Sűrű hétvége: kiállítás, fesztivál, karnevál

Ez a hétvége hosszú hétvége volt, mivel hétfő munkaszüneti nap (arról nem is szólva, hogy ez a hét iskolai szünet). Szombaton Bandival kettesben elmentünk Aylesburybe (kb. 40 percnyire lévő város), ahol nagyszabású, kétnapos vasútmodell-kiállítást és -vásárt rendeztek. Egy stadion termében volt, de nagyon szűkösen oldották meg. Iszonyatos tömeg, meleg, fülledtség volt, nem lehetett odaférni semmihez. Fotókat is nagyon nehéz volt készíteni, lökdösték az embereket, világítás sem volt normális, nagyon hamar meguntuk az egészet, el is jöttünk...
Aylesbury, vasútmodellek

Vasárnap meglátogattuk a Canal festivalt, amelyet idén Hemel Hempsteadben rendeztek. Ez egy háromnapos rendezvény, eddig Tringben tartották (értelemszerűen a csatornaparton). Olyasmi, mint otthon nálunk a testvérvárosi napok: van sátor, ahol lehet inni-enni, kézműves-termékek kirakodóvására, arcfestés, bohócok, zenészek játszanak (többfélék is), madárbemutató stb. És mivel csatornafesztivál, néhány hajót kidekoráltak, feldíszítettek, sőt, sétahajókázni is lehetett az egyikkel - ezt kihagytuk, nem lett volna hatunknak olcsó mulatság. És egyébként is, elköltöttük a pénzüket - a belépőjegyen kívül - sajtra. Négyféle finom sajtot vettünk (persze előtte - a kicsik kivételével - mindannyian megkóstoltuk), igaz, volt miből választani...
Canal festival, Hemel

Ma pedig Lutonban jártunk, Mártiék meghívására, megnéztük a lutoni karnevált. Az időjárás nem szeretett minket, az elején még csak borús volt az idő, de a közepe felé elkezdett szakadni az eső, és onnantól kezdve nem hagyta abba. Végignéztük az összes felvonulót (nem is tudtam, hogy esőben ilyen nehéz fotózni...), majd visszabaktattunk a kocsihoz, de olyan mindegy volt, hogy esik-e vagy sem, hiszen már talán az alsóneműnk is vizes volt. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, úgy tűnik, anglicizálódunk: fel sem veszünk egy kis esőt...
Luton, karnevál

(Két)heti történés - tömörítve

Repülnek a napok... akár itthon van a család, akár nem. Bár most többet voltak itthon, mint nem, ugyanis betegek voltak. Először csak egy, aztán mindenki - engem kivéve. Taknyos-náthás-köhögős időszakon vagyunk túl, szerencsére ezek "ritkák", de némelyiküket nagyon megviseli.
Újabb vendégünk volt, ezúttal Bandi "részéről", Anett, egykori kolléganője. Fényképeket nem igazán tudok mutatni, mert vagy ő csinált, vagy amikor nem, akkor mi sem...
Újabb open classroom, vagyis nyílt óra volt az iskolában, ezúttal csak Timiéknek. Mr. Burnage - gondolom, tanulva a múltkori esetből - külön meghívót készíttetett a gyerekekkel, hogy a szülők el ne felejtsenek elmenni. Tele is volt az osztályterem... Kiosztottak mindenféle papírokat, versenyről, táborról, követelményekről, és elmesélték, hol tartanak, mit csinálnak, és mit fognak az elkövetkezendőkben.
A Kata-féle HAFLS (Hertfordshire Adult Family Learning Service) tanfolyamon megcsináltam az összes elmaradt házi feladatomat, köztük egy angol nyelvi szintfelmérő-szerű tesztet. Annyira jól sikerült (40-ből 38 pontom lett), hogy kaptam egy szinttel feljebbi tesztet (pontosabban többet, hiszen az eheti szünet miatt a tanfolyam is szünetel), ez a következő házi feladatunk.
Ha már iskola, és eredmény: örömmel és szomorúsággal töltött el az a tény, hogy már egy éve történt, hogy államvizsgáztam. Ennek örömére megosztom az akkor készült fényképet (ezen sajnos nincs mindenki rajta, csak azok, akik velem egy napon vizsgáztak).

Heni, Zsuzsi és ismét London

Heni és húga, Zsuzsi is eljöttek meglátogatni engem. Na jó, inkább Angliát, illetve Londont. Szerdán jöttek, és mivel elmaradt ugye a tanfolyamom, velük tudtam tartani Londonba. Éjfélig tartó városnézést terveztünk, de annyi mindent zsúfoltunk bele a napba, hogy 8 órakor már hullafáradtak voltunk, és nem vágytunk másra, csak egy forró fürdőre és egy meleg ágyra.
Utaztunk vonattal, ötféle metróval, emeletes busszal, láttuk a Buckingham-palotát (az őrségváltást is), a St. James parkot, a Big Bent, a London Eye-t, a Westminster apátságot, a Trafalgar teret, a Picadilly Circust; a Towert (kívülről) és a Tower hidat, felmentünk a két oszlopot összekötő üvegfolyosóra is; elmentünk a Baker streetre, a Sherlock Holmes múzeumba, sétáltunk a Hyde-parkban, és benéztünk a Harrod's áruházba is. 

Még több fénykép itt: London - Heniékkel

Csütörtökön Hemelben sétáltunk, a belvárost néztük meg és szinte az összes – egyfontos, ruházati, jótékonysági, cipő-, édesség- és miegyéb – boltot. Délután – már kocsival – lementünk a csatornapartig, ahol elsétáltunk a kikötőig, és ezzel be is fejeződött a nap. Sajnos ma reggel már repültek haza, de ritka tartalmas két nap volt. Sajnos, vendéglátóként nem tudtam tündökölni, idő hiányában be kellett érniük az angol ételekkel – és nekem is. Az időjárás sem hazudtolta meg önmagát, volt eső, gatyarohasztó meleg, szél, minden ezalatt a két nap alatt, vagyis jó kis ízelítőt kaptak Angliából, de ezek egyike sem zavart bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat.

Néhány fotó, csak úgy…

Időnként kijutok a kertbe, a városba, esetleg a Nyakaskőhöz (főnivel) fotózni, néha igyekszem vinni normális felszerelést is, több-kevesebb sikerrel.

Ezekből válogattam témától, időtől függetlenül. Még több fotójegyzet itt található: mindenféle képek

Valamint a városban fotótéma után járva belebotlottam egy veteránautóshowba, íme: öreg autó nem vén autó...

Tájfutás – immár rendszeresen

Most már hetek óta részt veszünk a kedd esti edzőfutásokon, amelyek háromhetente vannak más városban, de ugyanazon a helyszínen. Szombaton elvittük versenyezni az összes gyermeket, vasárnap csak mi mentünk a nagyokkal, Szabolcsék vigyáztak a kicsikre. A szombati versenyen Kata apájával ment, Timi velem, a nagyok saját pályát futottak, valamint mi is, miután beértünk a kicsikkel, rábíztuk őket a nagyokra, és mentünk a saját pályánkon (is). Nem mondom, hogy túlzottan előkelő helyen végeznénk (bár szombaton 6. lettem), de részint nagyon jó időtöltés, részint pedig ennyi mozgásra minimum szükségünk van, nem beszélve a jó levegőről. A kicsik is élvezik, jó látni, ahogy tájolóval, térképpel a kezükben rohannak egy-egy pont felé. Ha az időjárás és az anyagi helyzetünk is engedi, akkor szeretnénk minél sűrűbben járni futni, bár egyelőre csak a közelben.

Pillangóvilág – királyi esküvő

Bandi szabadságon volt a húsvéthétfővel kezdődő héten, és mivel a gyerekek két nap iskolában voltak, kihasználtuk az időt, elmentünk kirándulni. Meglátogattuk a nem messze található pillangóvilágot (Butterfly World), amely – ahogy tapasztaltuk – családok és iskolások kirándulóhelye. Van ott lepkefarm, labirintus, a növényvilág különféle bemutatását célzó kiállítás stb. Egész napos program volt, de nem bántuk, hogy a kicsiket-nagyokat nem vittük magunkkal. Részint unatkoztak volna, részint volt ott épp elég hangos kisgyerek, akik sikongattak a lepkéktől, rohangáltak a szabad téren, hozzányúltak mindenhez, amihez lehetett – legalább a mieinktől megmentettük ezt a szép helyet…

Bár a két esemény nem illik egy helyre, de mivel egy héten történt, és ez utóbbi nem érdemel külön bejegyzést, egy kalap alá veszem a pillangóvilággal. Megnéztük a királyi esküvőt. Nem a helyszínen (ahogy Dóri és én terveztük), hanem a tévében, a tévé előtt ülve mindannyian. Már csak a popcorn hiányzott a kezünkből. No, nem az egész műsort elejétől a végéig, csak nem sokkal a ceremónia előtt kezdtük el nézni, és utána viszonylag hamar be is fejeztük. Ellenben begyűjtöttünk sok újságot (napi- és hetilapot), mindet végiglapozgattam, hihetetlen, hogy magukat újságírónak nevező emberek milyen alaposan kitárgyalják a királyi esküvő legapróbb részleteit is – kezdve a két csók elemzésével (hány percig tartott, hogy tartotta Kate a száját), a cipősarkok átlagmagasságán át egészen a jó királyné lesz-e majd sok év múlva Catherine, Cambridge hercegnője kérdőívig. Este minden adón bemutattak összeállítást az esküvőből, így többször, többféle szögből újra megnézhettem a ceremónia részleteit – és természetesen itt is megtudtam újabb és újabb részleteket a királyságról, az esküvői ruháról (nem is tudtam, hogy négyféle virág – rózsa, lóhere, bogáncs és nárcisz – volt belehímezve a csipkébe, utalva Anglia, Írország, Wales és Skócia nemzeti virágaira) és persze a hercegnő gyerekkoráról.

Petra, Ildi, Márti – és persze Frances

Nem emlékszem, említettem-e (ha igen, elnézést kérek, ha nem, akkor itt az alkalom), hogy folyamatosan ismerkedem magyarokkal… Ami önmagában még nem különleges, de itt a lényeg az "ahogy"-on van. Ildivel, Bandi kollégájának a barátnőjével természetesen Bandi révén kerültem kapcsolatba. Volt egy kanapéjuk, szóba jött, hogy elhoznánk, így egyszer elszaladtunk hozzájuk, megnézni azt. Rávaló héten az angol tanfolyamon összefutottunk, onnantól kezdtünk el levelezni és találkozni egymással.
Frances még április elején szólt, hogy találkozott a csatornaparton kutyasétáltatás közben egy magyar lánnyal, megadná nekem az adatait, ha gondolom, vegyük fel egymással a kapcsolatot. Ő Petra, akivel így kb. 3 hete ismerjük egymást, kedden eljött velünk tájfutni és megismerkedett a gyerekeimmel is (szegényke…).
Két hete Frances megint találkozott egy lánnyal (lehet, arrébb kéne költöznünk?) a csatornaparton, ő Márti, a telefonszámát megadta, és bár nem értem el, a hangpostáján hagytam üzenetet, de azóta még nem hívott vissza.
A héten pedig Adam szólt, hogy ő is találkozott valakivel, elküldte az adatait, neki tegnap írtam egy e-mailt. Persze, van, hogy megüti a fülem magyar szó a városban, de valahogy furának tűnne odamenni valakihez, a nyakába ugrani csak azért, mert magyar.
Végre eljutottam Lutonba is Mártihoz (ő egy másik), aki a blogomon keresztül talált rám. Vele már levelezek egy jó ideje, nem is lakik messze, de egyszerűen nem jutottam el oda, hogy találkozzunk is. Ez a héten végre megvalósult, Márti pont olyan, mint ahogy a beszélgetéseink, levelezéseink alapján elképzeltem, jövő héten – ha minden összejön – újra találkozunk. És ha már Francest említettem, akkor íme pár kép róla és a kutyáiról. Végre nem felejtettem el fényképezőgépet vinni…

Tanfolyam, munka – bizonytalan időre elhalasztva

Hétfő reggel lelkesen, a kiírt 9.15-ös időpontban jelentkeztem a leendő képzésem helyszínén a recepción, majd felballagtam a 3. emeletre, ahol lennie kellett volna minimum a trénernek, a koordinátornak és pár hozzám hasonló mezei munkára várónak. 9.30-kor kellett volna kezdődnie a tanfolyamnak, de sehol senki nem volt. Kicsit aggódtam, így visszasétáltam a recepciós hölgyhöz, hogy ugyan már segítsen nekem, hol lehetnek a többiek. Mivel nem volt informálva semmiről, elkezdte telefonon üldözni a koordinátort, akit nagy nehezen sikerült is utolérnie. Átadta nekem a telefont, hogy beszéljem le vele, mi is a gondom. Kicsit kezdtem morcos lenni… A koordinátor hölgy azt mondta, a tanfolyamot az előadó betegsége miatt törölték, és úgy emlékszik, azt hiszi, hogy nekem is küldött e-mailt erről… Még morcosabb lettem. Mondtam, nem kaptam semmilyen e-mailt, telefont, sms-t, levelet, semmit. És most mi legyen? A következő tanfolyam Hemelben június 6-án indul, majd küld róla értesítést. Addig várnom kell.
Mire hazaértem, már kellőképpen felmérgeltem magam. Már az egészet nem értem. Amikor interjún voltam, telefonon beszéltem vele, és amikor másodszor is vissza kellett mennem, azt beszéltük, hogy van ez a képzés, amely 4 hetes, és azért nem tudom elkezdeni március végén, mert megyek Magyarországra április közepén, így pont beleesne. Vagy nagyon félreértettem valamit, vagy a hölgy nagyon nincs képben. Mivel egyetlen papírban sem találtam utalást a négy hétre, sőt, arra sem, hogy a tanfolyam (képzés) egyáltalán egy napnál tovább tart, írtam neki egy e-mailt két hete, amire szinte azonnal válaszolt. Nem, a tanfolyam nem 4 hét, hanem csak egy hét, öt egész nap, hétfőtől péntekig, reggel 9-től délután 4-ig. Hát jó, biztos félreértettem, nem figyeltem stb. Mellékesen megkérdeztem, minden rendben volt-e a referenciáimmal. Visszaírta, hogy Angelának már két levelet is írt, de nem válaszol… Rögtön írtam neki, félórán belül jelzett, hogy ő semmilyen levelet nem kapott, de – mivel megadtam a koordinátor elérhetőségeit – azonnal felhívta a nőt, és megbeszélték, hogy másnap az irodából elküldi a referenciát. Ezek után nem vagyok biztos már semmiben, de a koordinátorban semmiképp. Kérdeztem, nincs-e esetleg másik – korábbi – időpont valamelyik másik városban a környéken, hogy elkezdhessem végre ezt az egészet, mert kicsit csalódott, türelmetlen és morcos vagyok. De, van. Két hét múlva egy szomszédos városban, de azon a héten a kicsiknek kétnapos szünetük lesz, és nem tudom őket így hova tenni. Vagyis kénytelen leszek várni június 6-ig, és ki tudja, még meddig, mire elkezdek dolgozni…

Mit is írjak, mit is írjak?

Ha ilyen ütemben (ilyen ritkán) folytatom tovább a blogírást, jobban jár mindenki, ha nem időrend szerint, hanem témák szerint szelektálom a mondanivalómat.
Tematika szerint a következőkről szeretnék a közeljövőben beszámolni: iskola, munkahely, fényképezés, barátok, London (ismét), kirándulás-egyéb.
Kezdjük a legelsőnél: iskola.
Gergőnek sikerült kiválasztani, hogy milyen tantárgyakat szeretne tanulni jövőre, és azt is, hogy milyeneket nem. Tegnap volt bent Bandival a suliban, ott egyeztettek a megfelelő személlyel, így hamar el lett döntve, hogy többek között a főzés, a technikai dolgok és a rajz, művészet érdekli.
Dórinak lezajlottak a vizsgái, ezek valamilyen év végi, "summer exam" megnevezésű vizsgák, amelyeket több-kevesebb sikerrel tett le. A sikerességéről még sajnos nem tudunk semmit. A hétfői médiavizsgát magyarul írta meg, a feladatot ugyan értette, hogy mit is kellene csinálnia, de sajnos nem tudta magát kifejezni angolul, sem a szavakat nem tudta leírni – hiszen ő nem az alapoktól kezdte tanulni az angolt, hanem az élő beszédet (hallás alapján). Így felhívtak az iskolából még hétfőn, hogy bemennék-e lefordítani a szöveget, amit írt, hátha úgy értékelhetőbb lesz a beadott anyag. Beültettek egy irodába, pár üres papírlappal, a vizsgalappal, és uccu neki, fordítsam. A múlt heti vallásvizsgát is magyarul írta, ezt jeleztem az évfolyamfelelősnek, azt mondta, majd utánanéz, de amiatt még nem hívtak...
Timi pomponlány lesz – ha minden jól megy. Legalábbis tanulja ennek csínját-bínját. Vége a főzőklubnak és újabb lehetőségként felajánlottak ezt (cheerlading) vagy az utcai táncot (street dance). Előbbit választottuk, nagyon tetszik neki, édes, ahogy a két "valódi" pomponnal bohóckodik, ugrál a tornaterem közepén (jó pár másik lánnyal együtt). A kicsik iskolája mindenre fel van készülve. Még a fogkiesésre is. Timinek az egyik foga az iskolában esett ki (persze az ő hathatós közreműködése következtében), rögtön kerítettek egy fogtündérnek előregyártott borítékot, beletették, és délután a kezembe nyomták – egy kacsintás kíséretében. Mivel a fogtündér ebben az országban nem apró ajándékot hoz, mint otthon, hanem pénzt, Timi reggelre egy fonttal lett gazdagabb, én pedig egy borítékkal.

Múlt héten megint nyílt nap (óra) volt a kicsiknél, Timihez mentem be, múltkor Katánál voltam. Egyedüli szülőként vettem részt… Éppen franciaóra volt, Mr. Burnage elmesélte, hogy 10-ig tudják a számokat, a sorszámokat, valamint tudnak válaszolni a hol laksz, hány éves vagy, hogy hívnak kérdésekre, és ezt be is mutatták. Hihetetlen volt látni, hogy az én magyar kislányomnak angolul elmagyarázzák, mi fog történni, majd franciául kérdeznek tőle és szintén franciául válaszol.
Mindkét apróságra csak jókat mondhatok, igaz, a nagyokra sincs panasz. Folyamatosan hozzák az okleveleket, íme, ízelítő belőlük (a többi a webalbumban található). 

A kicsik voltak születésnapi buliban (birthday party). Timi Pariséknál volt ottalvós partin (másnap volt a királyi esküvő, így nem volt iskola), Kata pedig Hollyéknál volt egy vasárnap délután. Katának hamarosan születésnapja lesz, de sajnos sem a házunk, sem én nem vagyok alkalmas tíz-tizenöt angol apróság szórakoztatására. Próbáltuk esetleg a helyi McDonald's-ot, de itt nem vállalnak születésnapi partit, ellenben a helyiséget ingyen bérbe adják, már csak olyan embert kéne találnunk, aki animátorként közreműködik Kata partiján. Vagy itthon megünnepeljük és csak a családdal kell osztoznia a tortáján…
Iskolatémában még meg kell említsem Timi első, "igazán komoly" angol nyelvű házi feladatát. Ki kellett választaniuk egy bolygót, és arról kellett írni pár mondatot. Nehéz szülés volt, de íme, így sikerült: 

Dóriék múltkori táncbemutatójáról már írtam, de most az iskola újságja is írt, gondoltam, megosztom a nagy nyilvánossággal:

A középső kép jobb oldalán, a színpadon Dóri