Én, illetve mi

Igen, ez én vagyok... Novemberben levágattam a hajam, de nem igazán sikerült (jó) képet csinálni magamról. Talán még ez a legjobb, és mivel volt, akinek már régóta ígértem, tessék, itt van.
És most következzen egy örömhír: babát várok. Őt:

Pár hónapja (vagy inkább pár éve) tervezett baba, hiszen Kata óta folyamatosan felmerült a babakérdés. Most jutottunk el oda, hogy 37 éves vagyok, ha valaha szeretnénk még egy babát, akkor itt az idő, most vagy soha. Túl vagyok az első három hónapon, az összes olyan vizsgálaton, amely visszatartott attól, hogy korábban megosszam a hírt, úgy tűnik, minden rendben van, egészséges gyermekünk lesz.
Többek között ezért sem írogattam ide a blogba. Mármint nem azért, mert nem akartam megosztani a hírt, hanem mert annyira pocsékul éreztem magam, hogy sem erőm, sem kedvem nem volt írni. Életemben először szenvedtem a hírhedt terhességi rosszulléttel. Soha nem volt egyik gyerekemmel sem ilyen. Nem tudtam, mi az a hányinger, a rosszullét, az émelygés, ragyogóan, tetterősen éreztem magam mindig. Csak a hasam nőtt, ebből tudtam, hogy terhes vagyok...
De most. A létező összes tünetet produkáltam, Bandi és a saját nagy örömömre. Az ágyból való felkelés is komoly erőfeszítést igényelt (néha még most is), minden szagtól émelygett a gyomrom, fura módon egyedül az evés segített ideig-óráig. Ez persze már most meg is látszik rajtam, az a 10 kiló, amit kínkeservvel lefogytam pár hónapja, szép lassan kúszik vissza rám. A hangulatom nagyon ingadozó, kevésbé szépen fogalmazva iszonyú hisztis vagyok. És volt még valami, ami szintén aggasztott heteken keresztül, ez pedig a vetélés veszélye, vagyis vérzés. Háromszor kötöttünk ki az ügyeletes kórházban, ahol ugyan segíteni nem tudtak, de legalább nem is igyekeztek semmit csinálni... Egy alkalommal sikerült kicsikarni belőlük egy korai ultrahangot, amely megállapította, hogy valószínűleg egy mióma okozza a problémákat, de emiatt ne aggódjak túlzottan.
Jó pár hete itthon vagyok, nem dolgozom, képtelen vagyok a fent leírtak miatt. De úgy tűnik, lassan vissza kéne mennem pár hétre egy-két könnyebb ügyfelet elvállalni, mert ha a terhesség végéig betegállományban maradok, nem leszek jogosult az itteni gyes-féleségre. De majd meglátjuk, igyekszem folyamatosan beszámolni a történekről, a babáról, a fejleményekről (az orvosi vizsgálatokról, folyamatról majd egy másik bejegyzésben mesélek...).