt, akiknek a fele üvöltött, nem tűnt fel annyira, de nekem a hajam minden szála az égnek állt. Kicsit megnyugodott, amikor játszhatott valamilyen elektronikus játékkal, majd leültek Timivel a játszóházba csákót díszíteni.
Sajna, a múzeum nem igazán való ilyen kicsiknek. Nagyon sok minden van ott, ami tényleg a mi gyerekkorunkat idézi (Brekitől a kutyanyelves perselyig rengeteg dolog), nekik ez nem mond már semmit. A vitrinek rosszul megvilágítottak voltak, vakuzni nem lehetett, így sikerült rengeteg pocsék képet készítenem.
A piac és a múzeum
Hazafelé Kata szinte azonnal elaludt - szokás szerint - így legalább valamennyire csönd volt az autóban. Jót is tett az eléggé felzaklatott idegeimnek. És mint minden alkalommal, most is megígértem: én, velük, soha többet, sehova. Ha mégis, lőjetek le...

Sok hiszti után édes a pihenés...

Megint London…

Katának lejár az útlevele, mielőtt még hazamehetnénk. Két eset van, vagy hazarepülünk megcsináltatni, vagy a londoni magyar konzulátuson csináltatjuk meg. Ha otthon szeretnénk, mindkét szülőnek repülni kéne (plusz Katának), ami egy kicsit drága és hosszadalmas lenne, így London mellett döntöttünk. Hogy két legyet is üssünk egy csapásra, gondoltuk, elintézzük a magánnyugdíj-pénztári nyilatkozat leadását is, azt is a konzulátuson lehet külföldön tartózkodó magyaroknak.
Az útlevél gyorsan megvolt, 3 fénykép, kitöltött kérelem, születési anyakönyvi kivonat, 38 font (+ 3 font válaszboríték a postai feladáshoz), aláírtuk, és kész is voltunk.
A nyugdíjmizéria ennél bonyolultabb volt. Három példányban kellett kitölteni a nyilatkozatot, amelyet ott helyben kellett aláírni. Igazolni kellett, hogy a) tartósan külföldön foglalkoztatott az ember, b) tartós külföldi szolgálatot teljesít, c) külföldi tanulmányokat folytat. Nos, itt kezdődött a gond. Én ebből egyiket sem tudom igazolni. Nincs munkáltatói igazolásom, nem vagyok katona vagy akármi, és (egyelőre) nem is tanulok. El sem akarták tőlem venni a papírokat, hiába ragaszkodtam hozzá, hogy márpedig én nyilatkozni akarok, mert jogom van hozzá… Végül írattak velem egy kérelmet, hogy szeretnék nyilatkozni, de azt mondták, egyáltalán nem biztos, hogy elfogadják. Kérdeztem, mikor és hol tudom meg, hogy elfogadták-e. A válasz: sehol, semmikor. Majd egyszer, valamikor, valahol észreveszem, hogy magánnyugdíj pénztár tagja vagyok-e, avagy az államié…
Bandinak sem volt egyszerű. Ugyanis Magyarországon ugye van a munkáltatói igazolás nevű papír. Itt ilyen nincs, amikor az ember belép a munkáltatóhoz, kap egy igazolást, hogy ott dolgozik, azt beküldi az itteni belügyminisztériumhoz, akik kiadnak egy munkavállalói regisztrációs papírt (okiratot), amely igazolja, hogy ennél és ennél a cégnél (név, cím), mióta dolgozik. Mivel a konzulátus honlapján az volt, hogy bármilyen okirattal igazolni kell, hogy az ember hol dolgozik, Bandi ezt hozta magával, ennél hivatalosabbat nem tud produkálni. Természetesen nem volt jó, munkáltatói igazolás kellett volna, ami itt nem igazán szokás. Ezt mondjuk a konzulátuson lévőknek tudniuk kéne… Szegények nem tehetnek semmiről, nem ők találták ki ezt az egész nyugdíjasdit, de gondolom, nem csak mi voltunk felháborodva az eljárás miatt. Bizonygatták, hogy ők elfogadnának mindent, de a jogszabály szerint ez és ez van, így és így működik a rendszer.
Azt gondolom, ha valaki 2 hónapig a Bahamákon nyaral (bárcsak így lenne), és pont beleesik az egy hónap nyilatkozhatósági idő ebbe az időszakba, akkor jogellenes, hogy nem nyilatkozhat a Bahamákon, emiatt haza kell repülnie. Persze, beszélhetek én itt jogellenességről, fel is háborodhatok, szíthatok forradalmat, ez van, akár akarom, akár nem. Ha nyilatkozni akarok, repüljek haza vagy éljek otthon. Azt már nem is említem, hogy akár az állami, akár a magánpénztár pénzéből 30 év múlva éhen is halhatok, ha egyáltalán megérem…
És persze, ha már London, akkor megint csináltam pár fotót: London január 11-én
Voltam azon a pályaudvaron, ahol a Harry Potter-féle 9 és háromnegyedik vágány van, be sajnos nem tudtam oda menni, mert átépítések, lezárások vannak. Ültem a londoni metró egyik vonalán, sőt, vonattal utaztunk be Londonba, mert így gyorsabb volt. Láttam az Eurostar-vonatot, amely a híres Csalagútban közlekedik a szigetország és Franciaország között, lefényképezni sajnos azt sem tudtam, mert jegy nélkül nem mehetek be arra a területre, és be ide sem mentem, de láttam a British Library-t is. Élménydús nap volt, kár, hogy a hideg és a szemerkélő eső kicsit rontott a séta élvezeti értékén...

Modellkedés...

Már régóta szemezünk azzal, hogy a gyerekeink valamelyike "modellkedjen". Nem igazából a szó szoros értelmében modellkarrierre gondolok, hanem arra, hogy fotogének, jó őket fényképezni, szerepelhetnének katalógusban, vagyis kihasználhatnák ezen előnyüket.
Nem a kifutók drogos világára gondolok, és nem is az én egykor dédelgetett álmom (egyébként soha nem volt ilyen) szeretném valóra váltani, egyszerűen csak mint minden szülő, elfogult vagyok a gyerekeimmel, szépnek látom őket. Még Magyarországon elvittem egyszer Timit, Gergőt és Dórit egy válogatásra, ahol Timit szerették volna gyerekmodellnek. Akkor - már nem emlékszem, mi okból, talán a pénz... - ez nem jött össze.
Most, hogy Dóri egyre nyúlik (már lassan két fejjel magasabb, mint én), szépül és Timinek is kinőtt elöl a hiányzó foga, arra gondoltunk, tehetnénk egy próbát. Regisztráltam őket egy honlapon, ahol x összeg befizetése után küldenek folyamatosan ajánlatokat, amire az ember jelentkezhet, ha akar. Valóban, hetente kapom a hírlevelet, tele különféle fotózási, modellkedési, színészi ajánlatokkal. Párra beküldtem a fotójukat, amely viszonylag közel van, korban megfelelő és nem főszerepet kell eljátszani...
Az egyik ügynökség behívta őket egy időpontra, megbeszélésre. Mindannyian mentünk, hisz apa vezet, én ott szeretnék lenni mindenhol, a négyből kettőt meg nem hagyunk otthon egyedül. Thida, egy nagyon kedves ferdeszemű fiatal lány volt az ügynökség képviselője, akinek nagypapája magyar. Elmondta, hogy ők kizárólag tévéfelvételekkel foglalkoznak, de persze van olyan, ahol nem kell megszólalni, vagyis a lányaink alkalmasak lennének erre is... De ehhez kéne szerződés, adatlap, portfólió vagyis képek. Ők dolgoztatnak fotóstúdiókkal, ismer fotósokat, de persze, mehetünk bárhova fotókat készíttetni, de minden ügynökség kér fotót, tehát előbb-utóbb szükség lesz rá. Felajánlotta, hogy ha több gyerek fotózkodik, kedvezményt tud ígérni, és profi fotós csinál róluk képeket (aki például a Vogue-nak is dolgozik - utánanéztem, valóban).
Így rászántunk magunkat és persze egy bizonyos összeget, hogy elkészítsük a két lány portfólióját. Katát nagyon bűvölte a hölgy, de makrancos kisasszony nem akart kötélnek állni, hogy esetleg egyszer ő is szerepeljen. Sajnos, hiába kis angyalka Kata, szöszi, bájos, ennivaló, ha megmakacsolja magát, nem lehet őt rávenni semmire. Így pedig egyetlen fotós, ügynökség sem fog majd vele tudni dolgozni - és nem is akar.
Megbeszéltük, hogy Dóri és Timi fotózása mennyibe fog kerülni, aláírtunk egy előszerződést, adatokat felvették. Nagyon korrektnek tűntek, a képekre nem kérnek kizárólagosságot, szabadon felhasználhatjuk, elvihetjük őket más ügynökségekhez, és mintegy 100-150 képről beszélünk. Ha egyetlen munkát sem kapnak, akkor is, legalább ennyi profi képünk van a gyerkőcökről...
Nos, ma megvolt ez a fotózás is. Két hete elküldték, hogy kb. milyen típusú ruhákat vigyünk magunkkal, háromféle ruhastílust fotóznak: egy nyári, virágos ruhásat, egy trendi farmeros-kockás inges összeállítást és egy elegánsabb trendit. Tegnap kivasaltam a fél bőröndnyi ruhát, ma felpakoltuk a családot és irány London - természetesen megint ment mindenki, de legközelebb nem visszük a két maradékot, keresünk rájuk vigyázó felnőttet. London belvárosában van a fotóstúdió, először láttam élőben ilyet. Több helyiségben, teremben paravánok, lámpák, kábelek, hátterek, három fotós dolgozott több modellel. Egy társalgószerű sarokban lehetett lepakolni a bőröndöket, táskákat, felakasztani a fogasokra a ruhákat - amelyekből a stylist válogatott. Öltözni az óriás fürdőszobában lehetett, majd irány a sminkrészleg. Dórit másfél órán keresztül sminkelték, előtte a haját csinálták meg, kb. 40 perc alatt. Valószínűleg annyi lakkot fújtak rá, ami a piramisokat is egyben tartaná... Timi arcán csak néhány karcolást tüntettek el, kicsit felborzolták a haját és kész is volt. Ugyanaz a fotós fotózta őket, több helyszínen, Dórit még a tetőre is kivitték. Néhány fotót megmutattak gépben, káprázatosak. Több mint három órát voltunk ott, Gergő laptopozott, Kata viszont nagyon unatkozott (na jó, Gergő is). Annyira zavarta, hogy Timivel és Dórival ennyit foglalkoznak, hogy a végén nekiállt hisztizni, hogy őt miért nem fotózzák. Többen szemet vetettek kicsi szöszinkre, a fotós is bepróbálkozott nála. Úgy tűnik, kifogott egy hisztimentesebb pillanatot, mert Katát kézen foghatta, felültette egy ablakba és csinált róla pár fotót - még pózolt is neki.
Dóri és Timi nagyon élvezték a felhajtást, hogy minden körülöttük (és persze a többi modell körül) forgott. Három lány volt az összekötő, valahol félúton a modellügynökség és a stúdió között, vagyis ők segítettek mindenben, nagyon szolgálatkészek voltak. Jövő héten ők fognak jelentkezni, szólnak, ha elkészültek a fotók, utána be kell menni Thidához, ott közösen kiválogatjuk a portfólió anyagát, megkapjuk a képeket, aláírjuk a szerződést, megnézi, van-e munka jelenleg nekik és esetleg ajánl egy-két másik ügynökséget is.
Dórit egészen elbűvölte ez a világ, nagyon élvezi a pörgést, a sürgés-forgást. Mondtam neki, hogy én nem tudnám ezt csinálni: bőrönd bepakol, futás a stúdióba, öltözés, smink, haj, fotózás, futtában átöltözés, újra haj, másik smink, megint öltözés, ha vége, bőrönd bepakol, éhenhalás széle, valahol evés, futás másik város, másik ország, bőrönd... és minden elölről. Neki ez nagyon tetszik, azt mondta, ő tudna így élni... Nem ilyen életet szánok neki, de amíg tetszik, esetleg hívják őt, hát legyen. Timi pedig még bájos kisgyerek, őt ez annyira nem viseli meg, feltéve, ha anya mellette áll és nem hajtja, nem megy a gyerekkora rovására.
Egész egyszerűen büszke vagyok a gyerekeimre, és örülök, ha ezt mások is látják, másoknak is tetszenek. Nem akarok milliókat kereső menedzseranyuka lenni, bár ha Dóri eltartana bennünket, az nem lenne rossz. Viccen kívül, addig csinálják, amíg élvezik, amíg mi bírjuk a hurcolászást, és remélem, hogy szép emlék marad nekik - akár folytatódik a "karrierjük", akár nem.
Ha már Londonban voltunk, készítettem pár fényképet, bár igazából azért vittem magammal a gépet, hogy a fotósokat, sminkeset fényképezhessem, de sajnos nem engedték meg. Így maradt a város, íme: London

Január, február - repkedés...

A két nagy - a laptop mellett - repülőjegyet kapott ajándékba. Január 14-én hazamennek három napra, és úgy jönnek vissza, hogy apám és a felesége is jön velük, ők 5 napig lesznek nálunk. Dórinak és Gergőnek nem sok ez a három nap, de sajnos többet nem mehetnek, majd csak ha szünet lesz. Így is péntek éjfélkor szállnak le Ferihegyen, és hétfőn este jönnek későn haza...
Anyuékat is repülőjeggyel leptük meg, ők február végén jönnek 5 napra, amikor itt szünet lesz az iskolában. Így hétfőtől péntekig élvezhetik az összes gyerekemet.
A tervek szerint mi áprilisban mennénk haza, akkor lesz újabb iskolai szünet, majdnem három hét. Már nézegettem a repülőjegyeket, de még (vagy már) nagyon drága. A wizzairt szoktam nézni, a legolcsóbb jegyár, amin náluk lehet repülni, 5990 Ft (egy útra) vagy 16,99 font. Tehát egy oda-vissza út, ha sikerül kifogni, utalási költséggel együtt max. 15000 Ft vagy max. 40 font. Ez egy főre egyáltalán nem sok, ha az ember egy évben egyszer-kétszer rászán ennyit, de hatunknak ez nem olcsó mulatság, főleg, hogy az április jegyárak ennél jóval magasabbak. Remélem, megy még lejjebb is.
Ha minden igaz, mi öten korábban mennénk haza, Bandi csak később jönne utánunk, az utolsó pár napra, mert neki nincs annyi szabadsága, és együtt jönnénk húsvét utáni nap haza... De mint tudjuk, ember tervez... majd meglátjuk.

Boldog új évet!

Először is szeretnék mindenkinek - aki olvassa a blogomat és aki nem - nagyon boldog, boldogabb új évet kívánni!
Túléltük az ünnepeket, mindenkin végigment a köhögős-lázas-orrfolyós betegség, kivéve engem. Én valamiért megúsztam. Vagy azért, mert annyira le voltam már fáradva, kimerülve, hogy azt gondolta a vírus, szegény, ne bántsuk már még jobban, hagyjuk őt békén... vagy mert hetek, hónapok óta rendszeresen iszom Actimelt (ez itt a reklám helye). Tényleg nem tudom, mitől maradtam ki, de csak örülni tudok. És a többiek is, mert így volt, aki ápolja őket, felváltva és/vagy egyszerre...
Az ünnepi ételek és sütik többsége a kukában landolt, megfogadtam, hogy legközelebb akkor sütök sütit, amikor térden állva könyörögnek (a mai tiramisu kivétel). Tegnap, azaz az óév utolsó napján semmi érdemleges ünneplés nem történt. Előző éjjel nem tudtam aludni (Bandi sem), így majdnem hajnali 3-ig tévéztünk. Következésképpen egész nap nyomott voltam, hisz én felkelek a kicsikhez reggel, nem engedhetem meg magamnak, hogy délig aludjak, mint a többiek. Próbáltam délután lefeküdni aludni egy-két órát, hogy bírjam éjfélig, de persze mindenkinek akkor van szüksége rám, vagy épp akkor bőg, ordít, nevet, kiabál, bármilyen olyan tevékenységet végez, amely alkalmas az alvás megzavarására.
Elkezdtünk este társasjátékozni (sok régi is van, és Jézuska is hozott újakat), Kata 10-ig volt fent velünk, Timi 11-ig, de amikor ő is lefeküdt, Dórival már nagyon kókadtunk. Bandi elkezdte felolvasni egy új játék szabályzatát, amit éjfélkor a pezsgővel szakítottunk meg... Egy kört próbáltunk játszani, de mivel annyira álmosak voltunk, hogy kis híján ráborultunk az asztalra, inkább elmentünk aludni. Körülbelül ennyi volt a szilveszteri ünneplés. Ma a fiúk délig aludtak, spórolósak, mert így a reggeli legalább kimaradt...
Megvolt a szokásos lencsefőzelék (hárman esszük, a többieknek persze mást készítettem), már csak a gazdagságot várjuk az új évben...

Az ünnepek alatt fotóztam egy keveset - a vadiúj, Jézuskától kapott állvány segítségével, íme az eredmény:
Állványos képek
Köd 1.
Köd 2.