Süti 2., karácsony, születésnap - érdeklődés hiányában elhalasztva...

Kevesebb sütit sütöttem 23-án, mint szerettem volna. Részint időm is kevesebb volt, részint a család érdeklődése is lanyhult. Mivel rajtam kívül mindenki beteg lett, nem kívántak semmit enni, még a finom sütiket sem. Csináltunk kókuszgolyót, kókuszpiramist, méterest, parmezános sajtos rudat és márványsajtos pogácsát. Előkészítettem a 24-ei ünnepi ebédhez valókat, napközben folyamatosan gyógyszerrel tömve a család összes tagját.
A helyzet 24-ére sem javult, Kata újra belázasodott, Bandi ekkor már fel sem bírt kelni az ágyból, Dóri és Gergő is egyre rosszabbul lett. A nagyok inkább "csak" köhögtek és köhögnek még most is, lázuk szerencsére nincs, de Dóri egyre sűrűbben veszi elő a Ventolint, hogy néha egy kis levegőhöz jusson. Még reggel álmosan feldíszítettük a fát, sajnos apa nélkül.

Ezután ünneplőbe öltöztünk, megterítettük szépen az asztalt, apa is kikászálódott az ágyból, felvette ünnepi ruházatát, megebédeltünk és a türelmetlen gyerekek miatt a tervezettnél jóval korábban megérkezett a Jézuska.

Az ebéd nagy része érintetlen maradt, de azért a tokaji aszút sikerült Bandinak és a két nagynak is legyűrni a torkán (remélem, gyámügyesek nem olvassák a blogomat...). Frances hivatalos volt az ünnepi ebédre, de ő is lebetegedett, ezért Dórival ebéd után pakoltunk neki össze mindenből egy keveset, és átvittük - nagyon örült neki, bár láthatóan alig állt a lábán szegény. Ma mentünk volna Szabolcsékhoz, de mivel nem akartuk megfertőzni őket, ezért csak Szabolcs ugrott át hozzánk egy kis elemózsiacsomagért.
Mivel a sütemények nagy része még mindig megvan, ezért úgy döntöttem, nem sütök külön tortát a születésnapomra - senki nem tiltakozott. Reggel álmosan, kora hajnalban, egy újabb szörnyű éjszaka után (Kata egész éjjel lázas volt, gyógyszereztem, simogattam, plusz még megállás nélkül köhögött is) megkaptam az ajándékaimat - csak úgy, még pizsamában. És igazából ennyi volt a nagy ünneplés. Valahogy szegényeknek nem volt kedvük lufis-feldíszítős-ünneplős-szépruhás napot tartaniuk. De kárpótolt az a rengeteg jókívánság, amelyet különféle fórumokon kaptam, és ezúton KÖSZÖNÖK mindenkinek.

Szülinapi ünneplés helyett gyógyító alvás...

A délutáni alvás után Kata és apa újra belázasodott, ezért Bandi gyógyszert, Kata hűtőfürdőt kapott. Lassan véget érhetne már ez a beteges időszak, mert egyrészt a gyógyszertár lassan belőlünk él, másrészt egymást fertőzik vissza, és persze megviseli őket, hogy állandóan lázasak, köhögnek, jártányi erejük sincs.
Katánál érdekes, hogy két lázas időszak között nagyon virgonc, mintha semmi baja sem lenne (leszámítva a köhögést). És ilyenkor folyamatosan játszani kell velük, vagy legalább szórakoztatni őket... A Jézuska elkövette azt a hibát, hogy wii-t hozott karácsonyra, és megmutatta az összes gyereknek. Na, azóta nyúznak... Még jó, hogy a szintén Jézuska által hozott társasjátékokat még nem bontottuk ki. Azokat majd talán jövő héten, ha mindenki meggyógyul és végre éjfélig játszhatunk minden nap...

A lányok a Jézuskától kapott wii-vel játszanak

Süti I.

Ma sütöttünk a gyerekekkel. Mikor mondtam Dórinak reggel, hogy ma talán csak négyfélét sütünk, a többit majd holnap vagy holnapután, azt mondta, valahogy így nézhet ki a mennyország... süti süti hátán.
Három nehezebbet vettem előre, mézeskalácsot, zserbót, bejglit, a negyedik nem macerás, a csokis keksznél csak a sok kicsi apró lapított golyó elkészítése tart sokáig.
A két kicsi csak a mézeskalácsnál segített, de még ez is bőven elég volt nekik, Timi nem érezte igazán jól magát, meg sem kóstolta, amiket csináltunk.
Terveim között szerepel még méteres, kókuszgolyó, linzer, kókuszcsiga, kuglóf, parmezános rúd, fetasajtos leveles háromszög, márványsajtos pogácsa és tiramisu. Aztán majd meglátjuk, mihez lesz kedvünk, és mennyire fogy egyáltalán a sütemény. Az eddigiekről csináltam pár képet: sütik
Folyt. köv. holnap.

Kitört a járvány...

Mármint a családban. Kata után Timi is beteg lett. Kedden elvittem mindkettő a háziorvoshoz. Időpontot nem kaptunk, oda kellett vinni 4-re őket. Mondtam az orvosnak, hogy Kata nagyon fullad, nagyon köhög, hányt is a köhögéstől, és elég sokat van 39,5 és afelett a láza, nagyon nehezen megy le. Azt mondta, tele van az orra, attól köhög, felírt orrcseppet. Meséltem, hogy én Ventolint (inhalátor) adok neki, attól javulni szokott szinte rögtön. A doki nem volt elragadtatva ettől, azt mondta, a tüdeje tiszta, nem kell neki Ventolin - hiába asztmás egyébként. Erősködtem, hogy kétszer vagy háromszor került már kórházba (az elején még) tiszta tüdővel, és mindig ez volt rá a megoldás, nem hitte el. Amikor rákérdeztem, hogy otthon kaptunk még Rectodelt kúpot (vittem a dobozát magammal), amikor nagyon erős fulladásos rohama van, ezt adom neki (vagy éjszakára, hogy tudjon aludni), azt a választ kaptam, hogy vajon tisztában vagyok-e azzal, hogy ez szteroid, és hogy gyerekeknek tiltott adni az Egyesült Királyságban? Ezt ugyan nem tudtam, de amikor egyik kórházból a másikba saját felelősségemre átvittem otthon a lányom, egy ilyen kúpot nyomtak a kezembe, hogy vész esetén ezt adjam be neki...
Az otthon doktor nénink mindig felírta, és még otthonról van pár darabom, ezzel vészeltünk át már két éjszakát is. De itt az orvos olyan csúnyán nézett rám, már azt hittem, kihívja a gyámügyet... Az orrcseppen kívül semmit nem javasolt, de mondtam, ha a lány fulladni fog, Ventolint fogok neki adni, mert az segít.
Timit is megvizsgálta, neki hasmenése is van, és ő is lázasodik. Megnyomogatta a hasát, de érdekes módon egyiknél sem mért lázat, mint a többi orvos. Timi is kapott antibiotikumot - annak ellenére, hogy lehet, hogy vírus, nem is baktérium, meg köhögéscsillapítót is javasolt.
Timi mára nagyon köhögött, sajnos ő is hányt délután. Amikor Bandi hazajött a munkából (korábban, mert ő is rosszul van), megkértem, vigye Timit vissza az orvoshoz, mert nagyon köhög, de ő még sosem kapott Ventolint, nem akarok neki adni (ő nem asztmás). Másik orvos volt, aki írt fel neki másfajta köhögéscsillapítót és ajánlott egy paracetamol tartalmú gyógyszert (olyasmi lehet, mint otthon a Coldrex felnőtteknek, influenzára, megfázásra, köhögésre, náthára, fejfájásra, vagyis szinte mindenre jó). Gondolom, hogy a slejm-kijövetel is sokat segített neki, meg az orrcsepp is (még otthonról volt Nasivin), kicsit kezd jobban lenni. Most alszik, még sütit sem kíván enni...
Bandi már ivott egy Neocitrant, ami azt jelzi, hogy ő sincs jól. Holnap még ment volna délelőtt dolgozni, de már nem megy idén, úgyhogy holnaptól még esetleg őt is ápolhatom... Remélem, lassan mindenki összeszedi magát, mert a végén én fogok kidőlni. Ja, Dórinak folyik az orra, köhög. Gergő még tartja magát...

Hóesés

Csütörtök éjjel elkezdett esni a hó, és még mindig nem hagyta abba. Hol alig látni a hóeséstől, még a szomszéd házat sem, hol pedig ragyogó napsütés van, és élvezet nézni a csillogó havat.

Pénteken hazafelé a suliból, ragyogó napsütésben

Pénteken korábban bezárták az iskolákat, sms-ben értesítették a szülőket, hogy a rendkívüli időjárásra való tekintettel ekkor és ekkor el kell hozni az iskolából a gyermekeket.

Péntek délelőtti hóesés

Ma reggel már óriási pelyhekben esett a hó, és dél körülre már elérte azt az állapotot, amikor érdemes kimenni hóembert építeni, hógolyózni, esetleg szánkózni. Mivel itt a szánkó ismeretlen fogalom, vettünk két bob-szerű izét, remélem, jövő héten lesz még hó (vagy megmarad ez), és tudunk vele "szánkózni". Bár domb nincs, mivel az utakat nem takarítják, bárhol kipróbálhatjuk.

Ilyet vettünk, kettőt - a két nagy tudja majd húzni a két kicsit...

Mivel nem sokat aludtam éjjel, és már hajnalban korán felkeltem, fényképeztem a gyönyörű vörös eget (igazából imádom fényképezni a havat, a tájat, de sajnos a fényképek nem mindig adják vissza azt, amit én látok).

Mivel Kata még beteg, Timinek meg nem volt kedve ebéd és torta után kimenni a hideg hóba, ezért csak a két nagy ment ki "idétlenkedni". Megdobálták egymást pár hógolyóval, Dóri hóangyalt játszott, félóra elég is volt nekik már a hóból...

 

Viszont így valószínű, hogy holnap nem megyünk Timivel lovagolni, viszont délután tervezzük, hogy kisvasútazni megyünk egy másik városba, Mikulás-vonattal. Ez olyasmi lehet, mint nálunk az úttörővasút, csak karácsonyilag kidekorálva és felturbózva. Ha eljutunk oda, akkor ott is csinálunk majd sok-sok fényképet, ha nem, akkor itthon fogunk hógolyózni és építünk egy óriási-óriási hóembert.
Addig is havas képek még itt: havas képek
Nem tudom, a többi városban milyen a közlekedés, de sok újság ma címlapon hozta a rendkívüli időjárást, így gondolom, nem csak a mi városunkban nehéz közlekedni. Bandi még csütörtök délelőttig megy dolgozni, utána itthon leszünk mindnyájan, és gőzerővel készülünk a karácsonyra.

Timi ma 8 éves

Az én imádott kicsi lánykám ma lett 8 éves. Megkapta az olyannyira áhított fiúbarbit és egy - természetesen - rózsaszín kabátot. Meg persze tortát, lufikat, mindent, ami egy szülinappal jár. Már hetek óta számolta a napokat, megtanulta angolul mondani, hogy nekem születésnapom lesz jövő héten, 6, 5, 4, 3, 2 nap múlva, és holnap... És eljött a várva várt nap.

Fényképek Timi "bulijáról"

Kata beteg - és még "háziállatunk" is van

Kata már csütörtökön hajnalban lázasan kelt, de mivel aznap volt a karácsonyi buli a suliban, nem akartam, hogy lemaradjon róla, ezért kapott gyógyszert, és elvittem. Szóltam bent, hogy ha bármi baj lenne, azonnal telefonáljanak. Nem volt vele semmi gond, "normális" Kata volt egész nap a tanárnő elmondása szerint. Viszont sok gyermeket hazaküldtek lázzal, köhögéssel, rosszulléttel...
Csütörtökön éjjel velem aludt a kicsi, nyűglődött egész péntek hajnalig. Mivel péntek reggel is magas láza volt, ezért úgy döntöttem, hogy utolsó nap neki már nincs semmi, nem viszem iskolába, Timit apa vitte el kocsival, és elvitte magával a kocsit dolgozóba. Mivel egész éjjel havazott, nem is bántam, hogy nem kell kocsiba ülnöm, úgy voltam vele, mivel a nagyok korábban végeznek, hazaérnek addigra, mire Timiért mennem kell, így Katát majd nem cipelem magammal. Természetesen az időjárás közbeszólt, akkora hó esett péntek délelőtt, hogy az összes iskolát jóval korábban bezárták, így sajnos vinnem kellett Katát magammal. De szerencsénk volt, mert amikor mentünk, épp elállt a hóesés, kisütött a nap, és így jobb kedvünk is volt, meg nem áztunk el.
A doktor néni péntek délután látta Katát, azt mondta, piros a torka, a tüdeje tiszta, írt fel neki antibiotikumot, és mivel akkor is 39,5 volt a láza, paracetamolt is kapott (a Nurofen mellé váltásban).
Egyébként az egész péntek azzal ment el, hogy Katát ápolgattam, simogattam a kezét, a fejecskéjét, és ölelgettem őt, nagyon kis bágyadt, szeretetre éhes, amikor beteg. Ahogy simogattam a fejét, észrevettem valami mozgó apró állatkát a hajában. Tetű volt... Még élt. Összenyomtam, és rögtön keresni kezdtem még, de nem találtam többet. A lányokkal hazafelé bementem a gyógyszertárba, szerettem volna elektromos tetűfésűt venni, amivel csak át kell fésülni a hajat, és "elektrosokkal" megöli a tetűt, de sajnos nem kaptam. Mivel semmilyen vegyszert nem akartam a gyerekek fejére kenni, ezért Bandit kértem meg, hogy hazafelé hozzon. Ő kapott, így este mindenkit átfésültem. Valószínűleg Timi hozhatta haza a tetűt, mert az ő hajában nagyon sokat találtam, Katáéban csak talán hármat, a többiek (én is) tiszták voltak. A fésülés után rendeztünk egy alapos hajmosást, ma újra fésülés következik, és ezt többször megismételjük. Ja, és persze kimostam az összes ágyneműt, párnát, paplant, ruhát, sapkát, az egész házat...
Kata ma éjjel sem aludt jól, tegnap este hűtőfürdőt kapott, folyamatosan prizniceltem, így estére kicsit lejjebb ment a láza. De éjjel visszajött, gyógyszereztem, fogtam a kezét, simogattam a pociját és félóránként inni hoztam neki, mert nagyon szomjazott. Ma már jobban érzi magát, láza is sokkal lejjebb ment, már majdnem normális. Köhög, folyik az orra, de a közérzete jobb, már nem olyan elesett.

Előadások az iskolában

Mint már említettem, a kicsik iskolájában a héten volt két előadás, egy külön Katáéknál, egy pedig külön a Timiéknél és afölötti évfolyamoknál közösen. Sajnos fényképet nem készíthettem, külön felhívták a figyelmet erre mindkét előadáson, sőt, még tájékoztató füzetet is kiosztottak ezzel kapcsolatban. Illetve készíteni szabad volt, de online megosztani (facebook, blog stb.) nem. Így csak elmesélni tudom.
A nagyobbak a Twist Olivérből adtak elő több jelenetet, dalt, minden osztály mást énekelt. A főszereplő Olivér egy hatodikos fiú volt, nem igazán értettem, hogy miért énekel folyamatosan földöntúli vigyorral a képén, mintha be lenne szívva, emlékeim szerint az igazi Olivérnek nem volt ilyen jó kedve. Nem beszélve arról, hogy sem Olivérnek, sem egy hatodikos fiúnak nem való egy olyan köves fülbevaló, amely a lányaiménál is nagyobb...
A legjobb része az előadásnak igazából az volt, amikor a végén az a pár tanár, aki összehozta az eseményt, különböző világítós Mikulás-sapkában karonfogva nekiállt táncolni, valamilyen karácsonyi dalt énekeltek, amelyhez a szülők és a gyerekek is csatlakoztak, így percek alatt óriási karácsonyi buli kerekedett...
Katáék osztálya valahogy felkészültebbnek tűnt, és édesek voltak a kicsik, ahogy hadonásztak, énekeltek, mutogattak, Kata az egész szöveget tudta, egyszer sem tévesztette el, hogy mikor kell belépni. Volt három medve és egy Aranyfürtöcske a színpadon, a többiek pedig két lelátón ültek, ki-ki kedve szerint medvének vagy Aranyfürtöcskének beöltözve, és úgy énekelt.

Katáéknál csütörtökön volt a "buli", előző nap sütöttem - kérték a szülőktől - fairy cake-t (másnéven cupcake). Igazából színes kis díszített tortácska, de ezt találtam róla az interneten, amely nagyon megtetszett:
"Sokan azt állítják, a muffin nem más, mint egy csúnya cupcake, vagy egy megzavarodott cupcake, mások pedig azt javasolják, a különbség megállapításához vágjuk a falhoz őket, amelyik nagyobbat csattan, az a muffin."

Karácsonyi vásár, tombola és képeslapok

Pénteken délután volt a kicsik iskolájában a karácsonyi vásár. Saját maguk (és szülők) által készített apróságokat, zsákbamacskákat árultak pár pennyért. Lehetett horgászni, nyalóka járt minden kifogott kacsáért. Igazából egy kicsit többre számítottam, a biai iskolában a Luca-napi vásár hasonló, de sokkal több szülő, tanár, gyerek fog össze, nagyobb szabású az egész, és komoly ajándékokat is lehet venni. Itt nem igazán, inkább csak a kicsik örömére cukorka, nyalóka volt kapható.

Karácsonyi vásár képei

A tombolajegyeket már két hete kiosztották. 50 penny volt darabja, Zsuzsáéknak is adtunk el, mi is vettünk többet. A nyeremények nem igazán hoztak lázba, de Timi nagyon nyerni akart, főleg egy Barbie babát. Még nem tudja, hogy ezt (is) kap karácsonyra... Aztán amikor elvitték a babát, akkor egy piros szörnyű táskát akart nekem nyerni, de "sajnos" azt is elvitték. Nagyon meleg volt a teremben, pedig nem is voltak sokan, folyt rólam a víz.
A másik teremben (talán tornaterem) ült a Mikulás, aki az előre befizetett, bejelentkezett gyerekeket fogadta. A terem előtt hosszú sor állt, itt ilyenkor a gyerekeknek ez a lényeg, nem a vásár. Mindenki kapott a Mikulástól egy kis csomagot, nem tudom, mi volt benne, mégsem kérhettem meg senkit, hogy ugyan már bontsa ki a kedvemért... Gondolom, olyan csomagot kaphattak, mint amilyet a mi gyerekeink a mi Mikulásunkkor.
Furcsa, de itt már a legtöbb házban áll a karácsonyfa. Amerre ma jöttünk hazafelé az áruházból Bandival (már estefelé), minden házban világító, szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb karácsonyfát láttunk. Ezt a szokást nem fogjuk átvenni, megmaradunk a 24-én díszítendő karácsonyfánál.
Otthon a biai iskolában szokás volt, hogy egymás nevét kihúzták a tanulók, és utolsó nap megajándékozták a kihúzott osztálytársat valami aprósággal. Itt ez nem divat, ellenben kb. két héttel karácsony előtt képeslapokat osztogatnak egymásnak. Mind a négy gyerekem egy rakás lapot kapott, így viszonzásképpen mi is írogattunk, pontosabban ők. Már Kata is tud írni, pontosabban másolni a betűket, de el is tudja olvasni, ki is tudja ejteni őket. Dóri majdnem 30 képeslapot írt meg... Ezt a szokást átvettük mi is, hiszen illetlenség lenne nem adni minimum annak, akitől kaptak ők is. És ha már írnak, akkor olyannak is írtak, akiket szeretnek. Kata egyik tanárnőjétől elkértem egy listát a keresztnevekkel, mert Kata kiejtéséből nem tudtam rájönni a nevek leírására. Édesek és nagyon tudnak örülni a szebbnél szebb képeslapoknak.

Timi lovagol

Ma újra voltunk lovagolni, én is mentem apával és Timivel, hogy fényképezzek egy kicsit. Gyönyörű idő volt, persze ez azzal járt, hogy természetesen szembesütött a nap, de legalább nem volt jég, hó, bármi, ami gátolta volna Timi lovaglását.

Ma nem Laura, a megszokott lány volt, de a mostani is nagyon kedves volt. Most Timinek semmilyen félelemérzete nem volt, sőt a leszállásnál elutasította a segítséget, egyedül szállt le, most nagyon magabiztosnak tűnt. Pedig Bandi azt mondta, a múltkor kisebb lóval lovagolt.
Az én bátor kis lovasomról itt láthatók fényképek: Timi és a ló

Karácsonyi fények és kaktuszok

Hétvégén megvettük a karácsonyfát, egy kb. másfél méteres nordmann fenyőt a közeli dísznövény-kereskedésben. És ha már ott voltunk, vettem két karácsonyi kaktuszt is, hozzávaló cserepekkel, alátéttel, virágfölddel, és át is ültettem. Próbáltam egy-két jobb fényképet készíteni róluk, hát nem sok sikerrel.
De majd próbálkozom még, ha kicsit kisüt a napocska...

 

Ma feltettük az utolsó beltéri karácsonyi égősort is a szobákba, kintre nem nagyon tudunk és igazából nem is akarunk tenni. A szobákban szinte mindenhol van, a két nagynál mini karácsonyfa világít éjszakánként.
Karácsonyi fények

Gergő fája - még az étkezőben

Mivel a mostani karácsonyfa díszei ezüst és lila színekben fognak pompázni, vettünk hozzá lila égősort is, az lesz majd a szenteste fénypontja... Nem is emlékeztem, hogy ennyi égősort vásároltam össze az évek során, a díszekről nem is beszélve. Volt már piros, arany és talán kék díszítésű karácsonyfánk, de ez az első év, amikor nem színes égők fognak világítani, hanem a fa színeinek megfelelő fények.

Bevásárlás Watfordban, tanfolyamok - karácsonyi előadások

Kedden Francesszel voltam vásárolgatni Watfordban. Tudatosan mentünk oda, a neten megnéztem a Toys"R"us játékáruház kínálatát, a kicsik lányoknak akartam Barbie-t venni. Sikerült is, és ha már ott voltunk, persze benéztünk a Hobbycraftba is, amely egy kézműves áruház, annyi, de annyi pénzt el tudnék költeni - olyasmire, amire aztán úgysem lenne időm (hímzések, festések, modellezés). Így nem vettem semmit... Francesszel jól megbeszéltük, hogy a Home visitor kurzus leghasznosabb része ő volt, vagyis az, hogy szereztem egy barátot a tanfolyam által, még ha azt abba is hagytam. Mivel Frances egyedül tölti a karácsonyt, meghívtam hozzánk 25-ére, ahol sok-sok finom magyar étel és sütemény várja majd. Persze, egy ilyen meghívásra nem tudott nemet mondani.
Ha már tanfolyam: véget ért az angol tanfolyam a közösségi házban. Januárban folytatódik, de egy kicsit alacsonyabb szinten, Angela ígérete szerint izgalmas feladatokkal, de sajnos nélküle. Ő egy kezdő csoportot fog tanítani, így minket valaki más vesz át. Azért megyünk lejjebb egy icipicit, mert a mi szintünkön kevesen vagyunk, és a csoportunkat ketté fogják osztani, a jók és a jobbak. Mindenféleképp járni szeretnék, sőt, keresni akarok a városban még ilyet, mert egyrészt nagyon jól érzem magam, és jó érzés, hogy tudok beszélgetni emberekkel, másrészt tanulok is, hiszen végső soron ezért járok oda.
Ugyanebben az épületben januárban indul hulahopp-tanfolyam, amit meg szeretnék próbálni. Vettem karikát (Zsuzsának is), hogy majd azt használva szép izmos hasam lesz. Zsuzsa felhívott, hogy neki nem megy, én hogy állok. Ó, mondtam, én régen csináltam, biztos megy... Egy egész kört tudok hulahoppozni, aztán leesik. Vagyis meg kell tanulnom, ha nem akarok szégyenben maradni. Zsuzsi is eljön velem, ketten együtt leszünk szépek...
A kicsik osztályai készülnek a karácsonyra. Timiék az Oliver című musicalt adják elő, amely - természetesen - a Twist Olivér egy részlete. Mr. Burnage-től elkértem a szöveget, mert Timi érdekes angol kiejtéssel énekli itthon a dalt. És így megtaláltam az interneten is:

Oliver - a dal

Az ő előadásuk 14-én, kedden délután 2 órakor lesz, és itt sajnos tilos lesz fényképezni, pontosabban a fényképeket nem tehetjük fel az internetre, erről kaptunk egy papírt is, személyiségi jogok védelme miatt. Gondolom, Katáéknál is hasonló lesz a helyzet, de majd megpróbálok olyan képeket csinálni, ahol a többiek nem látszódnak... Kata osztálya az Aranyfürtöcske és a három medve (Goldilocks and the three bears) című történetet adja elő, amelyet hiába próbáltam magyarul megtalálni a neten, csak Tolsztoj eredetijét találtam meg (A három medve), de ugye abban a főszereplő apamedvét Mihail Ivanicsnak, az anyamedvét Natasa Petrovnának, a kismackót pedig Misikának hívják... Így ezeket kihagyva meséltem el Katának, hogy miről is szól ez a mese, de úgy tűnt, teljesen képben van, érti az angol szöveget is (vagy csak látja, ahogy eljátsszák). Az ő előadásuk 16-án, csütörtökön reggel fél 10-kor lesz, ahova a szülőknek vinni kell hozzájárulásként némi fairy cake-et, ami igazából agyondíszített muffin (csillogó cukorkák, cukormázak, díszek). Van itthon mindenféle díszítőanyagom, majd alkotok valamit, és ha mást nem, legfeljebb azokat fényképezem majd az előadás helyett...

Timi és a ló - II. rész

Ma reggel nem jött sms, hogy fagy, hó, bármi van, ezért apát megfűztem, vigye el Timit lovagolni 10-re (én addig a szokásosat csináltam: mosás, teregetés stb.). Így csak az ő elmeséléséből tudom, mi történt. Korábban értek oda, de az előző kislány már végzett. Timit felrakták a LÓ-ra. És bár már sokszor ült lovon, pánikba esett. Jaj, leesek, jaj, ez mozog, jaj, jaj. De azért leszállni sem akart. Kivitték a mezőre, Bandi azt mondta, talán összesen 50 métert mentek vele a kb. 20 perc alatt, de végig hisztizett.
Haza már büszkén jött, hogy ő ült lovon, végre "lovagolhatott". Azt elfelejtette megemlíteni, hogy végigcirkuszolta az egészet. Jövő héten szombaton 10-kor folytatás következik, velem... ha nem felejtem el, viszek fényképezőgépet is.

Winter wonderland Londonban

Ma voltunk Londonban, a Hyde-parkban, ahol minden évben majdnem két hónapig nyitva tart a Winter wonderland, egy téli meseváros. A Hyde-park egy részén ugyan, de mégis több ezer négyzetméteren tartanak ilyenkor karácsonyi vásárral egybekötött vidámparkot. A belépés a parkba ingyenes, de az összes jármű, körhinta, óriáskerék, kisvasút stb. pénzbe kerül.
Mikor beléptünk a parkba és megláttuk az óriási tömeget, már sejtettük, hogy óriási hibát követtünk el... A vásár részét igazából meg sem tudtuk nézni, mert a kicsik nem érték fel, nem láttak semmit, csak sodródtak az embertömeggel (alig győztem fogni a kezüket), és mivel igazából nem akartam semmit venni ott (ékszerek, apróságok voltak - mint az otthoni karácsonyi bódékban az Andrássy úton), megcéloztuk a körhintás részeket. A járművekre a százméterenkénti bódékban lehetett vásárolni úgynevezett tokent, 1 token 1 font volt, a legolcsóbb körhinta pedig 2 token/fő. Ezekről a tokenekről papírt, igazából blokkot adtak, ezeket vették el a körhintáknál. Összeszámoltuk a végén, hogy a minimális étellel és itallal együtt rengeteg pénzt költöttünk el (a végére óriásnyalókát és óriáslufit ígértem a kicsiknek, még azt is megkapták).

A lufik a lépcsőházban alszanak éjszaka, ott legalább elférnek...

 Mindannyian nagyon élvezték, és azt hiszem, ez volt a legfontosabb. Tátott szájjal bámultak, mindenhol világító, karácsonyi fényekbe öltözött pultok, fák, járművek, csúszdák, emberek. Nagyon hangulatos volt az egész, de rengetegen voltak kint.

Képek Winter wonderlandről 

Minden második pultnál lehetett kapni hamburgert, forralt bort, sört, édességet. Találtunk két magyar pultot is, az egyiket csak messziről szemléltük, a pakisztáni kiszolgáló fiú nem volt túl szimpatikus, ott csak gulyást lehetett kapni cipóban. A másik pultnál viszont többen is voltak, ott szóba is elegyedtünk a pultosokkal. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: somlói galuska (5,5 font), mákos guba (5 font), paradicsomos húsgombóc, székelykáposzta (7 font) stb. Az összes kiszolgáló magyar volt, de ahogy hallottam, a sorbanállók többsége is. Megkérdeztük, itt laknak-e a közelben, de azt mondták, csak emiatt jönnek Londonba, ők egyébként Budapesten laknak. Nem tudom megéri-e nekik, de jó volt találkozni magyarokkal, igaz, az ételből nem ettünk, sajnos sehol nem volt hely (részint kevés volt, részint foglalt) az egész parkban, ahova leülhettünk volna enni egy jóízűt.
Dóri végig az óriáskerékre akart felülni, Gergő viszont egy hullámvasútszerűségre. Végül Gergő győzött, meggyőzte Dórit, hogy üljön fel vele. Nagyon büszke vagyok Dórira, amiért megtette, készült róluk közben egy hivatalos kép is, megvettem, aranyárban mérték, de muszáj volt. Íme, a kép:

Azt hiszem, egy évben egyszer belefér ennyi a költségvetésbe, és tényleg jó volt látni a gyerkőcök arcát, főleg Katáét, amikor hazafelé a kocsiban a félméteres nyalókáját nyalogatta. A két lufit a nagyok fogták, illetve csak oda fért be, igaz, levegőt sem kaptak tőlük, akkorák.  Mind a négyen horgásztak maguknak egy plüssállatot, amiket később anya fogott a hóna alatt, úgy, hogy közben két gyerek kezét fogta... Kevesebb gyerekkel valószínűleg egyszerűbb bejárni a területet, néha kicsit az agyunkra mentek. Ilyenkor mindig elmondom, mennyire hülye vagyok, hogy ennyi gyerekkel egyáltalán elindultam otthonról. És ez egészen a következő hétvégéig tart, amikor megint szervezünk valami programot, és kezdődik minden elölről: anya, menjünk erre, anya, menjünk arra, anya, vegyél ezt, anya, vegyél azt, anyaaaaaaaaaaaaaaaaaa.....

Hemel és a hó

Hétfőn kaptunk egy papírt a kicsik iskolájából, hogy készüljünk fel a hóra. Mindenki ellenőrizze, hogy jó telefonszám van-e leadva az irodában, ha esetleg vészhelyzet következik be (ami itt az 5 centi feletti havat jelenti), tudjanak értesíteni bennünket, hogy bezár az iskola. Valamint ha valaki tud és akar segíteni havat lapátolni, bármilyen hómunkát végezni, az adja le külön a telefonszámát.
Kedden leesett az első hó, kb. 1-2 centiméter. Reggel jött az sms, hogy ne izguljunk, az iskola nyitva, lehet menni.

Képek a keddi hóról

Tegnap szünet volt, egész nap 0 fok felett volt a hőmérséklet, olvadt. Ez éjszaka ráfagyott, majd ma reggelre megint esett 1-2 centiméter hó. Reggel újfent sms, az iskola nyitva, nyugalom...

Két londoni repteret már lezártak, de igazából úgy tűnik, normálisan lehet közlekedni az utakon, mert ott szinte semmi nem maradt meg. Ha nagyobb hó esik, az iskolák bezárnak, a dolgozókat megkérik, csak az menjen be, akinek nagyon muszáj. Úgy vannak vele, hogy inkább mindenki maradjon otthon 1-2 napot, hiszen úgysem fog tudni hol parkolni, a buszok nehezebben és lassabban közlekednek, tehát lényegesen egyszerűbbnek tűnik, ha az ember nem megy sehova, mint hogy galibát okozzon, teljesen feleslegesen. Valahol érhető ez a hozzáállás, hiszen itt azért ritkábban van akkor hó, mint otthon.
Nem divat a hósöprés, lapátolás sem. Ma a sulihoz vezető úton végig azt néztem, hogy egyetlen helyen sincs elsöpörve még az a pici hó sem. Igaz, a hó alatt ott a jég, tehát akkor fel is kéne sózni, hamuzni, inkább maradjon a hó... Nem láttam még hókotrót, sószóró autót sem, igaz, itt még igazi havat sem.
Ez a hó pont arra elég, hogy Timi megint ne tudjon lovagolni szombaton. Merthogy tegnap írt sms-t a lovardás lány, hogy minden jeges, fagy, nem tudunk menni. Egyeztettünk egy szombati időpontot, valamint elnézést kért a "lovely biritsh" időjárásért. De ahogy most a helyzet áll, ebből szombatra sem lesz semmi, úgyhogy marad a hóember-építés.
Mi mindenesetre élvezzük a havat. Mármint a kicsik és én. Ma is és kedden is gyalog mentünk az iskolába és vissza is. Apának odaadtam az autót, menjen kocsival, ha akar, én örülök, hogy végre a kicsik havat látnak. Használjuk ki, ki tudja, lesz-e még idén vagy jövő év elején hó. Ha nagyon összekaparják, még hógolyót is tudnak csinálni belőle. Igaz, hogy így 40 perc az  út az iskolába, és úgy nézünk ki, mint az ünnepi disznók, de legalább nem nyafognak, hogy tél van, hideg van, fázunk stb. Próbálom elérni náluk, hogy legalább annyira szeressék a telet, mint én.
Tettünk ki a kertbe a madaraknak többféle eleséget, egyet az étkező nagy ablakára is, odatapasztva. Így ha bent ülünk, csöndben, akkor a madarakat pár centi közelségből nézhetjük. Délelőtt nagy zajt hallottam, azt hittem, a postás zajong az ajtónál, mert esetleg nem tudja bedugni a leveleket, de nem. Beléptem az étkezőbe, és azt láttam, hogy legalább 25 különféle madár öli egymást a kukacos finomságért... Visszarohantam a fényképezőgépért, de persze megijedtek a zajtól. Utána hiába álltam ott szoborként géppel a kezemben mintegy negyedórát mozdulatlanul, egy árva madár sem repült arra. Erre az én drága főnim azt mondaná, mert türelmetlen vagyok... De majd holnap. Álcázom magam és várni fogom a cinkéket, vörösbegyeket, rigókat és még ki tudja, milyen madár vágyik a kerti finomságainkra.

Angol tanfolyam - international evening

Szombat estére hirdették meg az angol tanfolyam helyszínén az International eveninget. Ahogy Angela, az angol tanárnő elmesélte, a központ összes tanulóját meghívják, családostul ráadásul, és mindenki hozza a saját országa ételeit. Jól hangzott, bár fogalmam sem volt, mit főzzek erre az alkalomra. A gulyásleves, paprikáskrumpli nem tűnt túl jó ötletnek, valami "kézzelfoghatóbbat" akartam vinni. Kicsi fiam méteres javaslatát (teljesen önző érdek miatt) elvetettem, ugyanígy a palacsinta és a fánk sem nyert. Már azon gondolkodtam, el sem megyünk, mert nem tudok mit vinni, amikor kipattant az isteni szikra: mákos guba. Ugyan itt kiflit nem kapni, de vékony bagettből tudtam csinálni, és sikerült megmentenem a család elől, időben befóliáztam...
Este 6-kor kezdődött az este, egészen 8-ig, a végéig maradtunk. Nagyon sokféle nemzet volt ott, de sajnos sokan nem jöttek el. Az én csoportomból csak Alice, a kínai hölgy volt ott, aki már vagy 20 éve él Angliában. De Angela, a férje, Andrew (ők új-zélandiak), Hannah, a másik angol tanárnő ott volt, így legalább volt, akit ismertem. Többen voltak olyan bátrak, odajöttek, beszédbe elegyedtek velünk, Gergő és Dóri is egész jól elboldogult az alapkérdésekkel és -válaszokkal. A kicsik játszottak a játszósarokban, színeztek, rohangáltak az asztalok között.

Az ételek elég vegyesek voltak: görög saláta, joghurt, yorkshire puding, lengyel kolbász, különböző indiai rizsek (édes, csípős, savanyú, illetve ezek együtt), volt olyan étel, amelynél nem jöttünk rá a külsejéből, hogy vajon mi lehet benne, ezeket inkább nem kóstoltuk meg.

Bandi a mákos gubán kívül nem is evett meg semmit. Timi üres uborkát, paradicsomot és persze sütit evett. Kata próbált ezt-azt kóstolni, de ő is inkább a mákos guba mellett döntött. Dóri, Gergő és én elég sok mindent kipróbáltunk, de sokat a tányéron hagytunk, egyszerűen nem ízlett vagy kifejezetten ehetetlen volt. Bandi azt mondta a chow chow nevű ételre, hogy az tuti csaucsau, és kutyából van, ő abból nem kér... Valóban érdekes nevű ételek voltak, de a nevüknél a kinézetük volt még érdekesebb.

Meglepően sok országból járnak ebbe a központba angolra, kaptunk egy tesztet, zászlók voltak egymás alatt, hozzá kellett párosítani az országokat. A magyar zászlót sajnos lefelejtették, ezért többször is bocsánatot kértek, és először kaptunk az édességből is emiatt...
A következő országok zászlajai szerepeltek: Nepál, Nigéria, Ghána, India, Sri Lanka, Dánia, USA, Dél-Afrikai Köztársaság, Jamaica, Brazília, Új-Zéland, Egyiptom, Irán, Elefántcsontpart, Lengyelország, Pakisztán, Marokkó, Kína, Banglades, Dél-Korea, Anglia, Skócia, Algéria és Guadeloupe - ez utóbbiról fogalmam sem volt, hogy mi és hol van... 6 hibát vétettünk, de azt hiszem, ezzel magasan a legjobbak voltunk.
Angelának nagyon tetszettek a gyerekeink, főleg Kata, aki le sem szállt róla. Szó szerint. Ugyanis Angela elkövette azt a hibát, hogy a hátára vette és így hurcolta körbe-körbe a teremben, amit aztán Kata követelt újra és újra. Angela azt mondta, olyan tüneményes a lányom, hogy hazaviszi. Katának fordítottam, aki bőszen bólogatott erre. Majd amikor közöltem, hogy csak vicceltünk, elkezdett sírni, zokogni, és teljesen vigasztalhatatlan lett, hogy ő nem kell Angelának, pedig ő hazamenne vele... Tényleg tünemény volt.
Mivel nem tudtam előre, hogy milyen evőeszközök lesznek, vittünk magunkkal süteményesvillákat, de mint kiderült, ezekre nem volt szükség. Így Dóri bedugta a kabátja zsebébe, és a többiekével együtt a fogasra akasztotta. Amikor indultunk haza, erről elfeledkezett, lekapta a kabátját, és az összes villa csörömpölve a földre esett. Persze mindenki minket bámult, amint lopjuk a villákat, mi meg csak idétlenül vihogtunk, félig zavarban, félig a saját hülyeségünkön röhögve...
Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes este volt. Egy adag mákos guba megmaradt, hazahoztuk és másnap reggel megettük a maradékot. Sajnos hétfőn nem voltam angolon (beteg lettem), így nem tudom, vajon jól kibeszéltek-e a többiek, és Angela és Hannah vajon miket mesélhetett. De majd jövő hétfőn megtudom, remélem, addigra végre meggyógyulok...

Home visitor course - utoljára

Abbahagytam. Úgy döntöttem, nem csinálom tovább az önkéntes tanfolyamot. Sok ez nekem. Nyelvileg, megérteni mindazt, amit ott előadnak, és később a családokat is. De ami ennél is nyomasztóbb számomra, hogy belegondoltam az egyik legutóbbi előadáson, hogy az angol nők többsége hogy él. Sokgyerekes családban, erőszakos, alkoholista férjjel, minimális pénzből, a gyermekek koszosan, elhanyagoltan járnak óvodába, iskolába, ha egyáltalán járnak. És menjek egy ilyen helyre "osztani az észt" külföldi létemre. Hogy jövök én ahhoz, hogy beleszóljak az életükbe, tanácsokat adjak, játsszam a megértő segítőt?
Nem beszélve arról, hogy kaptunk egy statisztikát, amelyben többek között ilyen adatok vannak (UK természetesen):
- négyből egy nőt az életében ér családon belüli erőszak
- minden percben jelentenek egy családon belüli erőszakot
- átlagosan két nőt gyilkol meg hetente jelenlegi vagy expartnere
- átlagosan 35 erőszak történik, mielőtt kihívják a rendőrséget
És most csak a bejelentett esetekről beszélek. Próbáltak kioktatni minket, mit tegyünk, ha veszélyben érezzük magunkat valamelyik családnál, ha úgy gondoljuk, hogy akár a feleséget, a gyermeket, vagy akár a férjet esetleg erőszak éri (akár lelki terror, fizikai erőszak, szexuális erőszak, zaklatás, pénzügyi terror stb.), mit tudunk tenni, kinek kell jelenteni, hogyan viselkedjünk, hogy ne essen bántódásunk... Na, azt hiszem, itt gondoltam át alaposan, tényleg akarom-e ezt az egészet. Nem. Segíteni szeretnék az embereken, de nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő mód rá. Részint folyamatosan attól félnék, hogy én is veszélybe kerülök, ami előfordult már az önkéntesek jó pár éve alatt, részint szörnyen tehetetlennek érezném magam, ha gyermeket látnék veszélyeztetve, a szívem szakadna meg... Ez nem nekem való.
Írtam egy e-mailt Samnek, a koordinátornak, aki azóta sem válaszolt. Lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb módja a búcsúnak, de nem volt pofám odamenni az utolsó alkalomra (amelyen búcsúünneplés, közös kajálás stb. volt betervezve), és ott közölni mindenkivel, hogy befejeztem. Így ez az önkéntes munka nem fog majd egyszer jól mutatni az önéletrajzomban, de ami ennél számomra sokkal fontosabb, szereztem egy barátot, Francest (akit mellesleg eltanácsoltak ettől az önkéntes munkától, lévén szociális munkás volt régen, és "túlképzett"), akivel továbbra is tartom a kapcsolatot. Már ennyit profitáltam belőle - mindamellett természetesen, hogy sokat segített az angol megértésében a tanfolyam, és olyan kifejezéseket tanultam meg, amelyekre sehol máshol nem lett volna lehetőségem.
Az önkéntes munka iránti vágyamat nem adtam fel, de ha jól belegondolok, olyan helyet kéne keresnem, ahol később esetleg pénzért dolgozhatnék, például egy újság szerkesztőségében gyakornokként - végül is ezért végeztem el a főiskolát...

Anita és a vívás

Anita, a Katánál lévő magyar tanár végzett a Yewtree-ben. Az a kisfiú, akihez "kirendelték", problémásabb, mint hitték, így hozzá már nem kell kijárnia, más iskolába ment tovább dolgozni. Ő olyan tanár, tanársegítő, aki mindig helyettesít valahol, ha valamelyik gyerek külön gondoskodásra szorul, akkor őt hívják, küldik.
Anita elhívott minket, hogy nézzünk a hemeli sportcentrumban egy vívóedzést, az edző - Lajos - magyar. Eljött értünk - Dóri, Gergő és én mentünk - szombat délután. Már régóta meg akartam nézni a sportcentrumot, mert olvastam, hogy ott van uszoda, squashpálya, amelyek minket érdekelhetnének. Hogy őszinte legyek, a vívóedzés nem nyerte el egyikünk tetszését sem, kicsit szervezetlennek tűnt, a kicsik (6-8 évesek lehettek) összevissza csapkodtak a kardokkal, a földet ütögették, nem nagyon akartak dolgozni, inkább unatkoztak. Anitának meg is mondtam, hogy ne haragudjon, bármilyen jó barátja is Lajos, nekem ez az edzés nem tetszett. A végén az edző is megkérdezte, hogy jövünk-e jövő héten, de mondtuk, hogy nem, ez nem nekünk való. De legalább láttunk élőben vívókardot és felpróbálhattunk egy vívóálarcot is.
Szegény Anita próbálkozik, hogy többet találkozzunk, de hétvégén abszolút el voltunk havazva (szó szerint és átvitt értelemben is), ma Dóri beteg lett, én is pocsékul vagyok, még angolon sem voltam, és nálunk a délutánok egyébként is zűrösek. Az ő kislánya, Lili néha este 11-ig is fent van, nálunk a kicsik 8-kor ágyba mennek. És ugye van a vacsora, az esti fürdetés, a készülődés, néha úgy érzem, mintha folyamatosan csak leráznám szegényt, pedig egész egyszerűen annyi elmaradásom van, hogy úgy tűnik, ezek miatt örökké fogok élni...

A barátok: Frances és a Horváth család

Francesszel két hete pénteken elmentünk csavarogni. Előtte pár nappal voltam nála, kávéztunk, beszélgettünk, majd kértem tőle segítséget, pontosabban könyveket a természetgyógyászati cikkek írásához. Rögtön kipakolta a fél könyvesszekrényét, sok témában még több könyve van (talpreflexológiától kezdve az aromaterápián át, a jógától kezdve a hipnoterápián keresztül a gyógyító ételekig fel sem tudnám sorolni). Mindenből válogattam néhányat, hogy hazahozom elolvasni, de még kipakolni sem volt időm azóta.
Mostanában úgy érzem, soha nincs elég időm. Semmire. Igaz, elég gyakran nyomott a hangulatom, talán a rossz idő, talán mióta hazajöttem, újra hiányoznak a régiek, az otthoniak, de van, hogy csak ihletem nincs valamit csinálni. Abban az 5-5 és fél órában, ami az iskolaidő alatt rendelkezésemre áll, jó esetben megfőzök, elmosogatok, esetleg kimosok és kiteregetek egy adag ruhát. Ezzel el is ment a nap. Van, hogy az e-mailekhez is csak délután jutok, pedig már reggel bekapcsolom a gépet, hogy hátha...
Mégis úgy döntöttem, hogy egy nap "kikapcsolódás" rám fér, vagyis egy kis csavargás, shoppingolás egy jó baráttal. Francesnek van extra kedvezménykártyája a St. Alban's-i Sainsbury's-be, és ha már ott voltunk, benéztünk a New Lookba, a Nextbe, a Monsunba is. Az óriási Marks & Spencert most kihagytuk, mert már untuk mindketten a sétálgatást. Sok pénzt nem költöttünk, ellenben felpróbáltunk pár méregdrága kabátot, csizmát (12 centis sarokkal), idétlenkedtünk, mint két gyagyás tinédzser, csoda, hogy sehonnan nem dobtak ki bennünket. Pár nappal később egy tálca kókuszgolyóval háláltam meg neki ezt a napot...
26-án pénteken vendégeink voltak. Gyuri, exfőni bátyja és az ő fia, Gergő ugrottak be egy rövid időre. Gergő nyár elején már volt nálunk, most ketten jöttek, mentek Gyuri legnagyobb fiához, Zsombiékhoz Coventrybe. Kimentünk reggel értük Lutonba, elvittük Bandit dolgozni, utána jöttünk haza. Dóri és Gergő is itthon volt (aznap nem volt suli), és mivel rég nem látott ismerősök jöttek, egész nap be nem állt a szájuk. Gergő (nem az enyém) meg is jegyezte, hogy ha ezt tudta volna, kétszer meggondolja, hogy jönnek-e, és ha a következő egy évben véletlenül erre akarna járni, feltétlenül emlékeztessem arra, hogy van néhány iszonyúan cserfes gyerekem...
Elugrottunk egy rövid sétára a Marlowesra, és délután kivittem őket az állomásra a Coventrybe induló vonathoz. Hoztak túrórudit és krémtúrót, cserébe kaptak ebédet. Jó volt látni őket, ha minden hónapban jönne valaki Magyarországról, lehet, nem is lenne honvágyam...

Függönyök

Készen lettem az összes függönnyel.

A mi függönyünk

Este is csillog...

Itt-ott hibádzik, van, amelyiket feljebb kell varrnom, mert van, ahol a sötétítőfüggöny alól kilógó fényáteresztő függöny jól mutat, de van, ahol nem. Dóri fényáteresztő függönye sok lett, illetve rendeltem belőle 5 métert, gondoltam, mindkét végén beszegem, tökéletes lesz a 2,40-es ablakra. Beszegtem, felvarrtam rá a tetejére a behúzószalagot, és amikor Bandi fel akarta tenni, sokallta. Lemértük, több mint 6 méter varrás után. Ehhez viszont kevés akasztót tett fel. Mivel este 9-kor már nem akarta leszedni a karnist, feltette így, de jövő hétvégén megszépítjük még jobban a lakást.

Dóri gyönyörűsége, a fényáteresztője ugyanolyan, mint a miénk.

Gergőét nehéz lefényképezni, a szoba kicsinysége miatt, ráadásul, ha fényes nappal van és süt a nap, akkor semmit nem látni a világoskék függönyből, ha meg nagyon sötét van, akkor azért nem fényképezhető. Élőben nagyon szép, és még ő is elégedett vele.

Itt-ott már látszanak az ablakokon a karácsonyi díszítések, elővettük a dobozokat, és néhány ablakra, ajtóra már feltettük a matricákat, ablak- és ajtódíszeket. Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, lassan elkezdünk készülődni a karácsonyra.

A kicsik szobája

Kata - anya pici csillaga

Amikor Kata kicsi volt, mindig azt játszottuk, hogy megkérdeztem, mije vagy anyának, amire a válasz ez volt: anya pici csijjaga... talán még most is emlékezne rá, ha megkérdezném.
Most igazi kiscsillag volt, múlt héten ő volt a hét egyik csillaga az iskolában. Minden pénteken kapunk hírlevelet, amelyben a hét eseményeit sorolják fel, a következő héten várható rendezvényeket, melyik osztályban hiányzott a legkevesebb tanuló (vagyis melyik osztály nyerte a heti részvételi versenyt), és kik a hét kiemelkedő tanulói, vagyis stars of the week.

 Minden péntek reggel összegyűlnek a tornateremben (de lehet, hogy előadó), és felolvassák, ki miért lett a hét sztárja. Most én is ott voltam, így hallottam, láttam, amikor Katát kihívták, átadták neki a papírcsillagot, amelyen a neve volt, elmondták, hogy ő volt a legügyesebb a héten számolásban, a számok összeadásában, és egyáltalán a számok témakörben, majd kirakhatta a csillagját az egyik falon lévő óriás képre, ahol egy hétig maradhat, a következő péntekig. Ezután minden kihívott leült a tömeggel szemben egy székre, és amikor mindenkit felolvastak és felrakta a csillagot, óriási tapsot kaptak. Nagyon-nagyon büszke voltam anya - már nem is olyan kicsi - csillagára...