Adhatnám azt a címet is, hogy az én kicsinyke családom…
Kezdjük a bemutatást a családfővel. Endre (van akinek – pl. nekem – Bandi) a férjem. Már több mint 7 éve. Informatikusként dolgozik, szoftverfejlesztő, számítógépes guru, kinek hogy jobb. 2010. február elején kapott állást Kings Langley-ben, már akkor szó volt róla, hogy esetleg utánaköltözünk, ha úgy alakulnak a dolgok. 2011. novembere óta Londonban dolgozik, kapott egy jobb állást, így kevesebbet látom...
Fél évvel idősebb nálam, de mindig fenyeget, hogy lecserél egy (vagy két) fiatalabbra. Mindkettőnknek ez a második házassága, amely már most hosszabb, mint az előzők. Három gyermeket hoztam a házasságba, két közös gyermekünk van. A két nagy az első házasságomban született. Dóri 1995-ben, Gergő 1997-ben. Dóri a Hemel Hempstead Schoolba jár, 12.-es, Gergő a The Astley Cooper School tanulója még egy évig. Timi egy rövid kapcsolatból született, ő ötödikes a Yewtree Primary Schoolban, ahol Kata is tanul, aki másodikos. Kata, a szöszi angyal igazi ördögfióka tud lenni, lehet, nem véletlen (a születési dátuma 06.06.06.). Én 2010-ben diplomáztam PPKE VJK kommunikáció és média szakán, tizenpár évig tördelőként, korrektorként, grafikusszerűként dolgoztam. Ezt a munkát sajnos nem tudtam itt folytatni, nem kaptam állást ebben a szakmában. Itt care workerként, azaz házi gondozóként dolgoztam egy évet. Jelenleg itthon vagy a pici babánkkal, Lénával. Még nem tudom, visszamegyek-e dolgozni. Tanultam angolul, nyelvvizsgát is tettem belőle pár éve, mégis váratlanul ért az angliai élet, nem ment minden zökkenőmentesen. Lassan beilleszkedünk, és megy mind a maga útján...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése