Thomas és barátai

 

Tegnap este a két kicsivel színházban voltunk. A Thomas és barátai című élő showt néztük meg. A két kicsi és mi voltunk, a két nagy itthon maradt. A kb. 50 percre lévő Milton Keynesben lévő színház tűzte műsorára két napra a gyerekeknek szóló musicalt: Thomas and friends - live on stage!

Íme egy kis ízelítő az előadásból (nem saját felvétel): dalok a musicalből
A lányok nagyon élvezték, de be kell valljam, mi is. Látványos, szórakoztató előadás volt, a dalok jók voltak benne, és sokszor bevonták a gyerekeket is a műsorba. A szünetben még fagyit is vettünk, egyszóval fenomenális (késő) este volt... (A képek nem sajátok, netről szedtem őket.)

Norbert, Wembley, London...

Vendégből sosem elég... Most épp Norbert vendégeskedik nálunk néhány napot. Extra kívánsága volt, hogy szeretné látni a Wembley stadiont Londonban. Hogy őszinte legyek, hallottam már a Wembley szót, rémlett, hogy stadion, de hogy Londonban van... A másik kérése a Trafalgar tér és a Nemzeti Galéria volt, ennek jobban örültem, mert régóta meg akartam nézni, de ugye gyerekekkel épeszű ember nem megy múzeumba. Nos, épeszű ember Norberttel sem...

A stadionnak van egy másfél órás túrája, arra jelentkeztünk be. Utána (előtte is) átmetróztunk a városon, megnéztük a turistalátványosságokat (Big Ben, Westminster apátság, Parlament, London Eye, Buckingham palota stb.), majd elsétáltunk a Trafalgar térre, és aztán be a galériába. Ahol kb. 3 órát töltöttünk, mikor kijöttünk, egyetlen vágyunk egy puha meleg ágy volt. Már hideg volt, sötét, fájt a lábunk, éhesek, szomjasak és borzasztóan fáradtak voltunk. Hogy az este se legyen egyszerű, a Trafalgar téri metróállomás le volt zárva beázás miatt, el kellett sétálnunk a Picadilly Circusre - ezt is már régóta szerettem volna látni -, onnan metrózni a vasútállomásra. Ahol persze a mi vonatunkat törölték, de szerencsére kb. 40 perc várakozás után indítottak egy másik vonatot, amellyel végre hazajutottunk. Kalandos nap volt, de aki ismeri Norbertet, az sejtheti, hogy kétszeresen lefáradt voltam estére...

Végül is jó nap volt, Wembley ámulatba ejtett, a National Gallery meg életre szóló élmény, annak ellenére, hogy az időszakos kiállításokat már nem volt erőnk megnézni, így mindenképp visszamegyek még oda. EGYEDÜL...
Fényképezni a galériában nem lehetett, így az ötkilós táskámat (objektívestől, gépestől) beadtam a ruhatárba. Ezért ott egy árva fénykép sem készült, csak Wembleyben. Ezek itt láthatók: London - megint

Szakmai gyakorlat Dórinak

A tizedikeseknek (mint Dóri is) kötelező egy hét szakmai gyakorlatot elvégezni - talán írtam erről még régebben egy bejegyzésben. Nos, ez az idő is eljött. Márciusban egy hét work experience volt kötelező, előzetes választással, értékeléssel - Dórinak a vágyott hely jutott: egy kis fotóstúdió St. Albansban.
Rendesen félt a helytől, az emberektől már előre a lányzó. Mivel az előírás sötét elegáns ruha volt, első nap cirkuszolni kellett vele, hogy tényleg csinosan öltözzön fel, ne hozzon szégyent. Hamar kiderült, hogy két huszonéves srác az alkalmazott, akik farmerban, pólóban járnak dolgozni, így Dóri másnap már szintén hasonló felszerelésben ment.
Kicsit macerás volt megszervezni a mindennapos oda-vissza szállítást, mert vendégeink is voltak azon a héten (picit hadd dicsekedjek, a Mensa HungarIQa elnökét és menyasszonyát láthattuk vendégül pár napig), így Zsuzsa segítségével, hihetetlen logisztikai feladatmegoldó-képességgel (van logisztikai végzettségem...) sikerült megoldani, hogy mindenki mindenhova - viszonylag időben - odaérjen.
Dóri feladatai voltak többek között: útlevélfénykép készítése, körbevágása, képek, diák szkennelése, cd-re írása, poszterek, fotók nyomtatása, bögre készítése stb. Vagyis ami normálisan egy ilyen kis digitális nyomdaszerűség, fotóstúdió feladata. Jól érezte magát, elboldogult, és erősen nőtt az önbizalma is...
Reggel 9.30-tól délután 4-ig szólt a munkaideje, de volt olyan nap, amikor csak 5 után mentem érte, mert azt mondta, szívesen marad még. Ezzel a sztahanovista hozzáállással (tudom, tőlem örökölte) rossz korba született. Furán néztek rá, és azt hiszem, ezzel még több helyen szembesülni is fog. Itt a nagy átlag csak minimális óraszámot dolgozik, hogy meglegyen a szükséges idő a nyugdíjhoz, egészségügyi ellátáshoz, a pontosság nem túl nagy erény, ha korábban érkezel valahova, tuti hülyének néznek. Hát még ha önként többet is dolgozol...
Végig írnia kellett, hogy miket dolgozott, mit csinált pontosan, és minden nap alá kellett íratnia az egyik fiúval. Elég komoly füzetet készített az iskola (vagy a megye) ehhez a szakmai gyakorlathoz. Volt, aki nem ment el, beteget jelentett, vagy egész egyszerűen inkább iskolába ment, amit nagyon nem értek. Ez is beleszámít majd az év végi értékelésébe, mint ahogy sok más "apróság" is. Dóri végül örült, hogy ott volt, és azt mondta, szívesen dolgozna egy ilyen helyen, ilyen munkával.

Gergő - szülői

Múlt héten volt Gergőnek hasonló szülői értekezlet-szerűsége, mint régebben Dórinak. Az összes tanár beült egy terembe, sok kis asztalhoz, a szülők számára a gyerekek kértek időpontokat (5-10 perces beosztásokkal), így maga az esemény inkább egy rapid randihoz hasonlított, asztaltól asztalig ültünk-mentünk.
Gergő nem igazán akarta, hogy menjünk, de kiderült, ez csak álszerénység volt. Minden tanár agyba-főbe dicsérte őt. Elégedettek vele, átlagon felüli, mindent jól teljesít, egyre jobb, az angolja rengeteget fejlődött, jól kijön az osztálytársaival, a tanárokkal. Matekból Mr. Daddow azt szeretné, ha jövőre letenné a matek érettségit, illetve már jövő év elején átmenne egy emelt matekcsoportba, hiszen ő az évfolyam legjobbja...
Több tanár volt, akivel nem tudtunk beszélni, beteg volt vagy más miatt hiányzott, de ha bárkinek gondja van vele, majd üzen - előbb-utóbb...

Megvesztegetési kísérlet - no comment...

St. Albans - piac

Kb. két hete Francesszel St. Albansba mentünk csavarogni, pont aznap, amikor piac volt ott. Hetente kétszer van "market", szerdán és szombaton. Engem a régi érdi lengyel-piacra emlékeztet, hosszú ponyvás sorok vannak, és ahogy nagypapám mondta vala: a sz@rtól a repülőig mindent kapni.
A piac mellett két oldalon kisebb-nagyobb boltok is vannak, persze, minden másodikba be kellett mennünk, Frances jobban értékelte a boltokat a piacnál, persze, hisz ő nem először volt ott.
Így szombaton bepótoltam a látnivalókat... Dórival indultunk, Francest is elhívtam, kikötve, hogy úgy jöjjön, hogy mindent látni akarok. Hármasban jártuk végig az óriási piacot, előre-hátra, oda-vissza.
A piacon való "szereplésről" St. Albans honlapja tájékoztat: eladás a piacon

A neten találtam pár képet, de nem igazán adják vissza azt a piac jelleget, amit ott a nagy tömegben láttam, tapasztaltam. Tanulság: ha megyek legközelebb, ne csak pénzt, fényképezőt is vigyek magammal.

Extra angol - Adam

Említettem már, hogy Angela lecserélődött Adamre. Vagyis a központban, ahol tanulok angolul, a tanársegédet tanárrá léptették elő, és így Adam tanárként kapott tanársegédet, Michelle személyében. Adam beszéde néha kevésbé érthető, mint Angeláé - így jobban kell figyelnem, viszont humora és jókedve Angeláéval egyenértékű. Vagyis nagyon szimpatikus.
A múlt órán elcsíptem egy beszélgetést Adam és Michelle között, miszerint Adam magántanárként is ad órákat, helyi viszonylatban olcsón. Így megkérdeztem, vállalna-e engem, heti egy egész órában. Igen, elvállalt, hétfőn volt az első óránk. Zsuzsa kérdezte ma, hogy vajon mi szükségem van még egy tanárra, még több tanulásra, amikor már így is többet tanulok, mint az átlag (akár magyar, akár angol). Abban igaza van, hogy részint önbizalomerősítésre van szükségem (van egyáltalán ilyen szó?). A központban egy témát veszünk egy tízhetes kurzus alkalmával (most épp a munka és munkakeresés van terítéken), hat-tíz különböző nemzetiségű próbál egymással több-kevesebb sikerrel kommunikálni, vagyis ez a része inkább a szókincsfejlesztésről és a gyakorlásról szól. Skype-os magyar angoltanárommal mindenféle vegyes feladatokat csinálunk, változatos házi feladatokat kapok tőle, gyakorolunk nyelvtant, tanulunk új szavakat, vagyis tényleg próbál mindent átfogni. Amit ezen felül Adamtől tanul(hat)ok, az a mindennapi élet, a szokások, a szleng, hiszen ő itt él, ismer és tud mindent. Amit meg nem, annak utánanéz. Hétfőn az angol és magyar iskolarendszer összehasonlítása volt a téma, és annyiban ért engem könnyebben, hogy pár évig Csehországban élt, tehát nem áll távol tőle eme kultúra és életvitel felfogása, ráadásul állítása szerint ő nem "tipikus" angol, de ez talán csak előny...
Ezt a fajta tudást Francestől is megkaphatom, megkaphatnám, de rajta mindig osztoznom kell - három kutyával, hat macskával és most már egy nyúllal is. Vagyis nem tudok vele leülni szemtől szembe, és társalogni például a húsvéti szokásokról - egyébként is hülyén nézne ki, ha nem kötetlenül kávéznánk, hanem "kihasználnám" őt, amit persze azért tudat alatt mégiscsak megteszek...

A temető

Ugyan már jó pár hónapja járok angolra a Cemetery Hillen lévő központba, nemsokkal ezelőtt tudatosult bennem, hogy esetleg azért hívhatják Cemetery Hillnek (temetődomb), mert temető van a közelben. Múlt héten angol előtt kimerészkedtem oda egy fényképezőgéppel, körbejártam a helyet. Ijesztő csend volt, de hát mit várjon az ember kora reggel egy temetőben.

A temetőőr-szerű bácsi a házikóból kikukucskálva méregetett, de mivel nem csináltam semmi rosszat, nem jött oda szólni. Nem tudom, kell-e engedély mások sírjait fotózni, mindenesetre a neveket a fényképeken (talán) kegyeleti okokból (is) elhomályosítottam. Sokkal több képet csináltam, mint ami az albumban szerepel, de mivel az összes szép síron név van, a homályosítás pedig ront az élvezeti értéken, így csak párat töltöttem fel.
Itt lehet csodálni egy angol temetőt (tervbe van véve még jó pár templomkert, temető fotózása a következőkben): temető

Kata újabb sikerei

Katának összegyűlt sok matricája, amelyeket a napi jó viselkedésért, olvasásért, számolásért szoktak kiosztani. Mivel ezek száma elérte a 30-at, bronzoklevelet kapott érte. Sőt, külön kapott olvasásért is oklevelet.

Szokás, hogy odabent készítenek róluk tevékenységek közben fényképeket, ezekből kettőt mi is megkaptunk, íme:

HAFSL - oklevél

Véget ért az iskolában a szülőknek tartott tanfolyam. Írtam már erről a kurzusról egy régebbi bejegyzésben, Fun with writing volt a neve. Nagyon hasznos volt, részint, mert én magam is sokat újat tanultam meg (nem csak az angol nyelv miatt), másrészt pedig egyre többen köszönnek rám, beszélgetnek velem nap mint nap a szülők közül. Megtanultuk, hogyan segítsük a gyerekünket abban, hogy szeresse, amit tanul, szeressen írni, milyen tevékenységekkel tudjuk növelni ehhez a kedvüket stb.
Az tanfolyam elvégzéséről oklevelet is kaptam:

Tegnap indult egy újabb tanfolyam, ez már egy szinttel komolyabb, valószínűleg hosszabb ideig is fog tartani, és ennek végén tehetünk vizsgát, amely rendes, hivatalos vizsga, de meg nem tudom mondani, hogy ez pontosan otthon minek felel meg. Talán egy OKJ-s vizsgához tudnám hasonlítani, de itt ez többet ér...

Lady Gaga és Britney Spears - kicsiben

Múlt héten a Yewtree-ban zenei hét volt, minden nap más műfajjal foglalkoztak a gyerekek. Szerdán beöltözéses nap volt, mindenkinek híres rockénekes vagy popénekes jelmezét kellett magára öltenie. Ez lehetett élő vagy holt, létező alak, vagy csak egyszerűen "popénekes" stílus.

Hétfő-kedden lejártam a lábam, hogy megfelelő "jelmezt" találjak kicsi gyerekeim számára, és alsó tagozatos iskola lévén kulturált öltözékre volt szükség. Timinek parókát, álarcot vettem, a pólójára rávarrtam egy csomó itthon található csipkét, gombot, lógót, ami a kezembe akadt. Katának vettem egy napszemüveget, és varrtam egy kis kockás rakott szoknyát, és a filléres boltban kapott tollboából kapott "hajpompont". Így lett belőlük Lady Gaga és Britney Spears, nagy sikert arattak, és élvezték a jelmezesdit.

Iskolarendszer Angliában - találtam

Találtam egy oldalt, ahol sok hasznos információt találtam a gyerekeim iskoláztatásával kapcsolatban (és csak ezt a részt másoltam most ki). Ezt most megosztom, részint, hogy mások is okosodjanak, részint, hogy később csak egyszerűen itt vissza tudjam keresni...
A teljes anyag itt olvasható:
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=iskolafejlesztes-Tobbek-Oktatasfejlesztesi

A tanköteles kor 5 éves kortól kezdődik, ezt előzi meg a nursery school vagy nursery class, ahová 2-3 éves kortól 5 éves korig járhatnak a kicsik. Az iskolákban működő iskola-előkészítőbe (reception class) abban a tanévben / félévben léphetnek, amelyben betöltik 5. életévüket. A tanköteles kor 16 éves korig tart. 5-től 11 éves korig részesülnek alapfokú (elemi) oktatásban a primary schoolban; majd 11-től 16 éves korig a középfokú oktatásban a secondary schoolban. Ezután a felső középfokú oktatást folytathatják a secondary schoolban még két évig (sixth form), vagy a further education institutionban (továbbtanulási intézmény), ahol szakképzésben is részesülhetnek. A felsőoktatásba (higher educatoin) 18 éves kortól lehet bekerülni.
Az angol és walesi iskolarendszerben négy oktatási szakaszt (Key Stage-t) állapítottak meg, ami négy nagy korcsoportot jelent:
Key Stage 1: az elemi iskolában az 5-től 7 éves korig tartó szakasz,
Key Stage 2: az elemi iskolában a 7-től 11 éves korig tartó szakasz,
Key Stage 3: a középiskolában a 11-től 14 éves korig tartó szakasz,
Key Stage 4: a középiskolában a 14-től 16 éves korig tartó szakasz.
1988-ban bevezették a Nemzeti tantervet, (National Curriculum) mely meghatározza a kötelező tantárgyak oktatási tartalmait és a követelményszinteket, melyeket a tanulóknak teljesíteniük kell a tankötelezettség végére. Az 1988-as oktatási reformról szóló törvény lefektette a kötelező tanterv kereteit mind a négy korcsoportra. Három fő és hét egyéb tantárgyat határozott meg, valamint azt, hogy minden tanulónak vallásos nevelésben kell részesülnie. Jelenleg az alaptantárgyak minden oktatási szakaszban azonosak: anyanyelv (angol), matematika természettudomány. Ezen kívül minden szakaszban tanítandó a technika és design, az ICT (Information and Communication Technology), és a testnevelés. Az első három szakaszban (KS1: 5–7 éves kor, KS2: 7–11, KS3: 11–14): történelem, földrajz, művészet és design, zene. Az utolsó két szakaszban (KS3: 11–14 éves kor, KS4: 14–16): modern nyelvek, állampolgári ismeretek.
A tankötelezettségi kort a középiskolai tanulmányokat lezáró általános vizsgákkal és az ezt tanúsító bizonyítvánnyal lehet befejezni (General Certification of Secondary Education – GCSE). A sztenderdizált vizsgán elért tantárgyankénti eredményt betűkkel értékelik, a legjobb az A*, de egészen C-ig jó eredménynek számít. A gyengébb teljesítmények a D-G között húzódnak. Az U értékelhetetlen (unclassified) teljesítménynek számít. A vizsgatárgyak számának sem minimuma, sem maximuma nincs, minden diák azokból és annyi tantárgyból vizsgázik, amennyiből akar. (Egy-egy diák esetében akkor számít az eredmény kimondottan jónak, ha 5 vagy annál több tárgyból A*-C közötti minősítést ér el.)
Azok, akik sikertelenek a GCSE vizsgán, ún. belépő szintű minősítést (Entry Level qualification) kaphatnak. Ezt korábban csak írás-olvasás, számolás és informatikából lehetett megszerezni, jelenleg a nemzeti tanterv többi tárgyából, valamint a kulcskompetenciák területéről is. E bizonyítványok az elsajátított tudás 3 szintjét igazolhatják, amely szintek a nemzeti tanterv 1., 2. vagy 3. szakasza tantervi követelményeivel azonosak. Emellett bizonyos szakmai jártasságot is lehet ilyen bizonyítvánnyal igazolni, mint pl. fodrászat, irodai gyakorlat.
Már a tankötelezettség lezárásával lehetőség van az általános mellett bizonyos szaktudást igazoló bizonyítványt szerezni. (General National Vocational Qualification) Az alábbi területeken lehet a specializálódást / szakképzettségei igazoló vizsgát tenni:

• alkalmazott képző- és iparművészet,
• alkalmazott vállalkozási ismeretek,
• alkalmazott információs és kommunikációs technológia,
• alkalmazott természetismeret,
• műszaki ismeretek,
• szociális gondozás,
• szabadidő és turizmus,
• ipari előállítás.

E szakmai kvalifikációt 16 éves kor után is bármikor meg lehet szerezni.
A felső középiskolában az akadémiai tudást a 18 éves kort követően letett emelt szintű általános középiskolai vizsgák útján megszerzett bizonyítvány igazolja (General Certificate of Education Advanced Level – GCE A-level). Ezen iskolaszakaszban lehetőség van az akadémiai és szakképzési tárgyak kombinálására, így a bizonyos tárgyakból megszerzett A-level mellé a középszintű GNVQ bizonyítvány is megszerezhető.
A szakképzés folytatása, a korábban már megszerzett GNVQ önmagában is továbbépíthető, ekkor a magasabb szintű szakmai tudás megszerzése igazolható az eredményesen letett vizsgán (Advanced Vocational Certificates of Education – Vocational A level). Az alábbi szakképesítések szerezhetők meg:

• képző- és iparművészet,
• vállalkozási ismeretek,
• épület- és környezet építés,
• egészség- és szociális gondozás,
• vendéglátás és élelmezés,
• föld- és környezetgondozás
• információs és kommunikációs technika,
• szabadidő és turizmus,
• ipari előállítás,
• média: kommunikáció és produkció,
• előadóművészetek,
• kereskedelem,
• természetismeret.

A szakképzésnek ezen a szintjén lehetőség van a kulcskompetenciák bármelyikének emelt szintű elsajátításáról is bizonyítványt szerezni. A jelen kormányzati törekvések arra irányulnak, hogy a hat kulcskompetencia váljék az emelt szintű szakképzési program szerves részévé.
Folyamatban van a képzettségi és szakképzettségi szintek egységes rendszerbe foglalása, amely a nemzeti szakképzési rendszert is magában foglalja (National Vocational Qualification – NVQ), egyaránt kiterjed a közép- és felsőfokú képzésre és az alábbi fokozatok szerint épül majd egymásra:

5. szint	magasabb szintű felsőfokú végzettség vagy NVQ 5. szint
4. szint	felsőfokú végzettség vagy NVQ 4. szint
3. szint (emelt szint)	GCE A-level vagy NVQ 3. szint
2. szint (középfok)	GCSE A*-C minősítés vagy GNVQ középszint vagy NVQ 2. szint
1. szint (alapfok)	GCSE D-G minősítés vagy GNVQ alapszint vagy NVQ 1. szint
Belépő szint	Nemzeti tanterv 3., 2., 1. szakasza

Timi és Dóri - matek nonszensz

Megint (vagy még mindig) úgy érzem, sokat követelnek Timitől. Pontosabban nemcsak tőle, hanem a korosztályától. Azon kívül, hogy folyamatos írás-olvasást várnak el, a matekkal vannak gondjaim. A teljes tízes szorzótáblát (sőt, a 11-est, 12-est is) kérik, valamint időnként látom a feladataiban (nyílt órákon, néha haza is hoz feladatlapot), hogy négyjegyű számokkal végeznek összeadást, kivonást, valamint kétjegyű számot osztanak egyjegyű számmal (akár maradékosat is). Pénteken olyan hétvégi házi feladatot hozott haza, ahol törtszámokat kellett összekötni a megfelelő ábrával, például egy ötágú csillag egy ága volt kiszínezve, ezt kellett az egyötöddel összekötni. Kicsit nehezen értettem meg vele a törtszámokat, de nem vagyok biztos benne, hogy 8 évesen tényleg ezt kell tanulniuk. Amikor bent voltam szerdán nyílt napon, megdöbbenve láttam, hogy franciául tanulnak Aznap kezdték el, mindjárt azzal, hogy 1-10-ig leírták a számokat franciául (szegény lány még angolul sem tud írni, bár azt kell mondanom, a tanulók többsége sem), és pár mondatot láttam a táblán franciául, de meghaladta a képességemet a lefordításuk. Timit hiába kérdeztem, nemhogy leírni, még kimondani sem tudta őket, de azt mondta, mostantól rendszeresen fognak tanulni franciát...
Ami még (többek között) zavar ebben az egész rendszerben az, hogy látom, Katát és Timit mennyire erőltetik, hogy milyen sokat tudjanak, de mi a helyzet a nagyobbakkal? Dóriéknál (Gergőéknél is) a legtöbb gyerek egész egyszerűen buta. Nem tud számolni, a hatványozást nem érti, két egyjegyű szám összeszorzásához számológépet használnak, a kerület még csak-csak megy, de a terület már nehéz falat. Jövőre érettségiznek, ezért csináltak egy próbaérettségit múlt héten. 100 pont volt a maximálisan elérhető pontszám (normál szintű érettségi feladatsor volt), Dórinak 75 pontja lett. Az utána következőnek 34. Ennél már csak lejjebb volt. Javasolták neki, hogy majd inkább az emelt szintű érettségit próbálja meg, mert úgy tűnik, megy neki a matek. A többiek nem is értik, hogy értheti mindazt, amit tanulnak. Pedig Dóri itt igazából még semmi újat nem tanult, azokat hasznosítja még, ami otthon volt kötelező tananyag. Most is főleg nyelvi nehézségekből adódó problémái voltak, az egyik feladat azt volt, hogy írja le betűvel: 1650. Ez még magyarul is nehéz, hiszen némelyik számot kötőjellel írjuk, némelyiket külön, angolul pedig egész más rendszer van. Ez például nem sikerült neki (máris 76 pontja lett volna...), de a szomorú az, hogy SENKI nem tudta leírni az osztályában...
Tehát kérdem én, ha a Kata korabelieknek írni és olvasni kell tudni, Timi korabelieknek négyjegyű számokkal való műveleteket, komplett szorzótáblát, francia számolást, akkor a Timi és Dóri közötti 8 évben mégis mit tanulnak? Mert nagyon úgy tűnik, hogy semmit... A mieinknek szerencséje van, mert itthon gyakorolunk velük, Katával kiejtést, szótagolást, Timivel szorzótáblát, de azt hiszem, az angol gyerekek többsége azért ragad meg egy szinten, mert a szüleik sem tanulták meg azt, amiben most segíteni kellene nekik.
Persze ez megint általánosítás. Nem akarom azt mondani, hogy az egész angol oktatási rendszer úgy, ahogy van, rossz. Lehet, a londoni magániskolákban ez másképp működik. De itt, Hemelben, egy egyszerű általános és középiskolában én ezt látom. És ez sajnos néha nagyon-nagyon elkeserít...

Angol - költözés + munka?

Még 4 hetünk van az angol tanfolyamból (10 hetes turnusokban indul mindig újra, illetve folytatódik). A következő tanfolyam már új helyszínen ér minket. Két héttel ezelőtt a vezetőség tagjai a tanárokkal és velünk, diákokkal (!) közösen leültek, hogy megvitassák, milyen lehetőségeink vannak. Mindenképp változásra van sajnos szükség, mert a kormány megvont pénzeket az alapítványoktól, jótékonysági szervezetektől, így attól a szervezettől is, amelyik eddig finanszírozta a majdnem ingyenes angol tanfolyamot. (10 font volt a 10 hetes tanfolyam, hetente ugye egyszer két óra, vagyis 50 pennybe került egy óra angol.)
Most három (illetve több) lehetőséget vázoltak előttünk. Vagy maradunk ott, ahol most vagyunk (ezt a helyet bérlik), de jóval több lesz a fizetendő díj - duplája, triplája. Vagy elmegyünk egy olcsóbb helyre, ami kb. 10 perc sétára van a mostani helytől, de még ott is kell fizetni bérleti díjat; vagy pedig elmegyünk az alapítvány "székházába", ahol ingyen lehetünk, és minimálisan emelkedik a díj (fénymásolatok, dosszié stb.). Emellett többen jelezték, hogy nemcsak heti egy alkalmat igényelnének, hanem minimum kettőt. Vagyis megemelnék az óraszámot (sajnos csak heti egy plusz órával), és új helyszínen heti két alkalomra (3 órára) kicsivel többet kéne fizetni, mint most. Kb. 10 font helyett 15 fontot. Angela emellett azt a lehetőséget is felvázolta, hogy ha valaki esetleg ezt az összeget nem tudja kifizetni, adminisztrációs munkával ledolgozhatja önkéntesként. Vagyis megveheti a tanfolyamot munkával. Ez a lehetőség nemcsak az anyagi gondokkal küzdőknek merült fel, hanem azoknak is, akik szeretnének gyakorlatot szerezni, emberekkel találkozni, elég jók angolból ahhoz, hogy képesek legyenek kommunikálni a központban másokkal és ellássák feladatukat. Angela ekkor megjegyezte, hogy itt elsősorban rám gondolt, mivel úgy véli, óriási hasznomat tudnák ott venni, és az angolom is megfelelő ehhez (ennél jobban dicsért, azt hittem, elsüllyedek, zavart a nyilvános "dicsőítés"). Így még az is elképzelhető, hogy a következő turnusban tényleg ott fogok pár órát dolgozni az alapítvány központjában, amely esetleg később az önéletrajzomban is jól mutathat majd.
Ezen a héten már nem Angela volt a tanárunk, hanem Adam. Ő eddig Angela segédje volt, most ő a tanár, és az egyik órán már megismert Michelle lett a segédtanár. Mindketten nagyon szimpatikusak, segítőkészek, és ami nagyon fontos, kiváló humorérzékük van...
A héten vendégeink is voltak, a Volunteer Centertől (önkéntes központ) jött el két hölgy, hogy meséljen nekünk az önkéntes munkáról és arról, hogyan tudnak ők segíteni másoknak. Ez az a központ, ahol én is voltam, amikor önkéntes munkát szerettem volna csinálni, és innen irányítottak akkor a Home Dacorumhoz, ahol a tanfolyamra is jártam. Nos, kiderült, hogy nemcsak önkéntes munkásokat várnak, hanem ők is tudnak segíteni sokmindenben. Pénzügyi segítségen kívül karriertanácsadást nyújtanak, ismernek, tudnak sok ingyenes vagy kedvezményes tanfolyamot, kapcsolataik, ismeretségeik vannak, segítenek elhelyezkedni az életben, visszaszokni a társadalomba (iskola, szülés, börtön után). Végigkérdezgették, kinek milyen tervei vannak, én elmondtam, hogy szeretnék dolgozni, vagy a szakmámban, vagy érdekel még mások (idősek, gyerekek) gondozása, de szerintem erről már meséltem. Úgy tűnik, megtetszettem nekik, kérték, írjak egy emailt nekik, küldjem el az önéletrajzomat, megpróbálnak segíteni munkát találni (képzéseket, tanfolyamokat, gyakorlatot szerezni stb.). Csütörtök este meg is írtam, pénteken délelőtt válaszolt az egyik hölgy, hogy szerez nekem időpontot a központban, amikor mindent megbeszélhetünk. De addig is, hétfőn (vagyis holnap) lesz egy háromórás kurzus, amely betekintést enged a care munka (gondozás) rejtelmeibe, segít kitalálni, megmutatni hogy pontosan miket lehet csinálni, mi a választék, mi kell hozzá stb. Így holnap 10-re megyek oda, jövő héten esedékes lesz egy bejegyzés a történtekről...

Thomas és barátai

2-3 hónapja hazahoztunk egy csomó szórólapot, köztük egy kb. másfél órára lévő vasúti parkét is.
Erről van szó: vasúti park
Egy évben kétszer, márciusban és októberben két-két napon rendeznek Thomas-napot. Vettünk rá jegyet, Zsuzsáékat is elhívtuk és ma elmentünk. Volt ott Kövér ellenőr, Thomas, Dízel és egy csomó olyan vonat, mozdony, amelynek sajnos nem tudom a nevét.

Nagyon hideg volt, 2 fok, eléggé átfagytunk. A két kicsivel mentünk csak, nagyon élvezték, és mi is. Volt lufihajtogatás, mini vonatmúzeum, kiállított vonatok, amelyekre fel lehetett mászni, bohóc, ajándékbolt, egy komplett egésznapos programra való. Kár, hogy nem nyáron rendezik meg, amikor melegebb van. De így legalább nem volt olyan tömeg, mintha kétszer akkora lett volna (nagypapám régi mondása).
Fényképeket is csináltam, néhányat Bandi is: Thomasos képek
Szendvicseket, innivalót vittünk, erre nem költöttünk, jó sokat sétáltunk, Kata persze megint elzuhant hazafelé... De így legalább nem kérdezte meg minden utcasarkon: ott vagyunk már? Hány perc van még? - mint ahogy azt tette odafelé menet...

Mammográfia és rákszűrés

Pár hete egy csomót észleltem a mellemben. Ez nem újdonság, négy gyerek szoptatása után nem kevés betokosodott tejmirigy, csomó maradt mindkét mellemben. De ez most fájt is. Elmentem a háziorvoshoz, aki egy behívott nővér jelenlétében megvizsgált, azonnal kitapintotta a csomót. Leült a számítógéphez, és rögtön csinált nekem egy időpontot a St. Albansi kórház megfelelő osztályára. Ha már úgyis ott voltam a háziorvosnál, megemlítettem, hogy állandóan fázok (kivéve, amikor hőhullámaim vannak), erre helyből kiírt nekem egy vérvételt is, különös tekintettel a pajzsmirigyeimre. Még aznap megejtettem a vérvételt, hiszen nem éhgyomorra kellett, három perc alatt végeztem. Pár nap alatt megvolt az eredmény, mentem is érte. Nem adták oda. Meglepődve tapasztaltam, hogy ebben az országban semmilyen leletet nem adnak az ember kezébe. Elmondják, mi van rajta, nem mutatják meg, csak ha külön esetleg kéri az ember, de ez is ritka. Odamentem, adtak időpontot, ahol a háziorvos elmondta, hogy minden rendben és ennyi... Mivel központi számítógépes rendszer van, bárhova megyek (pl. mammográfia), meg tudják nézni az előző eredményeimet, mindent tudnak rólam. Én pedig nem kombinálok, látva a leleteimet, hanem elhiszem az orvosnak, amit mond. Van benne logika, nem mondom, de nekem akkor is furcsa. Nekik pedig biztos az volt furcsa, hogy követeltem a véreredményeimet és nem akartam megérteni, miért nem adják oda...
Következő héten Bandi eljött velem mammográfiára. Postán is megjött az értesítés, háromoldalas tájékoztató, hova, miért, mikor kell mennem, hol, mennyiért és hogyan tudok parkolni, minden a legaprólékosabban le volt írva. Az is, hogy kb. 3-6 óra várakozásra számítsak. Azt hittem, viccelnek. De nem. Odamentünk, recepción regisztráltak, kb. 20 perc múlva áthívtak a röntgenosztályra, megcsinálták a mammográfiát, majd kb. újabb 10 perc múlva az osztály egyik orvosa elmondta, hogy nem talált semmit, így menjek vissza a mellklinika részre. Ez az orvos volt olyan művelt, hogy tudta, a magyar Biró név köthető a golyóstollhoz, hiszen Biró Lajos találta fel (aki csak nevében azonos apámmal, nem rokon), és angolul ugye biro a golyóstoll neve (bájró, ezért így is hívnak itt, a Czirbeszt esélyük sincs kimondani...).
Nos, itt valóban kb. 2 órát kellett még várnunk, ekkor behívott Mr. Lee (nem Bruce), aki megvizsgált (nővér jelenlétében, itt erre nagy hangsúlyt helyeznek), alaposan kikérdezett, megnézte az előző, magyar leleteimet (és furcsállotta, hogy miért van nálam), majd elmondta, hogy semmit az égvilágon nem talált. Kaptam egy tájékoztató füzetet, hogy mi okozhat fájdalmat (sok kávé, hormonok stb.), és utamra bocsátott azzal, hogy ha újra (tovább) fájna, esetleg új csomót fedeznék fel, azonnal jöjjek vissza.
Otthon maga az időpont megkapása kb. egy hónap, a mammográfia eredményével ugye vissza kell menni az orvoshoz, tehát az, hogy összesen kb. 3 órát várakoztam és egy hét alatt megtudtam az eredményt, nem is tűnik olyan soknak.
Közben kaptam értesítést, hogy menjek rákszűrésre (ők nem tudják, hogy tavaly még otthon voltam), gondoltam, azzal nem ártok, ha elmegyek, legalább rögzítenek a rendszerben, és a sűrűbb ellenőrzés is csak előny. Jövő héten megyek, majd elmesélem, van-e különbség a magyar rendszerhez képest. Azt tudom, hogy az én korosztályomat háromévente értesítik, hogy menjen rákszűrésre. Ez ingyenes. Nem tudom, itt működnek-e magánnőgyógyászok, mert amikor próbáltam érdeklődni, erre is bután néztek. Kérdeztem, hogy döntik el, ki hol szül, hova jár orvoshoz. Azt mondták, ott és annál szül az ember, ahova épp kerül. Biztos van módszer arra, hogy valakinek "saját" orvosa legyen, de mivel erre eddig nem volt szükségem, még nem szereztem magamnak egyet...

Gergő és a kozmetikus

Kicsi (!) fiam biztos nem örül majd, hogy ezt a témát is megírom a blogban. Úgyhogy csak nagyvonalakban, érdekességként mesélem el. Mivel már régóta küzd, küzdünk a mitesszereivel, semmilyen lemosó, krém nem használ igazán, rávettük egymást, hogy menjen el kozmetikushoz. Még életében nem volt, borzasztóan félt, mert ugye a gyagyás anyja a pattanásait néha úgy nyomkodja ki (a sajátját és az övét is), hogy tűvel kiszúrja (mivel körme nincs), hogy ne kelljen lilára nyomkodni a fejét. Így elképzelte a kozmetikust, aki ez esetben egy tetoválóművésszel vetekszik...
Kértem e-mailen ár- és kezelésajánlatot talán tíz környékbeli kozmetikustól, öt vagy hat válaszolt is. Ezután Gergőre bíztam, hogy bökjön rá az egyikre, s ő egy Kings Langley-i kozmetikát választott. Kértem időpontot, el is mentünk. Egy nagyon hangulatos kis hely, az ott lévő fiatal hölgy nagyon kedves, mosolygós (Gergőnek nem tetszett), segítőkész. A "hagyományos" kezelésen túl egész érdekes dolgot láttam. Mielőtt elkezdte volna nyomogatni a mitesszereit, bekente az arcát valami krémmel, ami megkönnyítette az UV-lámpa használatát. Ugyanis úgy nyomkodott, hogy tök sötétben bekapcsolta az UV-lámpát, Gergő arcbőre alatt halvány narancssárgán világítottak a mitesszerek, és amikor kinyomta, komoly neonnarancsszínű kukacok jöttek ki. Vagyis nem csak a fekete tetejű apró mitesszerek látszanak így, hanem a bőr alatt beégett, betokosodott összes felesleges, nem oda való akármi... Ilyet még soha nem láttam. Gergő nem engedte, hogy fényképet csináljak sem a narancssárga UV-s világító fejéről, sem később a zöldesszürke arcpakolásos, ufószerű arcáról.
Mivel nagyon be vannak tokosodva a pattanások, mitesszerek, sokkal nem tudott a kozmetikus mit kezdeni. Várható volt, hogy egy kezelés alatt nem tud csodát tenni, és szükség lesz további alkalmakra is. Jövő héten megyünk újra, addig viszont kapott Gergő háromféle kenőcsöt, lemosót, radírt, amivel minden nap kezelnie kell a bőrét, hogy előkészüljön a következő alkalomra. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten olcsó lett volna akár a kezelés, akár a krémek (itteni viszonylatban középkategóriás), de ha átszámolom (tudom, nem szabad), durván négy-ötszöröse egy otthoni komplett kezelés árának... Így csak vágyódva figyeltem, ahogy a kozmetikus Gergőn dolgozik, és arra gondoltam, nemsokára itt az április, megyek haza, és Ági, a kozmetikus már üzent, hogy mindenképp szeretne velem találkozni (akár kezelésen, akár csak úgy). Szóval, Kings Langley ide, Kings Langley oda, én megyek Ágihoz.

Anyuék itt és Londonban

Anyu és Árpi itt voltak múlt héten, amikor a gyerekeknek is szünet volt. Eseménydús hét volt... Nagyon zajos volt a ház, sokan voltunk, ráadásul lebetegedtem, először, mióta itt vagyunk. Annyira ágynak dőltem, hogy lázam is volt, ami pedig nagyon-nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Így helyettem Gergő és Dóri ment anyuékkal és Bandival Londonba csavarogni. Nem túl nehéz szívvel mondtam le róla, mert egyrészt ugye halálomon voltam, másrészt az akvárium volt a fő célpont (Árpi nagyon szereti a halakat), ahol már voltam.
Fényképeket nem töltök újra fel, kb. ugyanazon az útvonalon mentek végig, ahol pár héttel korábban apuék is. Az akváriumban annyian voltak, hogy a bejutáshoz másfél órát kellett várakozni. Nem irigyeltem őket, tömegnyomor volt (szünet lévén), a levegőtlen akváriumból hamar kimenekült mindenki.
Anyuval elmentünk a kertészetbe, ahol nem kevés időt és pénzt költöttünk el, meseszép virágok, növények és felszerelések vannak ott. Igazából nem sokat tudtunk csavarogni, mert nem volt túl jó idő. Átmentünk egyik nap Tringbe, a múzeumba, ahol a szünet miatt szintén olyan tömeg volt, hogy majdnem rosszul lettünk mindannyian. Képtelenség volt megmozdulni, parkolni is csak nagyon messze sikerült. Így nem volt túl nagy élmény, nem szabad sehova menni szünetben, csak hétköznap, akkor is napközben... És különben is, nem megmondtam, hogy lőjenek le, ha ilyesmi még egyszer eszembe jut?