Ezt a házat már a legelején kinéztük, de talonba tettük, hiszen nem Hemel. És ahogy egyre inkább belefásultunk a háznézésekbe, minduntalan felmerült, hogy talán még is ez lenne a legmegfelelőbb. Ennél tökéletesebb csak akkor lehetne, ha Hemelben lenne és ingyen bérelhetnénk…
Próbálom összefoglalni pró és kontra, mik jártak, járnak a fejemben, fejünkben a ház és a költözés kapcsán.
Miért is jó ez a ház?
Tágas, nagyon világos, óriási nappalival (kb. 20 négyzetméter), új konyhával (érintős kerámialapos tűzhely, sok-sok hely, polc, látványnak sem utolsó). Az étkező a konyhával egybekötött (ámerikái típusú), azaz nem kell messzire vinni a tányérokat és vissza, le lehet ülni, amíg én főzök stb.
A két nagy, Dóri és Gergő a legfelső szinten vannak, ott csak két szoba van, nekik, mindkettő en-suite, azaz a szobából saját fürdőszoba nyílik. Így még ritkábban látom őket, jóformán, ha éhesek… De legalább a reggeli tumultusban nem kell egymásra várnunk, ha fürödni, vécézni akarunk. Ezen kívül van még egy fürdőszoba a középső szinten, ahol 3 hálószoba van, nekünk egy, Timinek saját szoba, Kata és Léna együtt. Ez is fontos volt, hogy a kicsikkel egy szinten legyünk, hogy lássuk őket, rájuk lehessen nézni, főleg Lencsi legyen közel, már csak az éjszakai etetések miatt is. Kata úgy alszik, mint a bunda, őt nem zavarja, ha éjjel sír esetleg. Egyelőre a kicsiknek nincs tévéjük, a nappaliban tévézhetnek, lehet, ez később sem fog változni, jól elvannak nélküle. Igaz, többet kell őket szórakoztatni, de majd megoldjuk.
A nappaliban van kandalló, amely felett pont egy családi fotónak/festménynek van hely, ez is megoldott, nemrég voltunk családi fotózáson egy profi fotósnál, ha elkészülnek a képek, majd töltök is fel, és persze felteszem a nappali fölé is a legszebbet szép nagyban.
Közel van a repülőtér. Annyira közel, hogy az ablakból látom a kifutópályát, a le- és felszálló gépeket. Ez főleg nekem fontos, régóta tervbe volt véve a repülőgépek fotózása, itt a remek alkalom.
Van a földszinten még egy wc kézmosóval, de ez a régi házban is volt.
Miért is nem jó ez a ház?
Legfőképpen azért, mert nem Hemelben van. Nagyon megszerettük azt a várost, egész jól kiismertük magunkat. Mivel mindenki odajár még suliba, ezért ingázom velük reggel-délután. Ez akkor izgalmas, ha mindenki máskor kezd és máskor végez. Csak 18 perc a régi háztól az új házig, tehát nincs messze, kivéve ha a reggeli vagy délutáni csúcsforgalomban akarunk közlekedni. Márpedig mi akkor akarunk… Van egy kétmérföldes szakasz, amit mindenképp autópályán kell megtenni, reggel London felé dugul be, hazafelé pedig visszafelé értelemszerűen. Egyik reggel próbáltam kerülőúton menni, még ezt a rövid szakaszt is kihagyni, kicsi falvakon, mezőkön, jeges, havas pusztán és icipici főutcákon mentünk át, borzasztó hosszúnak tűnt (az is volt, több mint 30 perc), arra valószínűleg nem megyünk többet.
Lutonnak nagyon rossz híre van. Kispakisztánnak is hívják, mert állítólag a lakosság aránya 90-10 százalék. Szerepel a tíz legrosszabb hírű brit város listáján, bárki, akivel beszéltem, elrettenteni akart, nem pedig támogatni. Sokat vívódtunk, illetve inkább én. Körbejártuk a környéket, sokat olvastam utána, helyi újságot vettem. Ez a környék jó. Valami olyasmi lehet, hogy minden városnak vannak jó és rossz részei, Lutonban kicsit több a rossz rész, a belvárosban rosszabb, mintha a nyóckerben járnánk. De ettől még Budapest sem rossz, hiszen élhető, nem is kicsit.
Ezen a környéken még nem is láttunk nem fehér embert, pedig azért mászkálnak elég sokan. Biztonságos, jó környéknek tűnik, igazi kisvárosi, kertvárosi hangulattal. Azt gondolom, Lutonnak rosszabb a híre, mint amilyen valójában, de majd meglátjuk. Puding próbája ugyebár az evés…
Drágább a bérleti díj, több mint harmadával. Ez az egyik oka annak, hogy visszamentem dolgozni. Mindenképp kellett volna valamit csinálnom, hiszen a „gyesem” lejárt, valamilyen munkaviszonynak lennie kell, ezért most heti 2-3 nap dolgozom, egyelőre Hemelben. Próbálom intézni az áthelyezésemet Lutonba, addig ingázom. Bandi 1-2 nap itthon tud maradni hétközben, plusz egy hétvégi napon dolgozom. Sajnos ebből, így biztos nem leszek milliomos, de több, mint a semmi, próbálok keresgélni, de egyelőre fogalmam sincs, mi akarok lenni, ha nagy leszek.
Tördeléssel, grafikai munkákkal már lassan 3 éve nem foglalkoztam, kiestem a gyakorlatból, az új programokból, ilyet nem merek keresni. Szeretnék fotózni, mint említettem, már elég komoly felszerelésem van, de ahhoz is gyakorlat, tanfolyam, valamilyen iskola kellene.
Ugyanakkor szeretem a jelenlegi munkámat, néha elfog a vágy, hogy többet tegyek a betegeimért, de talán nem most kéne magam átképezni nővérnek, bár pár hete elgondolkodtam egy vérvételes képzésen.
A kicsiket szeretnénk szeptembertől átíratni Lutonba az iskolába, de ezen még gondolkozunk. Egy évre írtuk alá a szerződést, aztán majd meglátjuk. Ha addig nyerünk a lottón, házat veszünk Hemelben. Addig pedig csak lógatjuk a bilibe a kezünket…
Mint minden házon, ezen is vannak tennivalók. Nagyobb a kert, mint Hemelben, több munka lesz vele. Lehet gazolni, gondozni, füvesíteni, füvet nyírni, amit csak szeretnénk. Már a beköltözésnél kiderült több bosszantó dolog, az egyik fürdőben nem volt áram, ezért a zuhany sem működött, néhány konnektor halott, a fűtés a nappaliig nem jut el (jövő héten jönnek megcsinálni), Dóri függönykarnisa leszakadt a felrakott függöny súlya alatt, elromlott a földszinti vécé víztartálya stb.
Kicsit sok ez egyszerre, hiszen még mindenhol dobozok, zsákok vannak, és még egy darabig így is lesz sajnos.
A hemeli ház kulcsait április 14-éig kell átadnunk az ügynökségnek, addig minden nap járunk oda, áthordani pár cuccot. Ma reggel is elmentem dolgozni, két beteg között odaugrottam egy könyvespolcért, pár apró dologért. Még mindig úgy tűnik, soha nem fogjuk tudni áthordani mindazt, amink van, a garázst például még el sem kezdtük (itt is van garázs, annyi különbséggel, hogy a házból nincs bejárat, csak az utcáról). És vár még rám a nagytakarítás, hiszen a házat teljesen rendbe kell hozni, úgy kell visszaadnunk, ahogy kaptuk…
A legelső dolog a konyha volt, hiszen ennyi éhes szájat etetni nem egyszerű. Persze mindenkinek kellett rögtön az ágya, a ruhái, két napig azt hallgattuk, hogy anyaaaaaaaaaaa, hol van ez, hol van az, segíts, apaaaaaaaaaaa, fúrd fel légyszi ezt, azt, csavarozd fel ezt és azt… egyelőre nem kell bennünket altatni, olyan fáradtak vagyunk, hogy állva elalszunk, a tévé a mi szobánkban csak dísznek van egyelőre, nézni már nem sok erőnk van.
De nem panaszkodom, tudtam, mivel jár a költözés, csak pár évig nehéz… Fényképeket majd később mutatok, ha már nem takarja el zsák és doboz a szobákat, a függönyök mind lógnak, rend és tisztaság lesz, ahogy az egy tisztességes házhoz, háztartáshoz illik. Ha felfedeztük a környéket, akkor arról is beszámolok, hiszen rengeteg izgalmat tartogat egy ilyen költözés, aki átélte, az tudja, aki nem, annak mindenképp ki kell egyszer próbálni.
