Kata egyre ügyesebb, illetve ahogy egyre magabiztosabb, úgy mutatja meg, mire is képes valójában. Segítőkész az iskolában, részt vesz a játékokban, feladatokban, úgy tűnik, teljesen beilleszkedett. És folyamatosan gyűjti a matricákat a különböző feladatok elvégzéséért, játékért, olvasásért, számolásért (és igazából nem tudom pontosan, még miért is...).
Újabb szintet ért el, ezúttal 50 matricája gyűlt össze (az előző, bronz kitüntetést 30 matricáért kapta), ezért kapta most ezt:
Nagyon lelkes, nagyon hajt és élvezi az elismeréseket. Miss Marsh valamelyik nap elismerően nyilatkozott Kata számítógépes tudását illetően, ő ért legjobban a géphez. Azt mondta, villámgyorsan eligazodik minden oldalon, meg tud oldani mindent, ő segít mindig mindenkinek, vagyis igazi tehetség. Biztos sokat ül otthon is a gép előtt... Fel kellett világosítanom a tanerőt, hogy Kata bizony soha (never, never) nem ül a számítógép előtt, amit tud, azt ott tanulta meg, illetve amikor a nagyok megengedik, belenézhet a laptopos játékaikba (ez is szökőévente fordul elő). Persze amikor mondtam, hogy apuka szoftverfejlesztő, mindjárt mondták: ja, úgy könnyű, a vérében van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése