Kedd. 15-e. Tudtam, hogy fel sem kéne kelni. Igazából semmilyen rossz dolog nem történt, de valahogy az a nap nem volt az igazi. Reggel - miután nyomottan, morcosan, nehezen elvittem a kicsiket az iskolába - elmentem a főutcán lévő kis nyomdába, hogy kinyomtattassak pár fényképet a lányokról, és a közeli óvárosi parkolóban álltam meg. Gondoltam, 3 óra parkolási díj elég lesz, bedobtam.
Mikor végeztem a nyomdába, visszamentem a kocsihoz, magamhoz vettem a fényképezőgépet, hogy csinálok pár képet a St. Mary templomról és a környező parkról. Három feltöltött akkumulátorral mentem, biztos, ami tuti alapon. Mind a három lemerült, miközben egy mókust üldöztem a parkban. A templommal szembeni épületet felújító munkások biztos dilisnek néztek, ahogy térdelgettem különböző pózokban a sárban... Minimális mennyiségű képet sikerült készítenem, vagy az aksijaim régiek, vagy a töltő nem jó, vagy esetleg le kéne cserélni az egész gépet, úgy, ahogy van (bár erről drága férjemnek nyomdafestéket nem tűrő véleménye van...).
Ahogy kószáltam a parkban, üldözve a mókusokat, hívtak a munkaügyi központból, hogy mikor mehetek munkaügyi segély miatti interjúra. De mielőtt időpontot egyeztethettünk volna, kérték az NI-számomat. Amely természetesen a kocsiban volt, kb. 10 perc távolságra. Így visszahívást ígértek (erről egy másik bejegyzésben).
Visszamentem az autóhoz, és döbbenten láttam, hogy megkaptam életem első PCN-jét. Penalty Charge Notice. Mikuláscsomag. Parkolási büntető cetli. Hosszú távú parkolóhelyre álltam be (minimum 4 óra), és csak 3 órát fizettem. A másik parkolóban, ahova állni szoktam, olyan csík van felfestve, hogy maximum 4 óra. Otthon a maximum parkolás általában mindenhol 2 óra. Ezek után buta külföldiként csoda, hogy összezavarodom? Nos, ezt ma megírtam a parkolócégnek is, remélem, értékelik a messze nem tökéletes angolsággal (a végén még nem hinnék el, hogy külföldi vagyok), de legalább nagy igyekezettel írt hivatalos levelemet, amelyben összezavarodott állapotomra való tekintettel a büntetés elengedését vagy legalább mérséklését kérem.
Morcos voltam magamra, és valahogy úgy éreztem, elég volt a hétből. Ja, azt elején elfelejtettem mondani, hogy már felkelni is alig volt erőm, Dóri ugyanis aznap még a szokásosnál is korábban kelt, mert ment a táncversenyre, de ez is megér egy másik bejegyzést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése