Túléltük az első két napot a suliban. Pontosabban a kicsik. Tegnap jókedvűbben jöttek haza, mint ma, de még egyik sem sírt. Pontosabban Kata ma sírt, nem értették miért, délután tőlem kérdezték meg, hogy mi volt a baja. Az, hogy nem játszottak a másik játszótéren az eső miatt, és ő ott akart játszani – ez legyen a legnagyobb baj. Úgy tűnik, különösebben nem zavarja a lányokat, hogy senki nem érti egy szavukat, és az sem, hogy ők sem értenek senkit. Kata ma reggel az egyik tanító nénit átölelgette, megszeretgette, aki furcsán nézett, gyanítom, náluk ez nem szokás. Kata amúgy is bújós, délután, mikor vártam őt, az ablakban láttam, hogy egy másik tanító néni ölében ül és bújik hozzá. Azt mondták, nem volt vele semmi gond, remélem a továbbiakban is a legjobbakat.
Timi tanító bácsija kevésbé mosolygós, mint Kata tanítói, és ő egyedül is van (míg Katánál mindig hárman vannak, ma reggel az osztályfőnök helyett egy bajszos fiatalember volt). Reggel fél percet látom, amíg beengedi az osztályba a tanulókat, és délután szintén fél percet, amíg mindenkit odaad a szülőnek. Nem mosolyog, nem tűnik túl barátságosnak. Megnézem ma a nevét a tablón (van az előtérben egy), Mr. Gamham-nak hívják. Timinek ma gondjai voltak Mr. G.-vel. Azt mesélte, hogy szorzást és osztást kellett csinálniuk, ráadásul állítása szerint az egyik szorzásnál az egyik számjegy kétjegyű volt, és neki ez nem ment. Felhívtam a régi osztályfőnököt, aki azt mondta, a szorzás otthon csak második osztály második félévében aktuális, kétjegyű szorzás pedig csak harmadikban. Úgyhogy vagy Mr. G. akar túl sokat, vagy Timi túloz kicsit. Mindenesetre azt találtam ki, hogy holnap Timinek adok egy papírt, ráírom, miket tud matekból, adja oda az osztályfőnöknek, hogy képben legyen, ha már személyesen nem tudok vele beszélni.
A lányok megtanultak kikéredzkedni vécére, valamint jó reggelt kívánni. Timi mondta is reggel, Kata csak félszegen mosolygott, amikor Good morning-ot köszöntek neki. Sőt, Timi azt is tudni akarta, hogy kell megkérdezni valakinek a nevét. Igyekeztem egyszerűsíteni, mondtam, mutasson magára, mondja, hogy Timi, majd mutasson rá a másikra, és kérdezze meg: and you? Bevált, már tudja a padtársa nevét. Apró sikerélmény, de nagyon örült neki.
Kértem ma az iskolatitkártól igazolást a családi pótlékhoz, azt mondta, holnapra vagy holnaputánra kiállítanak egyet. Valamint szereztem parkolási engedélyt a közeli Community Center parkolójába, mert nem lehet beállni az iskola területére és a közelben nincs parkolási lehetőség máshol. Mi kedden jól beálltunk, és amikor mentünk kifelé, a gondnok, aki kinyitotta a nagykaput (befelé nyitva volt és egy teremtett lélek sem járt arra – igaz, akkor korán volt még), szólt, hogy itt tilos parkolni, de lehet kérni engedélyt az irodában. Így holnaptól akár már parkolhatok is szabályosan…
Telefonáltak ma a nagyok miatt az Astley Cooperből, jövő hét kedd reggel várnak bennünket egy beszélgetésre, és valami matematika felmérőt is emlegettek, de az emlékeztető emailben erről egy szó sem esik. Majd meglátjuk, egyelőre annyi biztos, hogy jövő hét keddig még nem mennek a nagyok iskolába.
|
http://www.volunteerdacorum.org/ |
Többekkel beszélgettem arról, hogy jó lenne valami gyakorlatot szerezni angol nyelvből, beszélgetni angol emberekkel, esetleg eljárni közösségbe. Hemel központjában van egy segítő központ, talán olyan, mint nálunk a családsegítő. A honlapjukon van 400 ajánlat önkéntes segítőknek, az egészen egyszerűtől a legbonyolultabbig. Nagyon sok egyesület, alapítvány keres így könyvelőt, kertészt, gondnokot stb. Ha nincs pénzük, önkéntest keresnek, és ez mindenkinek jó. Az önkéntes gyakorlatot szerez valamiben, esetleg később felveszik, pénzért, jól mutat az önéletrajzában, többféle dologhoz érhet előbb-utóbb. Sok szervezet (akár maga a központ is) fizet tanfolyamokat a megfelelő munkához. Például lehet jelentkezni önkéntes elsősegélynyújtónak, ehhez természetesen előbb el kell végezni egy tanfolyamot – amit ők fizetnek. Ezután lehet menni segíteni rendezvényekre elsősegélyt nyújtani. A pontos feltételeket nem ismerem, külön lehet jelentkezni mindenhova, és előtte egyeztetni kell a központtal. Jelentkeztem 6-félére, nem volt türelmem mindet végignézegetni, elolvasgatni. Tegnap felhívtak a központból, hogy megbeszéljünk egy időpontot, jövő hét hétfőn megyek 10-re hozzájuk, és reményeim szerint el fogok járni önkéntesnek. Találkozom emberekkel, segítek másokon. Többnyire olyasmi érdekel, mint például idős emberekhez való eljárkálás, akár beszélgetni, akár kísérgetni őket, akár apróbb házimunkát, bevásárlást végezni. Nagyon sok ilyet is keresnek. De van például játékkölcsönző is, ahol heti egy órára (annyit vannak nyitva összesen) keresnek kisegítőt. Itt is találkozhatnék sok-sok emberrel (több mint 100 ügyfelük van). Tényleg a legkülönbözőbb önkéntes munkák vannak olyanoknak, akiknek van idejük ilyesmire, munkanélküliek, egyetemisták stb. Lehet ez délelőtt, délután, vagy esetleg hétvégén is. Ezeket beszéljük meg jövő héten személyesen. És mivel pont aznap van szintén a belvárosban az ingyenes angol tanfolyamra való beiratkozás is, így két legyet ütök egy csapásra, aznap mindent elintézek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése