Mikor beléptünk a parkba és megláttuk az óriási tömeget, már sejtettük, hogy óriási hibát követtünk el... A vásár részét igazából meg sem tudtuk nézni, mert a kicsik nem érték fel, nem láttak semmit, csak sodródtak az embertömeggel (alig győztem fogni a kezüket), és mivel igazából nem akartam semmit venni ott (ékszerek, apróságok voltak - mint az otthoni karácsonyi bódékban az Andrássy úton), megcéloztuk a körhintás részeket. A járművekre a százméterenkénti bódékban lehetett vásárolni úgynevezett tokent, 1 token 1 font volt, a legolcsóbb körhinta pedig 2 token/fő. Ezekről a tokenekről papírt, igazából blokkot adtak, ezeket vették el a körhintáknál. Összeszámoltuk a végén, hogy a minimális étellel és itallal együtt rengeteg pénzt költöttünk el (a végére óriásnyalókát és óriáslufit ígértem a kicsiknek, még azt is megkapták).
 |
| A lufik a lépcsőházban alszanak éjszaka, ott legalább elférnek... |
Képek Winter wonderlandről
Minden második pultnál lehetett kapni hamburgert, forralt bort, sört, édességet. Találtunk két magyar pultot is, az egyiket csak messziről szemléltük, a pakisztáni kiszolgáló fiú nem volt túl szimpatikus, ott csak gulyást lehetett kapni cipóban. A másik pultnál viszont többen is voltak, ott szóba is elegyedtünk a pultosokkal. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: somlói galuska (5,5 font), mákos guba (5 font), paradicsomos húsgombóc, székelykáposzta (7 font) stb. Az összes kiszolgáló magyar volt, de ahogy hallottam, a sorbanállók többsége is. Megkérdeztük, itt laknak-e a közelben, de azt mondták, csak emiatt jönnek Londonba, ők egyébként Budapesten laknak. Nem tudom megéri-e nekik, de jó volt találkozni magyarokkal, igaz, az ételből nem ettünk, sajnos sehol nem volt hely (részint kevés volt, részint foglalt) az egész parkban, ahova leülhettünk volna enni egy jóízűt.
Dóri végig az óriáskerékre akart felülni, Gergő viszont egy hullámvasútszerűségre. Végül Gergő győzött, meggyőzte Dórit, hogy üljön fel vele. Nagyon büszke vagyok Dórira, amiért megtette, készült róluk közben egy hivatalos kép is, megvettem, aranyárban mérték, de muszáj volt. Íme, a kép:
Azt hiszem, egy évben egyszer belefér ennyi a költségvetésbe, és tényleg jó volt látni a gyerkőcök arcát, főleg Katáét, amikor hazafelé a kocsiban a félméteres nyalókáját nyalogatta. A két lufit a nagyok fogták, illetve csak oda fért be, igaz, levegőt sem kaptak tőlük, akkorák. Mind a négyen horgásztak maguknak egy plüssállatot, amiket később anya fogott a hóna alatt, úgy, hogy közben két gyerek kezét fogta... Kevesebb gyerekkel valószínűleg egyszerűbb bejárni a területet, néha kicsit az agyunkra mentek. Ilyenkor mindig elmondom, mennyire hülye vagyok, hogy ennyi gyerekkel egyáltalán elindultam otthonról. És ez egészen a következő hétvégéig tart, amikor megint szervezünk valami programot, és kezdődik minden elölről: anya, menjünk erre, anya, menjünk arra, anya, vegyél ezt, anya, vegyél azt, anyaaaaaaaaaaaaaaaaaa.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése