Walk with the stars - azaz sétálj a csillagokkal. Ez volt a felhívás címe, neve, amely arra sarkallta az embereket, hogy sétáljon egy jó ügy érdekében - éjjel. Ebben az országban szokás a jótékonykodás. Sok alapítványi bolt van, sok adakozási lehetőség, lépten-nyomon gyűjtenek valamire. Ez alkalommal a St. Francis Hospice javára szerveztek gyűjtést, amely két részből áll. Az egyik maga a séta, a nevezési díj befizetése, a másik pedig egy honlap létrehozása, ahol az ember jótékonykodásra buzdíthatja az ismerőseit. Így most én is mindenkit buzdítok erre, íme a mi honlapunk:
A mi jótékonysági oldalunk
A cél 100 font összegyűjtése, illetve ennek kétszerese, ugyanis Bandi cége még egyszer annyit hozzárak a végösszeghez, mint maga a végösszeg. Ha minden jól megy, 200 fontot tudnánk adományozni a St. Francis Hospice-nak. Igen, ha valaki esetleg nem lenne tisztában, mi is az a hospice, itt le van írva: Mi az a hospice?
A séta menete a következő volt: először is online regisztráltunk, kifizettük a regisztrációs díjat. Ennek fejében kaptunk egy rózsaszín pólót, amelyet minden ruházat tetejére kellett húzni az ominózus este, a helyszínen kaptunk egy üveg vizet, egy csokit, valamint a visszaérkezéskor forró kávét, teát és szendvicset. 3 fontért lehetett vásárolni villogó nyuszifület, ezt sem hagyhattuk ki.
Petra volt olyan drága, hogy vigyázott a kicsikre, így a két naggyal együtt sétáltunk. A Hemel Hempstead Schoolnál volt a gyülekező (a rajt és a cél) este 9-től.
A séta 10.30-kor indult, különböző kategóriákban. Volt 5 mérföldes és 11 mérföldes táv, azon belül volt lassan sétálós, normál tempós és gyors tempós változat. Mi a 11 mérföldest választottuk, normál tempóban. Amikor elkezdtünk fázni a szemerkélő esőben, akkor voltak kétségeim, hogy vajon teljesen normálisak vagyunk-e, éjjel, hidegben - esetleg esőben is - gyalogolni majdnem 18 kilométert... Az indulás előtt szórakoztatták a sportpályán várakozó tömeget, hastáncosok léptek fel, valamint a tűzoltók is táncoltak.
Íme, indulás előtt még lelkesek voltunk (vagy legalábbis a mosoly erre utal):
Szinte kivétel nélkül mindenki viselt nyuszifület, ezen felül voltak csoportok, akik idétlen ruhákat vettek fel (pizsamás lányok, bohócparókába öltözött pasik stb.), és voltak egyedi "jelmezek" is. Nagyon sokan valakiért sétáltak, valaki emlékére, aki a St. Francisben töltötte utolsó napjait. Voltak, akik a hátukra (mellkasukra) tűzték az elhunyt fényképét, hogy mindenki tudja, kinek az emlékére teszik meg a sétát. Voltak, akik közös barátjuk emlékét őrizték így, voltak, akik családtagét, szomszédét, ismerősét. Mi "csak úgy" tettük meg a távot.
A 18 km legyaloglása után, reggel 3-kor elcsigázva, forró kávét, teát kortyolgatva:
Vittünk zseblámpát (kötelező volt), szendvicset, innivalót. Próbáltuk egymást szórakoztatni az úton, de visszafelé az utolsó pár kilométeren már mindenki el volt foglalva a saját szenvedésével (vízhólyag, hideg, fáradtság, álmosság, éhség stb.).
És ha még nem tűntünk volna elég abnormálisnak, akkor folytatom: reggel fél 4-re értünk haza, 7-kor keltünk (Dóri, Bandi és én), hogy elmenjünk tájfutni. Petra is jött velünk, ő hazafutott még a cuccáért, mert nem így készült. 10-kor kezdődött Milton Keynesben a futás, leadtuk a kicsiket Zsuzsáéknál, és a szakadó esőre, valamint a fáradtságra való tekintettel a legrövidebb szakaszt vállaltuk be. Azt hiszem, még így sem voltunk rosszak: Dóri 2., Bandi 4., én 6., Petra 15. lett a 36 indulóból. Vasárnap délután-este senki nem kellett altatni...
Itt a térkép, merre is jártunk éjjel:
Hétfő reggel mindenki elbicegett iskolába, dolgozni, miután bekenegettük fájó sebeinket. A talpamon lévő néhány vízhólyag már leapadt, vezetni is képes voltam. Mindenesetre egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak, és ha nem megyünk, többek között soha nem láthattam volna a férjemet és a fiamat idétlen villogó nyuszifület viselni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése