Helyzetjelentés

Telnek a napok, hetek, lassan hónapok. Próbálok rendszert vinni az életünkbe, és minden nap este későn eszmélek rá, hogy mennyi mindenre nem jutott aznap idő. Például blogírásra, telefonálásra, email írására, olvasásra, pihenésre, játékra stb. Nem panaszkodásképpen mondom, de el lehet képzelni, hogy egy ekkora családban mire juthat idő és mire nem. Igyekszem fontossági sorrendet felállítani (csak úgy, de néha listával is), hogy arra jusson, ami igazán fontos számunkra.
Lassan (egy hét múlva) lejár a „gyesem”, valamit kezdenem kell magammal. Voltam a főnökömnél elbeszélgetésen, visszamegyek dolgozni, eleinte csak 1-2 napra hetente. Bandi itthon marad Lénával, itthonról dolgozik, én pedig így el tudok menni visszaszokni. Plusz bevállaltam a hétvégi reggeleket és ebédidőket, talán akkor hiányzom legkevésbé a családnak. Persze előtte el kell végeznem újra a tréninget, amit a belépésemkor, mintha bármit is elfelejtettem volna az elmúlt pár hónapban. Ennyi munkával talán tudom pótolni a kieső mostani jövedelmemet. Amire sajnos szükség is van…
Nézegetünk mostanában házakat. Hemelben és a környéken is. Szeretnénk nagyobba, kényelmesebbe, elférhetőbbe költözni. Nem egyszerű. Sokan vagyunk, szeretnénk külön lenni, de mégis együtt. Az ideális ház legalább ötszobás, két, de inkább három fürdőszobás, nappalis, étkezős, tágas és jó helyen van. No, és persze olcsó is. És ha lehet, Hemelben legyen. Valahogy ezek a feltételek egyszerre sosem teljesülnek. Ami szép és jó, az drága vagy messze van. Ami olcsó, talán jó lehet, az szintén messze van, ráadásul ha kb. ugyanilyet tudunk bérelni, akkor nem éri meg többet fizetni és költözni miatta. Heti 1-2, néha 3 házat is megnézünk, ahogy teszik fel az ingatlanirodások az internetre. Párnál már regisztrálva vagyunk, néha küldenek emailt vagy telefonálnak, még mielőtt felraknák a weboldalra.
Addig is, amíg áthelyezzünk székhelyünket a tökéletes házba, Lénának berendeztük az „irodát” gyerekszobának. Elmúlt 6 hónapos, neki is kijár a nyugalom, nekünk is. Igaz, éjszaka még mindig legalább egyszer ébred, de inkább kétszer, de így nyugodtan tud aludni, nem zavarja tévé, mászkálás, telefon stb. Összevontuk a hálószobát az irodával, így amíg én alszom, Bandi tud ugyanabban a helyiségben számítógépet bűvölni. Nem mintha így tartalmasabban töltenénk együtt az időt, de mégis egy szobában vagyunk, közelebb egymáshoz. Szeretnénk különvenni a két kicsit, Timit és Katát, sajnos egyre jobban ölik egymást, veszekednek, Timi lassan kamaszodni kezd. Hülyén hangzik egy tízévesnél, de tényleg így van. Kata még babásabb, kicsi, Timi pedig még rá is játszik a nagylányságra, jó lenne őket szétszedni. Nagyrészt ez is indokolja a házkeresést, hogy tényleg mindenkinek jobb legyen.
Közben zajlik a mindennapi élet, időnként orvoshoz megy egyikünk-másikunk (ezekről hamarosan lesz egy bejegyzés), az iskolában is történik hol rossz, hol jobb. Gergő eldöntötte, mit szeretne tanulni, Dóri most kezd elbizonytalanodni. Hiányoznak a barátaim, tervezem a hazautat, de mindenki igényét figyelembe kell vennem. Már most gondolkozom a nyáron, a nyaraláson, mihez kezdünk, mit csináljunk, ami a) megfizethető, b) mindenki élvezi, c) képes vagyok megtervezni, megvalósítani és nem őrülök bele. A legnagyobb realitása jelenleg egy tengerparti sátoros kempingnek van, beülünk az autóba heten, két sátorral és két-három óra alatt lent vagyunk a tengerparton, sátrat verünk, egy hétig lógatjuk a lábunkat. Aztán persze belelóg a bilibe a kezem, mert rájövök, hogy enni is kell, hisztis családtagjaim nem esznek meg mindent, szórakoztatni is kell őket (főképp nekem), és még a híresen „jó” angol időjárással is számolni kell…
Voltak mindenféle terveim, görög tengerparttól kezdve az egy hét Balatonparton eltöltendő láblógatásig, de mindenre nem jut sem idő, sem pénz. 6 hét nyári szünet van, ezt kell beosztani, Bandinak a szabadságával kell gazdálkodnia, a nagyok terveire is figyelnem kell, szóval nem egyszerű összehozni egy nyaralást... Így egyelőre inkább küzdök a hétköznapokkal és a blogírással…