Tegnap jó napom volt, végre valami sikerélmény. Beiratkoztam angol nyelvtanfolyamra. Ez egy felnőttképzés, a helyi (egyik) közösségi központ nyújt rendszeresen külföldieknek ingyenes tanulási lehetőséget. Voltak ott lengyelek, kínaiak stb. Írni kellett egy tesztet, utána beszélgetés volt egyesével. A hölgy nagyon elégedett volt velem, azt mondta, briliáns az angolom, nagyon boldog volt tőle. Tökéletesen meg tudtam magam értetni, bár kicsit félve mentem oda, eligazodtam a recepción, nem tévedtem el, mindent elintéztem. Jövő hét utáni héten indul a tanfolyam, hétfőn vagy kedden lesz hetente egyszer, majd telefonálni fognak.
Ezután átmentem a Volunteer Centerbe, a helyi önkéntes segítő központba. Ott már vártak, pedig 10 perccel korábban érkeztem a megbeszéltnél. A hölgy tudta a nevemet, ez már önmagában bátorító volt. Vagy nagyon kevesen járnak oda, vagy nagyon készségesek és figyelmesek. Vagy mindkettő… Elmondták, hogy egyszerre csak egy önkéntes munkát végezhetek, a többféle lehetőségből egyet választanom kell. A Home visitor nevezetű önkéntes munkát választottam, itt anyagi vagy érzelmi nehézségekkel küzdő családokat látogatnak meg, és beszélgetnek velük, kávézgatnak, a gyermekkel elmennek sétálni, tehát inkább lelki támaszt nyújtanak. Ehhez részt kell vennem egy 9 hetes tanfolyamon, amit már a helyi önkormányzat tart, hetente egy napot kell majd ott eltöltenem. Ez volt a legszimpatikusabb munka, ráadásul itt nyújtanak valami képzést ahhoz, hogy pontosan hogy lehetek mások segítségére, és a tanfolyam (előadások) alatt is ismerkedek emberekkel, hivatalnokokkal. Azt mondták a központban, hogy átadják az adataimat a hivatalnak, akik majd jelentkezni fognak egy héten belül, a tanfolyam szeptember végén indul. Ha letelik a 9 hét (és gondolom, elégedettek velem), akkor kezdhetem el majd az önkéntes munkát. Kérdezték, miért akarok önkéntes lenni. Mikor mondtam, hogy sok időm van, megkérdezték, négy gyerek mellett hogy csinálom…
Nem titkoltam azt sem, hogy gyakorlatot is szeretnék szerezni, angolban és kapcsolatokban egyaránt, ehhez ez tökéletesen alkalmas. Legalább annyira örültek nekem, mint én nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése