Gondolom, nem csak az én munkámnak vannak jó és rossz oldalai. Néha egyik oldalra billen a mérleg nyelve, néha a másikra. Egyik héten keveset dolgozom, másik héten percnyi szusszanásom sincs. Egyik nap aranyos betegeim vannak, másik nap a hisztisekkel kell foglalkoznom.
Letelt a három hónap próbaidőm (ezzel senki nem foglalkozott, nem mondta, csak láttam a szerződésemben, hogy ilyenem is van), hihetetlen, hogy már vagy még csak három hónapja csinálom. A napi munka alapján éveknek tűnik, de mintha csak tegnap lett volna az első nap. Amikor 19 ügyfélhez kell menni egy nap, tudom "rutinból", hogy merre kell mennem, ki ki után jön, tudom az ajtókódjukat, hogy hol találom a papírokat, hogy szeretik a kávét vagy a teát, milyen szendvicset kérnek, mit szeretnének ebédre, melyik fiókban vannak a kanalak, kér-e cukrot a müzlire, milyen tejjel issza a teát, mindezek pár héttel ezelőtt még nagyon távolinak tűntek. Néha annyira automatikusan csinálom ezeket, hogy amikor eljövök, belémvillan: úristen, vajon mindent megcsináltam, nem felejtettem el semmit? Mint amikor vezetek, és 2-3 falun átmegyek anélkül, hogy emlékeznék rá, hogy ott voltam, mégis hazaértem...
Ez a jó része a dolognak. Elég sok új betegem van minden héten, de már nem görcsölök annyira, hogy vajon mi lesz, mit szól hozzám, igyekszem mindenkihez kedves lenni, akinél működik, működik, akinél nem, annál sajnos hiába is próbálkozom bármivel. Vannak kedvenceim. Akikhez szívesebben megyek, jobban szót értek velük, ők is jobban kedvelnek. A visszajelzések alapján mindenki nagyon szeret engem, sőt, olyan is van, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minél többször menjek hozzá. Van olyan idős hölgy, akivel nagyon sokáig tudunk beszélgetni mindenféle témáról, előfordult, hogy már rég kijelentkeztem (telefonon), és még mindig ott ültem, és csak mesélt, mesélt, én pedig élvezettel hallgattam.
Persze a legkedvesebb ügyfél is morcos tud lenni (hát még az amúgy is hisztis fajta), ha sokat kések, ha nagyon korán megyek. Sajnos ilyenek az iroda hibájából nap mint nap előfordulnak. Tegnap be kellett ugranom egy helyre egy másik care worker helyett (aki beteg lett), így több mint egy órát csúsztam minden következő betegnél. Az egyikhez a szokásos 8 óra körüli időpont helyett fél 10 után estem be. Nagyon el volt keseredve, ugyanis felhívta a központot, hogy aznap kivételesen korai időpontot (még korábbit) kérjen, mert temetésre kell mennie. Ezek nagyon kellemetlenek tudnak lenni, és hiába nem az én hibám, nehéz elmagyarázni, és rossz, hogy folyamatos bocsánatkéréssel telik el a nap.
Pár hete volt egy megbeszélés, ahova az összes care worker hivatalos volt. Jó, ha az állomány negyede megjelent. De még így is megismertem legalább pár arcot, érdekes tanulmány volt. A legtöbb care worker idősebb nálam (pedig rádöbbentem, én sem vagyok már túl fiatal), nyugdíjközeli korosztály lehet. Teljesen vegyesek, némelyek szimpatikusak, némelyek nem. Volt olyan nő is, aki mintha címlapfotóról került volna közénk, nem igazán éreztem odavalónak. Persze, mindenkinek szíve-joga eldönteni, mivel foglalkozik, csak valahogy olyan furcsa volt.
Végre hozzájutottam az első fizetésemhez. Érdekes módon számolják a fizetési turnusokat. Ugyan hó utolsó napján kapjuk kézhez a pénzt, mégsem elsejétől 31-ig van az elszámolás. Ráadásul egy havi csúszással fizetnek. Ami azt jelenti, hogy augusztus 31-én kaptam fizetést, amely a június 27-től július 24-ig tartó négyhetes időszakot tartalmazta. Amit szeptember 30-án kapok kézhez, abban a július 25-től augusztus 21-ig tartó négyhetes időtartam lesz benne. Kicsit fura ez az elosztás, de ez azt jelenti, hogy amennyiben kilépek (kirúgnak stb.), még egy hónapig kapok fizetést...
Megvolt az első, rendkívüli, nem mindennapi élményem is. Van egy idős hölgy, akihez naponta háromszor megyünk, reggel, délben, délután. A néni többnyire alszik a szobában, felkeltjük, enni adunk neki, beszélgetünk vele egy keveset, 15 perc adott minderre, majd magára hagyjuk. A néni demenciában szenved, illetve azt hiszem, ő nem szenved, csak mindenki más ettől. Pár hete én voltam a déli care worker, odamentem, felkeltettem, melegítettem neki ebédet, csináltam teát, kiültettem a nappaliba, majd elköszöntem tőle. Amikor a délutános ment, a néni panaszkodott, hogy egy fiatalember rátámadt, benyomta az ajtót, és behatolt a lakásba. Kihívták a rendőrséget, a mentőket, a nénit ideiglenes otthonba vitték, és megkezdték a nyomozást. Kezdték ezt azzal, hogy mindazokat, akik aznap ott járták, behívták kihallgatásra. Engem is. A vér megfagyott bennem, amikor a helyi rendőrségtől telefonált egy hölgy, hogy be tudnék-e menni másnap kihallgatásra. Azt sem tudtam, miről van szó, kivel mi történt. Kérdezte, hogy kérek-e tolmácsot, de nemet mondtam.
Másnap az első megdöbbenés akkor ért, amikor láttam, hogy kézzel írják a jegyzőkönyvet... nem voltam sokszor rendőrségen, de én azt hittem, ilyen elavult módszereket már sehol nem alkalmaznak. Kiderült, az sem biztos, hogy a nénit egyáltalán megtámadták, hiszen a lakásból semmit nem vittek el, nincsenek sem a lakáson, sem a nénin kül- vagy belsérelmi nyomok, vagyis a néni állításán kívül semmi nem igazolja, hogy járt volna ott bárki. Ennek ellenére a nyomozást le kell folytatniuk. Két órán át tartott a kihallgatás, a hölgy 5 oldalt körmölt tele, a legapróbb részleteket is kikérdezte. Próbáltam emlékezni, de amikor egy nap 16-20 helyre kell menni, és egy emberhez néha többször is naponta, képtelenség észben tartani, hogy vajon abban a 15 percben fehér blúz volt-e rajta vagy kék, egy vagy két kenyeret evett-e meg, kávét vagy teát kért stb.
A kihallgatás végén ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőlem, mint a filmekben. Muszáj, hogy el tudják különíteni az én mintáimat a lakásban talált esetleges más mintáktól. De ha az ügyet lezárják, ezeket a mintákat megsemmisítik, mert csak és kizárólag ehhez használhatják fel. Tehát ha legközelebb tanúskodnom kell egy másik ügyben, újra vehetnek majd mintát. Furcsa volt, hogy az ujjlenyomatot nem szkennerrel, hanem hagyományos festékes módszerrel vettek. Amikor rákérdeztem, azt válaszolták, hogy a szkennert csak a gyanúsítottaknál használnak, a tanúknál festéket alkalmaznak - micsoda diszkrimináció, a gyanúsítottat nem kenik össze, csak a tanút...
Ettől az egy esettől eltekintve a napok átlagosan zajlanak, néha szebben süt a nap, néha jobb a kedvem, néha az ügyfelek is kedvesebbek, máskor pedig esik az eső, mindenki rosszkedvű, hisztis, beleértve engem is. Bármennyire is sokat dolgozom, ha heti egy szabadnapom van, akkor sem tudom a 40 órát ledolgozni egy héten. Amikor reggel 7-kor kezdek hétvégén és este 20.30-kor végzek, van napközben kb. 4 órányi szünetem, de az elszámolt óráim száma csak 7-7,5 óra, a többi az utazással megy el, amit sajnos nem számolnak el, csak a benzinbe szállnak be valamennyivel. Tehát ha minden nap dolgoznék, kora reggeltől késő estig, napközben kb. két óra szünettel (amikor a kicsiket elhozom az iskolából), szabadnap nélkül, de hétvégén is, akkor talán elérném a heti 40 órás munkahetet. Vagyis nehezen tudom meghatározni, hogy részmunkaidőben, teljes munkaidőben dolgozom, vagy csak úgy... Maradjunk annyiban, hogy sokat dolgozom, néha úgy érzem, összeesem a fáradtságtól, néha pedig teljesen kipihentnek érzem magam, a sokórás futkosás ellenére is.
Mindent összevetve, lehetne rosszabb, de jobb is. A továbbiakban részletesen csak akkor fogok beszámolni a munkámról, ha valami érdekfeszítő történik, vagy esetleg kirúgnak, másik munkahelyre megyek stb. De mivel elég sok időmet elveszi a munka, amúgy is kevesebbet írok a blogba, egyelőre kedves olvasók, ezzel kell beérnetek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése