Terhességem okán jogosult vagyok ingyenes fogászati ellátásra (sőt, a gyermek egyéves koráig érvényes az ingyenesség), gondoltam, kihasználom, és meglátogatom újra a fogorvost. Sok kalciumot von el tőlem a gyermek, az ínyem vérzik, és amúgy is nemsokára lejár a hat hónap az utolsó látogatásom óta, jött volna a levél, hogy a hathavi konzultáció esedékes.
Ezen felül Dórinak fáj a foga, az ínye, vagy maga sem tudja pontosan. Katáéknál pedig iskolai fogászati vizsgálat volt (ez inkább csak ránézés), és javasolták neki, hogy keresse fel a fogorvost, mert elég sok rossz foga van. Bár ezek még tejfogak, azért nem árt, ha látja szakember.
Nos, így történt, hogy kértem mindhármunknak időpontot. Nekem azt mondta, hogy várjunk a gyermek megszületéséig, mert sürgős ellátásra nincs szükségem, a tömések cseréjéhez, feljavításához sok-sok injekció kellene majd, az nem tesz jót, és amúgy is sajnos a terhesség végéig még várható romlás, várjunk össze mindent. De addig is leszedi a fogkövet, a vérző ínyemmel majd csinál valamit; nem tudom, mit, nem értek hozzá, de majd ma délben kiderül, mára kaptam időpontot.
Dórinak lekente valamivel az ínyét, csinált röntgenfelvételt a fogairól. Amikor szóba jött, hogy viselt majd két évig kivehető fogszabályzót, megkérdezte, gondolkodtunk-e normális (állandó) fogszabályozón, mert ha gondoljuk, még bőven időben vagyunk, érdemes lenne. A gyerekek fogászati ellátása 18 éves korig ingyenes, de nem tudom, hogy vajon a fogszabályozás is. Nem igazán találtam erre vonatkozóan sehol érdemi információt. Kaptunk a fogszabályozó klinikától levelet, hogy a fogorvos hozzá fordult ezzel a kéréssel, így adtak is egy időpontot (április végére), és ha mindannyiunknak megfelel (Dóri alkalmas az ellátásra, beleegyezünk stb.), akkor megkezdődhet a fogszabályozás folyamata. Annyit kértek, hogy a tb-kártyát vigyük magunkkal, mert csak így jogosult az ellátásra. Ebből nekem az következne, hogy ez is ingyenes, de láttunk itt már érdekes dolgokat, és majd jól kikérdezem őket, ha megyünk.
Katát is alaposan megvizsgálta, talált több lukas, szuvas fogat. Ebből kettő rágófogat mindenképp szeretne betömni, így őt jövő héten csütörtökön délután viszem. Nagyon várja már, pedig elmondtam neki, előreláthatólag mi vár rá, de ennek ellenére lelkes. Dóri is ilyen lelkes volt mindig kicsinek, pedig neki is húztak, tömtek pár évesen fogat, aztán egyszer már nagyobb korában kihúzták egy fogát, azóta retteg a fogorvostól, még ha az olyan helyes indiai fiatalember is, mint a mostani fogorvos... Majd meglátjuk, Katában mennyire hagy életre szóló "nyomot" a fogtömés, a dokinak nagyon ügyes keze van, remélem, kicsi lány jól viseli majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése