NI-szám és interjú

Gondoltam, amíg friss a mai történés, papírra (képernyőre) vetem. Hol is kezdjem?
Férjem hazajött délután, beültünk az autóba, elindultunk először az én NI-számomat elintézni. /Az NI-szám egyfajta regisztrációs szám, amely kell ahhoz, hogy itt tudjál dolgozni, segélyt kapni, egyáltalán élni.Az NI-számhoz szükség van egy interjúra, ami pár perces beszélgetésből áll, kérik a személyi azonosítóidat. Az interjú időpontját telefonon kell kérned, érdekes, hogy ezt neten és személyesen sem lehet. Szegény ideszakadt ember, aki nem beszél elég jól angolul, nehezen boldogul. Nem mintha én olyan jól beszélnék, inkább csak besokalltam, amikor három ügyintéző is továbbirányított egy másik telefonszámra, és közben mindent megkérdeztek (kinek kell a szám, mióta élek itt, mit akarok csinálni stb.). Végül a férjem kért időpontot nekem, mert feladtam./
Szóval, a férjem telefonja lemerülőfélben, így az én telefonom gps-ét kellett használni, így szép lassan én is lemerülőben voltam. Főleg, hogy az a nyamvadt gps legalább száznyolcvanhétszer mondta, hogy take the second exit, take the third exit, ugyanis átmentünk legalább ennyi körforgalmon. Itt nincs más, csak erdő és körforgalom :)
Egész úton halálfélelmem volt. Ült már valaki bal oldalon úgy, hogy nem vezetett? Szörnyű... És bemenni abba a rengeteg körforgalomba, ááááááááá :(
Odaértünk, közölték, korán jöttem (15 perccel előbb értünk oda). Kiküldtek az utcára... aztán egy idő múlva visszamentünk, felkísértek, elkérték az útlevelemet, személyimet. Behívtak, férjem bejött velem. Még szerencse, mert komolyan mondom, egy árva kukkot sem értettem abból, amit az ügyintéző beszélt. Alá kellett írnom a fénymásolt papírokat, és igazából csak adategyeztetés volt. Semmi értelmes kérdést nem tett fel. Azon lovagoltak, hogy másodszor vagyok házas, mi volt az előző férjem neve, születési dátuma és a válás dátuma. Szégyen, de nem tudtam a válás pontos dátumát. Majd kérték az előző házas nevemet is. Ezt a hülyeséget. Alá kellett írnom, hogy nem igénylek más néven (lánykori név, előző házas név) NI-számot. Ennyi.
10 perc volt az egész, mehettünk is. Többet vártam :(
Elmentünk a másik városba, a férjem állásinterjún volt. Gondoltam, addig sétálok a városban, keresek vmi boltot, ahol kapható térkép, mert ugye valahogy haza kellene jutnunk gps nélkül is (ekkorra már a telefonom is lemerült). Jártam egyet a háromutcás faluban, vettem térképet, kedélyesen elcsevegtem a trafikos nénivel, majd leültem rejtvényt fejteni a lépcsőre, várván a férjemet. Csak azt hagytam ki a számításból, hogy 3 óra 20 perces interjúja lesz... Programot kellett írnia stb. Ennyi pénzért jól megizzasztják. Egyébként holnap kap választ, hogy tetszett-e a munkája.
Ez a hely, az épület egy kis patak partján van. Láttam vadlúdat, vadkacsát, vadlibát, macskát, patakocskát, szép hidat, motorcsónakokat, nem motoros csónakokat, sok-sok szép dolgot, és se fényképezőgép, se telefon nem volt nálam, amivel képet készíthettem volna :(((
Este 9-re értünk haza, és már hazafelé a szédelgésből rájöttem, hogy én ma csak reggeliztem...
Úgyhogy nem vagyok feldobva. De lesz ez még így se! :)

BBQ-party

Megvolt tegnap este a barbeque-partinak nevezett céges rendezvény. Igazából sok mindent nem tudok róla mondani. Egy óriási krikettpályán volt a rendezvény, a hozzátartozó épületben szolgálták fel az italt, az ételért pedig közvetlenül előtte kellett sorbaállni.
A pályán volt élő csocsó, ugrálóvár, bika és persze lehetett szaladgálni a gyerekeknek. Mindenki a fűben evett-ivott, beszélgetett.
A férjem két magyar kollégája is eljött (az egyik barátnőstül, aki szintén magyar), így klikkesedtünk (mint mindenki más is), együtt ültünk a fűben. Vagyis megint nem sok alkalom volt arra, hogy gyakoroljuk az angol nyelvet.
Találkoztam a férjem főnökével, de neki is csak épp bemutatkoztam, aztán mentem keresni valamelyik elveszett gyermekemet :)
Sört, üdítőt tudtunk kérni (a gyerkőcök egyedül nem, anya, gyere, kérjél nekünk...), a kajára csak mutogatni kellett, hogy abból kérsz.
Kaja: volt petrezselymes grillezett krumpli, paradicsomos bab, nyers paradicsom, uborka, grillezett cukkini, padlizsán, hamburgerszelet marhából, grillkolbász-szerűség (átmenet a virsli és a kolbász között), valamint pirított csirkemelldarabok. ja, és volt valami saslikszerűség is, amin a húson kívül talán hagyma volt. A húsok elég vegyesen voltak, odaégetettek és félig átsültek. Összességében azt mondanám, pocsék volt a kaja :) Vagy minden nagyon ízetlen, sótlan, fűszertelen, vagy leöntik worchester szósszal, vagy csípősre csinálják.
Volt egy szórakoztató "bácsi", ő csinált a kicsiknek bűvésztrükköket, hajtogatott lufikat. A 8 éves lányom nagyon egyszerűen közölte, mit kér lufiból hajtogatni, lerajzolta egy papírlapra, hogy ilyen pillangót kér. Ügyesen feltalálta magát. És érdekes módon nem zavarta a két kicsit, hogy kb. egy órát ültek csupa vadidegen, a nyelvükön nem beszélő gyerek között, és tátott szájjal figyelték a bűvészbácsit, anélkül, hogy egy szót is értettek volna abból, amit mondott.
Jó későn, fél 11 körül értünk haza, de végül is mindenki élvezte a tegnap estét, jókedvűen jöttünk haza.
Ma a férjem a két naggyal és egy kollégájával (aki itt lakik Hemelben és van kocsija) elmentek a kétórányira lévő városba, ahol állítólag Anglia legnagyobb repülősnapja, -bemutatója van ezen a hétvégén. Csak este jönnek haza, férjem vitt fényképezőgépet, majd töltök fel képeket arról is.

Az autó

A férjemnek sikerült időpontot kérnie a munkaügyi központban, jövő héten csütörtökön megyek interjúra, elbeszélgetésre (raportra...) egy másfél órányira levő városba. Hogy miért nem lehet itt, ahol lakom? Nem nagyon értem...Sikerült megkérdeznie ugyanott a családi pótlékot is, hogy vajon mennyi ideig tökölődnek még vele. kiderült, hogy 26 hét az átfutási idő, amiből 9 még hátravan, tehát ne aggódjunk, még van idejük. persze, majd visszamenőleg megadják, de ezt egy kicsit túlzásnak tartom, ehhez képest az otthoni 1-2 hónap várakozási idő eltörpül.
A másik nagy újság, hogy van autónk. Egész érdekes módon. az egyik licitálós oldalon a férjem licitált egy autóra (már egy ideje szemez az autókkal), mondván, ha valaki felüllicitálja, az sem gond, de ennyit még megérne az autó. Történt már ilyen vele. Próba-szerencse: és megnyerte. Mondhatni, szinte nevetséges összegért vett egy 14 éves Opel Astrát (itt az Opelt Vauxhallnak hívják), baromi jó állapotban. Ma haza is hozta (ez gyorsan ment). Életében először ült jobbkormányos autóban és vezetett forgalomban, de épségben hazaért a félórányira lévő városból az autóval. Műszakit csináltatni kell rajta (ez kb. 50 font, itt szinte minden átmegy, ami gurul), de iszonyú jó állapotban van. Nagyon szép, kívül-belül. Első tulajtól vette, jól karbantartott. Beültem a ház előtt, kiálltam, megfordultam a sarkon és visszajöttem, nekem egyelőre elég volt ennyi. Kicsit szűkös a jobb oldal, ahol nincs sebváltó, csak ajtó :) Még szerencse, hogy kis utcában lakunk, nem volt forgalom, de megijedtem volna, ha valaki szembejön ott, ahol nem kéne :))
Szokni kell. S bal kézzel váltás nem nehéz, de stresszhelyzetben, mondjuk London belvárosában egyelőre nem fogom kipróbálni.Ja, itt nincs súlyadó, nincs autópályadíj, ellenben van road-tax, útadónak nevezett dolog, az államnak kell fizetni. Nincs forgalmi engedély, egyszerűen benne vagy a nyilvántartásban, amit a rendőr tud ellenőrizni a rendszám alapján, ha megállít. Kötelező biztosítás van, aranyárban mérik. Egyéves díja háromszor annyiba kerül, mint maga az autó. Jó, persze, nem ilyen olcsó autókhoz találták ki, de akkor is, az otthoni kötelezőnknek ez kb. ötszöröse.
Pénteken megyünk céges barbeque partira. ahol nagyon-nagyon sok emberrel fogunk találkozni, hiszen a cég, ahol a férjem dolgozik, elég nagy. Eddig egy magyar kollégáját ismerjük, aki itt lakik Hemelben, rajta kívül még ketten vannak magyarok, a többiek vagy angolok, vagy más országból bevándorlók. Vagyis fogunk találkozni olyanokkal, akik rajtunk kívül más nyelvet beszélnek, ez jó tapasztalatszerzésnek indul :)) Bár a gyerekek nem rajonganak az ötletért, a két nagy egyelőre úgy van vele, hogy jaj, csak nehogy hozzám szóljanak angolul, mert úgysem értem...
Ma csak a közeli vonatos játszótéren voltunk, utána tettünk egy nagyobb kört az egyik mező/rét/szántó felé, pár képet csináltam csak. Néhány képet próbáltam a repülőkről csinálni, igazából csak azért, hogy látható legyen, milyen közel repülnek el a fejünk felett a gépek. nem nagyon hangosak, inkább szépek.
Eddig nem írtam, de csigatámadás áldozatai voltunk. Minden reggel a konyhában lévő linóleumon és az étkezőben lévő padlószőnyegen hosszú-hosszú csiganyomok voltak. Csigát nem találtunk, egészen tegnapig. Éjjel a férjem lement inni, és a gaz csiga a konyha közepén garázdálkodott. Szegény homeless csigát a férjem kitette az utcára - kíméletlenül. Remélem, több nem lakik a házban. (De hogy eddig is hogy tudott elbújni???)
Itt szuper idő van, 20-25 fokokkal, napsütéssel, este langyos, esetleg kissé hűvös idővel. Szokott esegetni, szemerkélni, de még a ruhákat is kint lehet hagyni, hamar eláll. Igazi jó idő van, nem irigylem most az otthoniakat a hőség miatt...

Mit is csinálunk?

Mivel apa dolgozik reggeltől estig, két választásunk van. Vagy punnyadunk a lakásban, vagy felfedezzük a környéket. Ez utóbbira vállalkoztunk.
Minden nap körbesétáltunk egy közeli részt Hemel Hempsteadből. Nagyon nagy város, ezért tényleg csak a viszonylag elérhető területeket bandukoltuk be.
Kivéve a vasárnapot, amikor apát is rávettük egy nagyobb kirándulásra, így mintegy 5 órát csavarogtunk parkokban, játszótereken, sétálóutcákon.
Szombaton vendégünk volt. Főnököm unokaöccse járt erre, meglátogatta a mintegy 80 kilométerre élő bátyjáékat, és hozzánk is beugrott. Régen egész jó barátok voltunk, örültem, hogy láthattuk őt, még ha csak egy-két óra hosszára is. És igazán megtisztelő volt, hogy szánt arra pénzt és időt, hogy meglátogasson bennünket.
A kirándulások fényképeit a webalbumba töltöm fel rendszeresen, ott lehet mindig csemegézni :)

A repülőút és a következő 24 óra

Kezdem az elején: túléltem a repülőutat. Nem volt könnyű, hárompercenként le akartam zuhanni, a férjem teljesen kiborult tőlem. A legkisebb szinte végigaludta az egészet, a leszállást is. A többiek tök jól bírták (leszámítva a beszálláskori és kiszálláskori várakozást és hisztit), egyedül én akartam folyton meghalni. Nem tehetek róla, pánikolok. A legkisebb (senki más által nem érezhető) légmozgásnál meg vagyok győződve, hogy márpedig MOST fogunk lezuhanni :(
Azt hiszem, így elég kicsi az esélye, hogy sűrűn hazalátogatok...
A reptérről taxival jöttünk (hatan 9 bőrönddel), 20 perc alatt "itthon" voltunk Lutonból. Hemel Hempstead tipikus angol kisváros. Szerintem (és a gyerkőcök szerint is) minden utca és ház egyforma. A férjem, aki persze ismeri a várost, mint a tenyerét (hiszen már itt lakik egy hete - előtte másik városban lakott) elvitt minket a három percre lévő játszótérre. Igaz, 25 perces út volt, de szerinte akkor sem eltévedtünk, egyszerűen sétáltunk egyet :)))
A ház, ahol lakunk, teljesen átlagos. Leszámítva azt a négyezerhatszázhetvenkét dobozt, amin orra esünk, amikor megpróbálunk bejutni a házba. Tegnap kicsomagoltunk ebből pár száz dobozt, de sajna szekrények és polcok híján elég nehéz rendet tenni. Inkább a konyhát próbáltam normálissá varázsolni, hisz ebédet kellett főzni. Villanytűzhelyem van :((( a sütőm meg olyan kicsi, hogy a muffinsütő sem fog beférni :((
A baloldali közlekedés félelmetes. Várom a másik oldalról a buszt, oszt ezen a felén jön... és az ajtó is a másik oldalon nyílik. És amikor bemegy a körforgalomba... ááááááááááááá.
Visszatérve a házra: minden ablak kifelé nyílik, és kifelé is bukik. Vagyis ha esik az eső, nem esik be, ellenben sehova sem lehet szúnyoghálót feltenni. Pedig szúnyog (darázs, légy, miegyéb) van. És pokoli meleg. Se tegnap, se ma nem esett, így megcáfolom, hogy Angliában 365 napon keresztül esik :)
Mindenhol padlószőnyeg van, még a fürdőszobában is. Így úgy kell zuhanyozni, hogy ne fröcskölődjön ki, hiszen ha vizes lesz és nem szárad meg, a padló (földszint plafonja) tönkremegy. Ezt a hülyeséget...
Amin nagyon kiakadtam, hogy külön van a hideg- és a melegvízcsap. Egymástól 25 centire. Mármint a mosogatónál, mosdónál. Tehát langyos vizet nem tudsz csinálni, vagy leforrázod magad, vagy hideg víz van. Hihetetlen...
A fűtést még nem indítottuk be (nyár lévén), kíváncsi leszek rá, amikor a Dóri vagy a Gergő átállítja az analóg, fahrenheitben mérő termosztátot :)))
Ma voltunk a városközpontban busszal vásárolni. Minden második bolt százforintos (egyfontos, 99 pennis stb.), de feleannyi választék sincs, mint otthon. Van, ami olcsó, de van, ami sokkal drágább.
Ma folytatjuk a dobozok kipakolását, jövő héten próbálunk szerezni polcokat, némi szekrényt. Ja, például a fürdőben van egy pult a mosdó felett (egyébként semmilyen szekrény nem fér be), amit fél délelőtt süt a nap és már reggel 8-kor tűzforró volt az arckrém, hajhab stb. Így muszáj voltam mindent visszapakolni egy dobozba. Valószínűleg a folyosóra teszek ki vmi polcot, amire ezeket felpakolom :(((
Egy szóval: hisztizek :)))
Próbálok barátkozni a gondolattal, hogy életem következő időszakát itt kell élnem. Egyelőre elég nehezen megy.
Nem fogok túl sűrűn jelentkezni, vagyis nem írok majd naplót mindenről, de időnként bejelentkezem, főleg, ha vmi nagy esemény történik (veszünk egy digitális, celsiusban mérő termosztátot télre...).
Ja, a mai nap pozitívuma: vettem két könyvet kedvenc írómtól, Ed McBaintől angolul, iszonyú sok szabadidőmben nekiállok olvasni (a férjem úgyis eldugta a garázsban a két köbméteres keresztszemes készletekkel, fonalakkal, újságokkal teli dobozomat).

A csomagolás, költöztetés

Hosszú-hosszú válogatás után egyik ismerősünk ajánlására az Árva Trans nevű cég mellett döntöttünk. Ők rendszeresen szállítanak kisebb-nagyon csomagokat (és költöztetnek is) az Egyesült Királyságba és vissza. Már hetekkel a költözés előtt elkezdtem dobozolni, amire már nem volt égetően szükségünk (télikabátok, gyerekek kinőtt ruhái, amelyek a többieknek még jók lesznek stb.).
Egyre gyűlt a dobozhegy a nappaliban, és egyre jobban aggódtam, hogy fogom mindezt a napi élet (és a suli) mellett befejezni. Legjobban attól féltem, hogy lesz kb. 10 nap, amikor a csomagok már elmentek (köztük a hűtő, mosógép, tévé, számítógép stb.), és mi ülni fogunk a négy fal között, javában nyári szünet, és jajistenem, mihez kezdek.
Kaptam segítséget, kölcsön evőeszközt, lábost, konyhai felszerelést, és pár dolgot egyébként is otthonhagytam, így még tudtam őket használni. Sikerült az egész nappalit telepakolnom, némelyik gyerek a földön aludt, de időben elkészültünk a dobozolással. Amikor végignéztem a csomagokon, azt hittem, ez több tucat kamionba sem fog beférni. Sőt, ahogy dobozoltam, akkor is így éreztem, hiszen még egy doboz, még egy doboz, a cuccok nem fogynak, és még egy doboz, még egy doboz… Rengeteg ragasztó, doboz és alkoholos filc fogyott el (hiszen TÉNYLEG érdemes mindenre ráírni, hogy mi van benne), mire felépítettem dobozvárost. A kamion percre pontosan a megbeszélt időben (hajnali 5-kor) megállt a ház előtt. Két sofőr és egy váltás sofőr segített felpakolni, de nagy szerencsém volt, hisz volt segítségem, itthon tizenketten pakoltuk fel mintegy 40 perc alatt a kamionra a "házat". Kicsit aggódtam, hogy a férjem kint egyedül fogja lepakolni, de másfél óra alatt nekik is sikerült kiüríteni az autót.
Felfért bőven minden, egyharmadnyi részt foglaltunk el a kamionból. Minden épségben megérkezett, a legutolsó porcelán, tükör, üvegpolc, pohárka is épségben maradt, ami köszönhető egyrészt a gondos csomagolásnak, másrészt az ügyes sofőröknek és a jó pakolásnak.
Igazából mindent elhoztam, amit el akartam, egyedül a konyhaszekrényemet nem, itt ugyanis mindenhol beépített konyhaszekrény van, tűzhellyel, de az sem vész kárba, hisz anyu használja ezentúl, aminek nagyon örült. A mosogatógépemet sem tudtam elhozni, mert Angliában a konyhában van a mosógép, és nem nagyon fér el a mosógéptől a mosogatógép. Így fájó szívvel otthagytam. Nem mondtam le arról, hogy egyszer valahogy beépítünk a konyhába egy mosogatógépet, de a vízvétel és a -levezetés komoly gond. Kicsi a hely, és az a hülye nagy mosógép a konyhában… Elég érdekes, amikor két fakanállal való kavarás között berakom a mosógépbe a koszos zoknikat (persze közte kézmosás, miegyéb, de akkor is…).

Az előzmények

Bandi, az én drága informatikus férjem már hónapok óta fent volt néhány internetes álláskereső oldalon (külföldin és magyaron egyaránt), sok fejvadász kereste őt meg különböző állásajánlatokkal. Volt interjún itthon, külföldön, keresték meg Máltáról, Spanyolországból, Németországból, Hollandiából, Angliából is. Január elején két állás közül választhatott, Cardiff vagy Kings Langley. Utóbbi mellett döntött, és február 15-én összepakolt, bérelt egy szobát Kings Langley-ben, és kijött dolgozni. Én otthon maradtam, küzdöttem a négy gyerekkel, elkezdtem a főiskola utolsó félévét, dolgoztam, vezettem a háztartást és tartottam a lelket magamban és Bandiban.
Korábban volt róla szó, hogy ha állást kap valahol, és "bejön neki az élet", akkor esetleg mi is utánamegyünk. Tegyük hozzá, álmomban nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik. Ezzel nem őt akarom lenézni, de az ember sok dolgot el sem tud képzelni, mindaddig, míg meg nem valósul.
Én, aki Biatorbágytól nem tudtam soha elszakadni, oda jártam iskolába, ott dolgoztam 12 évig (egy munkahelyen), ismertem a falut (majd várost), mint a tenyeremet, éljek egy másik országban? Még egy másik városba sem voltam képes eddig hosszú távra elköltözni, visszahúzott a szívem.
Az anyagi helyzetünk nem volt túl rózsás, ezt nem akarom mélyrehatóan elemezni, elég annyi, hogy mi is belekerültünk a tönkrement devizahiteselek nem kis csapatába. Nem akarom magunkat áldozatként beállítani, sokan elítélik azokat, akik hitelt vesznek fel, és nem tudják fizetni, de mindenki sejtheti, mi sem így képzeltük el.
Vagyis: a ház megy vissza a banknak (előbb-utóbb), mehetünk albérletbe. Ebből a szempontból teljesen lényegtelennek tűnt, hogy Magyarországon vagy a világ egy másik országában. Csak nem nekem.
Februártól júniusig csomagoltam a házat dobozokba, éltem a mindennapokat, készültem a vizsgáimra, majd az államvizsgára. Június végén elment a kamion a ház összes berendezésével, néhány bútorral, biciklivel, számítógépekkel.
Májusban leállamvizsgáztam, legalább ezen túl voltam :)
Mindenkitől könnyes búcsút vettem, és az utolsó pillanatig nem tudtam elhinni, hogy van, akivel (esetleg) soha többet nem találkozom.
Megviselt. Egyrészt, hogy vége a sulinak, és annyi, de annyi jó és érdekes embert ismertem meg, akik az ország különböző pontjain laknak, és csak ez a főiskola hozott össze minket. Másrészt, hogy otthagyom az otthonomat, a munkámat, a barátaimat, mindent, ami fontos nekem. Persze, a családom velem jön, de aki ismer engem, tudja, az egyik felem ott maradt.

My family

Adhatnám azt a címet is, hogy az én kicsinyke családom…
Kezdjük a bemutatást a családfővel. Endre (van akinek – pl. nekem – Bandi) a férjem. Már több mint 7 éve. Informatikusként dolgozik, szoftverfejlesztő, számítógépes guru, kinek hogy jobb. 2010. február elején kapott állást Kings Langley-ben, már akkor szó volt róla, hogy esetleg utánaköltözünk, ha úgy alakulnak a dolgok. 2011. novembere óta Londonban dolgozik, kapott egy jobb állást, így kevesebbet látom...
Fél évvel idősebb nálam, de mindig fenyeget, hogy lecserél egy (vagy két) fiatalabbra. Mindkettőnknek ez a második házassága, amely már most hosszabb, mint az előzők. Három gyermeket hoztam a házasságba, két közös gyermekünk van. A két nagy az első házasságomban született. Dóri 1995-ben, Gergő 1997-ben. Dóri a Hemel Hempstead Schoolba jár, 12.-es, Gergő a The Astley Cooper School tanulója még egy évig. Timi egy rövid kapcsolatból született, ő ötödikes a Yewtree Primary Schoolban, ahol Kata is tanul, aki másodikos. Kata, a szöszi angyal igazi ördögfióka tud lenni, lehet, nem véletlen (a születési dátuma 06.06.06.). Én 2010-ben diplomáztam PPKE VJK kommunikáció és média szakán, tizenpár évig tördelőként, korrektorként, grafikusszerűként dolgoztam. Ezt a munkát sajnos nem tudtam itt folytatni, nem kaptam állást ebben a szakmában. Itt care workerként, azaz házi gondozóként dolgoztam egy évet. Jelenleg itthon vagy a pici babánkkal, Lénával. Még nem tudom, visszamegyek-e dolgozni. Tanultam angolul, nyelvvizsgát is tettem belőle pár éve, mégis váratlanul ért az angliai élet, nem ment minden zökkenőmentesen. Lassan beilleszkedünk, és megy mind a maga útján...