Gergőnek szerencséje volt. Csütörtökön odamentünk reggel, Mrs. Goodchild-nak híre-hamva sem volt a megbeszélt időben, ellenben odajött két Gergő korabeli fiú, láthatólag hezitáltak, hogy közelebb lépjenek-e, sustorogtak egymás között. Megkérdezték: Gergely? Mondtam (angolul), hogy igen, de inkább David… Erre az egyik fiú megszólalt: I speak Hungarian. Bután néztem (Bandi is), Gergőnek esett le leghamarabb: Te beszélsz magyarul? Nos, igen, beszél. Márk a családjával egy éve költözött ide, és bár nem ért mindent, óriási segítség Gergőnek. Osztálytársak, és bár van olyan óra, amikor nem találkoznak, szinte az egész napot együtt töltik. A Gergő szívéről leesett követ érezni, hallani lehetett. És azóta sem lehet letörölni a vigyort az arcáról. Imádja a sulit, nyakig sárosan jön haza tornaóráról (rögbiznek a szabadban, esőben-sárban), élvezi az egyenruhát, a tantárgyakat, és úgy tűnik, nagyon ragad rá az angol. Jól érzi magát, kedveli a tanárokat, elboldogul. Egyedül jön-megy a suliba, remélem, beválik neki.
Timi miatt úgy tűnik, nem véletlenül aggódtam. Mikor kijöttem délután a kurzusról, hangüzenet fogadott, az igazgatónő újra beszélni szeretne velem… Így kellőképpen fáradtan, idegesen, elkeseredetten, csalódottan mentem be az iskolába. Timi ebéd óta az irodában ült, mert eltiltották délutánra az iskolától (erről hivatalos levelet is kaptam azóta). Két kiskölyök elvette az előzőleg órákig rajzolt és hajtogatott munkáját, kinevették őt és széttépték a munkáját. Erre bemosott mindkét srácnak. Ezt viszont tiltja az iskola szabályzata. TILOS a testi bántalmazás. Az igazgatónő elmeséltette velem (hisz nem tudták szegény Timit megérteni), hogy mi történt, azt mondta, maximálisan megérti a lányt, de akkor sem szabad ilyen agresszívan viselkedni. Meg kell tanulni kontrollálni a dühét. A másik két fiút is hazaküldték ebéd után, ők sem vehették részt a további órákon. Annyira elkeseredtem, annyira lelkiismeret-furdalásom volt, hogy elsírtam magam. És mint egy rossz giccses romantikus filmben, az igazgatónő elém tolta a zsebkendős dobozt… Na, ettől komoly sírógörcs vett rajtam erőt, kijött belőlem az egész heti düh, szomorúság, elkeseredettség, minden. Nagyon szégyelltem magam, de nem tudtam abbahagyni. Szerencsére abszolút megértő volt, az egész viselkedése azt sugallta, egyetért velem, megért engem, de meg van kötve a keze. Kérte, Timinek írjak le néhány kifejezést magyarul és angolul, hogy meg tudja értetni magát, tudják, mit érez, mit gondol, mi történt.
Ezeket csináltam neki másnapra.
Ez azon nem segített, hogy ma sem fogadott szót, panaszkodtak rá, hogy megint az asztal alá bújt, rohangált stb. Beígértem neki már mindent (pozitív és negatív értelemben is), de egyelőre nem jutunk közös nevezőre…
A hétvége eseménytelenül telt, illetve a szokásos rohanós hétvége: mosás, teregetés, takarítás, sok-sok ing vasalása, fánksütés stb.
Dóri iskolájáról még semmi hír, Bandi írt nekik újabb e-mailt, még semmi reakció.
Ma voltam a második angolórán, nagyon élveztem, Andrea, a szlovák lány ma nem volt, de volt egy új lány, Algériából jött. Annyira sokszínű társaság, és ma valahogy jobban értettem őket, mint múlt héten (lehet, hogy a csütörtöki előadástömeg edzette a fülemet?).
Viszont ma reggel Mr. Kinget nehezen értettem, igaz, nagyon sok orvosi kifejezést (is) használt. Mr. King a májspecialista, akinél 9.20-ra volt időpontunk Harpendenben, de a dugó miatt 10 percet késtünk. Nagyon kedves, szívélyes orvos volt, megvizsgálta Bandit, kikérdezte az előzményekről, majd elmesélte, mi a baja és mi lesz rá a gyógymód. Még rajzzal is illusztrálta a mondókáját (igaz, már az első vonalnál elnézést kért a tehetségtelenségéért). A lényeg, valami sárvirsli-szerűség (idéztem Mr. Kinget) eltömíti a kivezető vezetéket (a máj, a gyomor, és a hasnyálmirigy alatt, után), annyira, hogy a felgyülemlett folyadék miatt háromszorosára szélesedett a vezeték. Nem kő, annál puhább, inkább sárszerű. Ezt mielőbb ki kell venni, nem szabad játszani ezzel (nem akartam szóba hozni az angol egészségügyi rendszer 6-8 hetes időpontkérési "szabályait"). Így rögtön lebeszélt a kórházzal péntek reggel 8-ra egy időpontot, amikor ő saját kezűleg fogja eltávolítani Bandi akármilyen vezetékéből ezt a bigyót. ERCP a módszer neve, endoszkópos beavatkozás lesz, magyarul egy csövön keresztül (amit letolnak a torkába, illetve még lejjebb…) távolítják el. Ha minden rendben, akkor két-három órai kórházi tartózkodás után hazahozhatom őt Watfordból (kb. egyórányira lévő város). Kicsit megkönnyebbültünk, hiszen most már legalább tudjuk, mi a baja, viszont azért aggódom is. Bandi az a típus, aki ha arról van szó, hogy valaminek szövődménye, mellékhatása lesz, akkor azt sajnos "szereti" magáénak tudni…(A 6 évvel ezelőtti epehólyag-hasnyálmirigy, endoszkópos-vágásos-szabdalkozós műtétnél, kórházban levésnél majdnem otthagyta a fogát.) Egyébként is elég rossz beteg (a hisztisebb fajtából), nem hiányzik, hogy komplikációk lépjenek fel. Remélem, hétvégére már jobban lesz, és pár hét múlva elfelejtjük ezt az egészet. Ránk férne már egy kis jó is. Tudom, úgy tűnik, hogy állandóan panaszkodom, de vannak rosszabb és jobb időszakaim (időszakaink) is. Amikor süt a nap, és valami jó történik, másnak is jókedve van – gondolom –, nem csak nekem. Ha esik az eső, és minden "összeesküdött" ellenem, az élettől is elmegy a kedvem. Alakulnak a dolgok, a gyerekek elkezdtek iskolába járni (előbb-utóbb Dóri is), kezdünk beilleszkedni, belerázódni az itteni életbe, és ha Bandi is jobban lesz, optimistábban fogok tudni hozzáállni az angliai élethez én is.
Ezeket csináltam neki másnapra.
Ez azon nem segített, hogy ma sem fogadott szót, panaszkodtak rá, hogy megint az asztal alá bújt, rohangált stb. Beígértem neki már mindent (pozitív és negatív értelemben is), de egyelőre nem jutunk közös nevezőre…
A hétvége eseménytelenül telt, illetve a szokásos rohanós hétvége: mosás, teregetés, takarítás, sok-sok ing vasalása, fánksütés stb.
Dóri iskolájáról még semmi hír, Bandi írt nekik újabb e-mailt, még semmi reakció.
Ma voltam a második angolórán, nagyon élveztem, Andrea, a szlovák lány ma nem volt, de volt egy új lány, Algériából jött. Annyira sokszínű társaság, és ma valahogy jobban értettem őket, mint múlt héten (lehet, hogy a csütörtöki előadástömeg edzette a fülemet?).
Viszont ma reggel Mr. Kinget nehezen értettem, igaz, nagyon sok orvosi kifejezést (is) használt. Mr. King a májspecialista, akinél 9.20-ra volt időpontunk Harpendenben, de a dugó miatt 10 percet késtünk. Nagyon kedves, szívélyes orvos volt, megvizsgálta Bandit, kikérdezte az előzményekről, majd elmesélte, mi a baja és mi lesz rá a gyógymód. Még rajzzal is illusztrálta a mondókáját (igaz, már az első vonalnál elnézést kért a tehetségtelenségéért). A lényeg, valami sárvirsli-szerűség (idéztem Mr. Kinget) eltömíti a kivezető vezetéket (a máj, a gyomor, és a hasnyálmirigy alatt, után), annyira, hogy a felgyülemlett folyadék miatt háromszorosára szélesedett a vezeték. Nem kő, annál puhább, inkább sárszerű. Ezt mielőbb ki kell venni, nem szabad játszani ezzel (nem akartam szóba hozni az angol egészségügyi rendszer 6-8 hetes időpontkérési "szabályait"). Így rögtön lebeszélt a kórházzal péntek reggel 8-ra egy időpontot, amikor ő saját kezűleg fogja eltávolítani Bandi akármilyen vezetékéből ezt a bigyót. ERCP a módszer neve, endoszkópos beavatkozás lesz, magyarul egy csövön keresztül (amit letolnak a torkába, illetve még lejjebb…) távolítják el. Ha minden rendben, akkor két-három órai kórházi tartózkodás után hazahozhatom őt Watfordból (kb. egyórányira lévő város). Kicsit megkönnyebbültünk, hiszen most már legalább tudjuk, mi a baja, viszont azért aggódom is. Bandi az a típus, aki ha arról van szó, hogy valaminek szövődménye, mellékhatása lesz, akkor azt sajnos "szereti" magáénak tudni…(A 6 évvel ezelőtti epehólyag-hasnyálmirigy, endoszkópos-vágásos-szabdalkozós műtétnél, kórházban levésnél majdnem otthagyta a fogát.) Egyébként is elég rossz beteg (a hisztisebb fajtából), nem hiányzik, hogy komplikációk lépjenek fel. Remélem, hétvégére már jobban lesz, és pár hét múlva elfelejtjük ezt az egészet. Ránk férne már egy kis jó is. Tudom, úgy tűnik, hogy állandóan panaszkodom, de vannak rosszabb és jobb időszakaim (időszakaink) is. Amikor süt a nap, és valami jó történik, másnak is jókedve van – gondolom –, nem csak nekem. Ha esik az eső, és minden "összeesküdött" ellenem, az élettől is elmegy a kedvem. Alakulnak a dolgok, a gyerekek elkezdtek iskolába járni (előbb-utóbb Dóri is), kezdünk beilleszkedni, belerázódni az itteni életbe, és ha Bandi is jobban lesz, optimistábban fogok tudni hozzáállni az angliai élethez én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése