Év végi helyzetjelentés

Próbáltam összerakni, hol is tartok a beszámolókkal, és elhűlve láttam, hogy sok-sok információ hiányzik, ezeket most igyekszem pótolni.

Dóri
Lassan három hónapja dolgozik egy lutoni könyvelőirodában, könyvelőgyakornokként. Továbbra is jár heti 1 napot suliba (ahol könyvelést tanul), 4 nap pedig dolgozik, a hétvégéje szabad. Gyakornokként a minimálbér felét kapja (ez a törvényi minimum), illetve azt hiszem, pár pennivel többet, és ha így folytatja, emelni is fogják. Nagyon szereti a munkáját, de borzasztóan elfárad estére, mire hazaesik. 40 perc sétányira van a munkahelye, sajnos nem működik oda a tömegközlekedés, reggel 9.30-ra megy, délután 5-kor végez, ügyes, szeretik őt, reméli, sokáig fog itt dolgozni.
Betöltötte a 18. életévét, így legálisan ihatott Adammel egy pubban, amire nagyon büszke volt. Nemrég ünnepelték az egyéves évfordulójukat, megadták a módját (étterem, taxi, ünnepi vacsora stb.). Sajnos kevesebb idejük jut egymásra, hiszen mindketten dolgoznak, de igyekeznek összeegyeztetni a szabadidejüket. Mivel Dóri elmúlt 18, már nem járhat velünk a szabadidőközpontba a családi csomag keretében (nem mintha lenne rá ideje), saját jogon pedig 51 fontot kellene fizetnie, amit sem ő, sem én nem akarunk kifizetni. Így egyelőre a sport hanyagolva van, de nem aggódik, sétál eleget minden reggel és délután.

Együtt ünnepeltük Dóri 18. és anyu 60. születésnapját, közös ajándékot kaptak: jövő júniusban két hétre Mexikóba utaznak, egy igazi karib-tengeri luxusnyaralásra. Innen utaznak Londonból, már vágják a centiket, kapják az oltásokat, gyűjtik a költőpénzt…

Dóri megajándékozta magát egy tetoválással a szülinapjára, a hátán van 7 kismadár sziluettje, hetünket jelképezve. Saját maga fizette, tőlem „csak” engedélyt kért.

Itt még gyógyulófélben

Gergő

Végül Gergő is olyan suliba jelentkezett, mint Dóri, vagyis gyakornoki képzésre. Ő webdesignt, programozást, és hasonló, ki nem mondható dolgokat tanul. A beosztása más, egy hét iskola, egy hét munka, januártól pedig teljes állás. Egész eddig keresgettek neki állás után, így a munkaheteken itthon volt, csak iskolába járt. A héten hívták fel, hogy a múlt heti egyik interjúja sikerült, december 16-ától felvették egy lutoni céghez gyakornoknak, szintén a minimálbér feléért. Kb. 10 perc séta, az időbeosztás hasonló Dóriéhoz.
Nekünk ez annyiból lesz anyagilag könnyebb, hogy mindketten fizetik a saját útiköltségüket (suliba), nem kell zsebpénzt adni (ruhára, mozira, nasira), valamint saját maguknak kell fizetni a tévé- és telefon-előfizetésüket. Ami ezen felül marad, megtarthatják, továbbra is „ingyen” lakhatnak velünk, nem kell hozzájárulni a háztartáshoz, de cserébe nem is kérhetnek tőlünk pénzt. Előfordult már, hogy Dórit megkértük, hazafelé hozzon kenyeret, mert elfogyott, és nem kérte el az árát, de tegnap például önként hozott csokit a húgainak.
Gergő jövő hónapban tölti a 17.-et, így mindketten kaphatnak jogosítványt. Próbáljuk őket ösztönözni, hogy mielőbb tegyék le a vizsgákat, saját példánkból tudjuk, milyen jó, ha valakinek korán van jogosítványa és gyakorlata persze. Kocsit ígérni nem tudunk, de erről majd beszélünk akkor, ha már van jogosítványuk.

Timi
Úgy tűnik, Timinek sikerül kisebb-nagyobb zökkenőkkel beilleszkednie. Szereti az iskolát, vannak barátai, de még mindig ácsingózik a régiek után. Szeptemberben indult a házkapitány-választáson, saját kortesbeszédet írt és adott elő, meg is választották. Az iskolában négy ház van, két-két kapitány minden házban. Nem tudom, mi alapján választják ki, hogy ki melyik ház tagja, mert még osztályon belül is változó. Timi és Kata is a Stockwood house tagja.

A tagok pontokat gyűjtenek a legapróbb dolgokért, pl. minden héten hoznak haza hírlevelet, ha levágom az alján lévő egycentis részt és visszaküldöm, miszerint elolvastam, kapnak egy pontot. Vagy például minden pénteken van közös könyvolvasás Katának (többnyire egymagam vagyok szülőként, néha-néha van még egy anyuka), azért is pont jár. A hazahozott, elolvasott könyvért is kapnak pontokat. Személyenként és házanként is jár oklevél minden mérföldkőnél. Timi ma kapta meg az első 100 pontjáért járó oklevelet, Kata a múlt héten.

Timi sportkapitány is, bár igazából nem tudom pontosan, ezek a címek milyen feladatokkal járnak. Reggel mindig korábban megy, segít pakolni, rendezkedni, ezt a részét nagyon élvezi. Felelősségteljesnek érzi magát, azt hiszem, ez nagyon jó dolog. Sportol is, részt vesz az iskolai edzéseken: foci, netball, benchball. Iskolán kívül most csak street dance-ra jár.

Még októberben elmentünk egy válogatásra, egy színitanoda a dunstable-i színházban helyi musicalt csinál a High School Musicalből. Énekelnie, táncolnia és olvasnia kellett, két hét múlva jött a papír, hogy felvették, játszhat a darabban (kis szerep, de akkor is), jövő héten kezdődnek a próbák, február végén és március elején lesz előadásuk.

Kata
Katám csendes és szorgalmas, mint mindig. Kivéve amikor veszekednek Timivel vagy/és éppen hisztizik. Az év eleji szülőin mondta az osztályfőnöke, hogy igazi kis irányító, nem szégyenlős, bár csendes, valószínűleg ott éli ki magát, mert itthon Timi nem hagyja.
Októberben a hónap tanulója volt, a tanuláshoz való érett és pozitív hozzáállásáért.

Szeptemberben megint volt egy elhúzódó köhögéses időszaka (sajnos az asztmája miatt ez szinte törvényszerű), és megint gond van a hallásával. Csináltak az iskolában vizsgálatot, nem kellett elmenni a kórházba vele, azt mondták, nem olyan vészes (amúgy is javulást vettem észre), pár hét múlva újra megvizsgálják. Ezen sajnos nem tudok segíteni sem sapkával, sem meleg sóval, teljesen fájdalommentes, csak zavaró, hogy nem hall rendesen. Illetve ez csak engem zavar, őt nem igazán…

Lencsi
Sokfogú Lencsi még mindig energiabomba, bár mondjuk miért épp ő lenne kivétel. Fáradhatatlan a játékban, szaladgálásban, de még mindig elkerített része van a nappaliban. Vagy inkább nekünk van maradék rész, hiszen övé a nagyobb. Szinte mindent ért, de beszélni nem akaródzik neki, pedig már 16 hónapos. Dóri ennyi idősen már komplett szavakat mondott, sőt többet is egymás után, Gergő viszont kétéves koráig csak mutogatott és hümmögött (akárcsak Léna). Ebből is látszik, hogy minden gyerek fejlődése különböző, különben is addig örüljek, amíg csak négy beszél folyamatosan, nem öt.

Mit csinálnánk a babzsák nélkül?

Mivel apája vitte el az egyéves vizsgálatra, rájöttek, hogy ő szemüveges (ezt azért elég hamar észrevették, nem?), csináltak Lencsinél is szemvizsgálatot. Nem találtak semmit, de jövő héten el kell vinni pupillatágítós vizsgálatra is, a biztonság kedvéért.

A bőre még mindig csúnya, az ekcémája nem javul, inkább rohamokban rosszabbodik. Párhetente járok vele orvoshoz, mindig más krémet kapunk, mindig kikérdeznek újra mindenről, de sajnos nem segít semmi. Vakaródzik, ahol csak éri, kaparja magát, van, amikor csupa seb az egész gyerek. Csak remélni tudom, hogy ahogy Kata, ő is kinövi majd ezt, bár Katánál ez csak hároméves kora körül jött elő, és nem emlékszem, hogy ennyire csúnya lett volna.

Amúgy pedig készülünk a karácsonyra, gyújtjuk a gyertyákat, eszik az adventi csokikat, cukrokat, tegnap feltettünk pár égősort, hogy ne tűnjünk ki nagyon a tömegből, legyen a mi házunk is kivilágítva.
Szerintem már csak az ünnepek után jelentkezem újabb blogbejegyzéssel, addig esélyem sem lesz időt szakítani rá, hacsak nem csókol homlokon a múzsa és valamelyik éjjel gépet nem ragadok. De inkább nem ígérek semmit, az a biztos…

Tanulás és munka, hogy is csinálom?

Egyre nehezebben. Hiába látszik úgy kívülről, hogy én vagyok a szuperanyu, mindig valamivel hátrébb vagyok, mint szeretném. Igaz, túl sok dolgot akarok/muszáj csinálnom egyszerre, és ezen nem segíthet semmi, csak ha a nap minimum 40 órából állna (plusz az éjszaka).
Mióta elkezdtem heti három éjszakás szerződéssel dolgozni, nem volt olyan hét, hogy minimum 4 éjszakát ne dolgoztam volna, de volt, amikor hatot is. Reggel hazajövök, Bandi elviszi Katát a suliba, addig még félálomban őrzöm Lencsit, majd 9-kor elmegyek aludni. Ha minden jól megy (és a postás, futár, ügynök csengője, Lencsi sírása sem ébreszt fel), akkor 3-ig alszok, vagyis 6 órát. Ez nem sok, de ennyi minimum kell, hogy képes legyek újra menni este dolgozni. Ha nem megyek aznap estére megint, akkor 2-3 órát alszom, a többit pedig éjszaka, de ezzel is óvatosan kell bánni, mert Lencsi rászokott a rendszertelen alvásra, van, hogy éjfélig nem akar aludni, pedig nyűgös, álmos, és a késői ágybamenés ellenére hajnalban kel. Vagyis akkor alszom, amikor cseppnyi esélyem van rá. Viszont a gyerkőcök délután jönnek szépen sorba haza, éhesen, szomjasan, nekik prezentálni kell valamit…
A háromfogásos kajákról ilyenkor le kell mondaniuk. Ezeken a napokon az egyszerűbbek kerülnek sorra, tükörtojás, tejbegríz, főtt virsli, tészta, mirelit sült krumpli, húsfalatok stb. Amikor nem alszom, nem dolgozom, akkor főzök rendesen, sőt, sütit is viszonylag sűrűn sütök. Emellett próbálom ellátni a háztartást, szinte mindennap mosok, teregetek, leszedem a ruhákat, elpakolom őket (vagy odaadom a gyerkőcöknek, osszák el, pakolják el). Amikor több éjszakát dolgozom, akkor hiába alszom, folyamatosan fáradtnak és nyomottnak érzem magam, főleg, hogy sötét van, hideg van, ezek így együttesen nem tesznek jót a lelkiállapotomnak. Kicsit depis is vagyok, amiben mint említettem, a munkám is szerepet játszik, mármint az, hogy látom az időseket az ő nyomorult állapotukban, hogy mivé lesznek az egykor fiatal szép nők és fess férfiak, sőt, hárman meghaltak, mióta ott dolgozom. Az egyik bácsit az én műszakomnak (vagyis kettőnknek) kellett átadni a temetkezési vállalkozónak, nem szép látvány, hiába láttam már halott embert.
Azért dolgozom/dolgoztam ilyen sokat, mert kevesen vagyunk, muszáj volt túlórát vállalni. Karácsony előtt a túlóráért extrát fizetnek, amúgy ugyanannyi pénz jár érte. És persze a pénz nagy úr. Most vettek fel újakat, de mennek is el, tehát sajnos nem leszünk előrébb. A kollegiális légkör még mindig pocsék, a feketéknek még mindig útban vagyok, bepanaszoltak, megaláztak az otthon vezetője előtt, de ezeken igyekszem túllépni. A vezető, a műszakvezetők is tudják, hogy a többiek milyenek, de amíg nem érkezik konkrét, megalapozott panasz ellenük, nem tudnak, nem is akarnak tenni semmit. Nálam pedig még nem telt be a pohár, ráadásul ketten elmennek közülük, talán jobb lesz a helyzet. A beosztásomat véglegesítették viszonylag hamar, de nem voltam vele elégedett. A 12 alkalomból (heti 3 éjszaka ugye, 4 hét, 2 hetes váltással csinálják, ez mindenkinél így van, vagyis pontosan ki tudom számolni, hogy pl. jövő húsvétkor fogok-e dolgozni) 6 alkalom lent, 6 fent, ez eddig még rendben is lenne. De az, hogy 11-szer vagyok a feketékkel, már nem annyira. Ebből nyolcszor azzal, akivel a legkevésbé jövök ki. Ha jó napja van, még beszélgetni is hajlandó velem, bár igyekszik nem érteni az angolomat (amelyre egyébként is panaszt tett), amivel semmi gond nincs, megértetem magam a lakókkal, a vezetőséggel, a szomszédommal, és én is egyre elégedettebb vagyok vele, szóval tehet egy szívességet. Minden második hétvégén kell dolgozni, és arra a hétvégére tettek be, ahol én vagyok az egyetlen fehér, holott a másik hétvégén üres hely van, úgy kell rá embert vadászni.
Kérvényeztem a beosztásom megváltoztatását, írásban és szóban, de sajnos valahogy kimaradtam. Újra kértem, megígérték, mindent megpróbálnak, nos, harmadik hónapja nem képesek kicserélni. Múlt héten újra kértem, szóban és írásban, újabb ígéretet kaptam, hogy mivel december a változások hónapja (kilépés, új emberek), januártól istenbizony új beosztásom lesz. Csak azért nem vertem asztalt, mert a mostani beosztásommal nem dolgozom karácsonykor, csak újévkor, és nagyon jól tudom, úgyis szükségük lesz rám, hiszen ebben az országban divat a hirtelen jött betegség, nem kell orvosi igazolás, vagyis ha éppen vásárolni támad kedvük, berúgnak vagy akár másnaposak (igen, a nők), csak egy telefon és otthon maradhatnak. Ha pedig túlórát vállalok, én is le tudom mondani azokat a napokat, amikor nem akarok a „kedves” kollégákkal dolgozni, a pénzem pedig így is meglesz.
Azért is fontos, hogy átrendezzék a napjaimat, mert Bandi új munkahelyre ment, ahol nem biztos, hogy annyi napot maradhat itthon, amennyit én szeretnék. Ugyanúgy Londonban dolgozik, de a munka érdekesebb, többet fizetnek és különben is már utálta a régit. Ha nem tud itthon maradni, hogy aludhassak, nem fogok tudni dolgozni menni vagy nem azokon a napokon. Kíváncsi leszek, mi válik valóra a sok ígéretből.
Az otthont már jól ismerem, a betegeket is, a kezdeti pánikolós hangulatom már a múlté. Képes vagyok önállóan, egyedül is dolgozni, többször is dolgoztam ügynökségi emberrel, amikor senkit nem tudtak beosztani, mert mindenki „beteg” volt. Az ügynökség emberei sokkal többet kapnak, mint mi, viszont nem mindig van munkájuk. Lehet, hogy egy héten húsz helyre is hívják őket, lehet, hogy három hétig sehova. Őket sem irigylem, szinte mindig új hely, új emberek, idejük sincs megszokni. A szerencsések közé tartozik az, akit többször hívnak ugyanoda és már otthonosan mozog az adott helyen.
Időnként belenézek az álláskeresős oldalakba, elküldök pár önéletrajzot, de eddig nem jártam sikerrel. Lehet, a nagy áttöréssel megvárom, míg Léna iskolába megy, de addig biztos nem fogok ezen a helyen maradni, hacsak nem történnek radikális változások, és olyanokkal dolgozhatom, akik a) szeretik a munkájukat, b) értenek hozzá, c) nem hatalommániás kisfőnökök, d) értelmesek vagy legalább jószándékúak. Vagy túl sokat akarok?
A körmös suliban pár elméleti és gyakorlati vizsgán már túl vagyok, az eredményeket csak részben tudom, amit tudok, azok sikerültek. A héten most először nem voltam suliban, mert annyira fáradt voltam, hogy egyszerűen képtelen lettem volna koncentrálni akár a vizsgára, akár az órára. Többoldalas házi feladatokat kell készítenünk mindezek mellett, amely teljesen lefárasztja az agyamat. Elöntenek a jegyzetek, papírok, nemcsak a suli miatt, hanem általában, a gyerekek, karácsony, mit felejtek el, mit kell még venni, megvan-e minden ajándék, mit főzök holnap, jövő héten, karácsonykor stb. Január közepén kezdem a műkörmös részét a dolognak, a manikűr, pedikűr, luxuskezelések addigra befejeződnek. És hogy ne unatkozzak, beiratkoztam ugyanoda egy gyantázó tanfolyamra is, ami kedden lesz. Így majd két nap járhatok iskolába… Ezek után nem panaszkodhatom, hogy nincs időm semmire, ha ilyen hülye vagyok.

Itthoni gyakorlás, Petra keze

Dóri körmei

Ráadásul mióta itt vagyok, két online tanfolyamot is elvégeztem, két különböző college képzését (Egyenlőség és sokszínűség, Ügyfélszolgálat), amelyek ugyanolyan értékűek, mintha bejártam volna. Ennek a cégnek van egy új képzése, a Munka az egészségügyi szektorban, és mivel úgyis itt dolgozom, gondoltam, beiratkozom erre is. Éppen dolgozom az első vizsgámhoz szükséges 20 oldalas beadandón… Emellett a lutoni könyvtárnak vannak ingyenes online kurzusai, oklevél nélkül, de apró vizsgákkal, saját szórakoztatásra. Igazolást adnak, hogy elvégeztem, de nem is ez a fontos, inkább csak érdekelnek, meg miért is ne tanulhatnék új dolgokat. Rengeteg ilyen kurzus van, különböző hosszúságú, egyelőre négyre iratkoztam be, olyanokra például, mint szappankészítés otthon vagy Photoshop Elements, illetve jóga.

Apropó jóga. A túlórák miatt elhanyagoltam a sportot, ez és a rendszertelen étkezés megint elrontotta az amúgy csodás alakomat, ideje újra futócipőt ragadni és elmenni edzeni… És amikor a fentiek közül egyiket sem csinálom, akkor képeket készítek az online fotósuli (ahova jó pár hónapja feliratkoztam) legújabb havi feladatához, ahonnan eddig 4 arany, 2 ezüst és 1 bronz oklevelet kaptam. Megadott témáról, megadott feltételekkel, paraméterekkel kell képet készíteni, feltölteni, amelyet szakmai zsűri értékel. Tapasztalatszerzésnek nagyon jó, néha még élvezem is, amikor nem a határidő előtt két nappal jut eszembe, hogy ezt sem csináltam még meg…
Talán most már látszik, hogy a blog írásától milyen feladatok szólítanak el. Események vannak, bár most már ritkán kiemelkedők, a mindennapi angliai élet leírásán már nagyon rég túlléptem (bár biztos tudnék még könyvnyi anyagot összerakni), az ihletem is néha erre jár, már csak a kedv az, amire szükség van. Mint például ma. Süt a nap, bár hideg van, nem megyek dolgozni, iskolába sem, főztem, mostam (igaz, még teregetni kell), jön a karácsony, a Télapó is járt erre, ilyenkor világot tudnék váltani. De most megyek, megpuszilgatom az én kicsi világom egyik legfontosabbját, a legkisebbemet…