A szobájukban fel volt fújva a matrac, azon aludtak, átengedték helyüket anyuéknek. Kata lehuppant az egyik matracra, az megdobta, és a háta mögött lévő asztalkába ütötte a fejét.
Mint utólag kiderült, az ijedtség nagyobb, a látvány rosszabb volt, mint a tényleges baj. Kata feje nagyon vérzett. Nagyon-nagyon. Még az iskolai fehér pólójában volt, a feje hátsó része tiszta vér volt, a haja összeragadva, a nyakán elöl is folyt, hátul kb. a háta közepéig pedig vörös volt a fehér póló. Mindehhez még ordított, sírt, egy szavát sem értettük. Anyu gyorsan vizes konyharuhát szorított a fejére, én pedig hívtam a mentőket. (Csak mások tájékoztatása miatt, az itteni segélyhívó nem 911, hanem 999, ezt még a gyerekeim sem tudták, úgy tűnik, túl sok amerikai filmet néznek…). Amit viszont én nem tudtam, hogy Hemelben van mentőállomás, ott, ahol a tűzoltók is tartózkodnak. Így pár perc alatt kiért egy ambuláns autó egy nagyon szimpatikus fiatalemberrel. Közben a telefonban még kérdezgettek tőlem, a címemet legalább háromszor, hogy pontosan mi történt, eszméleténél van-e a gyermek stb., és azt is elmondták, hogy mindez természetesen nem hátráltatja a segítség kiérkezését.
Először közösen igyekeztünk megnyugtatni Katát, hogy kiszedjük belőle, egyáltalán mi is történt. Aztán megpróbálta lemosni a vért a fejéről. Nem volt egyszerű, hiába törölgette, itatgatta egy törölközővel, semmit nem látott. Utána próbálta egy lavór víz segítségével, bővebb vízzel, ez sem segített. Így megkért, zuhanyoztassam le a fejét, mert máskülönben ez a sok ráfolyt, részben ráragadt vér nem jön le. Levettem a pólóját, amelyből csavarni lehetett az élénk színű, piros vért, majd igyekeztem lemosni a fejét. Csak mostam, mostam, mire végre egészen pici, behatárolható terület maradt. Mint kiderült, kb. 5-8 milliméternyi, apró felszíni sérülés volt a fején, de ahogy megtudtam, a fejen és a fülön lévő legkisebb seb is ijesztő mennyiségű vért képes produkálni.
Ekkorra már Kata is megnyugodott (Timi és anyuék is), hogy nem kell összevarrni a fejét, kórházba sem kell menni, és egyáltalán, épségben megmarad.
A fiatalember (akit egyébként Jonnak hívtak) kétoldalas jegyzőkönyvet vett fel, hosszabb ideig tartott maga a papírmunka, mint a tényleges ellátás. Nagyon készséges, kedves volt, Katával viccelődött, a lelkemre kötötte, hogy egy kis csoki sokat javít majd Kata állapotán, mindenképp adjak neki, nehogy elfelejtsem. Nem sietett, nem rohant, nem ordította le a fejem, hogy egy ilyen kis sérülésért miért hívtam a mentőket stb. Egyedül jött ugyan, de a kombi autóba a rengeteg felszereléstől nem is fért volna be még egy ember. Gondolom, le tudják szűrni már a telefonban, hogy mivel készüljenek, és „erősítést” később is ráér esetleg hívni, ha úgy látja, szükség van rá, hiszen tényleg pár percen belül ki tudnak érkezni.
Kata mosolyogva köszönt el tőle, sokkal jobban volt, tényleg az ijedtség volt a nagy. Utána még jó pár napig muszáj volt fényképeznem a fejét, hogy lássa, mennyire gyógyul, mekkora sebesülése van, hány napig kérhet még csokit a gyógyulás érdekében.
Ezekből párat megmutatok, illusztrálásképpen. Ja, és persze anyának kellett megfésülnie mindennap, óvatosan megmosni a haját, nehogy bármi is megsértse a sebet, amire a végén már olyan büszke volt…
 |
| A lemosott és kissé megszárított seb, még egész frissen |
 |
| Másnap már szépen elkezdett gyógyulni... |
 |
| 5 napos seb |
 |
| 8 nap elteltével már alig találtuk meg a sebet... |
