Én, illetve mi

Igen, ez én vagyok... Novemberben levágattam a hajam, de nem igazán sikerült (jó) képet csinálni magamról. Talán még ez a legjobb, és mivel volt, akinek már régóta ígértem, tessék, itt van.
És most következzen egy örömhír: babát várok. Őt:

Pár hónapja (vagy inkább pár éve) tervezett baba, hiszen Kata óta folyamatosan felmerült a babakérdés. Most jutottunk el oda, hogy 37 éves vagyok, ha valaha szeretnénk még egy babát, akkor itt az idő, most vagy soha. Túl vagyok az első három hónapon, az összes olyan vizsgálaton, amely visszatartott attól, hogy korábban megosszam a hírt, úgy tűnik, minden rendben van, egészséges gyermekünk lesz.
Többek között ezért sem írogattam ide a blogba. Mármint nem azért, mert nem akartam megosztani a hírt, hanem mert annyira pocsékul éreztem magam, hogy sem erőm, sem kedvem nem volt írni. Életemben először szenvedtem a hírhedt terhességi rosszulléttel. Soha nem volt egyik gyerekemmel sem ilyen. Nem tudtam, mi az a hányinger, a rosszullét, az émelygés, ragyogóan, tetterősen éreztem magam mindig. Csak a hasam nőtt, ebből tudtam, hogy terhes vagyok...
De most. A létező összes tünetet produkáltam, Bandi és a saját nagy örömömre. Az ágyból való felkelés is komoly erőfeszítést igényelt (néha még most is), minden szagtól émelygett a gyomrom, fura módon egyedül az evés segített ideig-óráig. Ez persze már most meg is látszik rajtam, az a 10 kiló, amit kínkeservvel lefogytam pár hónapja, szép lassan kúszik vissza rám. A hangulatom nagyon ingadozó, kevésbé szépen fogalmazva iszonyú hisztis vagyok. És volt még valami, ami szintén aggasztott heteken keresztül, ez pedig a vetélés veszélye, vagyis vérzés. Háromszor kötöttünk ki az ügyeletes kórházban, ahol ugyan segíteni nem tudtak, de legalább nem is igyekeztek semmit csinálni... Egy alkalommal sikerült kicsikarni belőlük egy korai ultrahangot, amely megállapította, hogy valószínűleg egy mióma okozza a problémákat, de emiatt ne aggódjak túlzottan.
Jó pár hete itthon vagyok, nem dolgozom, képtelen vagyok a fent leírtak miatt. De úgy tűnik, lassan vissza kéne mennem pár hétre egy-két könnyebb ügyfelet elvállalni, mert ha a terhesség végéig betegállományban maradok, nem leszek jogosult az itteni gyes-féleségre. De majd meglátjuk, igyekszem folyamatosan beszámolni a történekről, a babáról, a fejleményekről (az orvosi vizsgálatokról, folyamatról majd egy másik bejegyzésben mesélek...).

A gyorshajtás meg én

Mi ketten régi barátok vagyunk, mármint a gyorshajtás meg én. Illetve van még egy harmadik társ is, a tilosban parkolás. Régen sokat jártunk össze, de egy ideje jobban vigyázok. Vagy mégsem. Elkövettem életem első gyorshajtását Angliában.
Novemberben a 30-as (mérföld) táblánál 38-cal mentem. Egy olyan helyen, ahol csak alkalmanként van kirakva mobilkamera... Siettem, nem figyeltem, belefutottam. Egy hét múlva jött a levél, hogy mit követtem el. A részletekről a megadott honlapon tájékozódhattam. Ez egy második kör volt, mert első körben Bandinak jött levél, hisz ő a tulajdonos, de ő rámkente, így a következő héten nekem jött ugyanaz a levél. Szóval, a honlapon fent voltak a fényképek az autóról, a sebességről, a távolságról, hogy hol készült, minden adat elérhető volt. Bámulatos, micsoda technika...
Mivel bőven azon a határon belül voltam, hogy nem veszélyeztettem a jogosítványom elvételét, két lehetőség közül választhattam. 1. Szó nélkül elfogadom a büntetést, beküldöm a jogosítványomat, egy 60 fontos csekket, kapok 3 fekete pontot, amely 3 évig lesz feltüntetve büntetésként, illetve emlékeztetőül plusz egy évig a rendszerben. 2. Szó nélkül elfogadom a büntetést, de hajlandó vagyok részt venni egy egynapos tanfolyamon, befizetek 85 fontot, nem kapok fekete pontot, a büntetésem 7 évig lesz feltüntetve a rendszerben. Ezen a tanfolyamon 3 éven belül nem vehetek újra részt. 3. Nem fogadom el a büntetést, bírósághoz fordulok, de amennyiben vesztek, pokoli magas a büntetés. Amely akkor is magas, ha az 1-es vagy 2-es pont nem történik meg 28 napon belül. Így szépen beküldtem a jogosítványomat, a 60 fontos csekket (mintha a fogamat húzták volna), elfogadták, pár napon belül visszaküldték a papírjaimat, tájékoztatva, hogy rávezették a jogosítványomra a fekete pontokat... Most már sajnos ilyen irányú tapasztalatom is van, de ezentúl kétszer annyira fogok figyelni, hogy hol mennyivel megyek.

Szülinap, karácsony, szülinap

Nálunk a karácsony előtti és utáni pár hét mozgalmasan szokott telni, hiszen három szülinapot is ünneplünk egy hónapon belül. Timi 9 éves lett, Gergő 15, én pedig 37. A saját szülinapomat olyan nagyon nem ünnepeltük meg, mármint nem volt torta (tele voltunk sütivel, édességgel), nem volt pezsgő, szerpentin, lufi (mert azok maradtak még Timiéről), de ajándék azért volt...
Timi születésnapjáról sajnos nem készült kép, illetve csak később egy, mert nagyon nem éreztem jól magam, így erőm sem volt elővenni a gépet. Egy élethű cicát kapott ajándékba, amelyik nyávog, dorombol, emelgeti a lábát, hanyatt dobja magát stb. Aimee is itt volt, együtt ünnepelték a 9 évest.
Íme, a képes beszámoló:

Az első ajándékok bontása

Dóri és a festőállvány

Gergő és a minihűtő

Dóri gitártokja nagyobb, mint ő maga

Petra és a kicsik egyforma hévvel bontogatják az ajándékaikat...

Gergő repülőjegyet kért és kapott a születésnapjára

Karácsonyi előadások

Sajnos erről sok fényképet nem tudok mutatni, mert ugyan csináltam jó párat, de sajnos az iskolai szabályzat még mindig tiltja, hogy nyilvánosan megosszam az iskolai rendezvényen készült képeket. Néhányat elhomályosítottam, de így nem igazán adják vissza az élményt.

A három grácia, Elizabeth, Timi és Aimee

Timi és "szerelme", Lewis

Katáék betlehemest adtak elő, elég sok dalt meg kellett tanulniuk, ők az iskolában szerepeltek. Timiék viszont egy templomban tartottak előadást, iskolai ruhában, és nem volt szerepjáték, csak ének és tánc.

Kata ujja keresztben, nagyon izgult...

Újabb oklevelek, elismerések, díjak

Némelyik oklevél még tavalyról maradt meg, némelyik egészen friss, múlt heti. Kezdjük szépen sorban:
Dóri iskolaigazgatói dicséretet kapott a kimagasló erőfeszítéséért, a hozzáállásáért és az elért eredményekért. Még levelet is kaptam magától az igazgató úrtól, amelyben magasztalja a lányt, és mellékelt egy fényképet is a díjátadásról.

Dórinak próbaérettségi vizsgái voltak pár hete, ezek egész jó (na jó, nagyon jó) eredménnyel zárultak. A legmagasabb jegy az A*, ezután jön sorban A, B, C, D, E stb., egészen a nem sikerültig. Aki C felett teljesít, annak jó esélye van bejutni egy jobb iskolába, jobb egyetemre, vagyis kifejezetten jó tanulónak számít. Van, ahol 4 vagy 5 A vagy A* jegyet kérnek (pl. Cambridge), tehát van még mire hajtania, de az oklevelet azért kapta, mert 5 vizsgája A*-tól C-ig sikerült, ebből a matek lett A*, amellyel az iskola legnagyobb matekreménysége lett.

Kata a tavalyi félévben elérte a 95%-os iskolalátogatottsági szintet, amely itt nagyon fontos, ha lejjebb esik a százalék, írásban figyelmeztetik a szülőt. De úgy emlékszem, erről már írtam bővebben.

Timi sikeresen teljesítette az első szintet úszásból, bár fogalmam sincs, ez pontosan mit jelent. Imád úszni, minden héten járnak, és ahogy az otthoni tanulmányaiból tapasztaltam, egész ügyes.

Dóri kapott még egy csomó oklevelet, például mert magas meritszámot ért el (amelyet év végén beválthat, illetve beleszámít egy csomó helyre).

Egész félévben jó kislány volt, ezért 0 rosszpontot kapott és egy oklevelet.

A félév folyamán egyetlen órát sem hiányzott, soha nem késett, ezt is oklevéllel jutalmazták.

A Jézus Krisztus Szupersztárban való szerepléséért 50 meritpontot kapott.

És végül három tantárgyból kapott elismerő szavakat, zenéből, matekból és angolból.

Emberkata pizomába és a betöjő

Tüneményes legkisebbünk a minap rajzolt egy önarcképet. Hogy felismerjük rajta, odaírta, hogy emberkata van a képen, nehogy összekeverjük holmi másféle katával, plusz tájékoztatásképpen informált minket arról, hogy rajta tulajdonképpen most pizsama, illetve pizoma van.

Nem nagyon érti, hogy miért nevetünk még napok múltán is ezen, és hívjuk őt emberkatának, főleg, amikor pizomát vesz fel...
Tegnapelőtt nagyon csokiéhsége volt a lánynak (emberkata), de nekem nem volt már dugi csokim. Viszont apának igen, a fiókjában. Mondtam neki, hogy vehet egy pár kockát a marcipános csokiból, és talált még az asztalomon is egy darab tejcsokit (rejtély, hogy én miért nem vettem észre már hetek óta...). Igen ám, de apának mit mondunk? Kitalálta, hogy azt fogjuk mondani, bejött egy betörő (illetve betöjő), és beleevett apa csokijába és megette anya csokiját. Amikor megkérdeztem, apa vajon el fogja ezt hinni, teljes komolysággal bólogatott. Bandi hazajött este, és a kicsi szöszke angyalarccal előadta neki a betörős történetet, és hevesen gesztikulált hozzá, megmutatva, hogy nyúlt be a betörő apa fiókjába és hogyan ette meg anya csokiját.
Persze, azért apának voltak kétségei, és amikor megpuszilgatta a lánya pociját, az eme kényszer hatására bevallotta, hogy tulajdonképpen ő volt a betöjő és ő evett bele apa csokijába...

Még mindig a lovak

Timinek ugyan már jó pár hete befejeződött a lovaglás, de most találtam pár képet még, amit az utolsó alkalmon készítettem. Ígérgettem neki, hogy ha megjön a jó idő, újra eljárhat majd lovagolni, meglátjuk...