Ez a hét nem az én hetem. Nem indult túl jól, és nem is folytatódott jól. Hiába történik velünk, velem sok-sok pozitív dolog, a negatívumok most erősebben hatnak rám.
Igazából írni sem volt lelkierőm, de annyira összetorlódtak az események, hogy már magam sem tudom követni, ezért inkább leírok mindent, mielőtt még azt is elfelejtem, fiú vagyok-e vagy lány.
Hétfőn voltam angolon. Elsétáltam a közösségi házba, korábban értem oda, ültek egy páran a társalgóban, kávézgattak, leültem közéjük. Kiderült, hogy az angol 1 órától kezdődik, de 12-1-ig minden alkalommal oda lehet menni, beszélgetni, cseverészni, pletykálni egy kávé vagy tea mellett. Egész jól elbeszélgettem néhány hölggyel. 1 órától elkezdődött Angelával az angolóra. Nyolcan vagyunk, Angela pedig kapott egy segítséget Hannah személyében. Angela Új-Zélandról származik, régóta itt él Angliában, Hannah viszont tősgyökeres angol. A társaság elég vegyes, mellettem egy bangladesi fiú ült. Láttam a papírján, hogy ezt ikszelte be, hihetetlen, hogy erre külön rubrika van a papírokon. A másik felemen Grace, a tízensok éve Angliában élő kínai (vagy japán) nő ült, nagyon aranyos volt. Összebarátkoztam Andreával, a szlovák lánnyal (figyelsz, Tomi?), hazafelé is együtt jöttünk, nagyon jól elbeszélgettünk, mindenféle témákról. A bangladesi fiú és egy másik – talán pakisztáni – lány beszédét abszolút nem értem, de ezzel, ahogy láttam, nem vagyok egyedül. Amúgy nem volt gondom sem a megértéssel, sem a megértetéssel. Abszolút pozitív volt a tanfolyam első alkalma.
Egészen az ötperces szünetig. Kimentem megnézni, keresett-e valaki telefonon. 3 nem fogadott hívásom volt az iskolától és egy hangüzenetem. Lehallgattam gyorsan, az igazgatónő keresett Timi miatt, de már nem volt időm, hogy felhívjam, ezért Bandinak szóltam, hogy ha megy a kicsikért (mivel az angol pontban 3-kor fejeződik be, nem érek oda), keresse meg az igazgatónőt, beszéljen vele. Hiába keresték, nem tudták elérni délután, így másnapra maradt a beszélgetés. Eléggé lelombozott, hogy már az igazgatónő akar velem beszélni, nemcsak a tanárok.
Kata beütötte a fejét, bár szerinte valamelyik gyerek dobta fejbe, erről készült baleseti jelentés. Semmi komoly, sírt egy kicsit, de ennyi. Nagyon precízek, mindenről papírt állítanak ki, már lassan elhavazódom a rengeteg adminisztratív köteg alatt.
Bandi még mindig nem érzi jól magát. Egyre jobban sárga, egyre jobban viszket, egyre többször fáj a hasa, a feje, nem jó a közérzete. Hétfő délután elzavartam az orvoshoz, hogy most aztán már mondjanak valamit, ultrahangeredmény ide vagy oda. Én is mentem vele, hogy lássam, halljam az eredményt. Az ultrahang eredménye elkészült, valami lebenyt összekötő vezetékben van egy eltömődés, ez májprobléma. Azt mondja az orvos, hogy kb. 4-6 hét, mire vizsgálati időpontot tud kérni Mr. Kingtől, aki egy májspecialista a megyében. Ettől teljesen elhűltem… De Bandi kimondta a varázsszavakat: Bupa magán-egészségpénztári tagsága van. Oh, mondta az orvos, akkor hipp-hopp lesz időpont. Menjünk haza, hívjuk fel a Bupát, fedezi-e a biztosítás ezt a vizsgálatot, ha igen, telefonáljunk vissza, már küldik is faxon a vizsgálatkérő papírt (persze Mr. Kingnél Bandinak kellett időpontot kérnie). S lőn, jövő hétfőn már mehet is a szomszédos városba vizsgálatra. Ja, és azt mondta, szokjunk hozzá ahhoz, hogy itt nem működnek olyan gyorsan a dolgok, mint Budapesten, Magyarországon…
Dórinak, Timinek és Katának már megjött az NHS-kártyája (ez olyasmi, mint nálunk a tb-kártya), nekem és Gergőnek még nem. A múltkor azt mondták, egyszerre küldték el az összes igényt, hiába voltunk különböző alkalommal regisztrálni. Ez érdekes, hiszen Gergő és én korábban voltunk mindenkinél, mégis csak a miénk hiányzik. A többi ráadásul egy borítékban is jött. Ki érti ezt? Viszont a beígért határidő előtt pár nappal megjött az NI-számot tartalmazó kártyám. Így most már hivatalosan is potenciális munkavállaló vagyok az országban, erről dombornyomott kártyám van.
Hétfőn végre jött e-mail az iskolától is. Gergő egyenruháját kedden megvehetjük, csütörtökön kezdhet, addigra lesz órarendje is. Dórinak választania kell a tárgyak közül, mi az, amiből a következő évben emelt szintű érettségihez hasonló vizsgát akar tenni. Nála ettől függ az órarend és az egész suli. Mindkét gyerek összes papírját kitöltöttük (jó pár órába telt), és kedd reggel bevittük. Ekkor megvettük az összes ruhát Gergőnek, kisebb anyagi csőd… Neki nagyon tetszett, rögtön felpróbált mindent. Fényképet majd csütörtökön csinálok, ha megy az iskolába.
Még Gergő sulija előtt megkerestük Timi igazgatónőjét. Mrs. Mathie nagyon kedves hölgy, szolgálatkész, mosolygós. Mivel Mr. G-nek említettem már korábban, hogy Timivel voltak otthon magatartásgondok, Mrs. Mathie kíváncsi volt a teljes háttéranyagra. Amit tudtam, elmondtam, hogy verekedett, néha agresszív volt, harapott is, tanárral szembeszállt, főleg az év elején voltak vele gondok, a beilleszkedés nem ment simán. Év végére már kezelhető volt, voltunk vele két helyen is pszichológusnál stb. Az igazgatónő végighallgatott, közbe-közbekérdezett, elmondta, hogy rajta vannak az ügyön, hogy Timinek sikerüljön beilleszkedni, de komoly, szigorú szabályok vannak. Ha nem tartja be (pl. megharap valakit), abban a pillanatban mennie kell az iskolából, nincs mese. Ettől viszont rettentően elkeseredtem, nagyon aggódom emiatt. Annyiszor, de annyiszor beszélgettünk erről Timivel. Otthon kisangyal, megígér mindent, jó lesz, okos lesz, szót fogad másnap, még a reggeli búcsúpuszinál is ígérget folyamatosan, délután pedig jönnek a rossz hírek. Ezt hónapokon keresztül csináltam otthon…
Tegnap, azaz kedden délután is így volt. Mentem Timiért, és Mrs. Dupen közölte, hogy az uzsistáskájával fejbevert három kisgyereket, majd amikor rászólt, egész egyszerűen kinevette őt. Borzasztóan leszidtam, megfenyegettem mindennel, beígértem neki különféle dolgokat stb. Nagyon kíváncsi leszek, meddig tartanak az ígéretei. Kérte, tanítsam meg neki, hogy nagyon sajnálom. Szerda reggel belépett az iskolába, majd ezt mondta (angolul) Mrs. Dupennek: Jó reggelt Mrs. Dupen! Nagyon sajnálom Mrs. Dupen! Hízelegni azt tud…
Közben Mr. Garnham megkért, hogy szerdán lesz egy kis beszélgetés az osztályban, Timiről, az új kezdésről egy új iskolában, új országban, és szeretné, ha bemennék, ott lennék én is. Nos, ma ezen is túlestem. Egy órára mentem, beültem a gyerekek közé a földre. Mr. G. felolvasott egy történetet Samről, aki idegen országba került, nem értette a nyelvet stb. Aztán megkérdezte, kire emlékezteti ez a mese a gyerekeket. Utána képeket vetített, Budapestről, Magyarországról, Timiről, és kérdéseket tehettek fel nekem a gyerekek. Volt normális kérdés is (milyen messze van Magyarország Angliától), és nem teljesen normális kérdés is (hány ház volt a faluban, ahol laktunk, hogy hívták az igazgatónőt stb.). Borzasztó nagy zajjal voltak a gyerekek, beszélgettek, hangoskodtak, Mr. G. ideje nagy része azzal ment el, hogy fegyelmezni próbálta őket (vajmi kevés sikerrel). Két gyereket átküldött az igazgatóhoz, az egyik visszaszólt neki még az ajtóból, a fucking teacher-t értettem, a többit nem…
Utána kiosztott egy ábrát, ahol középen a Timinek való segítés szerepelt, a lap négy sarkában pedig négy téma: magatartás, nyelv-megértés, barátság, munka. Ide kellett írni a gyerekeknek, hogy melyik témában mivel tudnának segíteni Timinek, és utána ezt közösen megbeszéltük. Timi nagyon örült, hogy végre van ott valaki, aki tud vele kommunikálni, és lefordítja a többiek beszédét. Pár kislány nagyon ragaszkodott hozzá, ölelgette őt. Aranyosak voltak, úgy tűnt, ők nagyon szeretik Timit. De némelyik kislány és kisfiú olyan idétlennek tűnt, hogy kinyílt tőlük a zsebemben a bicska.
Nagyon remélem, hogy nem lesz Timivel gond, sikerül beilleszkednie, mindannyiunk érdekében…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése