Anyu és Árpi itt voltak múlt héten, amikor a gyerekeknek is szünet volt. Eseménydús hét volt... Nagyon zajos volt a ház, sokan voltunk, ráadásul lebetegedtem, először, mióta itt vagyunk. Annyira ágynak dőltem, hogy lázam is volt, ami pedig nagyon-nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Így helyettem Gergő és Dóri ment anyuékkal és Bandival Londonba csavarogni. Nem túl nehéz szívvel mondtam le róla, mert egyrészt ugye halálomon voltam, másrészt az akvárium volt a fő célpont (Árpi nagyon szereti a halakat), ahol már voltam.
Fényképeket nem töltök újra fel, kb. ugyanazon az útvonalon mentek végig, ahol pár héttel korábban apuék is. Az akváriumban annyian voltak, hogy a bejutáshoz másfél órát kellett várakozni. Nem irigyeltem őket, tömegnyomor volt (szünet lévén), a levegőtlen akváriumból hamar kimenekült mindenki.
Anyuval elmentünk a kertészetbe, ahol nem kevés időt és pénzt költöttünk el, meseszép virágok, növények és felszerelések vannak ott. Igazából nem sokat tudtunk csavarogni, mert nem volt túl jó idő. Átmentünk egyik nap Tringbe, a múzeumba, ahol a szünet miatt szintén olyan tömeg volt, hogy majdnem rosszul lettünk mindannyian. Képtelenség volt megmozdulni, parkolni is csak nagyon messze sikerült. Így nem volt túl nagy élmény, nem szabad sehova menni szünetben, csak hétköznap, akkor is napközben... És különben is, nem megmondtam, hogy lőjenek le, ha ilyesmi még egyszer eszembe jut?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése