Utaztunk vonattal, ötféle metróval, emeletes busszal, láttuk a Buckingham-palotát (az őrségváltást is), a St. James parkot, a Big Bent, a London Eye-t, a Westminster apátságot, a Trafalgar teret, a Picadilly Circust; a Towert (kívülről) és a Tower hidat, felmentünk a két oszlopot összekötő üvegfolyosóra is; elmentünk a Baker streetre, a Sherlock Holmes múzeumba, sétáltunk a Hyde-parkban, és benéztünk a Harrod's áruházba is.
Még több fénykép itt: London - Heniékkel
Csütörtökön Hemelben sétáltunk, a belvárost néztük meg és szinte az összes – egyfontos, ruházati, jótékonysági, cipő-, édesség- és miegyéb – boltot. Délután – már kocsival – lementünk a csatornapartig, ahol elsétáltunk a kikötőig, és ezzel be is fejeződött a nap. Sajnos ma reggel már repültek haza, de ritka tartalmas két nap volt. Sajnos, vendéglátóként nem tudtam tündökölni, idő hiányában be kellett érniük az angol ételekkel – és nekem is. Az időjárás sem hazudtolta meg önmagát, volt eső, gatyarohasztó meleg, szél, minden ezalatt a két nap alatt, vagyis jó kis ízelítőt kaptak Angliából, de ezek egyike sem zavart bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése