Jelentkeztem senior pozícióra, magyarul nem igazán tudom, hogy is mondjuk. Talán brigádvezető, bár ez a szó szörnyen hangzik. Kisfőnök. Vagy akármi hasonló. Jövő héten kezdem el a cégnél az ehhez szükséges képesítés megszerzését, egyelőre a menedzser hallgat a dologról. Mivel éjszaka csak ketten vagyunk mindkét szinten, azaz összesen négyen, szükség van olyan emberre, aki elég
2010. július 9-én a családdal együtt kiköltöztünk az Egyesült Királyságba, Hemel Hempsteadbe. Életünk e fordulópontjáról (és következményeiről, eseményeiről), mindennapjainkról szól eme blog.
2014. május 29., csütörtök
Alina – a lett-orosz kolléga
Amikor elkezdtem a körmös sulit, volt ott egy csaj, aki nem bírta befogni a száját, abszolút furán viselkedett, rögtön megkedveltem. Kiderült, Lettországból származik, ketten lévén külföldiek (bármilyen meglepő, csak ketten a tizenpárból) összebarátkoztunk. Van egy bangladesi férje és egy hároméves kislánya. Dunstable-ben laknak, nem messze a sulitól. Voltam náluk párszor, és mivel éppen munkát keresett, beajánlottam a menedzsernek a munkahelyemen. Pár hónapja felvették, azóta már nemcsak egy iskolába járunk, hanem együtt is dolgozunk. Viszonylag sokat vagyunk együtt, mármint sok műszakban, legalább van kivel kibeszélni a többieket. Ő sem tökéletes, baromi nagy szája van, eléggé sértődős, de hát istenem, nekem is van bőven hibám. Jól kijövünk és mivel jól megértjük egymást, könnyebb az élet a munkahelyen. Napközben is szoktunk beszélni, ha pár napig nem találkozunk, nem mondom, hogy ő lesz/lett a legjobb barátnőm, de legalább valaki bent, akihez szólhatok, és akire számíthatok. Ráadásul, mint kiderült, jól jártam vele, mert mint a legtöbb cégnél, nálunk is érvényes az, hogy ha valakit beajánlasz, „fejpénzt” kapsz utána. Alina után én is kapok fejpénzt, ha minden igaz, a holnapi fizetésemmel, kíváncsi leszek.
Jelentkeztem senior pozícióra, magyarul nem igazán tudom, hogy is mondjuk. Talán brigádvezető, bár ez a szó szörnyen hangzik. Kisfőnök. Vagy akármi hasonló. Jövő héten kezdem el a cégnél az ehhez szükséges képesítés megszerzését, egyelőre a menedzser hallgat a dologról. Mivel éjszaka csak ketten vagyunk mindkét szinten, azaz összesen négyen, szükség van olyan emberre, aki eléghülye ambiciózus ahhoz, hogy felelősséget vállaljon mindenért, ami éjszaka történik. Mentőt hívni, nővérrel beszélni, ügyeletes orvost felhívni, temetkezési vállalkozóval beszélni, ha szükséges, családot felhívni, vagyis minden olyat, amit én már most is megteszek, mert a többiek mindig engem kérnek meg… Nappal van 2-3 senior, teamleader (csoportvezető), plusz ott van az otthon vezetője is, éjjel pedig nincs senki felelős személy, akire bármit lehet kenni aki „vezetné” az otthont. A többiek unszolására – is – jelentkeztem. Van egy másik csaj, aki már senior, ő az egyik fekete, aki csökkentette az órái számát heti 10-re, így ez sajnos nem elég ehhez a pozícióhoz, tőle meg akarják vonni ezt a címet, de a menedzser egyelőre nyuszi beszélni vele, amit nem nagyon értek... A másik a nagydarab fekete pasi, aki átment pár hónapja nappalra csoportvezetőnek, de nem voltak vele megelégedve, így visszarakták éjjelre seniornak, ő most kapott állást egy másik cégnél, úgy néz ki, elmegy, és akkor senki nem marad, aki fedezné az éjszakákat. Olyanra van szükség, aki legalább heti 3 éjszakát ott van, ismeri a betegeket, gyors a felfogóképessége, a reagálása, érti, mi miért történik, és talán ezeknek a kritériumoknak még képes vagyok megfelelni. Pénzben szinte semmivel sem jelent többet, de talán jól mutat az önéletrajzomban, ha máshova akarok menni dolgozni, ezért éri meg, és persze a kihívás, hogy meg tudom csinálni ezt is.
Jelentkeztem senior pozícióra, magyarul nem igazán tudom, hogy is mondjuk. Talán brigádvezető, bár ez a szó szörnyen hangzik. Kisfőnök. Vagy akármi hasonló. Jövő héten kezdem el a cégnél az ehhez szükséges képesítés megszerzését, egyelőre a menedzser hallgat a dologról. Mivel éjszaka csak ketten vagyunk mindkét szinten, azaz összesen négyen, szükség van olyan emberre, aki elég
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése