Anita, a Katánál lévő magyar tanár végzett a Yewtree-ben. Az a kisfiú, akihez "kirendelték", problémásabb, mint hitték, így hozzá már nem kell kijárnia, más iskolába ment tovább dolgozni. Ő olyan tanár, tanársegítő, aki mindig helyettesít valahol, ha valamelyik gyerek külön gondoskodásra szorul, akkor őt hívják, küldik.
Anita elhívott minket, hogy nézzünk a hemeli sportcentrumban egy vívóedzést, az edző - Lajos - magyar. Eljött értünk - Dóri, Gergő és én mentünk - szombat délután. Már régóta meg akartam nézni a sportcentrumot, mert olvastam, hogy ott van uszoda, squashpálya, amelyek minket érdekelhetnének. Hogy őszinte legyek, a vívóedzés nem nyerte el egyikünk tetszését sem, kicsit szervezetlennek tűnt, a kicsik (6-8 évesek lehettek) összevissza csapkodtak a kardokkal, a földet ütögették, nem nagyon akartak dolgozni, inkább unatkoztak. Anitának meg is mondtam, hogy ne haragudjon, bármilyen jó barátja is Lajos, nekem ez az edzés nem tetszett. A végén az edző is megkérdezte, hogy jövünk-e jövő héten, de mondtuk, hogy nem, ez nem nekünk való. De legalább láttunk élőben vívókardot és felpróbálhattunk egy vívóálarcot is.
Szegény Anita próbálkozik, hogy többet találkozzunk, de hétvégén abszolút el voltunk havazva (szó szerint és átvitt értelemben is), ma Dóri beteg lett, én is pocsékul vagyok, még angolon sem voltam, és nálunk a délutánok egyébként is zűrösek. Az ő kislánya, Lili néha este 11-ig is fent van, nálunk a kicsik 8-kor ágyba mennek. És ugye van a vacsora, az esti fürdetés, a készülődés, néha úgy érzem, mintha folyamatosan csak leráznám szegényt, pedig egész egyszerűen annyi elmaradásom van, hogy úgy tűnik, ezek miatt örökké fogok élni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése