Tehát nem alapos megfontolás után, hanem kizárásos alapon döntöttünk amellett, hogy a gyermekünk Watfordban (a legközelebbi kórházban) fog megszületni.
Itt háromféle orvosi személyzettel kerül a terhes nő kapcsolatba a terhessége alatt, a GP, vagyis háziorvos, a midwife, vagyis a védőnő és a szülésznő keveréke, valamint maga az orvos, a szülész-nőgyógyász. Persze, a sorrend nem ez. Normál terhesség, és komplikációmentes szülés várása esetén csak akkor találkozik az ember lány a nőgyógyásszal, amikor beesik a szülészetre elfolyt magzatvízzel, no, akkor kerül elő az épp ott lévő orvos, aki világra segíti a gyermeket.
A fő látogatandó személy a midwife. Tavaly decemberben, miután a háziorvos megállapította a terhességet (szigorúan csak vizeletből, semmi vizsgálat), kaptam időpontot a midwife-hoz. Ez kb. a terhesség 9. hetében történt, ekkor kaptam meg a terhességi kiskönyvet, ami itt egy A/4-es, félkilós dosszié, ebbe írnak, ragasztanak minden dokumentálni valót, UH-eredményt, vérnyomást, tényleg mindent. Alapból a midwife töltögette ki, az előzményeket, még anyám lánykori lábméretét is beleírta...
Bölcsen megállapította, hogy itt bizony nem várható komplikációmentes születés (bár a terhességeim alatt soha semmi gondom, problémám, rosszullétem nem volt, ahogy említettem), ezért szükségem lesz - legalább - egy orvosi konzultációra. Elő is jegyzett hipp-hopp február 1-jére egy Mr. Hextall nevű orvoshoz, aki várhatóan operálni is fog. Elküldött vérvételre, ő is kért vizeletet (amit egyébként mindenhol mindig kérnek, ehhez persze adnak ott a helyszínen megfelelő méretű, azaz két centi átmérőjű kis csövecskét, imádnivaló...).
Menet közben ugye gondok adódtak, ahogy már írtam egy korábbi bejegyzésben, vérezgetés, rosszullét, táppénz. Így viszonylag sűrűn kellett mennem a háziorvoshoz, aki addig sem volt szimpatikus, de egyre ellenszenvesebb lett. Úgy döntöttem, váltok. Kerestem egy másik körzetet (egyik ismerősünk javasolta őket), ahol több orvos van - itt csak kettőből lehetett választani, a másik sem volt sokkal jobb -, több midwife, több nővér. Bejelentkeztem, átjelentkeztem, az összes gyermeket vittem magammal, Bandi egyelőre maradt, ő nem jár orvoshoz...
Az új orvosunk nő, nagyon kedves, odafigyelő, meg vagyok vele elégedve. Voltunk már több orvosnál is ebben a rendelőben, amikor sürgősen menni kell, nem biztos, hogy az ember a saját orvosához kerül, akinél van időpont, ahhoz kell menni, de még nem csalódtam egyik orvosban sem. Nem baj, hogy nem az ő betege vagy, ugyanúgy ellát, maximálisan odafigyelnek rád.
A vérvételnél bele kellett egyeznem, hogy megállapítsák a vércsoportomat, szűrjenek HIV-re, hepatitisre, és még millió más dologra. Ezt jónak tartom, bár rengeteg papírmunkával jár, itt mindenhez beleegyező nyilatkozatot kell aláírni, még az ultrahanghoz is. Mindent rendben találtak, még vérszegény sem vagyok, mint az előzőeknél, igaz, már hónapok óta szedek vitaminokat, vasat, folsavat stb.
Január 23-án csinálták meg az úgynevezett szűréses, vérvétellel kombinált ultrahangot, ez kb. a 12 hétre esik. Ilyenkor próbálják meg kiszűrni a Down-kórt, a nyitott gerincet, és még sok olyan mást, amit magyarul sem tudok, nemhogy angolul. A vérvétel és az UH közös eredményeként eldöntik, hogy szükség van-e magzatvízvételes vizsgálatra, amelyet otthon minden 35 év feletti nőnél kötelezően megcsinálnak. Nálam kijött, hogy alacsony kockázatú csoportba tartozom, így nem javasolják ennek elvégzését. Megkönnyebbültem.
Február 1-jén Mr. Hextall fogadott minket (Bandi ha lehet, elkísér), csinált egy röpke ultrahangot, megnézte, hol a lepény (aggódott, hogy olyan helyre nő, ahova nem kéne), van-e szívhang. Elmondta, hogy valószínűleg ez is császármetszés lesz (mily meglepő!). És felvilágosított, hogy létezik a petevezeték-lekötés, amennyiben nem szeretnénk több gyermeket. Mondtam, hogy otthon ez úgy működik, hogy a harmadik császármetszésnél alá kell írnod egy "kérelmet", hogy NEM kéred az elkötést. És persze a negyediknél is... Itt majd kérni kell, hogy csinálják meg. Hajlunk erre, hiszen nem tervezünk több gyermeket, és bármi történjék is, nem szeretnék még egy terhességet kihordani, önző, egészségügyi érdekből. Az orvos azt mondta, jól gondoljuk át, a baba születhet halva, esetleg élő gyermekünk halhat meg, hátha szeretnénk még... Szép kilátások, de ilyenre gondolni sem akarok, ami azt hiszem, teljességgel érthető.
Kérdeztem, hüvelyi vizsgálatot nem csinál-e. Most??? - kérdezte. Nem, nem feltétlenül most, azonnal, csak úgy általában. Nos, nem. Itt olyat nem csinálnak, csak a szülés megindulásánál, ha fájások vannak vagy ha vérzés. Nem nyúlkálnak, ha nem muszáj. Én ezt értem, de honnan tudják, hogy például zárt-e a méhszáj. Ami fontos egyrészt a szülés megindulása miatt, másrészt fertőzésveszélynek is ki van téve az édesanya. Akkor sem nézik... Timinél fordult elő eddig, hogy korábban kinyílt a méhszáj a kelleténél, így korábbra tették a császármetszés időpontját, majdnem egy hónappal a normálisan kiírt időpont előttre, és még így is sztenderd 3,5 kg körüli lett.
Mr. Hextall azt mondta, egy héttel a kiírt időpont előtt szokás ebben az országban császármetszést csinálni, korábban semmiképp. Még nem tudja megmondani, mikor lesz ez, majd később, ez sok mindentől függ (méret, időjárás, beosztás, bolygók állása, mit tudom én...).
A következő időpont február 13-a volt, ezúttal a midwife-nál. Új körzet, új midwife. Nem csak én voltam ott új, ő is akkor volt ott először. Azt nem tudom, mióta dolgozik a szakmában, de elég bénának tűnt sajnos. Igazából ez az egyik legfőbb bajom, hogy senkinek nem tudom elpanaszolni, ha itt fáj, ott fáj, nem tudok tanácsot kérni, pedig ők mind-mind erre lennének, hogy egy állapotos nőt "átsegítsenek" a 9 hónapon. Lehet, azt gondolják, 4 gyerek után már rutinos vagyok, de nem. Új országban, új rendszerben, új emberek között vagyok, és a helyzet is új, eddig soha nem látott, nem tapasztalat, nem érzett gondok adódnak folyamatosan. Elmondani sem tudom, mennyire frusztrál ez így összesen engem. Folyamatosan hisztis vagyok, nem tudom kontrollálni az érzéseimet, az itt-ott fájdalmaimat, egyszerűen össze vagyok zavarodva.
Kellett adnom természetesen vizeletmintát, megmérte a vérnyomásomat, próbált szívhangot találni, ami nem igazán ment neki, kérdezte, minden rendben, próbáltam mondani, hogy háááát, nem igazán, de úgy tűnt, teljesen tapasztalatlan, és ha kérdezek még valamit, még pánikba is esik, így inkább hagytam az egészet...
A következő jelenés a 20 hetes ultrahangon volt, az ez igazi, nagy ultrahang (több nincs is...). Itt aztán mindent jól megnéznek, megmérnek, elölről, hátulról, középről, fentről, minden irányból. Itt még megpróbálják kiszűrni a lehetséges defektusokat, megnézik a méhlepény fekvését, a magzatvíz mennyiségét, szóval tényleg mindent. Nagyon kedves ultrahangos férfi volt, folyamatosan magyarázta, mit csinál, mikor mit látunk. A méhlepény jó helyen, teljesen egészséges a baba, mindene megvan, kellő számban. A nemét viszont nem mondják meg. Több kórháznak többféle szabálya van erre, itt vagy egyszerűen csak nem mondják meg, vagy azt kérik, ne kérdezd, mert az ultrahangosnak nem az a feladata, hogy a gyermek nemét próbálja megállapítani, hanem az - és ez sokkal fontosabb -, hogy tényleg mindent kiszűrjön, megmérjen. Így nem tudtuk meg, milyen nemű is lesz az érkező gyermek. Annyit tudunk, hogy nagyobb, mint a kora, tehát vagy nagy baba lesz, vagy korábban akar majd érkezni, vagy behozza az előnyét, és lelassul a fejlődése. Azt mondta, szerinte szükség lesz még a műtét előtt egy újabb ultrahangra, hogy lássák, mekkora is. De ezt majd az orvos eldönti.
Fényképet kaptunk róla, most is és a múltkor is fizetni kellett érte, 5 font egy kép...
A recepciónál kértem időpontot, július 4-ére (!), de megemlítettem, hogy nagyobb a baba, ezért lehet, akkor már akár ki is akar jönni, nem értem én ezt. Azt mondták, ne izguljak, ők sem izgulnak, ha bármi probléma van, be tudok menni az ügyeletre, a kórházba, a háziorvoshoz. Ha pedig a midwife úgy gondolja, hogy nagyobb a baba, majd visszaküld ide. Érdekelne, hogy ha senki soha nem nyúl hozzám, a midwife-nak nincs ultrahang-készüléke, vajon ki és honnan fogja tudni a következő 14 hétben, hogy a) mekkora a gyerek, b) kinyílik-e a méhszáj, c) pontosan hányadik hétnél is tartunk, d) esetleg altatóorvossal nem kéne konzultálni...
Otthon a 34-35. hét környékén elkezdtek mindig CTG-t csinálni, azaz rám kötöttek egy szerkentyűt, és perceken keresztül nézték a baba EKG-ját. Hogy itt van-e valakinek egyáltalán ilyen készüléke, fogalmam sincs. Nem értem, tényleg nem értem...
Tegnap megpróbáltam a midwife-hoz időpontot kérni a jövő hétre, de még nem tudnak adni áprilisra, majd pénteken hívjam őket. Tessék? Nem vették még meg a jövő havi noteszt? Vicc. Vagy inkább siralmas. Nem akarok sehol goromba, udvariatlan, bunkó külföldi lenni, de néha legszívesebben az asztalra csapnék, hogy hé, itt ÉN vagyok az, akivel foglalkozni kell, nem nekem kéne mindennek utánajárni, megtudakolni, ennek a rendszernek minimum magától kéne működnie. 9 hónap alatt az ember nem lát nőgyógyászt, szülészt, összesen kettő darab ultrahangot csinálnak, és ha nagyon akar, a midwife-fal beszélgethet... Nem biztos, hogy rossz ez a rendszer, de én máshoz szoktam. Mind a négy gyermekem ugyanannál az orvosnál született, aki 18 éve (egészen mostanáig, míg ki nem költöztünk) a nőgyógyászom volt. Bármi bajom volt, bárhol fájt, butaságot akartam kérdezni, felhívhattam a mobilján, és elmondhattam. Nem hiszem, hogy ha az első gyermekemet várnám, sokkal jobb lenne. Vagy teljesen tudatlanként elfogadnám, hogy igen, ennek így kell működnie, vagy még jobban pánikba esnék, mert nem tudok semmiről.
Ha sikerül jövő héten eljutnom a midwife-hoz, listát írok a kérdéseimről, és ha ő nem tud válaszolni, megyek a GP-hez, ha ő sem, akkor visszamegyek Mr. Hextallhoz, és ezt a kört akár hússzor is megteszem, mindaddig, amíg úgy nem érzem, mindent tudok, mindenről fel vagyok világosítva és már nem aggódom tovább...
