A mai nappal felmondtam a munkahelyemen, elegem lett a feletteseimből. Gondolom, nem vagyok egyedül, a többségnek nem a munkájával, hanem a főnökséggel van baja.
Mióta visszamentem dolgozni, folyamatosan problémák vannak a beosztásommal, a hogyannal, a miérttel. Nem beszélve a kommunikáció teljes hiányáról. Én kérek valamit, ők nem teszik meg. Én újra kérem, nem teszik meg. Én újra kérem, nem válaszolnak…
Biztos írtam már korábban, hogy egy hétre előre kapom meg a beosztásomat. Ez a valóságban úgy néz ki, hogy a szombat reggeli/délelőtti postával érkezik meg a következő hét. Akkor is, ha hétfőn kell dolgozni. Sőt, arra is volt példa, hogy hétfő reggel jött csak meg a beosztás… Ez régebben kevésbé volt gond, viszont mióta Banditól függök, ez nem ilyen egyszerű. Mivel ő heti két napot tud itthon maradni, én azon a két napon tudok csak dolgozni. Mindegy, melyik nap, de előre, azaz legkésőbb csütörtökön meg kell mondania bent, mikor szeretne itthon maradni a következő héten. Ezért kértem a koordinátoromat, mondják meg előre, melyik napokon dolgozom. Ezt minden héten újra és újra kérem, de ha nem kérem, nem mondják meg maguktól. Emailen szoktam kommunikálni az illető hölggyel, akinek az a legújabb szokása, hogy nem válaszol. Miután többször elküldök neki egy levelet, megunom, felhívom az irodát, kérem őt, és ha éppen nem tárgyaláson van, vagy nem túl elfoglalt, akkor sikerül is vele beszélnem, majd nemes egyszerűséggel közli, hogy igen, olvasta a levelemet, rendben van, amit kérek. És aztán nem történik semmi…
Eddig csak hétvégenként dolgoztam, pár hete tudok hétköznapot is vállalni. Viszont hétvégén csak egyik nap szeretnék dolgozni, felváltva, szombaton VAGY vasárnap. Nos, azóta MINDEN szombaton dolgoztam, vasárnap csak akkor, ha mindkét napra beosztottak, kérésem ellenére. Volt egy olyan szombat, amikor nem tudtam menni, mert Bandinak el kellett mennie és vitte az autót is, ezt megírtam 3 héttel előre. Megjött a beosztásom, természetesen szombatra, egész napra. Szóltam, hogy nem, nem tudok szombaton dolgozni, kérhetném-e helyette a vasárnapot. De mivel túl rövid volt az idő, már nem tudtak beosztani vasárnapra, így azon a hétvégén itthon maradtam.
Mivel otthonról az első (munka)helyre, valamint az utolsó (munka)helyről haza nem fizetik a benzint, így a Luton-Hemel-Luton távot ingyen teszem meg. Ez azt jelenti, ha átmegyek dolgozni, nem elég, ha kapok 3-4 embert, 1-2 órát, hiszen nem éri meg azért felkelni sem, nemhogy autózgatni. Az a baj, ha nem dolgozom, nincs pénz sem. Így sem keresek túl sokat, de azzal, hogy kevés embert adnak, még zsebpénznek is nehéz nevezni a fizetésemet. Van, hogy kétnapi munkával (egy hétköznap és egy hétvégi reggel) annyit keresek, amennyi Bandi órabére. Emiatt is szóltam, többször is, beszéltem a nagyfőnökkel erről, megígérte, megpróbálnak tenni valamit, hogy tényleg megérje átmennem. Nos, azóta sem történt semmi. Vártam, kértem. Nézegettem állásokat, bár nagyon szeretem a betegeimet (erről külön bejegyzésben), nem éri meg maradni. Írtam újabb panasz-összefoglalót, a koordinátornak, a nagyfőnöknek, hiába. Minden maradt a régiben.
Meguntam. A hétre megint beosztottak csütörtök reggelre és EGÉSZ hétvégére reggeltől estig. Akkor, amikor képes vagyok 2 teljes napot (és akár éjszakát is) dolgozni hétköznap, miért csak egy reggelt képesek adni? És miért teszik tönkre az egész hétvégémet? Ja, a legszebb az egészben, hogy miközben állásokat böngésztem, belefutottam a cégem hirdetésébe, miszerint gondozókat keresnek Hemelbe…
Mihez fogok most kezdeni? Van négy hét felmondási időm, azalatt még erőteljesen gondolkozom. Voltam egy másik cégnél interjún, ahol szintén gondozókat keresnek (kicsit más az angol megfogalmazás, de hasonló állás). Ott nem 10-30 beteghez kell menni egy nap, 15 percekre, hanem egy-egy beteghez órákra. A betegek komplett „csomagokkal” rendelkeznek, adott időt igényelnek, például minden nap 4-12 órát, vagy akár 24 órás felügyeletet is. Nemcsak Lutonban, hanem akár 2-5 órányi távolságra is. Amennyiben nem Lutonban kell dolgoznom, természetesen fizetik a benzint. Így legalább tudnám, hogy XY-hoz kell mennem mondjuk minden szerdán és pénteken, 8-tól este 6-ig. Tervezhető lenne, kiszámítható, kifizetődő. Ők csak az én válaszomra várnak, amíg az erkölcsi bizonyítványom megérkezik (4-6 hét), addig kaptam gondolkodási időt. Ég és föld lenne a két állás, de erősen hajlok arra, hogy visszamenjek az előző „szakmába”, a nyomdaiparba. Aki esetleg nem lenne képben, otthon ilyesmit csináltam, tördelőszerkesztő, grafikus, korrektor és hasonló voltam.
Ez bizony nem egyszerű itt, több okból sem. Évek óta, azaz mióta kijöttünk, nem foglalkoztam behatóbban a grafikai munkákkal, vagyis pár verzióval le vagyok maradva a programokban. Otthon többnyire fekete-fehér újságokat csináltam, könyveket, a színes-szagos magazinok nem voltak épp a szakterületem. Persze, a képszerkesztéstől kezdve a színes-szagos reklámanyagokig, a névjegykártyán át a leghülyébb ügyfélelképzelésű szórólapig mindent megcsináltam, de ez akkor is több mint 3 éve volt. A magyar Mensa újságját rendszeresen tördelem azóta is, referenciának tökéletes, de az sem az igazi csúcs. Ráadásul a webes szerkesztésekben (még) nem vagyok otthon, a programozói nyelvet sem ismerem. Elképesztő, hogy amikor itt keresnek valakit, akkor annak annyi mindenhez kéne értenie, mintha 40 évig ezt tanulta volna, minden területen tapasztalattal kell rendelkezni, hat nyelven beszéljen, tudjon vállalni extra-extra túlórákat, és mindezt röhejes pénzért. Persze ez otthon is így volt, nem vagyok szívbajos, olyanra is jelentkezem, ahol a felét sem tudom, hiszen annak az esélye, hogy valaki mindezt tudja ennyi pénzért, konvergál a nullához. Kicsit persze frusztráló, hogy még csak vissza sem jeleznek, de annál rosszabb nem lehet, mint amikor érettségi után, fiatal, lelkes, két nyelven beszélő kezdőként napi 4-10 interjúra jártam, néha még hétvégén is, és a helyek 95%-ában még csak vissza sem hívtak, a maradék 5%-nak pedig nem kellettem.
Ami nehezíti a keresést, illetve a munkavállalást, hogy a grafikusi állások általában teljes munkaidősek. Ha találnék valami igazán jót, Lencsit bölcsibe kéne adni a másik három napra, ami viszont iszonyatosan drága, ráadásul még nem tudjuk, ki vinné Katát iskolába, ő az egyetlen, aki nem járhat még egyedül, hiába van az utca túloldalán az iskola. Részmunkaidőben pedig ezek az állások nem öntik el a piacot. Ha nem találok más munkát, elvállalom ezt a másik gondozóit, később is ráérek váltani. Addig pedig megpróbálom autodidakta módon kiokosítani magam abból, amiben nem vagyok (még) elég okos, ügyes…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése