Keresés ebben a blogban

2010. november 1., hétfő

Health visitor és könyvtár

Még tanév elején ki kellett töltenem az iskolában mindkét kisebb lánynak egészségügyi papírokat. Itt az iskolai első oltást a gyerekek 4-5 éves koruk között kapják meg, hiszen akkor mennek iskolába. Otthon viszont csak 6 éves korban, tehát Kata nincs ellátva a megfelelő oltással. Ezért bejelöltem, hogy ezzel kapcsolatban vegyék fel velem a kapcsolatot az egészségügyi szolgálattól. Kaptam is nemrég egy levelet, felhívtam a védőnői szolgálatot, ahol megbeszéltem velük, hogy csütörtökön (28-án) elmegyek oda Katával. Nagyvonalakban elmondtam, miről is van szó, mondták, szeretettel várnak bennünket.
Csütörtökön időre megjelentünk, kicsit furcsa a gyerekklinikának nevezett épület, nem lehet csak úgy bejutni, csak belülről nyitható váróterem van, a recepción engedik be oda az embert, ha már bejelentkezett. Nemsokára odajött az egyik védőnő (gondolom), áthívott minket a védőnői helyiségbe. Ahol több védőnő is volt, több szülő és gyermekek is (picikék). Mindenki keresztbe-kasul mászkált, vetkőztették a kisbabákat, méregették, furcsa volt, hogy nem egy szülő egy védőnő párosítás van, mint otthon. Mikor elmondtam, hogy miért jöttem, kicsit furán néztek rám, részint, mert ekkora gyerekkel már nem kell járni védőnőhöz, részint, mert nem ők adják be az oltóanyagot, hanem a háziorvosnál lévő nurse. Kicsit morcos lettem, hisz előre telefonon megbeszéltem velük ezt. Ahol azt is elmondták, hogy kapok majd egy "vörös könyvet", itteni gyerekgondozási kiskönyvet, hogy legyen nekem, pontosabban Katának olyan.


Nos, ezt sem akarták odaadni, mert már nagy a Kata, nemsokára öt lesz, és főleg a születéskori adatok, látogatások fontosak. Nem hagytam magam, kiharcoltam egy ilyen könyvet neki (ha már megígértem), megmérettem a súlyát és a magasságát, így hamar megkaptam, hogy túlsúlyos a gyerek. Ezután átmentünk a háziorvoshoz, ahol kértem időpontot, 3-án megyünk délután oltásra, kíváncsi leszek...
Ma délelőtt voltam a helyi könyvtárban. Belépőkártyám (tagságim) már volt, hiszen online igényeltem még régebben, de még sosem voltam ott. Egy régi munkatársam megkért, hogy írjak rendszeresen cikket a természetgyógyászattal foglalkozó honlapjukra, ehhez viszont bele kéne ásnom magam a témába, bővítenem kéne az ismereteimet, főleg, hogy nem általánosságban kellene erről írnom, hanem kifejezetten az angliai jellemzőkre kíváncsiak (hogyan kúrálják magukat az angolok otthon, milyen gyógymódok vannak stb.). Odamentem a recepciós hölgyhöz, aki nagyon készséges volt, gépen megkereste, hogy melyik könyvek érdekelhetnek engem, majd odavezetett a polchoz. Tizenkét könyvet vehetek ki egyszerre, de ennyit képtelen lennék elolvasni és kielemezni három hét alatt, így most ötöt vettem ki. Fogtam a kezembe a könyveket és mentem hozzá, hogy akkor ezeket kérem. Az automatához irányított, ahol némi segítségre szorultam.


Még nem láttam ilyet (kőkorszakban éltem eddig): egy bankautomatához hasonló szerkezethez léptünk, érintőképernyős, alul lukkal (polcszerűség). A polcra kellett helyeznem a könyveket, ahol a szerkezet rádiófrekvenciás azonosítóval (RFID) letapogatta a könyveket (van bennük ehhez megfelelő címke beleragasztva), és fél percen belül kiírta a képernyőre az öt könyv címét, íróját, azonosítóját. Leolvastattam a kártyámat, majd kértem, hogy nyomtassa ki az ellenőrző szelvényt (mint egy parkolásnál), és máris a kezemben volt egy blokk nagyságú lista a tagszámommal, a könyvek címével, a visszahozatali határidővel. Ha visszaviszem a könyveket, odamegyek az automatához, odarakom a könyveket, megnyomom a return gombot, ugyanígy beolvassa, nyugtázza, majd a könyveket odatehetem a mellette lévő könyvespolcra, és mehetek is. Még csak beköszönnöm sem kell. Bámulatos, mire képes a korszerű technika...

1 megjegyzés:

  1. Tök jó ez a kütyü. Akarok majd egy ilyet a helyi könyvtárba, miután vettem a könyvtárnak könyveket…

    VálaszTörlés