Ma öt éve történt...

Suli, iskolaválasztás

Nagyon sokan kérdezték tőlem e-mailben, telefonon, személyesen, hogy mi a helyzet az iskolával. Mármint a gyerekek fognak-e menni iskolába, hogyan és hova. Most megpróbálom röviden összefoglalni az eddigieket.
Az mindenki számára természetes, hogy mennek iskolába. Az is logikus, hogy olyan iskolába íratjuk be őket, amely itt van a városban, lehetőleg közel.
Mivel idén központilag változtattak a beiratkozás rendjén, nem olyan egyszerű a dolog. A hivatalok, iskolák csúsztak a határidővel, nekünk meg ugye egyébként sem megy könnyen, hiszen nem tudjuk, hova, kihez és mikor kell fordulni. Amikor kijöttünk, az összes gyerek bizonyítványát elküldtük az központi (városi) iskolahivatalnak. Ők az iskolákkal egyeztetve helyezik el a gyerekeket. Az iskolaév július végéig tartott. És jövő héten pénteken kezdődik a következő. Hosszabb az iskola, de több az évközi szünet. Mindegyik gyermekünknek be kellett írni három iskolát, rangsorolva, hogy melyikbe szeretnénk íratni őket. Mint amikor felvételihez kell a három legjobban tetsző iskolát beírni. Ezt is elküldtük az iskolahivatalnak. És vártunk. Vártunk. Vártunk. Időnként Bandi felhívta őket, azt mondták, várjunk türelemmel, intézkednek. Hétfőn írt nekik egy e-mailt, hogy nem szeretnénk türelmetlennek tűnni, de most már baromira elegünk van az egészből, jó lenne tudni, hova veszik fel őket, beszélni kéne az iskolával, megvenni a könyveket, felszerelést, egyenruhát. Itt minden iskolában kötelező az egyenruha viselése. Általában címeres pólót, pulóvert, blézert, kabátot hordanak, fehér trikó, póló, fekete szoknya/nadrág a kötelező, valamint fekete cipő. Nem lehet csizma, szandál, farmer, kordnadrág, színes póló. Nem lehet piercing, tetoválás, maximum egy gyűrűt engedélyeznek, kicsi fülbevalót, semmi hajfesték, semmi smink, a hosszú hajat össze kell fogni, nem lóghat. Szigorú, de értelmes szabályok.
Kedden válaszoltak e-mailen, hogy Katát felvennék a Yewtree Primary School-ba, ami nem volt benne a hármas listában. Ráadásul azt szeretnénk, ha a két kicsi egy helyre kerülne – ahogy a két nagy is. Megírták azt is, hogy a többiek ügyében majd szeptember elején felveszik velünk a kapcsolatot. Drága férjem írt e-mailt a hivatalnak, hogy persze-persze, értjük, de jó lenne, ha a két kicsi egy helyre kerülne, ha oda, hát oda. És ugye nem gondolják komolyan, hogy az első heteket kihagyják, mert nem tudják megoldani a beiratkozást? A másnapi válaszban rákérdeztek, hogy akkor Timit is szeretnénk-e oda rangsorolni első helyre, ahova a Katát esetleg felvennék. Persze, hogy szeretnénk, volt a válasz. Elküldték Dóri és Gergő papírját, még ez volt az e-mailben. Közben megjött egy papíralapú levél Katának, ebben csak annyi volt, hogy elfogadjuk-e a felkínált helyet a fent említett iskolában, és kérjük-e azt, hogy ha a másik háromból valamelyikben felszabadul egy hely, akkor azt fenntartsák nekünk. Természetesen nem kérjük, hiszen ha mindkettőt felveszik a Yewtree-be, akkor utána már nem akarjuk rángatni őket, pláne nem, ha csak az egyiket vennék fel máshova. Így egy kicsit többet kell sétálni, esetleg autózni, de legalább van helyük.

Yewtree Primary School

Ma megjött Dóriék levele is, amelyben arról érdeklődnek, hogy elfogadjuk-e az első helyre rangsorolt Astley Cooper School (secondary) által felajánlott két helyet. Hát persze, hogy elfogadjuk. Írták, hogy vegyük fel az iskolával a kapcsolatot, ami legkorábban kedden valósulhat meg. Egyrészt ugye nyári szünet van, másrészt ugyan írtam, hogy a szombat munkanap, de ez nem egészen így van. Nagyon sok minden nyitva van, sokan dolgoznak ezen a napon, de hivatalosan nem munkanap. Hétfőn munkaszüneti nap lesz itt, így kedden tudunk először beszélni az iskolával. De most este elsétáltunk megnézni kívülről, és kicsit belopództunk, körbesétáltunk az épületek között (nyitva volt az egyik hátsó kapu). Az igen választ tartalmazó levelet be is dobtuk az iskola ajtaján lévő levélnyílásba, ez legalább már megvan. Ha jövő héten elkezdődik az iskola, vagy már megvolt a beszélgetés az illetékessel, újra visszatérek a témára.

Astley Cooper School

Feri és gyermekei

Egyre nőnek a fiókák, így egy picit könnyebb fényképezni őket. Bár nehezíti, hogy mozognak…


A kicsik


Feri jobbról, Feri balról...

Mivel a bokor legbelsejében vannak, az összes létező levél, kis ág belóg a látótérbe, így elég nehéz jó fotót csinálni róluk. Ezeket sikerült.

Közművek, adók, segélyek - telefon, skype, msn

Kicsit el vagyok maradva néhány beszámolóval, időnként eszembe jut, hogy még ezt sem meséltem, még arról sem írtam. Hát lássuk!
Érdekes a villany itt nálunk. Feltöltőkártyás. Pontosabban van egy token (ami úgy néz ki, mint egy pendrive…), amivel elmegy az ember a boltba (nem mindegyikbe ám, ki van írva, hogy hol lehet áramot venni), és megmondja, hogy mekkora összegért szeretne áramot venni. Aztán hazaviszi az áramot, bedugja a tokent a villanyórába, az leolvassa az összeget, és kész is van. A neten lehet nyomon követni mindent, villanyóra-állást, mikor mekkora összegért vettél áramot, tehát nem lehet csalni, lopni, átverni a céget. És ami szintén lényeges: itt nem lehet villanyszámla-hátralékod. Nem tudom, minden háztartásban így működik-e, illetve hogy minden cégnél lehetséges-e ez a "feltöltőkártyás" módszer (mi az e-onnál vagyunk). Hangsúlyozom, én a saját háztartásunkból indulok ki, és a férjemtől kapott válaszokat osztom meg. Fogalmam sincs, hogy a szomszédban, a szomszéd utcában, vagy a szomszéd városban hogy működnek ugyanezek a dolgok. 

Gázt még nem használunk, hiszen egyrészt villanytűzhelyem van, másrészt, még nincs olyan hideg, hogy fűteni kelljen. Egyébként a gázszolgáltatónk is az e-on. Kaptunk a British Gas-tól egy árajánlatot, de a férjem még nem döntötte el, hogy érdemes-e átmenni oda.
A hideg vízért átalánydíjat kell fizetni, megállapították, hogy ez a lakás ekkora, ennyi vizet fogyaszt, és ezt kéretik előre egy évre kifizetni. A meleg víz melegítése szenzációs. A bojleren nincs automata kapcsoló, hogy mennyire legyen meleg a víz, mikor melegítse, ez nem úgy működik, mint otthon. Itt kapcsoló van ahhoz, hogy egyáltalán elinduljon a víz melegítése. Vagyis vagy van meleg víz, vagy nincs. Igaz, ha bekapcsoljuk, 5-10 percen belül lesz meleg víz, de ha elfelejted, és beállsz a kádba, akkor van gond…
Családi pótlékról még semmi hír. Gyermekek után járó adókedvezményről sincs hír. Létezik olyan, hogy bérletidíj-támogatás, amit a helyi önkormányzattól kell igényelni, és jövedelemre való tekintettel maximum a fele bérleti díjra kérhető támogatás. Ez nálunk azt jelenti, hogy a 800 fontos bérleti díjból (rezsi nélkül) kb. 390 fontot kifizet az önkormányzat, ha minden papírt sikerül beadnunk. Mert nem olyan egyszerű ám. Sokféle papírt kérnek, igazolásokat, de viszonylag gyorsan dolgoznak. Az első beadás után két nappal jelezték, hogy mik hiányoznak még. Remélem, továbbra is ez lesz a sebesség. Jó lenne, ha most már valahonnan kapnánk egy kis pénzt is, mert mindenhova csak fizetünk egyelőre. A férjemtől vonják a helyi adót, ami kettőnk nevére szól, az éves adó kb. 1200 font, ezt 10 hónap alatt vonják le. Ez az adó függ attól, hogy hol laksz, és ez tartalmazza például a szemétszállítási díjat is. Telefon: mind a négyen a 3 (Three) szolgáltatónál vagyunk. Három előfizetés, egy "feltöltőkártyás" telefonunk van. Az országban lévő összes 3 előfizetővel vagy kártyás telefonnal ingyen beszélhetsz, az előfizetések tartalmaznak plusz 300 perc beszélgetést vagy 100 ingyen sms-t országon belül (ha jól tudom fejből, ennyit nem tudok elhasználni, így nem jegyeztem meg…). Mindannyiunk telefonján van internet, skype, msn, tehát alkalmasak csevegni a haverokkal. És mivel a skype és az msn ingyenes csevegőprogramok, ezért Dóri ki is használja ezt, reggeltől estig a barátaival beszélget (szóban és írásban is). Nem igazán használom ki a telefonom nyújtotta előnyöket, pedig hiper-szuper érintőképernyős nokiám van. Telefonálni ugye nem telefonálok rajta, hisz nem nagyon van kivel, fényképezni ott van a fényképezőgép (ami persze nincs mindig nálam sajnos), játszani nem nagyon van időm, így egyelőre (más másfél hónapja) csak gyönyörködöm benne.

Angoltanulás, Glenda

Szorgalmasan nekiálltam tanulni. Bár általában hamar alábbhagy a lelkesedésem, remélem, most nem fog. Egyik barátnőm újságolta, hogy talált egy online angoltanárt, aki csak és kizárólag skype-on tanít, így nem kell elmenni sehova, viszonylag szabad időbeosztása van, és nem is túl drága (a többi magántanárhoz képest). Én is bejelentkeztem hozzá, megcsináltam a tesztet (kettőt is), volt ingyenes próbaóránk, és megvolt az első "igazi" óránk is. Sokat kellett beszélnem, egész jó óra volt. Sok-sok házi feladatot kaptam, igyekszem minél többet megcsinálni belőle, ez legalább ösztönöz arra, hogy foglalkozzak ezzel.
Kicsit keveslem a napi 24 órámat, annak ellenére, hogy nem dolgozom, úgy érzem, kevés a nap ahhoz, hogy mindennel, mindenkivel foglalkozzam. Dórinak kell a segítség a Twilight fordításához, tegnap elkezdte olvasni. Gergő a Tunnels-t olvassa (magyarul Az alagutak rejtélye címen fut), illetve ő is inkább elkezdte. Ez ugye napi 5-20 mondatig terjed, lassan megy, szótáraznak, és nem éppen könnyű könyvek. Mellette minden nap csinálunk angol nyelvű rejtvényeket, vagy akasztófázunk, a BBC honlapján van ehhez megfelelő anyag. Nagyon élvezik, de pokoli sok időt elvesz ez is. Mellette persze ugyanúgy éljük a napokat. Mikor lesz reggeli? Mi lesz reggelire? Mikor lesz ebéd? Mi lesz ebére? Mikor lesz vacsora? Mi lesz a vacsora? Társasozunk ma este? Miért nem? Mikor megyünk kirándulni? Kicsit (na jó, NAGYON) fárasztó. Anyu ilyenkor szokta mondani: szép a nagy család, ugye?
Egyre jobban hiányzik Glenda. A mosogatógép. Még otthon adtunk nevet egy-két háztartási eszköznek. Rozi a mosógép. Glenda volt a mosogatógép. Minden reggel, amikor felkelek és megpróbálok teát főzni, rá kell jöjjek, ahhoz, hogy vizet eresszek, ki kell pakolnom a teli mosogatót (úgy, hogy előző nap legalább kétszer komplett mosogatást csináltam). Erre persze a legjobb módszer, ha rögtön el is mosogatok. De reggeli után újra tele a mosogató. Mintha valami láthatatlan kéz (kb. 10, ha jól számolok) folyamatosan töltené fel tányérokkal, villákkal, bögrékkel. Ebéd után be sem fér a rengeteg lábos, fazék, tepsi (miért is kell nekem többfélét főznöm, sütnöm – én vagyok a hibás) a mosogatóba. Úgyhogy ezért (is) hiányzik Glenda. Amikor a kicsik jönnek le reggel kakaózni, mindig azt látják, hogy éppen mosogatok. Kata valamelyik nap meg is jegyezte: Anya, te nagyon szeretsz mosogatni, ugye? Mondtam neki, hogy nem, nem szeretek. De hát minden reggel mosogatsz… - volt a válasz. Igen, mert sajnos muszáj. Szegény anya. Azóta, ha meglát mosogatni, mindig megjegyzi, hogy muszáj, de nem szeretem. Ha tudná, hány dologgal vagyok még így…

Feri anya lett

Van a kertünkben pár hete egy énekes rigó, amely fészket rakott az egyik bokorban. Dóri elnevezte őt Ferinek. Figyeltük, ahogy dolgozik a fészkén, repked folyamatosan ide-oda a kertben. Tegnap figyelmesek lettünk arra, hogy mozgás van a fészekben. Kiderült, Feri anya lett. Ha jól számoltuk, négy kis fiókája van. Nem sikerült jó fényképet csinálni róluk, mert a bokor olyan sűrű, hogy a kezem alig fér be, nemhogy egy egész fényképezőgép - megfelelő távolsággal pláne. Így telefonnal csináltam képet, olyat, amilyen. Alig várjuk, hogy sok-sok kismadár repkedjen a kertben.

GP és vérvétel

Az én drága párom lebetegedett. Múlt vasárnap, már a londoni sétán sem érezte túl jól magát, fájt a hasa, a feje. Hétfő reggelre – az én megállapításom szerint – besárgult. A szeme, az arca, a teste. Nem húdelátványosan, de azért sárga volt. Mindjárt diagnosztizáltam nála egy hepatitiszt, igazából A-ra tippeltem. A négy gyerekből kettő be van oltva A és B ellen, egy B ellen, a legkisebb nincs és én sem. Kedden már kellőképpen beteg volt ahhoz, hogy felkeresse a GP-t (General Practitioner), a háziorvost. Ahol egy adminisztrátor hölgy adott neki csütörtök délutánra egy időpontot. Nem asszisztens, nem orvos, egy adminisztrátor. Eddig úgy tudtuk, hogy legalább fél évet itt kell élni, hogy regisztrálódj a háziorvosnál, de a hölgy azt mondta, ezt nem kellett volna megvárni, bármikor bejelentkezhetünk.
Tegnap, azaz csütörtök délután volt a férjem az orvosnál. A nevét nem tudom megmondani, három arab hangzású névre hallgató orvos közül az egyiknél volt. Nagyon kedves, normális volt – a férjem elmondása szerint. Ránézett, és közölte: vagy hepatitis vagy epekő. Mivel a férjemnek pár évvel ezelőtt kivették az epéjét, így kizárásos alapon marad az első verzió. Pontosabban hepatitisz A. Ennek igazolására vérvételt és ultrahangot kért az orvos. Közben az adminisztrátor hölgy adott időpontokat mindannyiunknak, kicsi színes kártyákra írta fel a nevünket, nekem vizeletet is kell vinnem, és ki kell tölteni mindannyiunknak egy kétoldalas papírt, az előzményekről (a férjemnek a sajátját mára kell visszavinnie). Elszórtan kaptunk időpontokat, egészen szeptember 6-ig bezárólag. Én sokszor fogok odamenni, hisz mindegyik gyerekkel mennem kell, plusz saját jogon is…
Ma reggel elmentünk a hemeli kórházba vérvételre. Azt mondták, fél 9 után menjünk, és sokat kell várni. Valóban így volt, amikor odaértünk, kb. húszan voltak előttünk (sorszámot kellett húzni), és talán több mint egy órát kellett várni. Volt, akit név szerint szólítottak, de ők leadtak a recepción vmi tb-kártya-szerűt vagy valami hasonló laminált kis kártyát, de nem sikerült megállapítani, mi is az.
Miután megvolt a vérvétel, átmentünk az ultrahangra – mint kiderült, két helyen is végeznek a kórházban ilyet. Mondták, hogy az időpont miatt vagy telefonálnak, vagy postán értesítenek, és a papírt átviszik a másik épületbe, oda kell majd menni, ha megvan az időpont. Vagyis ez nem holnap lesz… Itt egyébként a szombat munkanap, postás is jár. Az eredmény 4 munkanap alatt készül el, és a háziorvoshoz érkezik. Bár a férjemet az orvos kedd délutánra hívta be, és az csak két és fél munkanap (szombat, hétfő, kedd reggel). Az, hogy mennyi ideig kell itthon maradni és mikorra gyógyul meg teljesen, még rejtély.
Ja, azt még hozzá kell tennem, hogy ma én vezettem. Be a belvárosba, a kórház parkolójába, a Tescóba és végül haza. És áthajtottam a magic roundabouton is... Egészen büszke vagyok magamra :)

I was in London

Tegnap végre eljutottunk Londonba. Az egész hét nyomi volt, állandóan esett az eső, a Daily Mail már beharangozta, hogy vége a nyárnak. A férjem kollégája elhívott minket Londonba, egy kis sétára a Hyde-parkba. Már ezen sikerült összevesznünk, hisz én nem egy kis sétára szerettem volna elmenni Londonba – ahova mellesleg gyerekkorom óta vágyom –, hogy megnézzek egy újabb parkot, és összefogdossam a szanaszét futó gyerekeimet, hanem LÁTNI akartam mindent-mindent, ha egyszer bejutok az angol fővárosba. Na jó, ha mindent nem is, de azokat, amiről az iskolában tanultunk, fényképen már százszor láttam, ha nem ezerszer.
De végül minden szépen és jól alakult, két kocsival kilencen (mi hatan, kolléga feleséggel, kisgyerekkel) bementünk Londonba. A befelé vezető út, a külváros, szörnyű. Mint Józsefváros legrosszabb része, bezárt boltok, néhol kitört kirakatok egymás hegyén-hátán, szinte csak külföldi (főleg arab) üzletek, a tulajok kint lézengtek az utcán, sok hajléktalan, koldus, kéregető. Ahogy beértünk a belvárosba (vagy legalábbis a város belsejébe), sokkal szebb kép fogadott, de legalább megtudtam, hogy itt is van ilyen környék (hazafelé kerültünk, egy másik kivezető úton jöttünk, ott teljesen normális kertvárosi környezetet tapasztaltunk).
Leparkoltunk nem messze a Hyde-parktól, és mivel már hetek óta tanulmányozom London térképét (vagy előző életemben itt éltem, annyira ismerős volt minden – de ez közhelyszerűen hangzik), rögtön tudtam, hogy közel van a Buckingham-palota, inkább arrafelé menjünk. Nem mentünk be sehova, mert ennyi embernek ez egy vagyon. A palotába a belépő egy felnőtt embernek 17 font, a családi belépő 45 font (Katának még ingyen lett volna). Van a palota mellett egy ajándékbolt is, azt sem látogattuk meg. Csak kívülről néztünk meg mindent, csomagoltam szendvicseket, innivalót bőven, így egy fillért sem költöttünk Londonban. Illetve a Green Parknál élő szobrokkal találkoztunk, és ahhoz hogy megmozduljanak, dobni kellett valamit a kalapjukba, erre szántunk némi aprót, szenzációsak voltak. A London Eye-ra sem olcsó a feljutás (bár oda kivételesen nem vágyom), kb. 18 font egy felnőttnek, de ha a család kombinálja például Madame Tussaud's panoptikumával, akkor adnak kedvezményt. Érdemes ezekre interneten előre jegyet váltani, hogy elkerüljük a tülekedést. A Buckhingam-palotát alaposan őrzik, végig szögesdrót-kerítés körbe, őrök mindenhol,oda egy légy nem juthat be. Mindenhol kamerák, és táblák figyelmeztetnek a rend betartására. Ja, igen. Londonban nem nagyon találni kukát, mint megtudtam, a robbantások miatt.
Több helyen láttunk bérelhető bicikliket, ezeket is előre neten el kell intézni, kapunk egy kódot (kulcsot), amivel odamehetünk az út szélén lelakatolt kerékpárokhoz, felülünk rájuk, körbejárjuk Londont, visszavisszük, és fizetünk. Nagyon praktikus.
A Trafalgar tér környékén sok ajándékbolt van, nem is vészesen drágák, egy képeslap 30 penny, négy képeslapot adnak akciósan 1 fontért. És mindent kapni, ami szem-szájnak ingere, londonos pólót, kalapot, angol zászlós tárgyakat, öngyújtót, kanalat, mini piros angol telefonfülkét stb. Viszont ezeken a részeken például a fagyi kétszer-háromszor annyiba kerül, mint máshol – ami egyébként sem olcsó.
Vasárnap a parkolás Londonban ingyenes, illetve nem kell behajtási díjat sem fizetni. Hétköznap és szombaton viszont kell, és elég borsos ára van.
Végül a Hyde-parkba nem jutottunk el, de láttuk a Buckingham-palotát, a St. James-parkot, a Westminster-apátságot, a Parlamentet, a miniszterelnök lakhelyét (igaz, messziről), a London Eye-t és sok-sok emeletes buszt. Nem tudom elmondani, mit éreztem, ahogy sétáltam végig az utcákon. Ezt látni kell. És azt hiszem, még sokszor-sokszor látni akarom…

Car boot sale, könyvtár, vezetés – ja és Rubyék

Minden szombaton 10-től 14 óráig van az egyik kivezető főút melletti szántóföldön kirakodóvásár. Car boot sale – ez van kiírva, ami körülbelül annyit tesz, hogy autó csomagtartó vásár, vagyis mindenki odamegy autóval, és kipakolja a motorháztetőre, az autó elé, vagy kis asztalkára azt, amije van. Többnyire használt dolgokat kapni, fillérekért. A többség összepakolja azt, amit otthon talál és már nincs rá szüksége (ruhák, játékok stb.). Minden hétvégén terveztük, hogy megnézzük, de sosem jött össze. Egészen most szombatig. Persze most is szemerkélt (időnként komolyan esett) az eső, de mi márpedig megnézzük, történjen bármi. Elsétáltunk oda, alig-alig áztunk meg, de nagyon kevesen voltak kint. 50 penny belépőt kell fizetni a felnőtteknek, de látták, hogy négy gyerekkel vagyunk, így beengedtek minket ingyen. (Néha valamire a gyerkőcök is jók…) Nem költekezni mentünk, inkább megnézni egy ilyet, úgyhogy nem is vásároltunk be. Kaptunk ajándékba ördögszarvakat, Gergő persze nagyfiúsan nem kért belőle. Vettük két videokazettát (angol nyelvűt értelemszerűen), az Oroszlánkirályt és a 101 kiskutyát. Azóta felváltva azt kell nézni. Jó vásár volt…

Pénteken beiratkoztam a helyi könyvtárba. Online. Megadtam minden adatomat, elvileg postán küldik a tagkártyát és a hozzá tartozó pin-kódot. Ingyenes a beiratkozás és a kölcsönzés is, csak extra szolgáltatásért kell fizetni, például könyvlefoglalás, faxolás, fénymásolás stb. Ez jó lesz arra, hogy a kicsiknek és nagyoknak könyveket kölcsönözzünk ki, akár gyerekmeséket is, amiket könnyebb megérteni, mint a nehéz és bonyolult szövegű krimiket. Nagyon sok eBook és audiobook is található a honlapon, amiket ingyen le lehet tölteni, az audiobookot többféle formátumban is, akár telefonra is. Ha megjön a kártyám, irány a könyvtár!
Vasárnap reggel elmentünk a Sainsbury's-be vásárolni, és én vezettem. Be kell vallanom, nem túl bonyolult, nem is nehéz megszokni, és sokkal kevésbé van halálfélelmem, mint amikor a férjem mellett ülök a baloldali anyósülésen. A körforgalomnál figyelni kell, de sikerült mindig a jó oldalra ki- és bekanyarodnom. A váltás sem okozott gondot, és nem vittem el egyetlen bal oldalon parkoló autó tükrét sem. Talán a kelleténél jobban féltem a vezetéstől, pedig a már nagykorú jogosítványom és sokéves rutinom arra utal, hogy tudok vezetni – akár a jobb, akár a bal oldalon. Péntek délután Dóri barátnőjéék meglátogattak bennünket. Kb. másfél-két éve megismerkedett Rubyval, akivel egy vonattal, busszal jártak be Pestre és vissza. A lány Etyeken lakik, anyukája mindig kijött érte a vasútállomásra, és néha Dórit is hazahozták, vagy néha reggelente érte jöttek, esetleg felszedték a főúton és kivitték az állomásra. Eljött Dóri ottalvós születésnapi bulijára is. A neve azért ilyen furcsa, mert apukája angol. Ruby folyékonyan beszél angolul, abszolút kétnyelvű. Már amikor tudtuk, hogy kijövünk, volt róla szó, hogy ha jönnek rokonlátogatásra (fél Angliát, Wales-t bejárták), akkor errefelé is eljönnek. Először még ittalvásról is szó volt, de végül csak egy-két órára tudtak beugrani, de aranyosak voltak, hogy egyáltalán bejöttek. És amiért külön köszönet jár nekik: hoztak egy pár Czimer-kolbászt. Az életemet (és Dóriét) mentették meg vele.

Ki mondta, hogy jó itt?

Amikor elmondtam otthon, hogy Angliába költözünk, többféle reakciót is tapasztaltam. Az egyik, hogy de jó neked, úgy irigyellek. Miért is? Mert ott biztos tök jó lesz nektek, meg az olyan más. Hát ez az. Mindaddig, míg távolról szemlélünk egy másik országot, főleg nyugatit, úgy gondoljuk, hú, ott biztos jobb, szebb, minden kerítés kolbászból van. Amikor előhoztam ellenérveimet (elhagyom az otthonom, a barátaim, a munkámat, idegen országban idegen nyelvet fogok beszélni stb.), mindig azt vágták a fejemhez, gondolj a gyerekeidre, megalapozod a jövőjüket. Amiben természetesen van némi igazság, hisz ha nem így lenne, már itt sem lennék. Miért is szeretnék itt élni inkább, mint otthon? Mennyivel jobb itt, mint ott? Egyelőre semmivel. Állandóan csak panaszkodom, ez nem jó, az nem jó, ez nem könnyű, az nem könnyű. Ebből a szempontból nem vagyok kalandvágyó, soha nem vágytam máshova lakni, mint Magyarország, sőt, mint Biatorbágy.
Itt is bérből és fizetésből élnek az emberek, itt is fizetni kell minden olyan dologért, mint otthon. Persze, az ember többet tud keresni, mint otthon, de drágább is az élet. Vagyis nem tejszínhabos leányálom (bocsi az esetleges képzavarért) Anglia. Nehezen tudom megértetni magam, nehezen értem meg az embereket, nincsenek barátaim, nem dolgozom – és azt is tudom, hogy ezek idővel mind változni fognak. Előbb-utóbb megtanulom annyira az angolt, hogy gond nélkül megértsek másokat és megértessem magam másokkal, lesznek barátaim, dolgozni fogok – de addig hadd nyavalyogjak azon, hogy mindezt a kész "dolgot" ott kellett hagynom, ez már egyszer mind megvolt...
Vagyis ha az ember nem kalandvágyó 20 éves, aki képes többedmagával egy apró lakást kibérelni az olcsóbb bérleti díj miatt, és elmegy akár pincérnek, akár mosogatónak, pizzafutárnak (nem lenézésből írom ezeket), nem tartozik felelősséggel senkiért, és ha nem jön be a dolog, hazamegy, szóval, ha nem ez vagy, ne gyere ide. De ez olyan ijesztően hangzik. Ennyire nem szörnyű. Ha nem lennének a gyerekeim, akiknek a jövője minden bizonnyal tényleg jobb lesz, ha egy "gazdagabb" országban nőnek fel, ha megtanulják (majdnem) anyanyelvi szinten az angolt, jobban fognak boldogulni stb., kötve hiszem, hogy bárki rávehetett volna, hogy éljek a hazámtól távol.
Többen kérdezték, na és, mihez kezdesz kint? Az értetlen arckifejezésem többnyire elárulta, hogy már a kérdéssel sem vagyok tisztában. Mi az, hogy mihez kezdek? Élek, dolgozom, gyereket nevelek, tanulok, háztartást vezetek, olvasok – 2000 kilométerrel arrébb. A válaszom többnyire ugyanaz volt mindenkinek: megpróbálok elhelyezkedni a "szakmámban", vagyis csak részben, hisz tördelőszerkesztőként, grafikusként még csak-csak, de korrektorként nehezen menne… Ha nem sikerül, csinálok bármit, amivel pénzt kereshetek.
Lehet, furcsán hangzik, de vonz a betegápolás, főleg az idősek gondozása. Mivel több évig gondoztam a nagymamámat, akinek A-tól Z-ig szó szerint szinte minden betegsége volt (Alzheimertől zöldhályogig, Parkinsontól cukorbetegségig, napi ötszöri injekciózás, ugyanennyi tisztába tevés stb.), majd mama halála után nagypapámat (aki hála Istennek, fizikailag ép volt, csak az Alzheimertől és az időskori elbutulástól nem ismert meg, és ötpercenként tette fel ugyanazt a kérdést, akár naponta tízszer-húszszor is), úgy érzem, szót értek az idősekkel, és nem idegenkedem a velük való lelki-fizikai foglalkozástól. Persze, ehhez is előbb fejleszteni kell az angol tudásomat. Amit itthon nem tudok. Ez egyfajta huszonkettes csapdája: ha nem megyek el dolgozni, nem kerülök emberek közé, nem fog fejlődni az angolom, ha nem fejlődik az angolom, nem tudok elmenni "normális" helyre dolgozni. Márpedig a megélhetéshez itt is kevés egy kereset.
Megjött az NI-számom, igaz, még csak a levél a számmal, az NI-kártyám pár héten belül érkezik, de magát a számot már használhatom, azaz kérhetek segélyt, és elmehetek hivatalosan dolgozni, le tudom adni a munkáltatómnál.

Hol vásárolunk? És mit?

Többféle vásárlási lehetőség kínálkozik itt, Hemelben. Most itt a hétköznapi árukra gondolok, nem ruházatra, bútorra vagy autóra. Van néhány internetes bolt (amelynek van fizikai valója is), például a Sainsbury's, Asda, Iceland vagy a Tesco. Van egy kis Tesco bolt a közelünkben, ha valami elfogyott, vagy a napi kenyér van fogytán, akkor oda szoktunk elugrani.
Két-három alkalommal rendeltünk a Sainsbury's-nél, egész jó áraik vannak, 100 font felett ingyen házhozszállítással. Ez főleg addig volt jó, míg nem volt kocsink, így nem kellett cipekedni.
Az Iceland – mint a nevéből is sejthető – fagyasztott termékekkel foglalkozik, és az árai is jók. Tegnap voltunk egy nagyobb Tescóban, amely még mindig kisebb, mint például az általam ismert budaörsi áruház.
Keresgettem magyar árukat a közelben, találtam Londonban egy jó kis boltot, amely szintén szállít házhoz, akár másnap is. Nem olcsó, de nagyon sok dolog van, amit itt Angliában sajnos nem kapni.
Pár dolog, ami nagyon hiányzik nekem vagy a családnak (a jófajta biai Czimer kolbászon, virslin és párizsin kívül): tv-paprika (lecsóhoz), töpörtyű, kolozsvári szalonna, kakaós csiga, túró rudi, csemege uborka, tarhonya, betűtészta, csigatészta, zsír, normális kakaópor, újságok, normális tampon (itt csak applikátoros van, vagy noname, tehát például ob nincs). Ezeket mind kapni például a londoni boltban, bár egyelőre még nem jutottam el oda, hogy vásároljak tőlük, ezzel megvárom a következő havi fizetést (mármint apáét…).
Amit hiányolok itt: nem láttam hentest, pékséget, nem igazán vannak kávézók, boltok. Néhány pub, de még egy jó éttermet sem láttam (a belvárosban van néhány kis indiai, kínai, és mittudomén milyen távol-keleti kajálda). Fish and chips mindenhol. Hogy hiányzik egy jó kis brassói vagy cigánypecsenye…
Persze, lehet, hogy ezek például Londonban mind megvannak, én csak a "saját" kisvárosom nevében tudok nyilatkozni.
A férjem mindig azt mondja, hogy ne számoljam át az árakat, de még automatikusan erre jár az agyam. Itt mindent a fizetéshez kell mérni, nem pedig az otthoni árakhoz, otthoni fizetésekhez.
De azért tájékoztatásul néhány ár a Sainsbury's-től (ezek persze középkategóriás vagy akciós árak, ennél többnyire csak drágább van): csirkemellfilé 6,67 £/kg, sertéscomb 6,52 £/kg, karaj 8,78 £/kg, marhafelsál 7,93 £/kg, banán 0,74 £/kg, 15 db-os tojás 2,5 £ (ez a tojás kicsi és szinte fehér a sárgája, van olyan, amelynek darabja 35 penny, és ez még nem a házi tojás!), liszt 0,70 £/kg stb.
Próbáltam keresni finom bort, de nemhogy aszúhoz hasonló bort nem találtunk, igazából semmilyen normális édes bort sem. Vettünk egy középkategóriás árú spanyol muskotálynak csúfolt bort, amelynek a színe elég sötétnek látszott, hogy jó íze legyen, de csalódnunk kellett. Szörnyen pocsék, szinte semmilyen íze volt. Ahogy a férjem mondta: ételbe jó lesz (pörkölt, borsos tokány stb.).
Kapható többféle likőr, tömény ital is, ahogy sör is. Ezekből még nem vettünk, egyelőre egy üveg ouzo-val lepett meg a férjem, de azt máshol vette. Ha ivászatra támad kedvünk, Bacardi Breezert veszünk, ízesített koktélokat. Nem helyettesíti a tokaji aszút, de ezzel kell beérnünk. A félliteres Jäger például 12,49 £, a literes Martini Bianco 6,92 £, 650 ml-es üveges Heineken 2,02 £.
Mivel nem túl olcsó a hús, meg úgy igazából semmi (persze, mihez képest), a főzés is elég körülményes. A gyerekek igénylik, hogy változatosan főzzek (a világ legfinnyásabb férjéről nem is szólva), legyen itthon gyümölcs, csoki, sütike állandóan. Nem egyszerű feladatra vállalkozik az, aki a finom, jó magyar ízeket megpróbálja itt is reprodukálni. Aki otthon hamburgeren él, az itt olcsón megússza, az Icelandnél például 24 db hamburgerpogácsa 1 £, 12 db fagyasztott szezámos zsömle szintén 1 £, vagyis 24 db hamburger ára (hagyma, ketchup, majonéz, mustár, saláta nélkül persze) 3 £. Ez egyszer-egyszer esetleg vacsorára, délutánra elég, de a normális, rendszeres, változatos étkezéshez ez kevés.

Angol tanfolyam, MOT és csiga

A városközpontban, a sétálóutcában (Marlowes) van egy (talán több is) szociális helyiség, iroda, nem tudom pontosan, minek nevezzem. Mindenféle ingyenes lehetőségek (tanfolyamok, képzések) szórólapja van kiragasztva. Megakadt a szemem egy angol tanfolyamon, amit felhívtam, szeptemberben indul új képzés, idegen nyelvűeknek (mint például én), hetente két óra ingyenes. Úgy gondolom, ezért megéri besétálni vagy bebiciklizni a központba, hiszen csak tanulhatok, még ha az elején esetleg egy kukkot sem értek.
Egyébként a sétálóutcában több turkáló is van, ezek kicsit mások, mint itthon. Nem profitszerzés a fő céljuk, mindegyik ilyen boltra ki van írva, hogy melyik segélyszervezetet támogatja az ember lánya a vásárlással (gyermekvédő szervezetek stb.). És nemcsak ruha van, hanem bútorok, könyvek, régi kazetták, porcelánok, egyszóval szinte minden. Van, ami tényleg fillérekért van, de van, ami majdnem olyan drága, mint az új. Kíváncsiságból bementem az egyik ilyen üzletbe, és hogy ne jöjjek ki üres kézzel, vettem 40 pennyért egy újabb apró porcelánbigyót (kiskutyus) Dóri gyűjteményébe.
És bár központ, sétálóutca, mégis találni olcsó és jó dolgokat. Bementünk Dórival az egyik butikba, ahol voltak akciós áruk. Sikerült venni neki egy nagyon jó kis farmert 5 fontért, és tudtunk volna még vásárolni, ha apa több pénzt ad nekünk reggel.
MOT: műszaki vizsga. Apának sikerült elintéznie, de nem volt egyszerű, és főleg nem volt olcsó. Elvitte megadott reggel 8-ra az autót a helyszínre, ott kellett hagynia, mondván, majd hívják, ha készen van. Hívták is. Nem ment át az autó, mert ezt-azt, emezt-amazt cserélni kéne rajta, elvileg meg is tudják csinálni, és akkor délután megpróbálják még egyszer a vizsgát (amiért nem kell még egyszer fizetni). Mit tudott tenni, rábólintott. Este valóban mehetett a kész autóért, és ott is hagyott majdnem 500 fontot érte. A szívem szakadt meg (az övé is). Persze, még így, vizsgával és némi javítással is megérte az árát, és benne van abban a keretben, amit az én párom egy autóra szánt. De akkor is: ez elég sok spórolt pénzt kihúzott a zsebünkből.
A kötelezőt neten kötötte meg, kikereste a viszonylag legolcsóbbat, ez pont úgy működik, mint otthon nálunk. Csak kicsit (nagyon) drágább. Mást nem kell fizetni (az évi 215 fontos útadón kívül, amit a postán kell befizetni, és kirakni a matricát a szélvédőre), itt nincs forgalmi engedély, törzskártya stb. Kap egy papírt az államtól, hogy övé az autó, de a jogosítványán, személyijén kívül nem kell semmit bemutatni az esetlegesen őt igazoló rendőrnek. Ja igen, rendőr. Mint megtudtam, itt nem zérótolerancia van, belefér, ha az ember bedob egy sört, mielőtt autóba ül. Nem azt mondom, hogy követendő példa, de jó tudni.
Megint van csigánk. Vagy még mindig. Biztos nem egyedi, hogy egy házban éjjelente csiga mászkál, hiszen a neten több helyen is találtunk információt arra vonatkozóan, hogyan távolítsuk el otthonunkból. Állítsunk neki sörcsapdát. A csiga szereti a sört… De hogy beleesik, belefullad vagy lerészegedik tőle, és még kanyargósabb utat csinál, arra már nem emlékszem. Itt abbahagytam az olvasást, mert nehezen ment a röhögéstől. Ma reggel például nem voltak nyomok. De ha tartósan megzavarja hangoskodásával a nyugalmunkat, megosztozom vele egy sörön.

Mivel már "rég" jelentkeztem, gondoltam, itt az ideje, hogy újra elmenjünk kirándulni és fotózni.
Ma elsétáltunk a belvárosba, végigsétáltunk Hemel Váci utcáján, megnéztük a nagy, mágikus körforgalmat, és sok-sok kacsát, hattyút, sirályt. Dórinak vásároltunk egy farmert az egyik butikban, vettünk enni-innivalót, vagyis tényleg nagyot csavarogtunk.
Bármilyen meglepő, találtunk egy új játszóteret...
A város központjában van egy folyó, patakocska, amelyik átfolyik szinte az egész városon (ez nem a Grand Union Canal, az három utcával arrébb van, oda majd legközelebb megyünk), ezt is megnéztük.
Négy és fél órát sétáltunk, nagyon elfáradtunk, úgy estünk be az ajtón.
Más: férjem nem kapta meg az állást, amelynek interjúján volt múlt héten, és csak kicsit van elkenődve. Szereti amit csinál, de persze van az a pénz, amelyért máshol jobban szeretné.
Én várom postán az NI-számomat, előbb-utóbb megérkezik. Nézegettem állásokat a neten, de vagy nem értem a felét sem, vagy a világ másik végén van, vagy legalább húsz olyan dolgot kérnek hozzá, amihez kevés vagyok. Nem lesz egyszerű állást keresnem, már most látom. Bár eddig sem áltattam magam... Szombaton voltunk bankszámlát nyitni nekem, a bankos hölgyet teljesen jól értettem. Annyira másként beszél itt mindenki, szokni kell őket.
Ma majonézes ráksalátát csináltam magamnak, gondoltam, kipróbálom, itt a tengeri bigyók szinte olcsóbbak, mint a normál húsok (csirke, disznó stb.). Egész ehető volt, lehet, rászokom :)