Egyre többet beszélünk itthon angolul. Néha fenn sem akadunk, ha valamelyikünk angolul kérdez vagy válaszol. A kicsik meg eléggé rászoktak erre, és az igazság az, meg is tudom őket érteni. Egész nap angolul beszélnek, angolt hallgatnak, előbb jut eszükbe egy-egy szó, mondat angolul, mint magyarul. Ezt azóta értem meg jobban, mióta én is így vagyok. Vasárnap, amikor szinte tényleg egész nap Jackie-vel voltam (persze az egész hét után), az ebédnél meg akartam Timit kérdezni, kér-e ketchupot, és angolul ugrott be a kérdés. Kicsit meg is ijedtem.
Sokszor kapom magam azon, hogy angolul próbálom megfogalmazni, mit is akarok mondani esetleg itthon, amikor elmesélem a napomat... Attól nem félek, hogy elfelejtek magyarul, esetleg akcentusom lesz, mert erre nincs esély, de Katánál ez a lehetőség is fennáll. Ő már nem tudja kimondani az r betűt, nem tudja pörgetni, igaz, szüksége sincs rá. Van, amikor eszébe sem jut a magyar szó, egyre többször kérdezi meg, ezt vagy azt hogy mondják magyarul - eddig ez fordítva volt.
A héten hozott haza egy baleseti jelentést (szinte minden nap hoz valamelyikük haza egyet, hihetetlen mennyiségű adminisztrációval szembesülök - itt is), és elmesélte, mi történt: én beütöttem az ő headjébe az én nose-omat...
De a csúcs még mindig az, amikor szólt szombat reggel az apjának, hogy keljen fel, mert lassan kész a reggeli: Daddy, quick, quick, because your sandwich is "sül"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése