Első húsvét

Kicsit más ez a húsvét, mint az a húsvét... Tavaly sok-sok tojást festettünk, barkából tojásfát készítettünk, szép ruhába öltöztünk, vártuk a sok locsolót.
Idén eleve késéssel kezdtünk. Vasárnap ugye reggel jöttünk haza, elfáradtan. A nyuszi - még mielőtt kijött volna elénk a reptérre - elrejtette a kertben a sok-sok csokitojást, -csibét, -bárányt. Eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy ez elég is legyen egy napra. Ja, és megfőztem azt a kis sonkát, amit otthonról hoztam, néhány tojás kíséretében.
Tegnap, húsvéthétfőn csülkös bablevest főztem (a család egy része eszi a bablevest, én a csülköt, de csak soványítva) és sütöttem hozzá finom kalácsot. Mezőtúron ezt ostoros kalácsnak hívják, onnan való a recept (meg ugye eredendően én is).

Itt ugyan nincs locsolkodás, de azért festettünk pár tojást a gyerekekkel, hogy mégis... Tojásfát akartunk csinálni, de a barka itt már túlhaladott állapotban van, és igazán nem találtunk olyan ágakat a környéken, amely használható lett volna (vagy nagyon vékony, vagy nagyon vastag, vagy nagyon leveles, vagy nagyon kopár). Így csak egy egyszerű tányérra tettük őket. A matricások kifújt tojások (azok mentek a kalácsba), a festettek főtt tojások, nekik szomorú sorsuk lesz, megesszük őket.

A lányok lakk- és alkoholos filccel festettek, rajzoltak a tojásokra, beletelik pár hétbe, míg lekopik róluk a festék. Mármint a lányokról...

Otthon

12 napot töltöttünk Magyarországon a gyerekekkel. Bandi maradt itt, neki dolgoznia kellett, így nélküle mentünk-jöttünk. Nem akarok túl hosszadalmas beszámolót írni. Előre is elnézést kérek, ha valakit kihagyok, vagy csak éppen megemlítek, de van, ami nem tartozik másokra, akár személyes okokból, akár csak, mert úgy gondolom. Nem volt időm és energiám mindenkit végiglátogatni, felhívogatni, akit szerettem volna. Egy komoly táblázattal rohangáltam a nap 24 órájában, hogy számon tudjam tartani, mikor hova megyek, kivel mikor és hány órát tudok találkozni. Sajnos még így is volt olyan helyszín, olyan ember, akit nem tudtam meglátogatni vagy egyáltalán felhívni sem.
A végére már elfáradtam, nem vágytam semmi másra, csak hogy jöhessek "haza". Szép volt, jó volt, de egyelőre elég volt. Mivel tudtam, hogy ideiglenesen vagyunk ott, nem éltem bele túlságosan magam a magyarországi élményekbe. Anyunál voltunk öten egy szobában, nem a megszokott környezet, nem a megszokott helyzetek, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Anyu egyfolytában kényeztetett minket, jó pár kilót fel is szedtünk...
Voltam bulizni, találkoztam a barátaimmal, akik elmondhatatlanul sokat jelentenek nekem. Van, akivel a bulin kívül külön is összefutottam, van olyan barátnőm, ahol ott is aludtam, de van, akivel csak félórát tudtam találkozni, mert mindketten rohantunk.
Azt hiszem, ezek a képek kicsit visszaadják a Hűvösvölgyben tartott buli fergeteges hangulatát...

A kicsik meglátogatták a régi óvodájukat, fél napot töltöttek el ott, még színházi darabot is megnéztek a biatorbágyi Faluházban.

Gergő több nap is lement a régi sulijába, még órákra is beült. Szinte minden nap találkozott a "haverokkal", pizzáztak, fagyiztak, csavarogtak. Dóri szinte az összes időt a barátnőivel töltötte, Szárligeten, Etyeken, Bián, Pesten, ahol csak lehetett...
Meglátogattuk Bandi öccsét és családját, és végre kézbe vehettük a legkisebb Czirbeszt. Sajnos anyósom és a sógornőm messze laknak, így hozzájuk most nem jutottunk el.

Voltunk az okmányirodában, a kicsiknek és Gergőnek csináltattam személyi igazolványt. A kicsiknek ingyenes, útlevél helyett tökéletes lesz, és a hosszabbítása sokkal olcsóbb, mint az útlevélé. Gergő pedig 14 elmúlt, neki már időszerű volt.
A nagyok az apjuknál töltöttek egy napot, én pedig elintéztem némi egészségügyi látogatást (kozmetikus, nőgyógyász).
Györgyi és apu magukra vállalták a kicsiket 3 napra, így azalatt végigcsavarogtam fél Pest megyét (Üllőtől Szentendréig), a nagyok meg mentek, amerre láttak.
Drága exfőnökömék vendégül láttak minket egy grillezésre, ahol kívánságomra baconba tekert afrikai harcsaszeletek voltak tokaji mártással. Hihetetlen finom volt - mint mindig. Gergőt átvertük, azt mondtuk, csirkemellet eszik, el is hitte. Igaz, Dóri sem jött rá, hogy mit eszik, de ő legalább szereti a halat...

 

Voltunk Érden keresztanyáméknál, ahol a kezdeti szalonna- és kolbászsütés óriási vízipisztoly- és -puskacsatába torkollott, így kora este csupa vizesen ültünk be mindannyian a kocsiba...

A hetet imádott unokahúgomnál fejeztük be, ahol sajnos nem sikerült Gergőről hintás képet csinálni, akárhányszor közelítettünk a géppel felé, kiugrott a hintából...

A kicsik és Kitti jó unokatestvérek módjára folyamatosan veszekedtek, megsértődtek, hisztiztek, de sikerült azért elkapni olyan pillanatot, amikor épp békésen játszottak.

Kitti, az igazi kisördög

Hazafelé jó utunk volt - eltekintve a hajnali hármas keléstől -, ragyogó napsütésben szálltunk fel Ferihegyen (a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren), és kellemesen pocsék időben szálltunk le Lutonban itteni idő szerint reggel fél 8-kor.

Itthon óriási meglepetés várt (a húsvéti nyuszi kertben elrejtett csokitojásai mellett), az én drága férjem kicsit átrendezte a konyhát, hogy beférjen ő, a mosogatógép (neve egyelőre még nincs).

Be van kötve, üzemkész, tegnap már ki is próbáltam (nem volt nehéz, csak el kellett tüntetni a húsvéti csülkös bableves és az ostoros kalács maradványait - sem - tartalmazó tányérokat...), mit mondjak, nagyon hiányzott...
Hát ennyi röviden, tömören az ottlétünk és hazaérkezésünk. A héten az uram szabadságon van, a kicsik már ma mentek iskolába, a nagyok holnap mennek, pénteken királyi esküvő, jövő hétfőn munkaszüneti nap, így lesz időm újabb bejegyzéseket írni - már ha lesz miről írnom...

Úgy néz ki, dolgozó nő leszek

Úgy döntöttünk, dolgozni fogok. Ez önmagában nem volt kérdéses, csak a mikor és a hogyan. Áprilistól erőteljesen csökkentették a gyerekek után járó állami támogatásunkat, a munkaügyi központ megszüntette a munkanélküliségemet, mert "elhagytam az országot" (ha akarok mégis regisztrálni, az egész folyamatot elölről kell kezdenem), ráadásul ideje lenne hasznosabb, dolgosabb tagja lenni a családnak. Amelynek persze e család ennyire nem örül, egyrészt, mert akkor kevesebbet leszek itthon (nem lesz sütike, meleg étel, mindig tiszta vasalt ruha stb.), másrészt annyit sajnos nem tudok keresni egyelőre, amivel ténylegesen jobbá tehetném az életünket.
DE: lesz tapasztalatom, ergo könnyebben fogok másik munkát találni, emberek között leszek, és igen, hasznos tagja leszek az angol társadalomnak.
Kb. 2-3 hónapja kezdtem el beadogatni az önéletrajzomat állásokra. Két irányban keresgéltem, az egyik a tördelés, grafikusi munka, a másik pedig a gondozói, ápolói foglalkozások. Előbbit csináltam tizensok évig, ehhez értek valamennyire, utóbbiban pedig családi tapasztalatom van, két nagyszülőmet ápoltam évekig - többféle betegséggel, különféle stádiumban. Sajnos, a grafikusi munkához úgy tűnik, itt kevés vagyok. Részint már majdnem egy éve nem dolgozom ebben, így ez nagy hátránynak számít, másrészt ehhez én eléggé külföldi vagyok. Bár pár hete behívtak egy interjúra a szomszédos városba, lett volna egy sürgős, határidős könyvkatalógus, amelyet valaki elkezdett és be kellett volna fejezni, de őszintén megmondtam, hogy bár meg tudom csinálni, azt a programot, amivel dolgoznak, nem ismerem. Illetve az egyik verzióját igen, de AZT még csak nem is láttam... (Azóta megvan, ha időm engedi, tanulmányozom, később is fog kelleni...). Még aznap este felhívtak, hogy nem engem választottak, de még reggel szóltak, hogy aznapra 6-7 embert hívtak be, és azt fogják választani, aki a legjobb. Nem voltam elkeseredve, inkább örültem, hogy egyáltalán szóba jöhettem.
Az ápolói, gondozói munkához sok helyen kell tapasztalat és szakmai képesítés. Itt ez az NVQ, amelyet vagy iskolában lehet megtanulni és aztán elmenni dolgozni, vagy munkahelyi képzés keretén belül megszerezni. Ennek is vannak fokozatai, a legalapvetőbb ápolói munkákhoz az NVQ2-t kérik. Így ahova ezt kérték, oda nem is próbáltam jelentkezni, mert nekem ilyenem nincs. Főleg olyan céget kerestem, ahol esetleg ezt biztosítják, hogy később tovább tudjak lépni.
Kb. 2 hónappal ezelőtt behívtak egy céghez interjúra, care worker (gondozó) állás miatt. Előtte e-mailen elküldtek egy sokoldalas kérdőívet, amelyet kitöltve be kellett vinnem. Ott kitöltettek velem egy másikat, majd elbeszélgettek velem. Azt mondták, másnap jelentkeznek. Ha felvesznek, akkor kérnek referenciákat (az angoltanáromat, Angelát és a kicsik iskolájának igazgatóhelyettesét tudtam megadni), valamint kötelező az erkölcsi bizonyítvány (ha betegekkel, idősekkel vagy kisgyerekekkel foglalkozik az ember, mindig), itteni nevén CRB-check - Criminal Record Bureau. Ezt van, ahol fizeti a cég, de itt nekem kellett kifizetni. Ez nem a nálunk szokásos 3 hónap érvényességű, hanem minden munkahelyen újat kell csináltatni, mert ez adott céghez, adott állásra szól.
Fel is hívtak másnap, hogy ajánlanának egy állást nekem. Úgyhogy menjek vissza pár nap múlva, vigyem be a referenciáim címeit, telefonszámait, valamint a CRB-checkhez szükséges papírokat és a pénzt. Bementem, elintéztünk mindent. Mondtam, hogy nekem lefoglalt "nyaralásom" van, de ez nem volt gond, május 9-én kezdődik egy felkészítő tanfolyam, akkor oda tudnak betenni, ahol minden továbbit meg fogok tudni. Egyelőre részmunkaidős állásom lesz, heti 20 óra, abszolút rugalmas munkaidőben (órában és napban egyaránt). A munkaköröm csak gondozói feladatokat fed le, ápolóit nem. Vagyis, bevásárlás, segítés, öltöztetés, ágyhúzás, főzés-előkészítés stb. Egyelőre még el sem tudom képzelni, hogy dolgozni fogok, angol emberekkel fogok nap mint nap találkozni, beszélgetni, segíteni nekik.
De ha majd elkezdődik, és lesz miről mesélnem, újra visszatérek erre a témára.

Egy kis pihenés - blogszünet

Április 12-től 24-ig Magyarországon (otthon) leszünk, ezalatt a blogolás szünetel...
Az elmúlt heti események összesen talán egy bejegyzést érnek meg, ha hazajöttem, ezt is összehozom.
Addig is mindenkitől türelmet kérek, viszlát (akivel nem találkozom addig) 25-én!

Anyák napja - Mothers' Day

Ebben az országban Anyák napja nagyböjt negyedik vasárnapjára esik, ez idén április 3, azaz holnap. (Egyébként legkorábban március 1., legkésőbb április 4. lehet.)
Ahogy otthon is, a kicsik az iskolában (óvodában) készítenek anyának, nagymamának apró meglepetést, saját készítésű ajándékot. Nos, ez itt sincs másképp, ezeket kaptam a kicsiktől:

Két kinyitható lap, a bal oldali Katától van, őt ábrázolja egy nyalókával a kezében, a jobboldalit Timi készítette.
Íme a belsejük:

Kata lapjának szövege: My Mum is fantastic because pooght me lollepop (helyesen bought me lollypop), vagyis: Az én anyukám fantasztikus, mert vett nekem nyalókát.
Timi pedig ezt írta:
The heart of a home is a mother / A ház (otthon) szíve az anya /
Whose love is warm and true / Akinek szeretete meleg és igaz /
And home has always been "sweet home" / És az otthon mindig "édes otthon" marad /
With a wonderful mother like you / Egy olyan csodálatos anyával, mint te /
You are my best Mom. / Te vagy a legjobb anyukám. /
És alatta magyarul (a hibák a sajátjai): Anya anya minden este fel nézek az égre és el gondolkozok hogy menyi mindenem van. Aszt tudom hogy mind te vetted. Nagyon köszönöm. (A kicsi lanyodtol)
A nagyoktól pedig ezeket kaptam:

A virág még becsomagolva

Kata újabb elismerése

Kata egyre ügyesebb, illetve ahogy egyre magabiztosabb, úgy mutatja meg, mire is képes valójában. Segítőkész az iskolában, részt vesz a játékokban, feladatokban, úgy tűnik, teljesen beilleszkedett. És folyamatosan gyűjti a matricákat a különböző feladatok elvégzéséért, játékért, olvasásért, számolásért (és igazából nem tudom pontosan, még miért is...).
Újabb szintet ért el, ezúttal 50 matricája gyűlt össze (az előző, bronz kitüntetést 30 matricáért kapta), ezért kapta most ezt:

Nagyon lelkes, nagyon hajt és élvezi az elismeréseket. Miss Marsh valamelyik nap elismerően nyilatkozott Kata számítógépes tudását illetően, ő ért legjobban a géphez. Azt mondta, villámgyorsan eligazodik minden oldalon, meg tud oldani mindent, ő segít mindig mindenkinek, vagyis igazi tehetség. Biztos sokat ül otthon is a gép előtt... Fel kellett világosítanom a tanerőt, hogy Kata bizony soha (never, never) nem ül a számítógép előtt, amit tud, azt ott tanulta meg, illetve amikor a nagyok megengedik, belenézhet a laptopos játékaikba (ez is szökőévente fordul elő). Persze amikor mondtam, hogy apuka szoftverfejlesztő, mindjárt mondták: ja, úgy könnyű, a vérében van...

Első angliai tájfutásunk

Nem olyan rég beléptünk a Hertfordshire megyei tájfutó egyesületbe, a - népszerű nevén - Happyhertsbe (HH). Múlt hét szombaton elmentünk egy Hemelben rendezett tájfutó versenyre, főleg azért, hogy megnézzük, kipróbáljuk, vajon ugyanúgy működik-e minden, mint otthon.
Vittük magunkkal a kicsiket is (ez volt az első alkalom), valamint akkor még itt volt Norbert, ő is jött velünk. Normál utcai ruhában mentünk, nem szándékoztunk komoly futást végezni, egyedül Dóri volt aznap sportosabb. Bandi Katával ment, Timi velem, Gergő Norberttel, Dóri pedig egyedül. Otthon a pályák A, B, Br, C, illetve D besorolásúak (+ E, mint Elit), itt színek szerint osztályozzák.
White (fehér) - legkönnyebb, legrövidebb
Yellow (sárga) - kicsit kevésbé könnyebb és egy picit hosszabb
Orange (narancs) - nem feltétlenül úton és egy kicsit hosszabb
Light green (világosszöld) - navigációs képesség szükséges, hosszabb
Green (zöld) - a legrövidebb technikás pálya
Blue (kék) - technikás, közepes hossz
Brown (barna) - technikás és hosszú
Black (fekete) - még jobban, mint az előzők (hosszabb és nehezebb)
Bandi-Kata, Timi-én fehér pályán mentünk, ez 1,1 km volt, a fiúk sárga pályán - 2,7 km -, Dóri pedig narancs pályán - 3,0 km. Itt még két fajta pálya volt: sprint 1 és sprint 2, úgy látszik, a megnevezések változnak versenyenként.
A kicsik nagyon ügyesen csinálták - életük első "versenyén". Nagyon igyekeztek, bár Katának némileg nehezebb még felfognia a térkép használatát... Ők 11-ből 10.-ek lettek, mi Timivel 8. helyen végeztünk, Gergőgék 2. helyezést értek el 33 indulóból, Dóri pedig 19-ből lett 15.
A térkép egy részen nem jelölte a valóságban nagyon is ottlévő mocsaras részt, amelybe Bandinak és Katának, valamint a fiúknak is sikerült rendesen belefutni. Így amikor hazajöttünk, az ajtóban levetkőztek, ruhájuk, cipőjük ment a mosógépbe, ők pedig a zuhany alá szép sorban...

Dóri újabb táncbemutatója

Mivel sok szülő - rokon, testvér, szomszéd néni - nem tudott eljutni anno Stevenage-be a Rock Challenge fesztiválra, az iskola kitalálta, hogy csinálnak egy táncbemutatót itt helyben, az Astley Cooper Schoolban. E héten szerdán és csütörtökön (két nap, hátha valaki pont aznap nem ér rá) lehetett megnézni a "csemetéket", amelyre Francest is meghívtuk (pontosabban Dóri, de a jegyet mi fizettük). Hárman mentünk el megnézni, Bandi, Frances és én (Gergő "lelkesen" itthon maradt a kicsikkel).
Dance show képei
Dóri négy számban is szerepelt, Dorinával közösen volt egy duettjük is. Voltak nagyon-nagyon tehetséges táncosok is, de voltak szörnyűek, akiket kínszenvedés volt végignézni. Sok lassú szám volt (balett, "vonaglások"), én személy szerint jobban szeretem az olyan táncokat nézni (hallgatni), amelyre az én lábam is elindul...

Thomas és barátai

 

Tegnap este a két kicsivel színházban voltunk. A Thomas és barátai című élő showt néztük meg. A két kicsi és mi voltunk, a két nagy itthon maradt. A kb. 50 percre lévő Milton Keynesben lévő színház tűzte műsorára két napra a gyerekeknek szóló musicalt: Thomas and friends - live on stage!

Íme egy kis ízelítő az előadásból (nem saját felvétel): dalok a musicalből
A lányok nagyon élvezték, de be kell valljam, mi is. Látványos, szórakoztató előadás volt, a dalok jók voltak benne, és sokszor bevonták a gyerekeket is a műsorba. A szünetben még fagyit is vettünk, egyszóval fenomenális (késő) este volt... (A képek nem sajátok, netről szedtem őket.)

Norbert, Wembley, London...

Vendégből sosem elég... Most épp Norbert vendégeskedik nálunk néhány napot. Extra kívánsága volt, hogy szeretné látni a Wembley stadiont Londonban. Hogy őszinte legyek, hallottam már a Wembley szót, rémlett, hogy stadion, de hogy Londonban van... A másik kérése a Trafalgar tér és a Nemzeti Galéria volt, ennek jobban örültem, mert régóta meg akartam nézni, de ugye gyerekekkel épeszű ember nem megy múzeumba. Nos, épeszű ember Norberttel sem...

A stadionnak van egy másfél órás túrája, arra jelentkeztünk be. Utána (előtte is) átmetróztunk a városon, megnéztük a turistalátványosságokat (Big Ben, Westminster apátság, Parlament, London Eye, Buckingham palota stb.), majd elsétáltunk a Trafalgar térre, és aztán be a galériába. Ahol kb. 3 órát töltöttünk, mikor kijöttünk, egyetlen vágyunk egy puha meleg ágy volt. Már hideg volt, sötét, fájt a lábunk, éhesek, szomjasak és borzasztóan fáradtak voltunk. Hogy az este se legyen egyszerű, a Trafalgar téri metróállomás le volt zárva beázás miatt, el kellett sétálnunk a Picadilly Circusre - ezt is már régóta szerettem volna látni -, onnan metrózni a vasútállomásra. Ahol persze a mi vonatunkat törölték, de szerencsére kb. 40 perc várakozás után indítottak egy másik vonatot, amellyel végre hazajutottunk. Kalandos nap volt, de aki ismeri Norbertet, az sejtheti, hogy kétszeresen lefáradt voltam estére...

Végül is jó nap volt, Wembley ámulatba ejtett, a National Gallery meg életre szóló élmény, annak ellenére, hogy az időszakos kiállításokat már nem volt erőnk megnézni, így mindenképp visszamegyek még oda. EGYEDÜL...
Fényképezni a galériában nem lehetett, így az ötkilós táskámat (objektívestől, gépestől) beadtam a ruhatárba. Ezért ott egy árva fénykép sem készült, csak Wembleyben. Ezek itt láthatók: London - megint

Szakmai gyakorlat Dórinak

A tizedikeseknek (mint Dóri is) kötelező egy hét szakmai gyakorlatot elvégezni - talán írtam erről még régebben egy bejegyzésben. Nos, ez az idő is eljött. Márciusban egy hét work experience volt kötelező, előzetes választással, értékeléssel - Dórinak a vágyott hely jutott: egy kis fotóstúdió St. Albansban.
Rendesen félt a helytől, az emberektől már előre a lányzó. Mivel az előírás sötét elegáns ruha volt, első nap cirkuszolni kellett vele, hogy tényleg csinosan öltözzön fel, ne hozzon szégyent. Hamar kiderült, hogy két huszonéves srác az alkalmazott, akik farmerban, pólóban járnak dolgozni, így Dóri másnap már szintén hasonló felszerelésben ment.
Kicsit macerás volt megszervezni a mindennapos oda-vissza szállítást, mert vendégeink is voltak azon a héten (picit hadd dicsekedjek, a Mensa HungarIQa elnökét és menyasszonyát láthattuk vendégül pár napig), így Zsuzsa segítségével, hihetetlen logisztikai feladatmegoldó-képességgel (van logisztikai végzettségem...) sikerült megoldani, hogy mindenki mindenhova - viszonylag időben - odaérjen.
Dóri feladatai voltak többek között: útlevélfénykép készítése, körbevágása, képek, diák szkennelése, cd-re írása, poszterek, fotók nyomtatása, bögre készítése stb. Vagyis ami normálisan egy ilyen kis digitális nyomdaszerűség, fotóstúdió feladata. Jól érezte magát, elboldogult, és erősen nőtt az önbizalma is...
Reggel 9.30-tól délután 4-ig szólt a munkaideje, de volt olyan nap, amikor csak 5 után mentem érte, mert azt mondta, szívesen marad még. Ezzel a sztahanovista hozzáállással (tudom, tőlem örökölte) rossz korba született. Furán néztek rá, és azt hiszem, ezzel még több helyen szembesülni is fog. Itt a nagy átlag csak minimális óraszámot dolgozik, hogy meglegyen a szükséges idő a nyugdíjhoz, egészségügyi ellátáshoz, a pontosság nem túl nagy erény, ha korábban érkezel valahova, tuti hülyének néznek. Hát még ha önként többet is dolgozol...
Végig írnia kellett, hogy miket dolgozott, mit csinált pontosan, és minden nap alá kellett íratnia az egyik fiúval. Elég komoly füzetet készített az iskola (vagy a megye) ehhez a szakmai gyakorlathoz. Volt, aki nem ment el, beteget jelentett, vagy egész egyszerűen inkább iskolába ment, amit nagyon nem értek. Ez is beleszámít majd az év végi értékelésébe, mint ahogy sok más "apróság" is. Dóri végül örült, hogy ott volt, és azt mondta, szívesen dolgozna egy ilyen helyen, ilyen munkával.

Gergő - szülői

Múlt héten volt Gergőnek hasonló szülői értekezlet-szerűsége, mint régebben Dórinak. Az összes tanár beült egy terembe, sok kis asztalhoz, a szülők számára a gyerekek kértek időpontokat (5-10 perces beosztásokkal), így maga az esemény inkább egy rapid randihoz hasonlított, asztaltól asztalig ültünk-mentünk.
Gergő nem igazán akarta, hogy menjünk, de kiderült, ez csak álszerénység volt. Minden tanár agyba-főbe dicsérte őt. Elégedettek vele, átlagon felüli, mindent jól teljesít, egyre jobb, az angolja rengeteget fejlődött, jól kijön az osztálytársaival, a tanárokkal. Matekból Mr. Daddow azt szeretné, ha jövőre letenné a matek érettségit, illetve már jövő év elején átmenne egy emelt matekcsoportba, hiszen ő az évfolyam legjobbja...
Több tanár volt, akivel nem tudtunk beszélni, beteg volt vagy más miatt hiányzott, de ha bárkinek gondja van vele, majd üzen - előbb-utóbb...

Megvesztegetési kísérlet - no comment...

St. Albans - piac

Kb. két hete Francesszel St. Albansba mentünk csavarogni, pont aznap, amikor piac volt ott. Hetente kétszer van "market", szerdán és szombaton. Engem a régi érdi lengyel-piacra emlékeztet, hosszú ponyvás sorok vannak, és ahogy nagypapám mondta vala: a sz@rtól a repülőig mindent kapni.
A piac mellett két oldalon kisebb-nagyobb boltok is vannak, persze, minden másodikba be kellett mennünk, Frances jobban értékelte a boltokat a piacnál, persze, hisz ő nem először volt ott.
Így szombaton bepótoltam a látnivalókat... Dórival indultunk, Francest is elhívtam, kikötve, hogy úgy jöjjön, hogy mindent látni akarok. Hármasban jártuk végig az óriási piacot, előre-hátra, oda-vissza.
A piacon való "szereplésről" St. Albans honlapja tájékoztat: eladás a piacon

A neten találtam pár képet, de nem igazán adják vissza azt a piac jelleget, amit ott a nagy tömegben láttam, tapasztaltam. Tanulság: ha megyek legközelebb, ne csak pénzt, fényképezőt is vigyek magammal.

Extra angol - Adam

Említettem már, hogy Angela lecserélődött Adamre. Vagyis a központban, ahol tanulok angolul, a tanársegédet tanárrá léptették elő, és így Adam tanárként kapott tanársegédet, Michelle személyében. Adam beszéde néha kevésbé érthető, mint Angeláé - így jobban kell figyelnem, viszont humora és jókedve Angeláéval egyenértékű. Vagyis nagyon szimpatikus.
A múlt órán elcsíptem egy beszélgetést Adam és Michelle között, miszerint Adam magántanárként is ad órákat, helyi viszonylatban olcsón. Így megkérdeztem, vállalna-e engem, heti egy egész órában. Igen, elvállalt, hétfőn volt az első óránk. Zsuzsa kérdezte ma, hogy vajon mi szükségem van még egy tanárra, még több tanulásra, amikor már így is többet tanulok, mint az átlag (akár magyar, akár angol). Abban igaza van, hogy részint önbizalomerősítésre van szükségem (van egyáltalán ilyen szó?). A központban egy témát veszünk egy tízhetes kurzus alkalmával (most épp a munka és munkakeresés van terítéken), hat-tíz különböző nemzetiségű próbál egymással több-kevesebb sikerrel kommunikálni, vagyis ez a része inkább a szókincsfejlesztésről és a gyakorlásról szól. Skype-os magyar angoltanárommal mindenféle vegyes feladatokat csinálunk, változatos házi feladatokat kapok tőle, gyakorolunk nyelvtant, tanulunk új szavakat, vagyis tényleg próbál mindent átfogni. Amit ezen felül Adamtől tanul(hat)ok, az a mindennapi élet, a szokások, a szleng, hiszen ő itt él, ismer és tud mindent. Amit meg nem, annak utánanéz. Hétfőn az angol és magyar iskolarendszer összehasonlítása volt a téma, és annyiban ért engem könnyebben, hogy pár évig Csehországban élt, tehát nem áll távol tőle eme kultúra és életvitel felfogása, ráadásul állítása szerint ő nem "tipikus" angol, de ez talán csak előny...
Ezt a fajta tudást Francestől is megkaphatom, megkaphatnám, de rajta mindig osztoznom kell - három kutyával, hat macskával és most már egy nyúllal is. Vagyis nem tudok vele leülni szemtől szembe, és társalogni például a húsvéti szokásokról - egyébként is hülyén nézne ki, ha nem kötetlenül kávéznánk, hanem "kihasználnám" őt, amit persze azért tudat alatt mégiscsak megteszek...

A temető

Ugyan már jó pár hónapja járok angolra a Cemetery Hillen lévő központba, nemsokkal ezelőtt tudatosult bennem, hogy esetleg azért hívhatják Cemetery Hillnek (temetődomb), mert temető van a közelben. Múlt héten angol előtt kimerészkedtem oda egy fényképezőgéppel, körbejártam a helyet. Ijesztő csend volt, de hát mit várjon az ember kora reggel egy temetőben.

A temetőőr-szerű bácsi a házikóból kikukucskálva méregetett, de mivel nem csináltam semmi rosszat, nem jött oda szólni. Nem tudom, kell-e engedély mások sírjait fotózni, mindenesetre a neveket a fényképeken (talán) kegyeleti okokból (is) elhomályosítottam. Sokkal több képet csináltam, mint ami az albumban szerepel, de mivel az összes szép síron név van, a homályosítás pedig ront az élvezeti értéken, így csak párat töltöttem fel.
Itt lehet csodálni egy angol temetőt (tervbe van véve még jó pár templomkert, temető fotózása a következőkben): temető

Kata újabb sikerei

Katának összegyűlt sok matricája, amelyeket a napi jó viselkedésért, olvasásért, számolásért szoktak kiosztani. Mivel ezek száma elérte a 30-at, bronzoklevelet kapott érte. Sőt, külön kapott olvasásért is oklevelet.

Szokás, hogy odabent készítenek róluk tevékenységek közben fényképeket, ezekből kettőt mi is megkaptunk, íme:

HAFSL - oklevél

Véget ért az iskolában a szülőknek tartott tanfolyam. Írtam már erről a kurzusról egy régebbi bejegyzésben, Fun with writing volt a neve. Nagyon hasznos volt, részint, mert én magam is sokat újat tanultam meg (nem csak az angol nyelv miatt), másrészt pedig egyre többen köszönnek rám, beszélgetnek velem nap mint nap a szülők közül. Megtanultuk, hogyan segítsük a gyerekünket abban, hogy szeresse, amit tanul, szeressen írni, milyen tevékenységekkel tudjuk növelni ehhez a kedvüket stb.
Az tanfolyam elvégzéséről oklevelet is kaptam:

Tegnap indult egy újabb tanfolyam, ez már egy szinttel komolyabb, valószínűleg hosszabb ideig is fog tartani, és ennek végén tehetünk vizsgát, amely rendes, hivatalos vizsga, de meg nem tudom mondani, hogy ez pontosan otthon minek felel meg. Talán egy OKJ-s vizsgához tudnám hasonlítani, de itt ez többet ér...

Lady Gaga és Britney Spears - kicsiben

Múlt héten a Yewtree-ban zenei hét volt, minden nap más műfajjal foglalkoztak a gyerekek. Szerdán beöltözéses nap volt, mindenkinek híres rockénekes vagy popénekes jelmezét kellett magára öltenie. Ez lehetett élő vagy holt, létező alak, vagy csak egyszerűen "popénekes" stílus.

Hétfő-kedden lejártam a lábam, hogy megfelelő "jelmezt" találjak kicsi gyerekeim számára, és alsó tagozatos iskola lévén kulturált öltözékre volt szükség. Timinek parókát, álarcot vettem, a pólójára rávarrtam egy csomó itthon található csipkét, gombot, lógót, ami a kezembe akadt. Katának vettem egy napszemüveget, és varrtam egy kis kockás rakott szoknyát, és a filléres boltban kapott tollboából kapott "hajpompont". Így lett belőlük Lady Gaga és Britney Spears, nagy sikert arattak, és élvezték a jelmezesdit.