Minden nap muszáj aludnom napközben 3-4 órát is, talán azért, mert éjszaka többször is fel kell kelnem. Akár alszom napközben, akár nem (mert nem mindig tudok sajnos), éjfélig szinte sosem tudok elaludni. Aminek persze a reggeli nehéz felkelés a böjtje.
Július 23-án kell mennem a kórházba, megbeszélni az operáció részleteit, altatóorvossal, nővérrel, mindenkivel. Vesznek még utoljára vért, kenetet, miegyebet. Azután majd 30-án reggel 7-kor fel kell hívnom a kórházat, hogy hányra menjek be a műtétre, nem jött-e közbe sürgős eset stb.
Annyi minden más, mint otthon, de még mindig nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb-e.
Ha minden jól megy, 2, maximum 3 napig tartanak bent (az otthoni minimum 5 helyett). A kötést másnap leveszik (otthon a varratszedésig, azaz kb. 10 napig ezt rajta hagyják, hogy védjen), a sebet igenis zuhanyoztatni, szárítani kell. Vagy felszívódó varratok lesznek, vagy normál varratok, amelyeket 3-4 nap után kivesznek. Mindezekről kaptam a legutolsó orvosi időponton (amit külön kiharcoltam magamnak, és ahol megint egy újabb orvossal találkoztam...) egy halom papírt, tájékoztató füzetet, így legalább már kicsit fel vagyok világosodva.
Otthon ilyenkor már figyelték monitorral hetente, aztán később 2-3 naponta a magzati szívhangokat, pontosabban EKG-t csináltak. Itt még nem is láttam ilyet gépet, de ugye hivatalosan 15 hete ultrahangot sem csináltak és már nem is fognak (azért mondom, hogy hivatalosan nem, mert elmentünk egy 3D-s magánultrahangra, onnan tudom egyáltalán, hogy kislány lesz).
Időnként jobban, időnként kevésbé aggódom, és a szokásos legyek már túl rajta, illetve jaj, de be vagyok... rezelve érzés keveredik bennem.
A gyermeknek még nincs neve, egyszerűen képtelenek vagyunk megegyezni. A születése után még 6 hét áll rendelkezésünkre, hogy eldöntsük, hogy is fogják hívni. Folyamatosan viccelődünk, hogy Endre lesz, hiszen az valóban ritka lánynév, de azt hiszem, nem lenne túl jó ötlet így hivni a pici lányunkat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése