Ezekből válogattam témától, időtől függetlenül. Még több fotójegyzet itt található: mindenféle képek
Valamint a városban fotótéma után járva belebotlottam egy veteránautóshowba, íme: öreg autó nem vén autó...
2011. május 13., péntek
Néhány fotó, csak úgy…
Tájfutás – immár rendszeresen
Most már hetek óta részt veszünk a kedd esti edzőfutásokon, amelyek háromhetente vannak más városban, de ugyanazon a helyszínen. Szombaton elvittük versenyezni az összes gyermeket, vasárnap csak mi mentünk a nagyokkal, Szabolcsék vigyáztak a kicsikre. A szombati versenyen Kata apájával ment, Timi velem, a nagyok saját pályát futottak, valamint mi is, miután beértünk a kicsikkel, rábíztuk őket a nagyokra, és mentünk a saját pályánkon (is). Nem mondom, hogy túlzottan előkelő helyen végeznénk (bár szombaton 6. lettem), de részint nagyon jó időtöltés, részint pedig ennyi mozgásra minimum szükségünk van, nem beszélve a jó levegőről. A kicsik is élvezik, jó látni, ahogy tájolóval, térképpel a kezükben rohannak egy-egy pont felé. Ha az időjárás és az anyagi helyzetünk is engedi, akkor szeretnénk minél sűrűbben járni futni, bár egyelőre csak a közelben.
Pillangóvilág – királyi esküvő
Bár a két esemény nem illik egy helyre, de mivel egy héten történt, és ez utóbbi nem érdemel külön bejegyzést, egy kalap alá veszem a pillangóvilággal. Megnéztük a királyi esküvőt. Nem a helyszínen (ahogy Dóri és én terveztük), hanem a tévében, a tévé előtt ülve mindannyian. Már csak a popcorn hiányzott a kezünkből. No, nem az egész műsort elejétől a végéig, csak nem sokkal a ceremónia előtt kezdtük el nézni, és utána viszonylag hamar be is fejeztük. Ellenben begyűjtöttünk sok újságot (napi- és hetilapot), mindet végiglapozgattam, hihetetlen, hogy magukat újságírónak nevező emberek milyen alaposan kitárgyalják a királyi esküvő legapróbb részleteit is – kezdve a két csók elemzésével (hány percig tartott, hogy tartotta Kate a száját), a cipősarkok átlagmagasságán át egészen a jó királyné lesz-e majd sok év múlva Catherine, Cambridge hercegnője kérdőívig. Este minden adón bemutattak összeállítást az esküvőből, így többször, többféle szögből újra megnézhettem a ceremónia részleteit – és természetesen itt is megtudtam újabb és újabb részleteket a királyságról, az esküvői ruháról (nem is tudtam, hogy négyféle virág – rózsa, lóhere, bogáncs és nárcisz – volt belehímezve a csipkébe, utalva Anglia, Írország, Wales és Skócia nemzeti virágaira) és persze a hercegnő gyerekkoráról.
Petra, Ildi, Márti – és persze Frances
Nem emlékszem, említettem-e (ha igen, elnézést kérek, ha nem, akkor itt az alkalom), hogy folyamatosan ismerkedem magyarokkal… Ami önmagában még nem különleges, de itt a lényeg az "ahogy"-on van. Ildivel, Bandi kollégájának a barátnőjével természetesen Bandi révén kerültem kapcsolatba. Volt egy kanapéjuk, szóba jött, hogy elhoznánk, így egyszer elszaladtunk hozzájuk, megnézni azt. Rávaló héten az angol tanfolyamon összefutottunk, onnantól kezdtünk el levelezni és találkozni egymással.
Frances még április elején szólt, hogy találkozott a csatornaparton kutyasétáltatás közben egy magyar lánnyal, megadná nekem az adatait, ha gondolom, vegyük fel egymással a kapcsolatot. Ő Petra, akivel így kb. 3 hete ismerjük egymást, kedden eljött velünk tájfutni és megismerkedett a gyerekeimmel is (szegényke…).
Két hete Frances megint találkozott egy lánnyal (lehet, arrébb kéne költöznünk?) a csatornaparton, ő Márti, a telefonszámát megadta, és bár nem értem el, a hangpostáján hagytam üzenetet, de azóta még nem hívott vissza.
A héten pedig Adam szólt, hogy ő is találkozott valakivel, elküldte az adatait, neki tegnap írtam egy e-mailt. Persze, van, hogy megüti a fülem magyar szó a városban, de valahogy furának tűnne odamenni valakihez, a nyakába ugrani csak azért, mert magyar.
Végre eljutottam Lutonba is Mártihoz (ő egy másik), aki a blogomon keresztül talált rám. Vele már levelezek egy jó ideje, nem is lakik messze, de egyszerűen nem jutottam el oda, hogy találkozzunk is. Ez a héten végre megvalósult, Márti pont olyan, mint ahogy a beszélgetéseink, levelezéseink alapján elképzeltem, jövő héten – ha minden összejön – újra találkozunk. És ha már Francest említettem, akkor íme pár kép róla és a kutyáiról. Végre nem felejtettem el fényképezőgépet vinni…
Frances még április elején szólt, hogy találkozott a csatornaparton kutyasétáltatás közben egy magyar lánnyal, megadná nekem az adatait, ha gondolom, vegyük fel egymással a kapcsolatot. Ő Petra, akivel így kb. 3 hete ismerjük egymást, kedden eljött velünk tájfutni és megismerkedett a gyerekeimmel is (szegényke…).
Két hete Frances megint találkozott egy lánnyal (lehet, arrébb kéne költöznünk?) a csatornaparton, ő Márti, a telefonszámát megadta, és bár nem értem el, a hangpostáján hagytam üzenetet, de azóta még nem hívott vissza.
A héten pedig Adam szólt, hogy ő is találkozott valakivel, elküldte az adatait, neki tegnap írtam egy e-mailt. Persze, van, hogy megüti a fülem magyar szó a városban, de valahogy furának tűnne odamenni valakihez, a nyakába ugrani csak azért, mert magyar.
Végre eljutottam Lutonba is Mártihoz (ő egy másik), aki a blogomon keresztül talált rám. Vele már levelezek egy jó ideje, nem is lakik messze, de egyszerűen nem jutottam el oda, hogy találkozzunk is. Ez a héten végre megvalósult, Márti pont olyan, mint ahogy a beszélgetéseink, levelezéseink alapján elképzeltem, jövő héten – ha minden összejön – újra találkozunk. És ha már Francest említettem, akkor íme pár kép róla és a kutyáiról. Végre nem felejtettem el fényképezőgépet vinni…
Tanfolyam, munka – bizonytalan időre elhalasztva
Hétfő reggel lelkesen, a kiírt 9.15-ös időpontban jelentkeztem a leendő képzésem helyszínén a recepción, majd felballagtam a 3. emeletre, ahol lennie kellett volna minimum a trénernek, a koordinátornak és pár hozzám hasonló mezei munkára várónak. 9.30-kor kellett volna kezdődnie a tanfolyamnak, de sehol senki nem volt. Kicsit aggódtam, így visszasétáltam a recepciós hölgyhöz, hogy ugyan már segítsen nekem, hol lehetnek a többiek. Mivel nem volt informálva semmiről, elkezdte telefonon üldözni a koordinátort, akit nagy nehezen sikerült is utolérnie. Átadta nekem a telefont, hogy beszéljem le vele, mi is a gondom. Kicsit kezdtem morcos lenni… A koordinátor hölgy azt mondta, a tanfolyamot az előadó betegsége miatt törölték, és úgy emlékszik, azt hiszi, hogy nekem is küldött e-mailt erről… Még morcosabb lettem. Mondtam, nem kaptam semmilyen e-mailt, telefont, sms-t, levelet, semmit. És most mi legyen? A következő tanfolyam Hemelben június 6-án indul, majd küld róla értesítést. Addig várnom kell.
Mire hazaértem, már kellőképpen felmérgeltem magam. Már az egészet nem értem. Amikor interjún voltam, telefonon beszéltem vele, és amikor másodszor is vissza kellett mennem, azt beszéltük, hogy van ez a képzés, amely 4 hetes, és azért nem tudom elkezdeni március végén, mert megyek Magyarországra április közepén, így pont beleesne. Vagy nagyon félreértettem valamit, vagy a hölgy nagyon nincs képben. Mivel egyetlen papírban sem találtam utalást a négy hétre, sőt, arra sem, hogy a tanfolyam (képzés) egyáltalán egy napnál tovább tart, írtam neki egy e-mailt két hete, amire szinte azonnal válaszolt. Nem, a tanfolyam nem 4 hét, hanem csak egy hét, öt egész nap, hétfőtől péntekig, reggel 9-től délután 4-ig. Hát jó, biztos félreértettem, nem figyeltem stb. Mellékesen megkérdeztem, minden rendben volt-e a referenciáimmal. Visszaírta, hogy Angelának már két levelet is írt, de nem válaszol… Rögtön írtam neki, félórán belül jelzett, hogy ő semmilyen levelet nem kapott, de – mivel megadtam a koordinátor elérhetőségeit – azonnal felhívta a nőt, és megbeszélték, hogy másnap az irodából elküldi a referenciát. Ezek után nem vagyok biztos már semmiben, de a koordinátorban semmiképp. Kérdeztem, nincs-e esetleg másik – korábbi – időpont valamelyik másik városban a környéken, hogy elkezdhessem végre ezt az egészet, mert kicsit csalódott, türelmetlen és morcos vagyok. De, van. Két hét múlva egy szomszédos városban, de azon a héten a kicsiknek kétnapos szünetük lesz, és nem tudom őket így hova tenni. Vagyis kénytelen leszek várni június 6-ig, és ki tudja, még meddig, mire elkezdek dolgozni…
Mire hazaértem, már kellőképpen felmérgeltem magam. Már az egészet nem értem. Amikor interjún voltam, telefonon beszéltem vele, és amikor másodszor is vissza kellett mennem, azt beszéltük, hogy van ez a képzés, amely 4 hetes, és azért nem tudom elkezdeni március végén, mert megyek Magyarországra április közepén, így pont beleesne. Vagy nagyon félreértettem valamit, vagy a hölgy nagyon nincs képben. Mivel egyetlen papírban sem találtam utalást a négy hétre, sőt, arra sem, hogy a tanfolyam (képzés) egyáltalán egy napnál tovább tart, írtam neki egy e-mailt két hete, amire szinte azonnal válaszolt. Nem, a tanfolyam nem 4 hét, hanem csak egy hét, öt egész nap, hétfőtől péntekig, reggel 9-től délután 4-ig. Hát jó, biztos félreértettem, nem figyeltem stb. Mellékesen megkérdeztem, minden rendben volt-e a referenciáimmal. Visszaírta, hogy Angelának már két levelet is írt, de nem válaszol… Rögtön írtam neki, félórán belül jelzett, hogy ő semmilyen levelet nem kapott, de – mivel megadtam a koordinátor elérhetőségeit – azonnal felhívta a nőt, és megbeszélték, hogy másnap az irodából elküldi a referenciát. Ezek után nem vagyok biztos már semmiben, de a koordinátorban semmiképp. Kérdeztem, nincs-e esetleg másik – korábbi – időpont valamelyik másik városban a környéken, hogy elkezdhessem végre ezt az egészet, mert kicsit csalódott, türelmetlen és morcos vagyok. De, van. Két hét múlva egy szomszédos városban, de azon a héten a kicsiknek kétnapos szünetük lesz, és nem tudom őket így hova tenni. Vagyis kénytelen leszek várni június 6-ig, és ki tudja, még meddig, mire elkezdek dolgozni…
Mit is írjak, mit is írjak?
Ha ilyen ütemben (ilyen ritkán) folytatom tovább a blogírást, jobban jár mindenki, ha nem időrend szerint, hanem témák szerint szelektálom a mondanivalómat.
Tematika szerint a következőkről szeretnék a közeljövőben beszámolni: iskola, munkahely, fényképezés, barátok, London (ismét), kirándulás-egyéb.
Kezdjük a legelsőnél: iskola.
Gergőnek sikerült kiválasztani, hogy milyen tantárgyakat szeretne tanulni jövőre, és azt is, hogy milyeneket nem. Tegnap volt bent Bandival a suliban, ott egyeztettek a megfelelő személlyel, így hamar el lett döntve, hogy többek között a főzés, a technikai dolgok és a rajz, művészet érdekli.
Dórinak lezajlottak a vizsgái, ezek valamilyen év végi, "summer exam" megnevezésű vizsgák, amelyeket több-kevesebb sikerrel tett le. A sikerességéről még sajnos nem tudunk semmit. A hétfői médiavizsgát magyarul írta meg, a feladatot ugyan értette, hogy mit is kellene csinálnia, de sajnos nem tudta magát kifejezni angolul, sem a szavakat nem tudta leírni – hiszen ő nem az alapoktól kezdte tanulni az angolt, hanem az élő beszédet (hallás alapján). Így felhívtak az iskolából még hétfőn, hogy bemennék-e lefordítani a szöveget, amit írt, hátha úgy értékelhetőbb lesz a beadott anyag. Beültettek egy irodába, pár üres papírlappal, a vizsgalappal, és uccu neki, fordítsam. A múlt heti vallásvizsgát is magyarul írta, ezt jeleztem az évfolyamfelelősnek, azt mondta, majd utánanéz, de amiatt még nem hívtak...
Timi pomponlány lesz – ha minden jól megy. Legalábbis tanulja ennek csínját-bínját. Vége a főzőklubnak és újabb lehetőségként felajánlottak ezt (cheerlading) vagy az utcai táncot (street dance). Előbbit választottuk, nagyon tetszik neki, édes, ahogy a két "valódi" pomponnal bohóckodik, ugrál a tornaterem közepén (jó pár másik lánnyal együtt). A kicsik iskolája mindenre fel van készülve. Még a fogkiesésre is. Timinek az egyik foga az iskolában esett ki (persze az ő hathatós közreműködése következtében), rögtön kerítettek egy fogtündérnek előregyártott borítékot, beletették, és délután a kezembe nyomták – egy kacsintás kíséretében. Mivel a fogtündér ebben az országban nem apró ajándékot hoz, mint otthon, hanem pénzt, Timi reggelre egy fonttal lett gazdagabb, én pedig egy borítékkal.
Dóriék múltkori táncbemutatójáról már írtam, de most az iskola újságja is írt, gondoltam, megosztom a nagy nyilvánossággal:
Tematika szerint a következőkről szeretnék a közeljövőben beszámolni: iskola, munkahely, fényképezés, barátok, London (ismét), kirándulás-egyéb.
Kezdjük a legelsőnél: iskola.
Gergőnek sikerült kiválasztani, hogy milyen tantárgyakat szeretne tanulni jövőre, és azt is, hogy milyeneket nem. Tegnap volt bent Bandival a suliban, ott egyeztettek a megfelelő személlyel, így hamar el lett döntve, hogy többek között a főzés, a technikai dolgok és a rajz, művészet érdekli.
Dórinak lezajlottak a vizsgái, ezek valamilyen év végi, "summer exam" megnevezésű vizsgák, amelyeket több-kevesebb sikerrel tett le. A sikerességéről még sajnos nem tudunk semmit. A hétfői médiavizsgát magyarul írta meg, a feladatot ugyan értette, hogy mit is kellene csinálnia, de sajnos nem tudta magát kifejezni angolul, sem a szavakat nem tudta leírni – hiszen ő nem az alapoktól kezdte tanulni az angolt, hanem az élő beszédet (hallás alapján). Így felhívtak az iskolából még hétfőn, hogy bemennék-e lefordítani a szöveget, amit írt, hátha úgy értékelhetőbb lesz a beadott anyag. Beültettek egy irodába, pár üres papírlappal, a vizsgalappal, és uccu neki, fordítsam. A múlt heti vallásvizsgát is magyarul írta, ezt jeleztem az évfolyamfelelősnek, azt mondta, majd utánanéz, de amiatt még nem hívtak...
Timi pomponlány lesz – ha minden jól megy. Legalábbis tanulja ennek csínját-bínját. Vége a főzőklubnak és újabb lehetőségként felajánlottak ezt (cheerlading) vagy az utcai táncot (street dance). Előbbit választottuk, nagyon tetszik neki, édes, ahogy a két "valódi" pomponnal bohóckodik, ugrál a tornaterem közepén (jó pár másik lánnyal együtt). A kicsik iskolája mindenre fel van készülve. Még a fogkiesésre is. Timinek az egyik foga az iskolában esett ki (persze az ő hathatós közreműködése következtében), rögtön kerítettek egy fogtündérnek előregyártott borítékot, beletették, és délután a kezembe nyomták – egy kacsintás kíséretében. Mivel a fogtündér ebben az országban nem apró ajándékot hoz, mint otthon, hanem pénzt, Timi reggelre egy fonttal lett gazdagabb, én pedig egy borítékkal.
Múlt héten megint nyílt nap (óra) volt a kicsiknél, Timihez mentem be, múltkor Katánál voltam. Egyedüli szülőként vettem részt… Éppen franciaóra volt, Mr. Burnage elmesélte, hogy 10-ig tudják a számokat, a sorszámokat, valamint tudnak válaszolni a hol laksz, hány éves vagy, hogy hívnak kérdésekre, és ezt be is mutatták. Hihetetlen volt látni, hogy az én magyar kislányomnak angolul elmagyarázzák, mi fog történni, majd franciául kérdeznek tőle és szintén franciául válaszol.
Mindkét apróságra csak jókat mondhatok, igaz, a nagyokra sincs panasz. Folyamatosan hozzák az okleveleket, íme, ízelítő belőlük (a többi a webalbumban található).
Mindkét apróságra csak jókat mondhatok, igaz, a nagyokra sincs panasz. Folyamatosan hozzák az okleveleket, íme, ízelítő belőlük (a többi a webalbumban található).
A kicsik voltak születésnapi buliban (birthday party). Timi Pariséknál volt ottalvós partin (másnap volt a királyi esküvő, így nem volt iskola), Kata pedig Hollyéknál volt egy vasárnap délután. Katának hamarosan születésnapja lesz, de sajnos sem a házunk, sem én nem vagyok alkalmas tíz-tizenöt angol apróság szórakoztatására. Próbáltuk esetleg a helyi McDonald's-ot, de itt nem vállalnak születésnapi partit, ellenben a helyiséget ingyen bérbe adják, már csak olyan embert kéne találnunk, aki animátorként közreműködik Kata partiján. Vagy itthon megünnepeljük és csak a családdal kell osztoznia a tortáján…
Iskolatémában még meg kell említsem Timi első, "igazán komoly" angol nyelvű házi feladatát. Ki kellett választaniuk egy bolygót, és arról kellett írni pár mondatot. Nehéz szülés volt, de íme, így sikerült:
Iskolatémában még meg kell említsem Timi első, "igazán komoly" angol nyelvű házi feladatát. Ki kellett választaniuk egy bolygót, és arról kellett írni pár mondatot. Nehéz szülés volt, de íme, így sikerült:
Dóriék múltkori táncbemutatójáról már írtam, de most az iskola újságja is írt, gondoltam, megosztom a nagy nyilvánossággal:
 |
| A középső kép jobb oldalán, a színpadon Dóri |
2011. április 26., kedd
Első húsvét
Kicsit más ez a húsvét, mint az a húsvét... Tavaly sok-sok tojást festettünk, barkából tojásfát készítettünk, szép ruhába öltöztünk, vártuk a sok locsolót.
Idén eleve késéssel kezdtünk. Vasárnap ugye reggel jöttünk haza, elfáradtan. A nyuszi - még mielőtt kijött volna elénk a reptérre - elrejtette a kertben a sok-sok csokitojást, -csibét, -bárányt. Eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy ez elég is legyen egy napra. Ja, és megfőztem azt a kis sonkát, amit otthonról hoztam, néhány tojás kíséretében.
Tegnap, húsvéthétfőn csülkös bablevest főztem (a család egy része eszi a bablevest, én a csülköt, de csak soványítva) és sütöttem hozzá finom kalácsot. Mezőtúron ezt ostoros kalácsnak hívják, onnan való a recept (meg ugye eredendően én is).
Itt ugyan nincs locsolkodás, de azért festettünk pár tojást a gyerekekkel, hogy mégis... Tojásfát akartunk csinálni, de a barka itt már túlhaladott állapotban van, és igazán nem találtunk olyan ágakat a környéken, amely használható lett volna (vagy nagyon vékony, vagy nagyon vastag, vagy nagyon leveles, vagy nagyon kopár). Így csak egy egyszerű tányérra tettük őket. A matricások kifújt tojások (azok mentek a kalácsba), a festettek főtt tojások, nekik szomorú sorsuk lesz, megesszük őket.
A lányok lakk- és alkoholos filccel festettek, rajzoltak a tojásokra, beletelik pár hétbe, míg lekopik róluk a festék. Mármint a lányokról...
Idén eleve késéssel kezdtünk. Vasárnap ugye reggel jöttünk haza, elfáradtan. A nyuszi - még mielőtt kijött volna elénk a reptérre - elrejtette a kertben a sok-sok csokitojást, -csibét, -bárányt. Eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy ez elég is legyen egy napra. Ja, és megfőztem azt a kis sonkát, amit otthonról hoztam, néhány tojás kíséretében.
Tegnap, húsvéthétfőn csülkös bablevest főztem (a család egy része eszi a bablevest, én a csülköt, de csak soványítva) és sütöttem hozzá finom kalácsot. Mezőtúron ezt ostoros kalácsnak hívják, onnan való a recept (meg ugye eredendően én is).
Itt ugyan nincs locsolkodás, de azért festettünk pár tojást a gyerekekkel, hogy mégis... Tojásfát akartunk csinálni, de a barka itt már túlhaladott állapotban van, és igazán nem találtunk olyan ágakat a környéken, amely használható lett volna (vagy nagyon vékony, vagy nagyon vastag, vagy nagyon leveles, vagy nagyon kopár). Így csak egy egyszerű tányérra tettük őket. A matricások kifújt tojások (azok mentek a kalácsba), a festettek főtt tojások, nekik szomorú sorsuk lesz, megesszük őket.
A lányok lakk- és alkoholos filccel festettek, rajzoltak a tojásokra, beletelik pár hétbe, míg lekopik róluk a festék. Mármint a lányokról...
Otthon
12 napot töltöttünk Magyarországon a gyerekekkel. Bandi maradt itt, neki dolgoznia kellett, így nélküle mentünk-jöttünk. Nem akarok túl hosszadalmas beszámolót írni. Előre is elnézést kérek, ha valakit kihagyok, vagy csak éppen megemlítek, de van, ami nem tartozik másokra, akár személyes okokból, akár csak, mert úgy gondolom. Nem volt időm és energiám mindenkit végiglátogatni, felhívogatni, akit szerettem volna. Egy komoly táblázattal rohangáltam a nap 24 órájában, hogy számon tudjam tartani, mikor hova megyek, kivel mikor és hány órát tudok találkozni. Sajnos még így is volt olyan helyszín, olyan ember, akit nem tudtam meglátogatni vagy egyáltalán felhívni sem.
A végére már elfáradtam, nem vágytam semmi másra, csak hogy jöhessek "haza". Szép volt, jó volt, de egyelőre elég volt. Mivel tudtam, hogy ideiglenesen vagyunk ott, nem éltem bele túlságosan magam a magyarországi élményekbe. Anyunál voltunk öten egy szobában, nem a megszokott környezet, nem a megszokott helyzetek, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Anyu egyfolytában kényeztetett minket, jó pár kilót fel is szedtünk...
Voltam bulizni, találkoztam a barátaimmal, akik elmondhatatlanul sokat jelentenek nekem. Van, akivel a bulin kívül külön is összefutottam, van olyan barátnőm, ahol ott is aludtam, de van, akivel csak félórát tudtam találkozni, mert mindketten rohantunk.
Azt hiszem, ezek a képek kicsit visszaadják a Hűvösvölgyben tartott buli fergeteges hangulatát...
A kicsik meglátogatták a régi óvodájukat, fél napot töltöttek el ott, még színházi darabot is megnéztek a biatorbágyi Faluházban.
Gergő több nap is lement a régi sulijába, még órákra is beült. Szinte minden nap találkozott a "haverokkal", pizzáztak, fagyiztak, csavarogtak. Dóri szinte az összes időt a barátnőivel töltötte, Szárligeten, Etyeken, Bián, Pesten, ahol csak lehetett...
Meglátogattuk Bandi öccsét és családját, és végre kézbe vehettük a legkisebb Czirbeszt. Sajnos anyósom és a sógornőm messze laknak, így hozzájuk most nem jutottunk el.
Voltunk az okmányirodában, a kicsiknek és Gergőnek csináltattam személyi igazolványt. A kicsiknek ingyenes, útlevél helyett tökéletes lesz, és a hosszabbítása sokkal olcsóbb, mint az útlevélé. Gergő pedig 14 elmúlt, neki már időszerű volt.
A nagyok az apjuknál töltöttek egy napot, én pedig elintéztem némi egészségügyi látogatást (kozmetikus, nőgyógyász).
Györgyi és apu magukra vállalták a kicsiket 3 napra, így azalatt végigcsavarogtam fél Pest megyét (Üllőtől Szentendréig), a nagyok meg mentek, amerre láttak.
Drága exfőnökömék vendégül láttak minket egy grillezésre, ahol kívánságomra baconba tekert afrikai harcsaszeletek voltak tokaji mártással. Hihetetlen finom volt - mint mindig. Gergőt átvertük, azt mondtuk, csirkemellet eszik, el is hitte. Igaz, Dóri sem jött rá, hogy mit eszik, de ő legalább szereti a halat...
Voltunk Érden keresztanyáméknál, ahol a kezdeti szalonna- és kolbászsütés óriási vízipisztoly- és -puskacsatába torkollott, így kora este csupa vizesen ültünk be mindannyian a kocsiba...
A hetet imádott unokahúgomnál fejeztük be, ahol sajnos nem sikerült Gergőről hintás képet csinálni, akárhányszor közelítettünk a géppel felé, kiugrott a hintából...
A kicsik és Kitti jó unokatestvérek módjára folyamatosan veszekedtek, megsértődtek, hisztiztek, de sikerült azért elkapni olyan pillanatot, amikor épp békésen játszottak.
Hazafelé jó utunk volt - eltekintve a hajnali hármas keléstől -, ragyogó napsütésben szálltunk fel Ferihegyen (a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren), és kellemesen pocsék időben szálltunk le Lutonban itteni idő szerint reggel fél 8-kor.
Itthon óriási meglepetés várt (a húsvéti nyuszi kertben elrejtett csokitojásai mellett), az én drága férjem kicsit átrendezte a konyhát, hogy beférjen ő, a mosogatógép (neve egyelőre még nincs).
Be van kötve, üzemkész, tegnap már ki is próbáltam (nem volt nehéz, csak el kellett tüntetni a húsvéti csülkös bableves és az ostoros kalács maradványait - sem - tartalmazó tányérokat...), mit mondjak, nagyon hiányzott...
Hát ennyi röviden, tömören az ottlétünk és hazaérkezésünk. A héten az uram szabadságon van, a kicsik már ma mentek iskolába, a nagyok holnap mennek, pénteken királyi esküvő, jövő hétfőn munkaszüneti nap, így lesz időm újabb bejegyzéseket írni - már ha lesz miről írnom...
A végére már elfáradtam, nem vágytam semmi másra, csak hogy jöhessek "haza". Szép volt, jó volt, de egyelőre elég volt. Mivel tudtam, hogy ideiglenesen vagyunk ott, nem éltem bele túlságosan magam a magyarországi élményekbe. Anyunál voltunk öten egy szobában, nem a megszokott környezet, nem a megszokott helyzetek, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Anyu egyfolytában kényeztetett minket, jó pár kilót fel is szedtünk...
Voltam bulizni, találkoztam a barátaimmal, akik elmondhatatlanul sokat jelentenek nekem. Van, akivel a bulin kívül külön is összefutottam, van olyan barátnőm, ahol ott is aludtam, de van, akivel csak félórát tudtam találkozni, mert mindketten rohantunk.
Azt hiszem, ezek a képek kicsit visszaadják a Hűvösvölgyben tartott buli fergeteges hangulatát...
A kicsik meglátogatták a régi óvodájukat, fél napot töltöttek el ott, még színházi darabot is megnéztek a biatorbágyi Faluházban.
Gergő több nap is lement a régi sulijába, még órákra is beült. Szinte minden nap találkozott a "haverokkal", pizzáztak, fagyiztak, csavarogtak. Dóri szinte az összes időt a barátnőivel töltötte, Szárligeten, Etyeken, Bián, Pesten, ahol csak lehetett...
Meglátogattuk Bandi öccsét és családját, és végre kézbe vehettük a legkisebb Czirbeszt. Sajnos anyósom és a sógornőm messze laknak, így hozzájuk most nem jutottunk el.
Voltunk az okmányirodában, a kicsiknek és Gergőnek csináltattam személyi igazolványt. A kicsiknek ingyenes, útlevél helyett tökéletes lesz, és a hosszabbítása sokkal olcsóbb, mint az útlevélé. Gergő pedig 14 elmúlt, neki már időszerű volt.
A nagyok az apjuknál töltöttek egy napot, én pedig elintéztem némi egészségügyi látogatást (kozmetikus, nőgyógyász).
Györgyi és apu magukra vállalták a kicsiket 3 napra, így azalatt végigcsavarogtam fél Pest megyét (Üllőtől Szentendréig), a nagyok meg mentek, amerre láttak.
Drága exfőnökömék vendégül láttak minket egy grillezésre, ahol kívánságomra baconba tekert afrikai harcsaszeletek voltak tokaji mártással. Hihetetlen finom volt - mint mindig. Gergőt átvertük, azt mondtuk, csirkemellet eszik, el is hitte. Igaz, Dóri sem jött rá, hogy mit eszik, de ő legalább szereti a halat...
A hetet imádott unokahúgomnál fejeztük be, ahol sajnos nem sikerült Gergőről hintás képet csinálni, akárhányszor közelítettünk a géppel felé, kiugrott a hintából...
A kicsik és Kitti jó unokatestvérek módjára folyamatosan veszekedtek, megsértődtek, hisztiztek, de sikerült azért elkapni olyan pillanatot, amikor épp békésen játszottak.
 | |
| Kitti, az igazi kisördög |
Itthon óriási meglepetés várt (a húsvéti nyuszi kertben elrejtett csokitojásai mellett), az én drága férjem kicsit átrendezte a konyhát, hogy beférjen ő, a mosogatógép (neve egyelőre még nincs).
Be van kötve, üzemkész, tegnap már ki is próbáltam (nem volt nehéz, csak el kellett tüntetni a húsvéti csülkös bableves és az ostoros kalács maradványait - sem - tartalmazó tányérokat...), mit mondjak, nagyon hiányzott...
Hát ennyi röviden, tömören az ottlétünk és hazaérkezésünk. A héten az uram szabadságon van, a kicsik már ma mentek iskolába, a nagyok holnap mennek, pénteken királyi esküvő, jövő hétfőn munkaszüneti nap, így lesz időm újabb bejegyzéseket írni - már ha lesz miről írnom...
Úgy néz ki, dolgozó nő leszek
Úgy döntöttünk, dolgozni fogok. Ez önmagában nem volt kérdéses, csak a mikor és a hogyan. Áprilistól erőteljesen csökkentették a gyerekek után járó állami támogatásunkat, a munkaügyi központ megszüntette a munkanélküliségemet, mert "elhagytam az országot" (ha akarok mégis regisztrálni, az egész folyamatot elölről kell kezdenem), ráadásul ideje lenne hasznosabb, dolgosabb tagja lenni a családnak. Amelynek persze e család ennyire nem örül, egyrészt, mert akkor kevesebbet leszek itthon (nem lesz sütike, meleg étel, mindig tiszta vasalt ruha stb.), másrészt annyit sajnos nem tudok keresni egyelőre, amivel ténylegesen jobbá tehetném az életünket.
DE: lesz tapasztalatom, ergo könnyebben fogok másik munkát találni, emberek között leszek, és igen, hasznos tagja leszek az angol társadalomnak.
Kb. 2-3 hónapja kezdtem el beadogatni az önéletrajzomat állásokra. Két irányban keresgéltem, az egyik a tördelés, grafikusi munka, a másik pedig a gondozói, ápolói foglalkozások. Előbbit csináltam tizensok évig, ehhez értek valamennyire, utóbbiban pedig családi tapasztalatom van, két nagyszülőmet ápoltam évekig - többféle betegséggel, különféle stádiumban. Sajnos, a grafikusi munkához úgy tűnik, itt kevés vagyok. Részint már majdnem egy éve nem dolgozom ebben, így ez nagy hátránynak számít, másrészt ehhez én eléggé külföldi vagyok. Bár pár hete behívtak egy interjúra a szomszédos városba, lett volna egy sürgős, határidős könyvkatalógus, amelyet valaki elkezdett és be kellett volna fejezni, de őszintén megmondtam, hogy bár meg tudom csinálni, azt a programot, amivel dolgoznak, nem ismerem. Illetve az egyik verzióját igen, de AZT még csak nem is láttam... (Azóta megvan, ha időm engedi, tanulmányozom, később is fog kelleni...). Még aznap este felhívtak, hogy nem engem választottak, de még reggel szóltak, hogy aznapra 6-7 embert hívtak be, és azt fogják választani, aki a legjobb. Nem voltam elkeseredve, inkább örültem, hogy egyáltalán szóba jöhettem.
Az ápolói, gondozói munkához sok helyen kell tapasztalat és szakmai képesítés. Itt ez az NVQ, amelyet vagy iskolában lehet megtanulni és aztán elmenni dolgozni, vagy munkahelyi képzés keretén belül megszerezni. Ennek is vannak fokozatai, a legalapvetőbb ápolói munkákhoz az NVQ2-t kérik. Így ahova ezt kérték, oda nem is próbáltam jelentkezni, mert nekem ilyenem nincs. Főleg olyan céget kerestem, ahol esetleg ezt biztosítják, hogy később tovább tudjak lépni.
Kb. 2 hónappal ezelőtt behívtak egy céghez interjúra, care worker (gondozó) állás miatt. Előtte e-mailen elküldtek egy sokoldalas kérdőívet, amelyet kitöltve be kellett vinnem. Ott kitöltettek velem egy másikat, majd elbeszélgettek velem. Azt mondták, másnap jelentkeznek. Ha felvesznek, akkor kérnek referenciákat (az angoltanáromat, Angelát és a kicsik iskolájának igazgatóhelyettesét tudtam megadni), valamint kötelező az erkölcsi bizonyítvány (ha betegekkel, idősekkel vagy kisgyerekekkel foglalkozik az ember, mindig), itteni nevén CRB-check - Criminal Record Bureau. Ezt van, ahol fizeti a cég, de itt nekem kellett kifizetni. Ez nem a nálunk szokásos 3 hónap érvényességű, hanem minden munkahelyen újat kell csináltatni, mert ez adott céghez, adott állásra szól.
Fel is hívtak másnap, hogy ajánlanának egy állást nekem. Úgyhogy menjek vissza pár nap múlva, vigyem be a referenciáim címeit, telefonszámait, valamint a CRB-checkhez szükséges papírokat és a pénzt. Bementem, elintéztünk mindent. Mondtam, hogy nekem lefoglalt "nyaralásom" van, de ez nem volt gond, május 9-én kezdődik egy felkészítő tanfolyam, akkor oda tudnak betenni, ahol minden továbbit meg fogok tudni. Egyelőre részmunkaidős állásom lesz, heti 20 óra, abszolút rugalmas munkaidőben (órában és napban egyaránt). A munkaköröm csak gondozói feladatokat fed le, ápolóit nem. Vagyis, bevásárlás, segítés, öltöztetés, ágyhúzás, főzés-előkészítés stb. Egyelőre még el sem tudom képzelni, hogy dolgozni fogok, angol emberekkel fogok nap mint nap találkozni, beszélgetni, segíteni nekik.
De ha majd elkezdődik, és lesz miről mesélnem, újra visszatérek erre a témára.
DE: lesz tapasztalatom, ergo könnyebben fogok másik munkát találni, emberek között leszek, és igen, hasznos tagja leszek az angol társadalomnak.
Kb. 2-3 hónapja kezdtem el beadogatni az önéletrajzomat állásokra. Két irányban keresgéltem, az egyik a tördelés, grafikusi munka, a másik pedig a gondozói, ápolói foglalkozások. Előbbit csináltam tizensok évig, ehhez értek valamennyire, utóbbiban pedig családi tapasztalatom van, két nagyszülőmet ápoltam évekig - többféle betegséggel, különféle stádiumban. Sajnos, a grafikusi munkához úgy tűnik, itt kevés vagyok. Részint már majdnem egy éve nem dolgozom ebben, így ez nagy hátránynak számít, másrészt ehhez én eléggé külföldi vagyok. Bár pár hete behívtak egy interjúra a szomszédos városba, lett volna egy sürgős, határidős könyvkatalógus, amelyet valaki elkezdett és be kellett volna fejezni, de őszintén megmondtam, hogy bár meg tudom csinálni, azt a programot, amivel dolgoznak, nem ismerem. Illetve az egyik verzióját igen, de AZT még csak nem is láttam... (Azóta megvan, ha időm engedi, tanulmányozom, később is fog kelleni...). Még aznap este felhívtak, hogy nem engem választottak, de még reggel szóltak, hogy aznapra 6-7 embert hívtak be, és azt fogják választani, aki a legjobb. Nem voltam elkeseredve, inkább örültem, hogy egyáltalán szóba jöhettem.
Az ápolói, gondozói munkához sok helyen kell tapasztalat és szakmai képesítés. Itt ez az NVQ, amelyet vagy iskolában lehet megtanulni és aztán elmenni dolgozni, vagy munkahelyi képzés keretén belül megszerezni. Ennek is vannak fokozatai, a legalapvetőbb ápolói munkákhoz az NVQ2-t kérik. Így ahova ezt kérték, oda nem is próbáltam jelentkezni, mert nekem ilyenem nincs. Főleg olyan céget kerestem, ahol esetleg ezt biztosítják, hogy később tovább tudjak lépni.
Kb. 2 hónappal ezelőtt behívtak egy céghez interjúra, care worker (gondozó) állás miatt. Előtte e-mailen elküldtek egy sokoldalas kérdőívet, amelyet kitöltve be kellett vinnem. Ott kitöltettek velem egy másikat, majd elbeszélgettek velem. Azt mondták, másnap jelentkeznek. Ha felvesznek, akkor kérnek referenciákat (az angoltanáromat, Angelát és a kicsik iskolájának igazgatóhelyettesét tudtam megadni), valamint kötelező az erkölcsi bizonyítvány (ha betegekkel, idősekkel vagy kisgyerekekkel foglalkozik az ember, mindig), itteni nevén CRB-check - Criminal Record Bureau. Ezt van, ahol fizeti a cég, de itt nekem kellett kifizetni. Ez nem a nálunk szokásos 3 hónap érvényességű, hanem minden munkahelyen újat kell csináltatni, mert ez adott céghez, adott állásra szól.
Fel is hívtak másnap, hogy ajánlanának egy állást nekem. Úgyhogy menjek vissza pár nap múlva, vigyem be a referenciáim címeit, telefonszámait, valamint a CRB-checkhez szükséges papírokat és a pénzt. Bementem, elintéztünk mindent. Mondtam, hogy nekem lefoglalt "nyaralásom" van, de ez nem volt gond, május 9-én kezdődik egy felkészítő tanfolyam, akkor oda tudnak betenni, ahol minden továbbit meg fogok tudni. Egyelőre részmunkaidős állásom lesz, heti 20 óra, abszolút rugalmas munkaidőben (órában és napban egyaránt). A munkaköröm csak gondozói feladatokat fed le, ápolóit nem. Vagyis, bevásárlás, segítés, öltöztetés, ágyhúzás, főzés-előkészítés stb. Egyelőre még el sem tudom képzelni, hogy dolgozni fogok, angol emberekkel fogok nap mint nap találkozni, beszélgetni, segíteni nekik.
De ha majd elkezdődik, és lesz miről mesélnem, újra visszatérek erre a témára.
2011. április 9., szombat
Egy kis pihenés - blogszünet
Április 12-től 24-ig Magyarországon (otthon) leszünk, ezalatt a blogolás szünetel...
Az elmúlt heti események összesen talán egy bejegyzést érnek meg, ha hazajöttem, ezt is összehozom.
Addig is mindenkitől türelmet kérek, viszlát (akivel nem találkozom addig) 25-én!
Az elmúlt heti események összesen talán egy bejegyzést érnek meg, ha hazajöttem, ezt is összehozom.
Addig is mindenkitől türelmet kérek, viszlát (akivel nem találkozom addig) 25-én!
2011. április 2., szombat
Anyák napja - Mothers' Day
Ebben az országban Anyák napja nagyböjt negyedik vasárnapjára esik, ez idén április 3, azaz holnap. (Egyébként legkorábban március 1., legkésőbb április 4. lehet.)
Ahogy otthon is, a kicsik az iskolában (óvodában) készítenek anyának, nagymamának apró meglepetést, saját készítésű ajándékot. Nos, ez itt sincs másképp, ezeket kaptam a kicsiktől:
Két kinyitható lap, a bal oldali Katától van, őt ábrázolja egy nyalókával a kezében, a jobboldalit Timi készítette.
Íme a belsejük:
Kata lapjának szövege: My Mum is fantastic because pooght me lollepop (helyesen bought me lollypop), vagyis: Az én anyukám fantasztikus, mert vett nekem nyalókát.
Timi pedig ezt írta:
The heart of a home is a mother / A ház (otthon) szíve az anya /
Whose love is warm and true / Akinek szeretete meleg és igaz /
And home has always been "sweet home" / És az otthon mindig "édes otthon" marad /
With a wonderful mother like you / Egy olyan csodálatos anyával, mint te /
You are my best Mom. / Te vagy a legjobb anyukám. /
És alatta magyarul (a hibák a sajátjai): Anya anya minden este fel nézek az égre és el gondolkozok hogy menyi mindenem van. Aszt tudom hogy mind te vetted. Nagyon köszönöm. (A kicsi lanyodtol)
A nagyoktól pedig ezeket kaptam:
Ahogy otthon is, a kicsik az iskolában (óvodában) készítenek anyának, nagymamának apró meglepetést, saját készítésű ajándékot. Nos, ez itt sincs másképp, ezeket kaptam a kicsiktől:
Két kinyitható lap, a bal oldali Katától van, őt ábrázolja egy nyalókával a kezében, a jobboldalit Timi készítette.
Íme a belsejük:
Kata lapjának szövege: My Mum is fantastic because pooght me lollepop (helyesen bought me lollypop), vagyis: Az én anyukám fantasztikus, mert vett nekem nyalókát.
Timi pedig ezt írta:
The heart of a home is a mother / A ház (otthon) szíve az anya /
Whose love is warm and true / Akinek szeretete meleg és igaz /
And home has always been "sweet home" / És az otthon mindig "édes otthon" marad /
With a wonderful mother like you / Egy olyan csodálatos anyával, mint te /
You are my best Mom. / Te vagy a legjobb anyukám. /
És alatta magyarul (a hibák a sajátjai): Anya anya minden este fel nézek az égre és el gondolkozok hogy menyi mindenem van. Aszt tudom hogy mind te vetted. Nagyon köszönöm. (A kicsi lanyodtol)
A nagyoktól pedig ezeket kaptam:
 | |
| A virág még becsomagolva |
 |
Kata újabb elismerése
Kata egyre ügyesebb, illetve ahogy egyre magabiztosabb, úgy mutatja meg, mire is képes valójában. Segítőkész az iskolában, részt vesz a játékokban, feladatokban, úgy tűnik, teljesen beilleszkedett. És folyamatosan gyűjti a matricákat a különböző feladatok elvégzéséért, játékért, olvasásért, számolásért (és igazából nem tudom pontosan, még miért is...).
Újabb szintet ért el, ezúttal 50 matricája gyűlt össze (az előző, bronz kitüntetést 30 matricáért kapta), ezért kapta most ezt:
Nagyon lelkes, nagyon hajt és élvezi az elismeréseket. Miss Marsh valamelyik nap elismerően nyilatkozott Kata számítógépes tudását illetően, ő ért legjobban a géphez. Azt mondta, villámgyorsan eligazodik minden oldalon, meg tud oldani mindent, ő segít mindig mindenkinek, vagyis igazi tehetség. Biztos sokat ül otthon is a gép előtt... Fel kellett világosítanom a tanerőt, hogy Kata bizony soha (never, never) nem ül a számítógép előtt, amit tud, azt ott tanulta meg, illetve amikor a nagyok megengedik, belenézhet a laptopos játékaikba (ez is szökőévente fordul elő). Persze amikor mondtam, hogy apuka szoftverfejlesztő, mindjárt mondták: ja, úgy könnyű, a vérében van...
Újabb szintet ért el, ezúttal 50 matricája gyűlt össze (az előző, bronz kitüntetést 30 matricáért kapta), ezért kapta most ezt:
Nagyon lelkes, nagyon hajt és élvezi az elismeréseket. Miss Marsh valamelyik nap elismerően nyilatkozott Kata számítógépes tudását illetően, ő ért legjobban a géphez. Azt mondta, villámgyorsan eligazodik minden oldalon, meg tud oldani mindent, ő segít mindig mindenkinek, vagyis igazi tehetség. Biztos sokat ül otthon is a gép előtt... Fel kellett világosítanom a tanerőt, hogy Kata bizony soha (never, never) nem ül a számítógép előtt, amit tud, azt ott tanulta meg, illetve amikor a nagyok megengedik, belenézhet a laptopos játékaikba (ez is szökőévente fordul elő). Persze amikor mondtam, hogy apuka szoftverfejlesztő, mindjárt mondták: ja, úgy könnyű, a vérében van...
Első angliai tájfutásunk
Nem olyan rég beléptünk a Hertfordshire megyei tájfutó egyesületbe, a - népszerű nevén - Happyhertsbe (HH). Múlt hét szombaton elmentünk egy Hemelben rendezett tájfutó versenyre, főleg azért, hogy megnézzük, kipróbáljuk, vajon ugyanúgy működik-e minden, mint otthon.
Vittük magunkkal a kicsiket is (ez volt az első alkalom), valamint akkor még itt volt Norbert, ő is jött velünk. Normál utcai ruhában mentünk, nem szándékoztunk komoly futást végezni, egyedül Dóri volt aznap sportosabb. Bandi Katával ment, Timi velem, Gergő Norberttel, Dóri pedig egyedül. Otthon a pályák A, B, Br, C, illetve D besorolásúak (+ E, mint Elit), itt színek szerint osztályozzák.
White (fehér) - legkönnyebb, legrövidebb
Yellow (sárga) - kicsit kevésbé könnyebb és egy picit hosszabb
Orange (narancs) - nem feltétlenül úton és egy kicsit hosszabb
Light green (világosszöld) - navigációs képesség szükséges, hosszabb
Green (zöld) - a legrövidebb technikás pálya
Blue (kék) - technikás, közepes hossz
Brown (barna) - technikás és hosszú
Black (fekete) - még jobban, mint az előzők (hosszabb és nehezebb)
Bandi-Kata, Timi-én fehér pályán mentünk, ez 1,1 km volt, a fiúk sárga pályán - 2,7 km -, Dóri pedig narancs pályán - 3,0 km. Itt még két fajta pálya volt: sprint 1 és sprint 2, úgy látszik, a megnevezések változnak versenyenként.
A kicsik nagyon ügyesen csinálták - életük első "versenyén". Nagyon igyekeztek, bár Katának némileg nehezebb még felfognia a térkép használatát... Ők 11-ből 10.-ek lettek, mi Timivel 8. helyen végeztünk, Gergőgék 2. helyezést értek el 33 indulóból, Dóri pedig 19-ből lett 15.
A térkép egy részen nem jelölte a valóságban nagyon is ottlévő mocsaras részt, amelybe Bandinak és Katának, valamint a fiúknak is sikerült rendesen belefutni. Így amikor hazajöttünk, az ajtóban levetkőztek, ruhájuk, cipőjük ment a mosógépbe, ők pedig a zuhany alá szép sorban...
Vittük magunkkal a kicsiket is (ez volt az első alkalom), valamint akkor még itt volt Norbert, ő is jött velünk. Normál utcai ruhában mentünk, nem szándékoztunk komoly futást végezni, egyedül Dóri volt aznap sportosabb. Bandi Katával ment, Timi velem, Gergő Norberttel, Dóri pedig egyedül. Otthon a pályák A, B, Br, C, illetve D besorolásúak (+ E, mint Elit), itt színek szerint osztályozzák.
White (fehér) - legkönnyebb, legrövidebb
Yellow (sárga) - kicsit kevésbé könnyebb és egy picit hosszabb
Orange (narancs) - nem feltétlenül úton és egy kicsit hosszabb
Light green (világosszöld) - navigációs képesség szükséges, hosszabb
Green (zöld) - a legrövidebb technikás pálya
Blue (kék) - technikás, közepes hossz
Brown (barna) - technikás és hosszú
Black (fekete) - még jobban, mint az előzők (hosszabb és nehezebb)
Bandi-Kata, Timi-én fehér pályán mentünk, ez 1,1 km volt, a fiúk sárga pályán - 2,7 km -, Dóri pedig narancs pályán - 3,0 km. Itt még két fajta pálya volt: sprint 1 és sprint 2, úgy látszik, a megnevezések változnak versenyenként.
A kicsik nagyon ügyesen csinálták - életük első "versenyén". Nagyon igyekeztek, bár Katának némileg nehezebb még felfognia a térkép használatát... Ők 11-ből 10.-ek lettek, mi Timivel 8. helyen végeztünk, Gergőgék 2. helyezést értek el 33 indulóból, Dóri pedig 19-ből lett 15.
A térkép egy részen nem jelölte a valóságban nagyon is ottlévő mocsaras részt, amelybe Bandinak és Katának, valamint a fiúknak is sikerült rendesen belefutni. Így amikor hazajöttünk, az ajtóban levetkőztek, ruhájuk, cipőjük ment a mosógépbe, ők pedig a zuhany alá szép sorban...
Dóri újabb táncbemutatója
Mivel sok szülő - rokon, testvér, szomszéd néni - nem tudott eljutni anno Stevenage-be a Rock Challenge fesztiválra, az iskola kitalálta, hogy csinálnak egy táncbemutatót itt helyben, az Astley Cooper Schoolban. E héten szerdán és csütörtökön (két nap, hátha valaki pont aznap nem ér rá) lehetett megnézni a "csemetéket", amelyre Francest is meghívtuk (pontosabban Dóri, de a jegyet mi fizettük). Hárman mentünk el megnézni, Bandi, Frances és én (Gergő "lelkesen" itthon maradt a kicsikkel).
Dance show képei
Dóri négy számban is szerepelt, Dorinával közösen volt egy duettjük is. Voltak nagyon-nagyon tehetséges táncosok is, de voltak szörnyűek, akiket kínszenvedés volt végignézni. Sok lassú szám volt (balett, "vonaglások"), én személy szerint jobban szeretem az olyan táncokat nézni (hallgatni), amelyre az én lábam is elindul...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)