Petra, Ildi, Márti – és persze Frances

Nem emlékszem, említettem-e (ha igen, elnézést kérek, ha nem, akkor itt az alkalom), hogy folyamatosan ismerkedem magyarokkal… Ami önmagában még nem különleges, de itt a lényeg az "ahogy"-on van. Ildivel, Bandi kollégájának a barátnőjével természetesen Bandi révén kerültem kapcsolatba. Volt egy kanapéjuk, szóba jött, hogy elhoznánk, így egyszer elszaladtunk hozzájuk, megnézni azt. Rávaló héten az angol tanfolyamon összefutottunk, onnantól kezdtünk el levelezni és találkozni egymással.
Frances még április elején szólt, hogy találkozott a csatornaparton kutyasétáltatás közben egy magyar lánnyal, megadná nekem az adatait, ha gondolom, vegyük fel egymással a kapcsolatot. Ő Petra, akivel így kb. 3 hete ismerjük egymást, kedden eljött velünk tájfutni és megismerkedett a gyerekeimmel is (szegényke…).
Két hete Frances megint találkozott egy lánnyal (lehet, arrébb kéne költöznünk?) a csatornaparton, ő Márti, a telefonszámát megadta, és bár nem értem el, a hangpostáján hagytam üzenetet, de azóta még nem hívott vissza.
A héten pedig Adam szólt, hogy ő is találkozott valakivel, elküldte az adatait, neki tegnap írtam egy e-mailt. Persze, van, hogy megüti a fülem magyar szó a városban, de valahogy furának tűnne odamenni valakihez, a nyakába ugrani csak azért, mert magyar.
Végre eljutottam Lutonba is Mártihoz (ő egy másik), aki a blogomon keresztül talált rám. Vele már levelezek egy jó ideje, nem is lakik messze, de egyszerűen nem jutottam el oda, hogy találkozzunk is. Ez a héten végre megvalósult, Márti pont olyan, mint ahogy a beszélgetéseink, levelezéseink alapján elképzeltem, jövő héten – ha minden összejön – újra találkozunk. És ha már Francest említettem, akkor íme pár kép róla és a kutyáiról. Végre nem felejtettem el fényképezőgépet vinni…