Tanulás és munka, hogy is csinálom?

Egyre nehezebben. Hiába látszik úgy kívülről, hogy én vagyok a szuperanyu, mindig valamivel hátrébb vagyok, mint szeretném. Igaz, túl sok dolgot akarok/muszáj csinálnom egyszerre, és ezen nem segíthet semmi, csak ha a nap minimum 40 órából állna (plusz az éjszaka).
Mióta elkezdtem heti három éjszakás szerződéssel dolgozni, nem volt olyan hét, hogy minimum 4 éjszakát ne dolgoztam volna, de volt, amikor hatot is. Reggel hazajövök, Bandi elviszi Katát a suliba, addig még félálomban őrzöm Lencsit, majd 9-kor elmegyek aludni. Ha minden jól megy (és a postás, futár, ügynök csengője, Lencsi sírása sem ébreszt fel), akkor 3-ig alszok, vagyis 6 órát. Ez nem sok, de ennyi minimum kell, hogy képes legyek újra menni este dolgozni. Ha nem megyek aznap estére megint, akkor 2-3 órát alszom, a többit pedig éjszaka, de ezzel is óvatosan kell bánni, mert Lencsi rászokott a rendszertelen alvásra, van, hogy éjfélig nem akar aludni, pedig nyűgös, álmos, és a késői ágybamenés ellenére hajnalban kel. Vagyis akkor alszom, amikor cseppnyi esélyem van rá. Viszont a gyerkőcök délután jönnek szépen sorba haza, éhesen, szomjasan, nekik prezentálni kell valamit…
A háromfogásos kajákról ilyenkor le kell mondaniuk. Ezeken a napokon az egyszerűbbek kerülnek sorra, tükörtojás, tejbegríz, főtt virsli, tészta, mirelit sült krumpli, húsfalatok stb. Amikor nem alszom, nem dolgozom, akkor főzök rendesen, sőt, sütit is viszonylag sűrűn sütök. Emellett próbálom ellátni a háztartást, szinte mindennap mosok, teregetek, leszedem a ruhákat, elpakolom őket (vagy odaadom a gyerkőcöknek, osszák el, pakolják el). Amikor több éjszakát dolgozom, akkor hiába alszom, folyamatosan fáradtnak és nyomottnak érzem magam, főleg, hogy sötét van, hideg van, ezek így együttesen nem tesznek jót a lelkiállapotomnak. Kicsit depis is vagyok, amiben mint említettem, a munkám is szerepet játszik, mármint az, hogy látom az időseket az ő nyomorult állapotukban, hogy mivé lesznek az egykor fiatal szép nők és fess férfiak, sőt, hárman meghaltak, mióta ott dolgozom. Az egyik bácsit az én műszakomnak (vagyis kettőnknek) kellett átadni a temetkezési vállalkozónak, nem szép látvány, hiába láttam már halott embert.
Azért dolgozom/dolgoztam ilyen sokat, mert kevesen vagyunk, muszáj volt túlórát vállalni. Karácsony előtt a túlóráért extrát fizetnek, amúgy ugyanannyi pénz jár érte. És persze a pénz nagy úr. Most vettek fel újakat, de mennek is el, tehát sajnos nem leszünk előrébb. A kollegiális légkör még mindig pocsék, a feketéknek még mindig útban vagyok, bepanaszoltak, megaláztak az otthon vezetője előtt, de ezeken igyekszem túllépni. A vezető, a műszakvezetők is tudják, hogy a többiek milyenek, de amíg nem érkezik konkrét, megalapozott panasz ellenük, nem tudnak, nem is akarnak tenni semmit. Nálam pedig még nem telt be a pohár, ráadásul ketten elmennek közülük, talán jobb lesz a helyzet. A beosztásomat véglegesítették viszonylag hamar, de nem voltam vele elégedett. A 12 alkalomból (heti 3 éjszaka ugye, 4 hét, 2 hetes váltással csinálják, ez mindenkinél így van, vagyis pontosan ki tudom számolni, hogy pl. jövő húsvétkor fogok-e dolgozni) 6 alkalom lent, 6 fent, ez eddig még rendben is lenne. De az, hogy 11-szer vagyok a feketékkel, már nem annyira. Ebből nyolcszor azzal, akivel a legkevésbé jövök ki. Ha jó napja van, még beszélgetni is hajlandó velem, bár igyekszik nem érteni az angolomat (amelyre egyébként is panaszt tett), amivel semmi gond nincs, megértetem magam a lakókkal, a vezetőséggel, a szomszédommal, és én is egyre elégedettebb vagyok vele, szóval tehet egy szívességet. Minden második hétvégén kell dolgozni, és arra a hétvégére tettek be, ahol én vagyok az egyetlen fehér, holott a másik hétvégén üres hely van, úgy kell rá embert vadászni.
Kérvényeztem a beosztásom megváltoztatását, írásban és szóban, de sajnos valahogy kimaradtam. Újra kértem, megígérték, mindent megpróbálnak, nos, harmadik hónapja nem képesek kicserélni. Múlt héten újra kértem, szóban és írásban, újabb ígéretet kaptam, hogy mivel december a változások hónapja (kilépés, új emberek), januártól istenbizony új beosztásom lesz. Csak azért nem vertem asztalt, mert a mostani beosztásommal nem dolgozom karácsonykor, csak újévkor, és nagyon jól tudom, úgyis szükségük lesz rám, hiszen ebben az országban divat a hirtelen jött betegség, nem kell orvosi igazolás, vagyis ha éppen vásárolni támad kedvük, berúgnak vagy akár másnaposak (igen, a nők), csak egy telefon és otthon maradhatnak. Ha pedig túlórát vállalok, én is le tudom mondani azokat a napokat, amikor nem akarok a „kedves” kollégákkal dolgozni, a pénzem pedig így is meglesz.
Azért is fontos, hogy átrendezzék a napjaimat, mert Bandi új munkahelyre ment, ahol nem biztos, hogy annyi napot maradhat itthon, amennyit én szeretnék. Ugyanúgy Londonban dolgozik, de a munka érdekesebb, többet fizetnek és különben is már utálta a régit. Ha nem tud itthon maradni, hogy aludhassak, nem fogok tudni dolgozni menni vagy nem azokon a napokon. Kíváncsi leszek, mi válik valóra a sok ígéretből.
Az otthont már jól ismerem, a betegeket is, a kezdeti pánikolós hangulatom már a múlté. Képes vagyok önállóan, egyedül is dolgozni, többször is dolgoztam ügynökségi emberrel, amikor senkit nem tudtak beosztani, mert mindenki „beteg” volt. Az ügynökség emberei sokkal többet kapnak, mint mi, viszont nem mindig van munkájuk. Lehet, hogy egy héten húsz helyre is hívják őket, lehet, hogy három hétig sehova. Őket sem irigylem, szinte mindig új hely, új emberek, idejük sincs megszokni. A szerencsések közé tartozik az, akit többször hívnak ugyanoda és már otthonosan mozog az adott helyen.
Időnként belenézek az álláskeresős oldalakba, elküldök pár önéletrajzot, de eddig nem jártam sikerrel. Lehet, a nagy áttöréssel megvárom, míg Léna iskolába megy, de addig biztos nem fogok ezen a helyen maradni, hacsak nem történnek radikális változások, és olyanokkal dolgozhatom, akik a) szeretik a munkájukat, b) értenek hozzá, c) nem hatalommániás kisfőnökök, d) értelmesek vagy legalább jószándékúak. Vagy túl sokat akarok?
A körmös suliban pár elméleti és gyakorlati vizsgán már túl vagyok, az eredményeket csak részben tudom, amit tudok, azok sikerültek. A héten most először nem voltam suliban, mert annyira fáradt voltam, hogy egyszerűen képtelen lettem volna koncentrálni akár a vizsgára, akár az órára. Többoldalas házi feladatokat kell készítenünk mindezek mellett, amely teljesen lefárasztja az agyamat. Elöntenek a jegyzetek, papírok, nemcsak a suli miatt, hanem általában, a gyerekek, karácsony, mit felejtek el, mit kell még venni, megvan-e minden ajándék, mit főzök holnap, jövő héten, karácsonykor stb. Január közepén kezdem a műkörmös részét a dolognak, a manikűr, pedikűr, luxuskezelések addigra befejeződnek. És hogy ne unatkozzak, beiratkoztam ugyanoda egy gyantázó tanfolyamra is, ami kedden lesz. Így majd két nap járhatok iskolába… Ezek után nem panaszkodhatom, hogy nincs időm semmire, ha ilyen hülye vagyok.

Itthoni gyakorlás, Petra keze

Dóri körmei

Ráadásul mióta itt vagyok, két online tanfolyamot is elvégeztem, két különböző college képzését (Egyenlőség és sokszínűség, Ügyfélszolgálat), amelyek ugyanolyan értékűek, mintha bejártam volna. Ennek a cégnek van egy új képzése, a Munka az egészségügyi szektorban, és mivel úgyis itt dolgozom, gondoltam, beiratkozom erre is. Éppen dolgozom az első vizsgámhoz szükséges 20 oldalas beadandón… Emellett a lutoni könyvtárnak vannak ingyenes online kurzusai, oklevél nélkül, de apró vizsgákkal, saját szórakoztatásra. Igazolást adnak, hogy elvégeztem, de nem is ez a fontos, inkább csak érdekelnek, meg miért is ne tanulhatnék új dolgokat. Rengeteg ilyen kurzus van, különböző hosszúságú, egyelőre négyre iratkoztam be, olyanokra például, mint szappankészítés otthon vagy Photoshop Elements, illetve jóga.

Apropó jóga. A túlórák miatt elhanyagoltam a sportot, ez és a rendszertelen étkezés megint elrontotta az amúgy csodás alakomat, ideje újra futócipőt ragadni és elmenni edzeni… És amikor a fentiek közül egyiket sem csinálom, akkor képeket készítek az online fotósuli (ahova jó pár hónapja feliratkoztam) legújabb havi feladatához, ahonnan eddig 4 arany, 2 ezüst és 1 bronz oklevelet kaptam. Megadott témáról, megadott feltételekkel, paraméterekkel kell képet készíteni, feltölteni, amelyet szakmai zsűri értékel. Tapasztalatszerzésnek nagyon jó, néha még élvezem is, amikor nem a határidő előtt két nappal jut eszembe, hogy ezt sem csináltam még meg…
Talán most már látszik, hogy a blog írásától milyen feladatok szólítanak el. Események vannak, bár most már ritkán kiemelkedők, a mindennapi angliai élet leírásán már nagyon rég túlléptem (bár biztos tudnék még könyvnyi anyagot összerakni), az ihletem is néha erre jár, már csak a kedv az, amire szükség van. Mint például ma. Süt a nap, bár hideg van, nem megyek dolgozni, iskolába sem, főztem, mostam (igaz, még teregetni kell), jön a karácsony, a Télapó is járt erre, ilyenkor világot tudnék váltani. De most megyek, megpuszilgatom az én kicsi világom egyik legfontosabbját, a legkisebbemet…