Én, az árnyék

Hívott a care worker, név szerint Jackie. Úgy tűnik, vele beszéltem már korábban is, csak én nem tudtam, hogy ő az, aki... Vasárnap hívott, hogy tudnék-e hétfőn akkor menni vele. Hát persze, hogy tudok, hiszen erre várok március óta. Hétfőn reggel 8.50-kor felvett a szomszédos utcában, és irány a munka. Egyelőre önállóan ezt nem tudom csinálni, most éppen a betanítás, megfigyelés, árnyékolás (angolul ezt komolyan shadowing-nak hívják) folyik, amikoris én árnyékként követem őt mindenhova. Jackie 22 éve care worker, idős, beteg emberekkel foglalkozik - még hat hétig. Azután átmegy egy olyan részlegre, ahol nem beteg emberekkel fog foglalkozni, illetve nem ebben az értelemben. Kórház, betegség, baleset utáni felépülési időszakban fog segíteni, tehát gyógyulófélben lévő betegeket fog ellátni. Fix idős szerződéssel dolgozik, heti 21 órában, kéthetes váltásban. Ezért ez a hét így alakul: hétfőn reggel 3 óra, délután 3 óra, kedden szintén, szerdán csak délelőtt 3 óra, csütörtök és péntek szabad, szombat délután, vasárnap pedig egész nap. Én is igazodok hozzá, tehát én is vagyok szabad, illetve dolgozom a héten.

Első nap reggelén, tükörben pózolós...

Az első ügyfél után azt gondoltam, hazajövök. Idegen volt minden. Nem értettem Jackie beszédét, nem értettem a férfi beszédét, nem tudtam, mit kell csinálni, hogyan csináljam, mit mondjak, mikor szólaljak meg és egyáltalán: mit keresek én itt? Azóta Jackie többször elnézést kért az akcentusa miatt. Született hemeli, de pokoli rosszul és csúnyán beszél, mint az angolok, sőt a britek többsége. Elmondta, ő a skótokat, íreket egyáltalán nem érti, telefonon meg sem próbál velük értekezni. De van olyan angol, akivel ő is háromszor elismételteti, amit mond, mert képtelen értelmezni. Nem beszélve arról, hogy az idős, beteg angolok többsége értelmetlen szavakat, mondatokat mormol a bajsza alatt, vagy pedig nem is akar igazán mondani semmit, nem is hozzánk beszél. Többször elmondta, hogy nagyon jó az angolom, sőt, a harmadik helyszíntől már így mutatott be: ez itt Krisztina, új ápoló, Magyarországról jött, kiváló az angolja. Ennek ellenére a hétfői délelőtti három óra után azt gondoltam: nem, ezt nem akarom. Soha nem fogok tudni megtanulni annyira, hogy megértsem őket, nem igazán tudok megszólalni sem, mi lesz, ha egyedül kell mindezt csinálnom?
Jackie fejből tud mindent: címeket, neveket, ajtó- és kulcskódokat, gyógyszeradagolást, ápolási terveket, milyen sorrendben, kihez és miért kell menni. Ami neki 20 perc, az nekem eleinte valószínűleg egy óra lesz. És közel sem biztos, hogy azokhoz (is) fogok járni, ahova most járunk. Tehát lehet, hogy minden és mindenki új lesz, és bizony magamra leszek utalva, senki nem fog segíteni... Amennyire ez ijesztő, annyira bátorító is. Hiszen hogyan lehetne másképp jól megtanulni mindent, mint bedobva a mélyvízbe? Türelem, gyakorlás. Elég csak a gyerekeimre nézni, akiket úgy raktam be egy angol iskolába, hogy egyetlen (!) szót sem beszéltek angolul. Sajnos türelemnek mindig is híján voltam, és emiatt sokszor nekikeseredem. A napok jól és rosszabbul telnek, de néha óránként változik a véleményem erről az egészről.
És most lássuk a részleteket! Mit és hogyan is kell csinálnom?
Az első férfibeteg Mr. V. Mint szinte mindegyik beteg, ő is demenciában szenved. Elmondtam, hogy Magyarországról jöttem, másnap ugyan emlékezett rám, de megkérdezte, hogy svájci vagyok-e. Őt fel kell kelteni - kulcsunk nincs egyetlen házhoz sem, a falon, ajtón kódos kulcstartó van, onnan kell kivenni -, kiüríteni az éjszakai katéterzacskót, kikisérni a fürdőbe, segíteni lemosdani, illetve részben lemosni, megtörölgetni, majd segíteni felöltözni, lekísérni a földszintre a nappaliba, odaadni neki a gyógyszereit, nyakába tenni a vészjelzőgombos nyakláncot, reggelit készíteni, kezébe adni és otthagyni. Mindezeket felírni az ápolási tervbe. Így néznek ki a biztonsági kódos kulcstartók:

A kód beütése után ki lehet nyitni, és lám, ott van benne a kulcs, amivel ki lehet nyitni az ajtót. Ha esetleg otthonba kell menni, akkor plusz még az otthon bejárati ajtajának a kódját is tudni kell. Persze sehova nem írhatom fel, hiszen ha elvesztem, ellopják, akkor bárki bejuthat rajtam kívül oda, és ez az én felelősségem.
Amit kifelejtettem, az a rögzítés. Hogy megérkeztem és hogy eltávoztam. Szinte az összes ügyfélnek van vezetékes telefonja. Az ápoló belép a lakásba, elkéri a telefont, beüt egy borzasztóan hosszú számjegyű kódot, amely rögzíti a központban, hogy megérkeztünk. Elmenetel előtt ugyanezt meg kell tenni, ezzel kilépünk. De ezt is kézzel be kell írni az ápolási tervbe, mármint hogy mettől meddig voltunk az adott helyen.
Mr. V-hez hétfőn, kedden és szerdán is mentünk, szerdán már egész kedélyesen elbeszélgettem vele, és szinte mindent egyedül csináltam, persze a tudat, hogy Jackie áll a hátam mögött (vagy legalábbis kiabál a földszintről, hogy minden rendben van-e), biztató volt.
Voltunk olyan férfinél, aki Hemelen belül egy zsidó "negyedben" lévő házban lakik, eddig nem is tudtam, hogy ilyen is van itt. Olyan helyeken jártam, amelyekre egyébként sosem jutnék el vagy be. Sok olyan ügyfél van, aki nagyon is önellátó, de biztonságot ad neki, ha egy ápoló áll mellette, amíg fürdik, amíg öltözik, vagy egyszerűen csak pár percet beszélget vele. A legtöbb ügyfélhez több ápoló is jár ki - naponta. Ez igénytől, betegségtől függően változó. Az ápolást úgynevezett ápolási díjból finanszírozza az állam vagy az önkormányzat. Kevesen vannak, akik a saját pénzükből (vagy a családéból) megengedhetik ezt maguknak.
Volt olyan hölgy, Mrs. K., akihez épp fürdésre mentünk. Ő önállóan csinál mindent, annak ellenére, hogy tolókocsival közlekedik, a kádba hidraulikus emelőszerkezettel helyezi be magát (vagy mi kezeljük a gombokat).

Olyan modern eszközökkel vannak felszerelve ezek az emberek, amelyeket szerintem még néhány magyarországi magánkórházban sem találunk meg. Minden, de tényleg minden adott ahhoz, hogy valakit az állapotának megfelelően elláthassunk vagy elláthassa magát. Mrs. K. megkérdezte, most először látok-e olyan nőt, akinek nincs egyetlen melle sem, ugyanis az övét rák miatt leoperálták. Az egyiket 42 éves korában, a másikat két éve, 88 évesen. A szemén látszott, hogy hályogos, tehát valószínűleg nem lát túl jól (esetleg cukorbeteg, erre utalhatnak esetleg az amputált lábujjai is), a mellkasa teljesen eldeformálódott a műtétek miatt. Érdekes módon hord melltartót, amelyben szilikonbetétek vannak (a deformitás miatt különböző méretűek). Ezeket mind elmesélte, megmutatta, teljesen természetesen és vidáman viselkedett, így én sem éreztem magam feszélyezve, bűbájos idős hölgynek tartom őt, remélem, hozzá visszajárhatok majd.
Voltunk olyan hölgynél, aki ottlétünk 20 perce alatt legalább négyszer kérdezte meg ugyanazokat a dolgokat, engem Suzanna-nak hívott, teljesen következetesen.
Az egyik hölgynél másfél órát töltöttünk, lehúztuk az ágyat, összeszedtük a szennyes ruhát, bevittük a folyóson lévő mosodába, betettük gyorsmosásra, addig kitakarítottuk a szobákat, konyhát, fürdőszobát, majd átettük a ruhákat a szárítóba, felhúztunk tiszta ágyneműt, megreggeliztettük, kiszedtük a ruhákat, elpakoltunk, és hipp-hopp, már végeztünk is.
Volt olyan hölgy, akinél kétszer is voltunk (délután 4-kor és este 7-kor), ott tényleg csak megfigyeltem. Jött egy másik ápoló hölgy is, és Jackie-vel ketten átpelenkázták a hölgyet, hidraulikus emelőágya volt, láttam ott emelőkaros darut, tolószéket, járókeretet, tényleg mindent.
Az egyik hely nem Hemelen belül van, ez kb. 15 perc kocsiút. Jackie nem vállal Hemelen kívüli utakat, hiszen bár a megtett kilométereket benzinpénzben fizetik, az időt sajnos nem. Ennél a hölgynél évekig volt, mármint évekig járt ebben a körzetben, akkor még élt több idős ember is a környéken, de ők már elhunytak, csak ez az egy hölgy maradt. Nála félórát voltunk, fürdetés, öltöztetés, ágyhúzás, némi beszélgetés - ennyi volt, amit tudtunk tenni érte. Ő szellemileg teljesen ép, csak nehezen mozog és bizonytalanul.
Tegnap a délelőttöt egy mentálisan sérült férfinál zártuk. Neki be kellett vásárolni, elmentünk hozzá, elhoztuk a listát, átmentünk a majdnem szemközti Sainsbury's-ba, visszavittük, elszámoltunk és ennyi - lett volna. Amitől mégis emlékezetes marad, az maga a férfi és a lakás. Jackie előre szólt, hogy ne mutassam, ha sokkot kapok a látványtól, nehogy agresszívvá tegyem esetleg a férfit... Már a folyosón érezni lehetett az áporodott "hamutartószagot". A lakás sötét és koszos volt. A férfi is. Minden ablak becsukva, (fekete) függönyök behúzva, valószínűleg évek óta nem volt az ajtón kívül. Egyetlen polc sem volt a lakásban, minden a földön. A ruhák, az élelmiszerek, több hamutartó (tele és üresen is), cigisdobozok és öngyújtók mindenfelé. A szag és a kosz is elviselhetetlen volt. A férfi fura volt (amellett hogy ápolatlan, koszos és büdös). Hosszú, őszes zsíros haja volt, nagyon hosszú koromfekete, hegyesre reszelt körme, amelyet folyamatosan az arca előtt tartott, motyogott lehajtott fejjel, és emiatt görbe volt a háta. Olyan koboldszerű volt, bár a koromsötétben nem is igazán láttam. A ruha- és mindenféle kupacok között ösvények voltak, hogy lehessen közlekedni a lakásban. Félelmetes volt... Jackie azt mondta, nem sok ilyen ügyfél van, ne idegeskedjek, és ilyen helyre csak a nagyon tapasztalt ápolókat küldik ki.
Ma és holnap pihenek (persze idézőjelben), és szombat délután irány a munka. Addig még igyekszem néhány kifejezést átnézni, felkészülni, már amennyire ez egyáltalán lehetséges. Rá vagyok kényszerítve a kommunikációra, hallás és beszéd szempontjából egyaránt. Ja, és igen, írnom is kell, hiszen ki kell töltenem az ápolási terveket, amelyek - a legtöbb helyen - semmilyen rendszert és rendezettséget nem ismernek, a lapok összevissza vannak benne, félig kitöltve, vagy már hely sincs benne, de új lap sincs, egyszóval, még az ápolási tervek is tipikusan angolok...
Jövő héten másik ápolóval fogok "árnyékolni", de hogy kivel és mikor, az valószínűleg csak vasárnap este fog kiderülni. Jackie eléggé kiakadt, amikor megtudta, hogy semmilyen papírral nem láttak el, ő sem tudja sehol rögzíteni, hogy én vele vagyok, Jane, a koordinátorunk, menedzserünk, pótanyánk semmilyen instrukcióval nem látott el engem. Sőt, még soha nem is beszéltünk. Még mindig nem tudom, hány órát fogok dolgozni, melyik körzetben, mikor lesz listám nevekről, címekről, kódokról, teendőkről, mikor kapok telefonszámokat, hogy ha baj van, fel tudjak valakit hívni, és egyáltalán, mi is lesz velem. Ugye, nem kell megint emlegetnem az angol hozzáállást?...

Iskolatej, könyvtár

A kicsiknek ötéves koráig ingyenesen jár az iskolatej a suliban. Ötéves kor után fizetni kell érte - eddig legalábbis így volt. Mostantól megszűnt az ingyenesség (szeptembertől), egy félévre (inkább időszakra) 13,80 fontot kell fizetni - előre. Vagyis jövő hétig. Ez szeptember-október hónapra, az őszi időszakra érvényes. Azt nem tudom, Timiéknek miért nem jár iskolatej, de csak Kata hozott haza igénylőpapírt...
Beirattam a kicsiket a könyvtárba. Online. Megjött a kártyájuk és egy papír, hogy én, mint szülő, engedélyezzem a belépésüket. Két legyet ütve egy csapásra bevittem a papírokat és a két kicsit múlt héten, hogy mindjárt kölcsönözzünk is. Főleg Katával volt már muszáj valamit csinálnom, mert állandóan olvas, és nem győzzük könyvvel. Vettünk jó párat a kirakodóvásáron, meg alapítványi boltokban, de semmi sem elég. Reggel-délben-este olvas... Egy alkalommal 12 könyvet vehetnek ki, Katának hatot engedélyeztem, Timi csak hármat kért (abból kettő lovas volt). Mivel ma Katának szünnap volt, és már tizenötször kiolvasta a 6 könyvét, elmentünk a könyvtárba. Dóri is jött velünk, mert neki a sztrájk miatt volt lukas órája. Kata kihasználta a lehetőséget, 12 könyvet választott, Dóri három rajztechnikás könyvet kért (az én kártyámra), én pedig kihoztam néhány keresztszemes könyvet nézegetni... Kata hazafelé már két könyvet magáévá tett, ha így haladunk, hétvégére megint mehetünk. Ezek pár mondatos, képes könyvek, de meglepően gyorsan és jól olvas angolul. És mindezek tetejébe, ha elolvasta, angolul megbeszéljük, mit olvasott, mire emlékszik - hibátlan kiejtéssel, már most óriási szókinccsel és kiváló memóriával rendelkezik a lány...

Nemzetközi hét a Yewtree-ben

A héten különleges eseményeket szerveztek a kicsiknek. Hétfőn iskolai csillag születik-et játszottak, minden osztályból 2 tehetség jutott tovább a nap végi döntőbe, ezeken sajnos szülők nem vehettek részt.
Kedden különleges nemzetközi napot tartottak. Néhány osztály választott saját országot, annak a színeibe kellett beöltözni (Timiék Magyarországot választották), néhány osztályban mindenki a saját országának színeibe öltözhetett. Ezen felül mindenki vihetett be a saját nemzeti étkeiből egyet vagy akár többet is. A mensás listán fel is tettem a körkérdést, mit is vigyek be. Mivel sok indiai, pakisztáni és egyéb ázsiai nemzet van, a marhahús (gulyás), a disznóhús (lecsó kolbásszal, túrós csusza pörccel, rakott krumpli kolbásszal, pörkölt stb.) kiesett. Így végül a legtöbb szavazatot kapott zserbó, meggyes pite és mákos guba nyert. A zserbót rögtön meg is csináltam, hogy puhuljon másnap reggelre, a meggyes pitét és a gubát hajnalban csináltam meg frissen.
Erősen túlszárnyaltam az átlagot... Az iskola fele nem is öltözött be, Timiék osztályából hatan (Timivel együtt), Katáéknál hárman (vele együtt) vittek be saját nemzeti ételt. Már párszor panaszkodtam az angol érdektelenség miatt, de ez mindent túlszárnyalt. Timi és Kata annyira lelkes volt, piros-fehér-zöld hajgumival, nemzeti színű szalaggal a hajukban, nemzeti színbe öltözve, óriási tányér sütikkel felszerelkezve, szinte sajnáltam őket emiatt. De ők jól érezték magukat, büszkék voltak magyarnak lenni, és türelemmel magyarázták mindenkinek, mi is van abban az ételben, amit kétpofára tuszkolnak befelé...
Szerdán sportnap volt, erre várták a szülőket is szeretettel, ide viszont sajnos nem tudtam elmenni. Ma Katának nem volt iskola a tanársztrájk miatt, Timi rendesen ment iskolába.
Holnap pikniket szerveznek a Gadebridge parkba az egész iskolának, feltéve, ha nem esik az eső. Kata osztályfőnöke, Mrs. Jones tegnap elkapott, hogy ugye ráérek pénteken, és nagyon szeretnék velük menni a parkba. Mivel időm holnap van, park is van, persze, hogy megyek. Mondták, jó lenne, ha minél több szülő menne, hiszen azért több mint 200 gyereket kivezényelni egy félórányira lévő, több száz hektáros parkba, ott ellenőrizni, majd visszavezetni az iskolába nem kis feladat. Bár ahogy az angol hozzáállást ismerem, lehet, én leszek ott az egyetlen szülő...

Csiga - az ellenség

Egy tavalyi bejegyzésben már panaszkodtam a csigákra. Undorító, ragacsos, nyálas élőlények. És elszaporodtak. A ház nélküliek, a meztelenek. Az étkező és a konyha minden reggel úgy néz ki, mintha a csigák összenyálkázó versenyt rendeztek volna, tele nyommal az egész alsó szint. Fogalmam sincs, hogy jönnek be (és hogy mennek ki), de ez ellen valamit tenni kellett. Nem beszélve arról, hogy amelyik virágom, növényem egyáltalán kihajtott, és nem ették meg a csigák a gyökerét, hagymáját, annak a levelét tették tönkre, "rágták" szét.
Múlt héten vettünk csigairtószert - ebből is látszik, hogy nem egyedül nekünk van ezzel problémánk, hihetetlen sokfajta létezik, por, folyadék, minden. Mi grantulátumszerű kék izével próbálkoztunk, volt olyan, ami kétszer ilyen drága volt, ellenben kétszer ekkora hatóanyaggal. Egyelőre csak a gyengébbet vettük meg, lássuk a hatást.
Nos, Bandi kiszórt egy fél marékkal az egész kertbe. Másnap reggel csillogásra lettem figyelmes a néhai jácinthagymák környékén. Kimentem: az egész kert úszott a csiganyáltól, amelyet elpusztult és még pusztulófélben lévő csigák hagytak. Erőt vettem magamon és elkezdtem összeszedni a csigákat. Volt kb. 10 centis is, de volt 1 centis is. Ez utóbbit csak a nyáltömeg miatt találtam meg. 26 csigát szedtem össze. Tegnap 27-et (ezek egy része még élt), ma pedig 25-öt. Hogy honnan jöhetnek? Már arra is gondoltam, hogy a jobboldali szomszéd állandóan dobozokat pakol le teherautóból, lehetséges, hogy ő importálja a csigákat?
Most egy darabig minden reggel kimegyek, összeszedem a csigákat, remélem, előbb-utóbb elfogynak. Ma éjjel az átlagosnál is több csiganyom volt a földszinten, azt hiszem, a csigák ezzel hadat üzentek, ez tuti bosszú volt. De nem adom fel. Ha harc, hát legyen harc. A háború csatáiról, végeredményéről majd beszámolok...

Papírgyár - zátonyra futással

Vasárnap papírgyári látogatásra mentünk. Van Hemelben egy régi vízimalom és a hozzá kapcsolódó papírgyár, amelynek csak egy kis része üzemel már, a többsége évek óta csak mutogatásra alkalmas. Mivel fényképezőgépet nem vittem, fotókat nem tudok mutogatni. (Illetve a neten találtam párat...)

Szerveztek itt valami vásárt és ezzel egybekötve lejjebb vitték a belépők árát, elég rendesen. Így gondoltuk, most már talán megéri megnézni. A vásáron semmit nem vettünk, ellenben megnéztük az egész kiállítást, gyárat, régi nyomdát, betűszedő "készleteket".

Nagyon sok kifejezésre felkaptam a fejem, fura volt pár dolgot angol kiejtéssel hallani, és fura volt az egész nyomdai technikát angol nyelven végighallgatni. A gyerkőcöknek is tetszett a dolog, pedig a java még csak ezután következett. Csalogatónak csónakázáson lehetett részt venni, mivel a csatornafesztiválon ezt drágálltuk, most belevágtunk (ez is jóval olcsóbb volt a szokásosnál).

Kb. tizenöten lehettünk a csónakban (abból mi voltunk hatan), a terv szerint elmegy a hajó az Apsley kikötőig, megfordul és visszajön. Az első meglepetés az első falnak menés volt - bal oldalt. Aztán jobbra vette az irányt, így bement a bokrok és a fák közé. Majd megint balra ment, így nekiment a fent látható híd lábának... Ezek után megpróbált inkább visszafordulni, így sikeresen belement egy, a part szélén dekkoló hajónak. Ekkor Timi már sírdogált, hogy nem akar hajókázni, inkább szálljunk ki. Nagy nehezen sikerült megfordulni és egyenes irányban a part homokos részére felszaladni, be a fák és bokrok közé. Vagyis zátonyra futottunk. Gergő és Dóri már sírt a röhögéstől...

Induláskor, még ütközés előtt...

Egyenesen irány a bokorba

A zátonyra futással egyidőben lefulladt a hajómotor, amely nem akart újra beindulni. Ekkor kiderült, elfogyott a benzin. A nagyok már vinnyogtak a röhögéstől. Kata is elkezdett pityeregni, én meg kezdtem ideges lenni. Utólag persze, jó móka volt, emlékezetes hajókázás, de akkor és ott nagyon dühös voltam. A "kapitány" és segédje nagy nehezen két evezővel letolták a hajót a homokról, és a part felé (ahol fal van) kormányozták. Ott egy darabig a part mentén kötéllel húzták, majd megérkezett a benzin, betöltötték és némi nádasba tolatás után sikerült épségben megérkeznünk a papírgyár kikötőjébe.

Icipicit közel a falhoz...

Bármennyire is vicces volt, a kicsiket nem hinném, hogy hamar rá tudom venni egy újabb hajókázásra. Amúgy a napunk nagyon jól telt, jó idő volt, illetve egészen pontosan ez volt az év legmelegebb napja, egyben a nyár harmadik napja (azóta sem volt több)...

Sikerek, eredmények

Kata megszerezte a 8. matricákat tartalmazó papírt, így megkapta a Gold oklevelet. Nem tudom, ki mennyit kapott már az osztályában, de amikor szaladt tegnap felém az arannyal, egy kislány az ő anyukájához ezüsttel futott. Így is, úgy is nagyon nagy előrelépés ez neki, és persze nekem is...

Tegnap Kata számára véget ért a közös tanfolyamunk. Jövő héten lett volna még egy alkalom, de a tanári sztrájk miatt ez elmarad. Nekem két hét múlva vizsgát kell tennem: National Literacy Test, vagyis kb. nemzeti műveltségi, írni-olvasni tudás teszt, ezt level 1-es szinten teszem. Van entry 1, 2, 3 és level 1, 2. Ez utóbbi kettő az angol érettségi szintnek felel meg, de a 2-est nem merem bevállalni, a próbatesztek során a level 1-et szinte maximális pontszámra teljesítettem, de a 2-esnél volt, amikor csak a felét tudtam megcsinálni. Inkább a biztos egyes, mint a kétséges kettes. Majd legközelebb. Szeptembertől indul ugyanez a képzés számolásból, ha időm és energiám engedi, azon is részt szeretnék venni - persze Katával együtt. Ez a level 1 jól fog mutatni az önéletrajzomban és ha főiskolára vagy szakképzésre szeretnék menni, előnyt jelent, már tudni fogják, milyen szinten állok.
Kata már megkapta az oklevelét:

Utolsó alkalom lévén a tanárnő hozott gitárt és együtt énekelt a kicsikkel. Kata az összes dalt tudta a többiekkel énekelni, sőt, vállalkozott egy dal eléneklésére egyedül is. Megkönnyeztem...
Timi és Kata is megkapta az év végi eredményét, valami bizonyítványszerűt. Nem tudom hányadik osztályig van szöveges értékelés, de mindketten azt kaptak. Katáé 4, Timié 6 oldal, mindenre részletesen kiterjedő. Most csak kivonatosan írok pár szót az eredményeikről, de a lényeg benne van.
Katát a következő tárgyak, tanulás alapján értékelték (korának megfelelő - km, az alatt - a): személyi, szociális és érzelmi fejlődés (km). Egyedül tud tanulni, tudja a forrásokat, mit, hol talál meg, nagyon szereti a számítógépet, de a kültéri játékokat is, elkezdett kommunikálni a többiekkel az osztályban. Elérendő cél: meséljen magáról, az otthonáról és a társadalomról. Kommunikációs nyelvezet és írás-olvasás (km): óriási fejlődésen ment át, fejlődő önbizalommal kommunikál a társaival, ennek eredményeként barátságokat köt. Képes elolvasni a nehéz szavakat is és nagyon önálló az olvasásban. Elérendő cél: válaszoljon az elolvasott mesével kapcsolatos kérdésekre. Problémamegoldó képesség és számolás (km): tudja és érti a számolást legalább 10-ig, érti az összeadást, kivonást. Képes megkülönbözteti a sík alakzatok nevét és formáját. Elérendő cél: a térbeli alakzatok neveinek megtanulása. A világ megértése és tudása (a): egyszerű megfigyeléseket végez arról, mit lát, mit hall, mit érez. Képes szókincsével leírni ezeket. Nagyon sok időt tölt a számítógép előtt, ahol bemutatja ezen képességeit. Elérendő cél: máshol is töltsön időt... Fizikai fejlődés (km): ügyesen kezel apró tárgyakat, jó a motorikus kézügyessége, élvezi a tornaórákat, tud biciklizni és kisautót vezetni az udvaron. Elérendő cél: meséljen arról, hogy érzi magát a feladatok elvégzése közben. Kreatív fejlődés (km): már ki tudja fejezni a kreatív oldalát, nagyon részletes rajzokat készít, hasonló embereket és tárgyakat rajzol. Szeret szerepjátékokat játszani. Elérendő cél: fejleszteni az osztályterem kreatív területének használatát. Összességében: Kata elbűvölő kislány és nagyon örülnek, hogy ilyen fejlődő folyamaton ment át a kezdetek óta. Barátokat szerzett és az angolja nap mint nap fejlődik. Kitartás, hajrá Kata!
Timié ennél részletesebb, mindent tantárgy 5-10 részre van bontva, így tényleg csak a nagyját írom. Angol: átlagos és az alatti. Különféle módszereket használ az ismeretlen szavak megtanulására, jó ötletei vannak, az írása egész jó, de központozási gondjai vannak és néha a mondatainak nincs értelme. Ezen kell még javítani. Matematika: átlagos, az erőfeszítése és hozzáállása átlag feletti. Képes fejben 2 és 3 jegyű számokat összeadni és kétjegyű számokat kivonni. Tudja a sík és térbeli alakzatok nevét, ismeri a digitális és analóg órát, a szorzótáblával kellene még többet foglalkoznia. Tudomány: átlag alatti, de az erőfeszítés és hozzáállás átlag feletti. Szeret kísérletezgetni, nagyon szívesen részt vesz minden osztálybeli tanulmányban, nagyon érdeklődik a témák iránt. A kísérletek jellemzése még nehezen megy neki, ezen kéne javítani. Számítástechnika: képes használni a wordot, tudja használni az internetet, a keresést még nehezen tudja szűkíteni a neki megfelelőre, tudja változtatni a betűk méretét, színét, típusát, használt már powerpointot előadás elkészítéséhez, valamint használt programot zene- és képkészítéshez. Torna: átlag feletti. Nagyon jól dolgozik egyedül és párban, de sajnos csapatban nem. Nagyon jó az egyensúlyérzéke és a koordinációs képessége. Jó fogó és futó. A csapatjátékokat nehéznek találja és ezért sokszor kiáll. Jobban el kéne fogadnia, hogy nem mindig az ő ötlete érvényesül. Vallás: átlagos, sokat tanultak a különböző vallásokról, ismeri a karácsony és a húsvét történetét, tud a Bibliából részleteket és mind a keresztény, mind az iszlám vallásban fontos helyekről tanult. Nemzeti szintű követelmény: átlagos, az esőerdőkről és a ciklusokról tanultak, valamint a világ különböző kultúráiról, ételeiről. Írt egy gyereknek Spanyolországba és nagyon élvezte a különböző felfedezéseket. Egyéb megjegyzések: Timi részt vett a "nagy rendrakásban, takarításban", a hét hőse lett, a főzőklub tagja volt, jelenleg a pomponlányok csapatában van, és elérte a bronz fokozatot a szorzótábla-kihívásban.
Összességében: Timi aktív tagja az osztályközösségnek. Különösen keményen dolgozik matematikából és egyre magabiztosabbá válik angol nyelvből. Jól kijön a többi gyerekkel és vannak barátai is. Nehéz volt neki ez az év, de jól vette az akadályokat. Sok sikert kívánnak neki jövőre, csak így tovább!
Egy kicsit Dórival is szeretnék dicsekedni, jövő héten lesz az évfolyamának művészeti kiállítása, és a szórólapon az ő képe is rajta van.

Évekig szörnyen rajzolt (anyai elfogultságom határtalan), egy-két éve még Kata is jobban rajzolt nála. És úgy látszik, a benne szunnyadó tehetség felébredt, mert a legjobb minősítést kapta a rajzára. Gergőről és Timiről eddig is tudtuk, hogy kiemelkedően jól rajzolnak, de Dóri eddig titkolta. Nagyon büszke magára és természetesen mi is.

Jótékonysági séta - éjjel

Walk with the stars - azaz sétálj a csillagokkal. Ez volt a felhívás címe, neve, amely arra sarkallta az embereket, hogy sétáljon egy jó ügy érdekében - éjjel. Ebben az országban szokás a jótékonykodás. Sok alapítványi bolt van, sok adakozási lehetőség, lépten-nyomon gyűjtenek valamire. Ez alkalommal a St. Francis Hospice javára szerveztek gyűjtést, amely két részből áll. Az egyik maga a séta, a nevezési díj befizetése, a másik pedig egy honlap létrehozása, ahol az ember jótékonykodásra buzdíthatja az ismerőseit. Így most én is mindenkit buzdítok erre, íme a mi honlapunk:
A mi jótékonysági oldalunk
A cél 100 font összegyűjtése, illetve ennek kétszerese, ugyanis Bandi cége még egyszer annyit hozzárak a végösszeghez, mint maga a végösszeg. Ha minden jól megy, 200 fontot tudnánk adományozni a St. Francis Hospice-nak. Igen, ha valaki esetleg nem lenne tisztában, mi is az a hospice, itt le van írva: Mi az a hospice?
A séta menete a következő volt: először is online regisztráltunk, kifizettük a regisztrációs díjat. Ennek fejében kaptunk egy rózsaszín pólót, amelyet minden ruházat tetejére kellett húzni az ominózus este, a helyszínen kaptunk egy üveg vizet, egy csokit, valamint a visszaérkezéskor forró kávét, teát és szendvicset. 3 fontért lehetett vásárolni villogó nyuszifület, ezt sem hagyhattuk ki.
Petra volt olyan drága, hogy vigyázott a kicsikre, így a két naggyal együtt sétáltunk. A Hemel Hempstead Schoolnál volt a gyülekező (a rajt és a cél) este 9-től.

A séta 10.30-kor indult, különböző kategóriákban. Volt 5 mérföldes és 11 mérföldes táv, azon belül volt lassan sétálós, normál tempós és gyors tempós változat. Mi a 11 mérföldest választottuk, normál tempóban. Amikor elkezdtünk fázni a szemerkélő esőben, akkor voltak kétségeim, hogy vajon teljesen normálisak vagyunk-e, éjjel, hidegben - esetleg esőben is - gyalogolni majdnem 18 kilométert... Az indulás előtt szórakoztatták a sportpályán várakozó tömeget, hastáncosok léptek fel, valamint a tűzoltók is táncoltak.

Íme, indulás előtt még lelkesek voltunk (vagy legalábbis a mosoly erre utal):

Szinte kivétel nélkül mindenki viselt nyuszifület, ezen felül voltak csoportok, akik idétlen ruhákat vettek fel (pizsamás lányok, bohócparókába öltözött pasik stb.), és voltak egyedi "jelmezek" is. Nagyon sokan valakiért sétáltak, valaki emlékére, aki a St. Francisben töltötte utolsó napjait. Voltak, akik a hátukra (mellkasukra) tűzték az elhunyt fényképét, hogy mindenki tudja, kinek az emlékére teszik meg a sétát. Voltak, akik közös barátjuk emlékét őrizték így, voltak, akik családtagét, szomszédét, ismerősét. Mi "csak úgy" tettük meg a távot.
A 18 km legyaloglása után, reggel 3-kor elcsigázva, forró kávét, teát kortyolgatva:

Vittünk zseblámpát (kötelező volt), szendvicset, innivalót. Próbáltuk egymást szórakoztatni az úton, de visszafelé az utolsó pár kilométeren már mindenki el volt foglalva a saját szenvedésével (vízhólyag, hideg, fáradtság, álmosság, éhség stb.).
És ha még nem tűntünk volna elég abnormálisnak, akkor folytatom: reggel fél 4-re értünk haza, 7-kor keltünk (Dóri, Bandi és én), hogy elmenjünk tájfutni. Petra is jött velünk, ő hazafutott még a cuccáért, mert nem így készült. 10-kor kezdődött Milton Keynesben a futás, leadtuk a kicsiket Zsuzsáéknál, és a szakadó esőre, valamint a fáradtságra való tekintettel a legrövidebb szakaszt vállaltuk be. Azt hiszem, még így sem voltunk rosszak: Dóri 2., Bandi 4., én 6., Petra 15. lett a 36 indulóból. Vasárnap délután-este senki nem kellett altatni...
Itt a térkép, merre is jártunk éjjel:

Hétfő reggel mindenki elbicegett iskolába, dolgozni, miután bekenegettük fájó sebeinket. A talpamon lévő néhány vízhólyag már leapadt, vezetni is képes voltam. Mindenesetre egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak, és ha nem megyünk, többek között soha nem láthattam volna a férjemet és a fiamat idétlen villogó nyuszifület viselni...

Munka - még mindig várok

Hétfőn még nem voltam nagyon türelmetlen, de úgy voltam vele, ha kedden sem kapok hívást, emailt, szerdán mindenképp felhívom a koordinátort, hogy most már aztán tényleg elfogy a türelmem... Kedd délután 4 órakor biztos nagyon csuklott szegény, mert jött az üzenet, hogy ha esetleg ráérek, másnap bemehetnék hozzá, Hemelben lesz, átvehetném az egyenruhámat. Írtam neki, hogy persze, ráérek, égek a vágytól, és nem bánnám, ha szerződést, felszerelést és információt is kapnék.
Nos, csini, nővérszerű egyenruhám már van (majd az első munkanapon lefotózom magam), eldobható kesztyűt is kaptam, és határidőnaplóm is van, amiben minden fontos információt, helyszínt nyilvántartok majd. Szerződést is kaptam két példányban, amelyből egyet postán kellett visszaküldenem aláírva. Itthon Bandival alaposan átolvastuk, de sajnos sok információt ebből nem szereztünk. A mikor és hol kell majd dolgoznom dolgot egy másik megállapodás fogja tartalmazni, egyedül az órabérem szerepel benne konkrétan, valamint az általános dolgok, mint szabadság, vitás esetekben mi a mérvadó stb. Ami hiányzik még, az a fényképes igazolványom és az eldobható kötény.
Egy másik care worker hívására kell most már csak várnom, akivel együtt fogok dolgozni betanításképpen pár napot. De elmondták, ne izguljak, ne türelmetlenkedjek, maaaaaaaajd hívni fog. Sok sikert kívántak, és ezzel váltam el tőlük. Tegnap hívtak, hogy szerdán menjek be a kötényért és az igazolványért, nagyon remélem, addigra már a care worker hívásán is túlleszek. Ez az ország nagyon nem az én tempómhoz van beállítva, engem borzasztóan idegesít, hogy nem tudok semmit tervezni, mert majd csak lesz valahogy... Igaz, ez visszafelé is működik. Ha azt mondom, hogy nem, mégsem tudok bemenni szerdán, akkor megyek csütörtökön. Vagy ha az sem jó, akkor majd pénteken. Vagy jövő héten... Hogy mégis mitől működik ez az ország???

Timi - az én hősöm

A blogot olvasók biztosan emlékeznek még arra a napra, amikor Kata sztár lett. Az iskolában. Minden héten kiosztják a tanulásért járó csillagot, amelyet a kis sztár feltehet a dicsőségfalra. Egy ideje ezt a sztárságot lecserélték hősiességre, így star helyett learning hero (tanulási hős) teheti fel a csillagot. A pénteki díjkiosztást áttették csütörtökre, de ezen kívül minden maradt a régiben. Minden héten választanak, a hősök neve bekerül a heti hírlevélbe, a csillag a dicsőségfal után átkerül az iskola főfolyosójának falára, ahol év végéig fent lesz.
Ezen a héten Timi lett a Year 3 hőse. Annyira büszke vagyok rá. Neki többet kell teljesítenie, mint Katának, hiszen már harmadikos, míg Kata csak most kezdte az iskolát. Azt nem tudom pontosan, miért is kapta a díjat, és sajnos fényképem sincs róla, mert a kis butám elfelejtett szólni, és csak utólag értesültem a dologról. De majd ha lekerül a csillag, a folyosón megnézem és arról majd csinálok fotót. Addig is itt az oklevél, az én hősöm nevével:

Breakfast club - reggeli megőrzés

Timiék iskolájában bevezették próbaképpen a reggeli klub elnevezésű, koránkelőkre szakosodott gyerekmegőrzést. 8 órától 8.45-ig (amikor be kell érkezni az órakezdésre) egy tanárnő és két kisegítő felügyeli a gyerekeket. Kapnak hideg és/vagy meleg reggelit: legalább hatféle müzlit, joghurtokat, gyümölcsöt, teát, gyümölcslevet, sült kolbászt stb. Amikor épp nem esznek, társasjátékoznak, kimennek az udvarra, szaladgálnak, vagyis nagyon jól elszórakoztatják arra a 45 percre a gyerkőcöket.
Persze sajnos mindez nem ingyenes, napi 1,5 fontba kerül gyerekenként. Egyelőre az iskola végéig (még 6 hétig) tart a próbaidőszak, ha beválik, szeptembertől folytatják. Hétfőn, amikor vittem a kicsiket (itt nincs pünkösd, hétfő munkanap volt), összesen 4 gyerek volt, péntekre már szerintem a 10 főt is elérte a számuk. Az angolok hihetetlen érdektelenségén és lustaságán minden nap megdöbbenek. Biztos ők is kiborulnának a magyar oktatási rendszertől, ahol középiskolában nulladik órák vannak, általános iskolában pedig szakkörök, különórák - amelyek itt sajnos nincsenek (kivéve a Timi heti egy óra pompontáncos óráját). Mindenesetre az én életemet megkönnyíti, hogy egy órával több időm jut esetleg dolgozni, házimunkát végezni, főleg, hogy a gyerekeim koránkelők. Úgy tűnik, még nem anglicizálódtak eléggé...

Timi, Kata és a szexoktatás

Kaptunk értesítést, hogy az iskolában megkezdik (illetve folytatják) a kisgyermekek szexuális felvilágosítását. Hogy a szülő ne kapjon rögtön infarktust, előtte behívtak bennünket egy megbeszélésre, hogy lássuk, halljuk, miről is fog tanulni az a kicsi ártatlan... Két időpontot adtak, egyet 13 órára, egyet 17 órára. Nem emlékszem már pontosan, de talán maximum 15-en voltak az egyórási időponton, az ötórásin öten voltunk (abból Bandival voltunk ketten). Azt hiszem, ez elég siralmas, tekintve az iskolába járó gyermekek mintegy 250 fős létszámát.
A tanárnő nagyon kedvesen, mosolyogva mesélte el, mit is fognak tanulni, ábrákkal, adatokkal alátámasztva. Bár koruknak megfelelő oktatást kapnak, itt-ott még így is kerekedett a szemem. Nem akarok közszemérmet sérteni, de annál a résznél, amikor a fiúk éjszakai nedves álmával kapcsolatban említésre került egy mondaton belül a sperma, pénisz, erekció, nem voltam biztos benne, hogy ez tényleg fontos információ egy 8,5 éves gyereknek. Hiába teljesen tudományos a téma megközelítése, valahogy mégis furán éreztem magam. Elmagyarázták, hogy semmi olyat nem fognak megtárgyalni az órán, ami személyes, ami nem a témához tartozik, ami ennél továbbmegy a részletekben. Sőt, azt is hangsúlyozta a tanárnő, hogy semmilyen becenéven nem fogják hívni a testrészeket, és ezt a gyerekeknek sem engedik majd meg - többször kiemelte a téma tudományosságát.
Végül úgy döntöttünk, hozzájárulunk, vagyis nem tiltakozunk a szexuális oktatás ellen. De azért minden lehetőségre felkészülve utánanéztem a testrészek angol neveinek. Sőt, ha már becenevek: mivel ebben teljesen tudatlanok vagyunk, hogy mégis ezt-azt hogy mondják "gyereknyelven", az egyetlen angol emberhez fordultam, akit meg mertem erről kérdezni, Adamhez. Megbeszéltük, írtam neki egy listát, hogy minek a "becenevére" vagyok kíváncsi, és aminek volt, azt melléírta. Illetve hogy én is "tanuljak", megkértem, hogy amelyiknek van felnőtt, nem kifejezetten gyerekek fülének való megnevezése, azt is írja oda - ezt is megtette. Így ebből a témából immár angol nyelven is fel vagyok világosulva...

Véget ért a heti képzés...

Túléltem ezt a hetet is. Nehezen. Minden nap reggel 9.30-tól 15.30-16.00-ig próbálták a fejembe tömni a sok okosságot. Angolul. Mielőtt részletezném a tanfolyamot (tréninget, képzést, mindegy, milyen szóval illetem), megjegyezném, hogy többször rám tört a mitkeresekénitt-érzés. Ültem hat angol anyanyelvű nővel egy irodában és hallgattam egy angol anyanyelvű pasi előadásait, hogy később angol anyanyelvű embereken segíthessek. Sok dolog volt, amit nem értettem (jegyzeteltem, hazajöttem, szótáraztam késő estig), sok olyasmi volt, amit soha nem fogok tudni megérteni, megtanulni, de a lényegen ez nem változtat: elvégeztem a képzést, egy csomó oklevelet kaptam (sajna csak fénymásolatokat, és a nevemet sem tudták újfent leírni), amelyeket majd előbb-utóbb beszkennelek és felrakok...
A tréning Hemelben volt, Bandi vitt le kocsival minden reggel és jött értem délután - itthonról dolgozott, hogy a kicsiket el tudja hozni délután. Délelőtt és délután 10-10 perc kávészünet, délben 35 perc ebédszünet járt.
A képzés 275 fontba kerül a cégnek, ha 6 hónapnál előbb otthagyom őket, vissza kell fizetni időarányosan az összeget. Jövő héten árnyékként fogok követni egy másik care workert (házi gondozót), ha minden jól megy. És akár rávaló héten - ha elég magabiztosnak érzem magam - már egyedül is mehetek. Kapok egyenruhát, felszerelést stb. De egyelőre még csak a bizonytalanság szakaszában tartok, mert elfelejtettek - ismét - tájékoztatni, hova, mikor és kivel, miért és mennyiért fogok menni. Hétfőn mennem kéne, most péntek délután van, és információ híján csak várni tudok. A többiek közül van, akinek még nem érkezett meg a referenciája, az erkölcsi bizonyítványa, vagy dolgozik már a cégnél. Egy lány volt, akivel hasonló cipőben járunk, megkérdeztük szerdán az akkor épp bent lévő koordinátort, aki azt mondta, hogy telefonon hív bennünket, csak még egyeztet a központtal. Kérdeztem a lánytól, hogy így péntek délután vajon mit tudunk tenni, vállat vont és azt mondta, majd hívnak. Maximum nem hétfőn kezdünk, hanem kedden... sosem fogom megérteni ezt a patópálúr-hozzáállást. Írtam a koordinátornak még szerda este e-mailt, ma elküldtem újra, írtam mellé sms-t is, de semmi válasz. Pedig jó lenne tudni, mikor lesz szerződésem, egyenruhám, fizetésem, hol és kivel fogok dolgozni, és mivel a feltételek, az egész rendszer más, mint otthon, még jobban bizonytalan vagyok az egészben...
Nos, vissza a tanfolyamhoz:
Első nap a bemutatkozás után rátértünk az aznapi témára: Egyenlőség és sokszínűség. Minden nap - itt is - rengeteg idevonatkozó jogszabályt, törvényt, határozatot, rendeletet kellett átvennünk, azok rövidített formáit megkaptuk, elolvastuk, aláírtuk, hogy igen, értjük. Naponta többször kis teszteket kellett írnunk, hogy az előzőleg elhangzottakat értjük, tisztában vagyunk a pontos értelmével stb. Amúgy is rengeteg papírmunkát végeztünk, minden nap végén le kellett írni, hogy aznap milyen három új dolgot tanultunk, és hogyan fogjuk ezt hasznosítani a leendő munkahelyünkön. Ezen a napon az egyenlőség elvével, a diszkriminációval, sztereotípiákkal, előítéletekkel foglalkoztunk. Átvettük a politikailag korrekt kifejezéseket, az emberek törvényes és személyes jogait és sok idekapcsoló témát.
Második nap a gyógyszerek témakört boncolgattuk. Ez volt az egyetlen nap, amikor "komolyabb" tesztet írtunk, ezt a központban javítják majd ki, jövő héten lesz eredménye, az összes többi kis tesztet az előadó javította ki napközben, szünetben, délután. Voltak közös tesztek, játékok, szituációk is, érdekes feladatok. Megtanultuk, mit kell ellenőrizni gyógyszeradagolás előtt, mi a drog, mi a gyógyszer, milyen fajtái vannak, hogyan kell használni például egy inhalátort, hogyan kell katéterzacskót üríteni, milyen mellékhatások lehetnek, hogyan kell kitöltenünk a gyógyszerjelentést, ha beadtuk az ügyfélnek a gyógyszert stb. Persze tisztáztuk, mit szabad nekünk és mit nem (beöntést hála Istennek például nem adhatunk, de kúpot sem), az ide vonatkozó jogszabályokkal együtt.
Harmadik nap a segédeszközök használatát, kezelését tanultuk meg. Például emelőszerkezettel és a hozzá tartozó sátorszerű izével (nem tudok rá jobb szót, inkább mutatok képet) már egész jól elboldogulok magatehetetlen embernél is (persze, ehhez az új szabályozás szerint minimum két care worker kell).

Gyakoroltuk a betegek mozgatását, velük való sétálást, és ennek kapcsán a helyes emelési technikákat, amelynek része a gerinccel való speciális foglalkozás. Így kénytelen vagyok félig angolul, félig latinul megtanulni az ehhez a részhez tartozó anatómiát...
Csütörtökön a biztonság, elsősegély-nyújtás volt a téma. Tudok mindent arról, hogyan kell menekülni tűz esetén, minimális elsősegélyt tudok nyújtani, de legalábbis tudom az itteni sürgősség telefonszámát.  Újraélesztenem nem szabad, ahhoz külön tanfolyam kell, de stabil oldalfekvést még alkalmazhatok. Megtanultam helyes módon kezet mosni, hogy a minimálisra csökkentsem a fertőzés kockázatát. Megtanították, hogyan kezeljük a veszélyhelyzeteket, mi vezethet balesethez, mire kell figyelni. Hihetetlen alapossággal próbáltak minden a szánkba rágni.
Ma pedig a sérülékeny, sebezhető felnőttek védelme volt a téma, a demencia (szellemi hanyatlás) és az élelmiszer-higiénia. Legtöbbet a demenciával foglalkoztunk, hogyan lehet a helyzetet kezelni, mik a tünetek stb. Mélyen nem mentünk bele még így sem, erre külön kurzust tartanak, de mivel két nagyszülőm is szenvedett ebben, hosszú évekig tanúja voltam, érdekel a téma, lehet, később belevágok még ebbe is.
Igazából mindenből kicsit kaptunk, gyakorlatban fogunk mindent megtapasztalni és belerázódni a munkába. Szeretnék már ott tartani, remélem, jövő héten már arról tudok beszámolni, hogy hamarosan elkezdhetek dolgozni...

Kata ötéves lett - holnapután

Katának ma tartottuk a szülinapi buliját. Itthon, családiasan. Ugyan a McDonald's kiadta volna a felső szintjét ingyen, a fogyasztást nekem kellett volna állni, illetve a vendéggyerekek szórakoztatását. Úgy éreztem, képtelen lennék 10-15 angol ötévest szóval tartani, játszani velük 2-3 órán keresztül. Ezzel majd jövőre próbálkozunk, addig marad a jól bevált házi szülinap.

Menyasszony barbie-t szeretett volna kapni, olyat, amilyet Hollynak vettünk a születésnapjára, de természetesen olyat most nem kaptunk a lutoni játékáruházban. Így vettünk helyette szárnyas tündérbarbie-t és kapott egy Thomasos óriási (215 darabos) rajzkészletet. Brassói aprópecsenye, marcipános - belül rózsaszín vaníliakrémes - torta volt a menü, gyerekpezsgővel és fantával. Volt boldog szülinapos (illetve happy birthday-es) lufi, tányér, pohár és tiara is, úgy, ahogy egy ötéves szülinapjára ez dukál... (még több kép itt)

Hátra van még a hétfői ünneplés, az iskolába ilyenkor illik vinni sütit vagy cukorkákat (a szülők többsége ezt preferálja) a többieknek. Így holnap még sütök sütit, és hétfőn, a tényleges születése napján viselheti majd a "Birthday girl" kitűzőjét is, hogy mindenki lássa, ő most (holnapután) 5 éves.

Itt a nyár...

Mivel a héten szünet van, nehezen bírok a gyerekekkel... Unatkoznak, mennének mindig valahova, persze legyen itthon kaja mindig, és szórakoztassam is őket. Timi 3 napot volt tánctáborban a város másik végén lévő komplexumban, reggel vivős, délután hozós tábor volt, nagyon élvezte, hiába volt vadidegenek között egész nap.
Ma végre megjött a nyár (már tegnap is a szomszéd utcában volt, de ma ideért). Felfújtuk a két hete vett medencét, telehordtuk vízzel és óriási strandolást csaptunk. A képek - továbbiak itt - magukért beszélnek: