Még 4 hetünk van az angol tanfolyamból (10 hetes turnusokban indul mindig újra, illetve folytatódik). A következő tanfolyam már új helyszínen ér minket. Két héttel ezelőtt a vezetőség tagjai a tanárokkal és velünk, diákokkal (!) közösen leültek, hogy megvitassák, milyen lehetőségeink vannak. Mindenképp változásra van sajnos szükség, mert a kormány megvont pénzeket az alapítványoktól, jótékonysági szervezetektől, így attól a szervezettől is, amelyik eddig finanszírozta a majdnem ingyenes angol tanfolyamot. (10 font volt a 10 hetes tanfolyam, hetente ugye egyszer két óra, vagyis 50 pennybe került egy óra angol.)
Most három (illetve több) lehetőséget vázoltak előttünk. Vagy maradunk ott, ahol most vagyunk (ezt a helyet bérlik), de jóval több lesz a fizetendő díj - duplája, triplája. Vagy elmegyünk egy olcsóbb helyre, ami kb. 10 perc sétára van a mostani helytől, de még ott is kell fizetni bérleti díjat; vagy pedig elmegyünk az alapítvány "székházába", ahol ingyen lehetünk, és minimálisan emelkedik a díj (fénymásolatok, dosszié stb.). Emellett többen jelezték, hogy nemcsak heti egy alkalmat igényelnének, hanem minimum kettőt. Vagyis megemelnék az óraszámot (sajnos csak heti egy plusz órával), és új helyszínen heti két alkalomra (3 órára) kicsivel többet kéne fizetni, mint most. Kb. 10 font helyett 15 fontot. Angela emellett azt a lehetőséget is felvázolta, hogy ha valaki esetleg ezt az összeget nem tudja kifizetni, adminisztrációs munkával ledolgozhatja önkéntesként. Vagyis megveheti a tanfolyamot munkával. Ez a lehetőség nemcsak az anyagi gondokkal küzdőknek merült fel, hanem azoknak is, akik szeretnének gyakorlatot szerezni, emberekkel találkozni, elég jók angolból ahhoz, hogy képesek legyenek kommunikálni a központban másokkal és ellássák feladatukat. Angela ekkor megjegyezte, hogy itt elsősorban rám gondolt, mivel úgy véli, óriási hasznomat tudnák ott venni, és az angolom is megfelelő ehhez (ennél jobban dicsért, azt hittem, elsüllyedek, zavart a nyilvános "dicsőítés"). Így még az is elképzelhető, hogy a következő turnusban tényleg ott fogok pár órát dolgozni az alapítvány központjában, amely esetleg később az önéletrajzomban is jól mutathat majd.
Ezen a héten már nem Angela volt a tanárunk, hanem Adam. Ő eddig Angela segédje volt, most ő a tanár, és az egyik órán már megismert Michelle lett a segédtanár. Mindketten nagyon szimpatikusak, segítőkészek, és ami nagyon fontos, kiváló humorérzékük van...
A héten vendégeink is voltak, a Volunteer Centertől (önkéntes központ) jött el két hölgy, hogy meséljen nekünk az önkéntes munkáról és arról, hogyan tudnak ők segíteni másoknak. Ez az a központ, ahol én is voltam, amikor önkéntes munkát szerettem volna csinálni, és innen irányítottak akkor a Home Dacorumhoz, ahol a tanfolyamra is jártam. Nos, kiderült, hogy nemcsak önkéntes munkásokat várnak, hanem ők is tudnak segíteni sokmindenben. Pénzügyi segítségen kívül karriertanácsadást nyújtanak, ismernek, tudnak sok ingyenes vagy kedvezményes tanfolyamot, kapcsolataik, ismeretségeik vannak, segítenek elhelyezkedni az életben, visszaszokni a társadalomba (iskola, szülés, börtön után). Végigkérdezgették, kinek milyen tervei vannak, én elmondtam, hogy szeretnék dolgozni, vagy a szakmámban, vagy érdekel még mások (idősek, gyerekek) gondozása, de szerintem erről már meséltem. Úgy tűnik, megtetszettem nekik, kérték, írjak egy emailt nekik, küldjem el az önéletrajzomat, megpróbálnak segíteni munkát találni (képzéseket, tanfolyamokat, gyakorlatot szerezni stb.). Csütörtök este meg is írtam, pénteken délelőtt válaszolt az egyik hölgy, hogy szerez nekem időpontot a központban, amikor mindent megbeszélhetünk. De addig is, hétfőn (vagyis holnap) lesz egy háromórás kurzus, amely betekintést enged a care munka (gondozás) rejtelmeibe, segít kitalálni, megmutatni hogy pontosan miket lehet csinálni, mi a választék, mi kell hozzá stb. Így holnap 10-re megyek oda, jövő héten esedékes lesz egy bejegyzés a történtekről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése